Gázár-csökkentés - Lesz is, meg nem?
Legkorábban szeptember végén derül ki, hogy az októbertől érvényes új gázárak mennyivel csökkennek, most csak annyi bizonyos, hogy csak 10 százalékos mérséklésre, vagyis köbméterenként 13 forint körüli árcsökkenésre lehet számítani - írja keddi számában a Napi Gazdaság.
Tőzsdezárás-New York: DJIA: +0,22 százalék, Nasdaq: +0,52 százalék, S and P 500: 0,63 százalék
New York, 2009. augusztus 20., csütörtök (MTI/Reuters/AFP) - A napközbeni vegyes mozgás után hétfőn zárásra kismértékben emelkedtek a New York-i értéktőzsde mutatói a várható fúziók és felvásárlások reményében, amelyek arról tanúskodnak, hogy a befektetők ismét fantáziát látnak a piacban.
A lengyelek GDP csökkenés nélkül ússzák meg az évet?
Az Európai Bizottság az eddig várt csökkenés helyett most azzal számol, hogy idén nő a lengyel gazdaság.
FEOSZ - Etikai kódex helyett törvény kell!
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége közleményében rámutatott arra, hogy ha a jelenlegi törvények nem biztosítanak megfelelő garanciákat a lakossági hitelezésben, akkor a hiányosságokat törvényi szinten kell pótolni.
Akár újabb pénzügyi összeomlás is jöhet - legalábbis az amerikaiak szerint
Az amerikaiak több mint kétharmada szerint nincs biztosíték egy újabb pénzügyi összeomlás bekövetkezése ellen - derült ki az AP és a GfK gazdaságkutató közös felméréséből, amelynek eredményét hétfőn ismertették.
Lehet, hogy a jövőben a GDP már nem is lesz fontos?
Nicolas Sarkozy francia államfő hétfőn felszólította a nemzetközi szervezeteket, hogy módosítsák a társadalmi haladást és a gazdasági teljesítményt mérő rendszereiket, amelyeket jelenleg szinte kizárólag a GDP határoz meg, s nem veszi eléggé figyelembe a társadalmi jólétet.
4000 Opel alkamazott kerül utcára Németországban
Az előzetesen ismertté vált 3000 helyett összesen 4000 munkahelyet szüntet meg az Opel új tulajdonosa, az alkatrész-gyártással, illetve beszállítással foglalkozó osztrák-kanadai Magna konszern Németországban.
Egy helyben topognak az amerikai piacok
Vegyesen mozogtak a New York-i értéktőzsde vezető indexei a hétfői kereskedés leállítása előtt két órával. Zárás előtt két órával a DJIA indexe 0,12 százalék (8,91 pont) csökkenéssel 9596,50 ponton volt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,12 százalékkal (2,69 ponttal) 2083,59 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutató 0,08 százalékkal (1,13 ponttal) 1043,86 pontra emelkedett.
Az euró 273 forint fölött este
London, 2009. szeptember 14., hétfő (MTI/Reuters/Dow Jones) - A forint gyengült az euróval szemben, az eurót 273 forint fölött jegyezték hétfőn este a londoni bankközi devizapiacon.
Obama - Nem lesz újabb állami bankmentés
A bankok szigorúbb felügyeletét sürgette hétfőn a New York-i Wall Streeten Barack Obama amerikai elnök; hangsúlyozta, a viszonylagos piaci nyugalmat ki kell használni a reformokra egy újabb pénzügyi válság megelőzése érdekében.
Vegyesen zártak az európai piacok
Hatnapi nyereség után hétfőn vegyesen zártak a vezető nyugat-európai részvénypiacok: a banki és energiaipari részvények gyengébb szereplését nem tudta ellensúlyozni az élelmiszeripari cégek szárnyalása. Fontosabb makroadat hatása a nap folyamán nem befolyásolta a befektetőket.
Budapest tartja az országgal azonos hitelminősítését
A Moody,s szerint Budapest továbbra is tartja az országéval azonos Baa1 minősítését, negatív kilátásokkal - nyilatkozta Nyáry Krisztián hétfőn az MTI-nek.
Miniszteri tájékoztatás a NAÜ-nek a paksi erőmű bővítéséről
Bécs, 2009. szeptember 14., hétfő (MTI) - Tájékoztatta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közgyűlését a paksi atomerőmű tervezett bővítéséről Hónig Péter, az illetékes szaktárca vezetője hétfőn Bécsben, a nemzetközi szervezet székhelyén.
Gazdasági válság - A 2010-es lehet az utolsó válságkezelő költségvetés - ÖSSZEFOGLALÓ
Budapest, 2009. szeptember 14., hétfő (MTI) - Ha jól tesszük a dolgunkat, akkor ez az utolsó válságkezelő költségvetés Magyarország életében, legalábbis a mostani gazdasági válság tekintetében - mondta Bajnai Gordon kormányfő szezonnyitó parlamenti beszédében hétfőn. Az amerikai bankrendszerben viszont Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász szerint ma nagyobbak a gondok, mint a Lehman Brothers bank tavalyi csődje előtt voltak.
Az arany ára 1100 dollár lesz hat hónapon belül - fémpiaci elemző
London, 2009. szeptember 14., hétfő (MTI/Reuters) - Fémpiaci elemzők szerint az arany ára 1100 dollár lesz hat hónapon belül. Most azonban korrekció miatt csökken, miután 1000 dollár fölé került a napokban.
Moody's - Továbbra is negatív kilátáson a brit bankrendszeren
áltozatlanul negatív kilátást tart érvényben a brit bankrendszer egészén a Moody's Investors Service, amelynek hétfői indoklása szerint a gyenge hazai makrogazdasági környezet jó eséllyel továbbra is hatással lesz a brit bankok pénzügyi teljesítményére.
Mol - sajátrészvény átutalás a Pearl projekt finanszírozására
A Mol Nyrt. a Dana Gasnak 25.545 darab, a Crescent Petroleumnak 25.545 darab "A" sorozatú Mol törzsrészvényt utal át a Pearl projekt 2009-es munkaprogramjának részbeni finanszírozásaként - olvasható a BÉT honlapján.
Egyre szűkülő sávban a BUX
Továbbra is az eddigi szűk sávban mozgott a piac, a nap végére a kezdeti csökkenést sikerült némiképp lefaragni, a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 82,61 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 19.223,94 ponton zárt hétfőn, 15,3 milliárd forintos forgalom mellett.
Megerősíti a Fitch az MKB támogatási osztályzatát
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
London, 2009. szeptember 14., hétfő (MTI) - Megerősítette hétfőn a Fitch Ratings az MKB Bank Zrt. támogatási osztályzatát, az elsőrendű 1-es szinten.
Nap végére szépített a forint
A térségbeli devizák árfolyamát a tőzsdei profitkivét és a tartózkodóbb befektetői magatartás befolyásolta hétfőn. Az eurót 273,15 forinton jegyezték délután öt óra után a bankközi kereskedelemben, szemben a délelőtti 274 forint feletti, és a péntek délután négy órai 272,65 forinttal.