Három ajánlat futott be az Opel-hez
Az előzetes várakozásoknak megfelelően - immár véglegesen - hárman pályáznak az Opel átvételéért. Megerősítette korábbi ajánlatát az osztrák-kanadai beszállítói konszern, az orosz Sberbankkal és a GAZ autógyárral együttműködő Magna, új ajánlatot nyújtott be a Riplewood amerikai pénzügyi befektető belga leányvállalata, a belga RHJ International (RHJ) és pályázott a kínai BAIC autógyár is. (ProfitLine.hu)
Szédületes veszteség a Volvo-nál
Hatalmas veszteséget jelentett a Volvo AB, mely a világ második legnagyobb teherautó gyártója is egyben. A második negyedéves vesztesége elérte a 5,56 milliárd koronát, szemben az egy évvel ezelőtti 5,13 milliárd korona nyereséggel. Az előzetes elemzői várakozások 3,9 milliárdos veszteségre számítottak - tudósít a Bloomberg hírügynökség. (ProfitLine.hu)
Megmenekült a német porcelánkészítő Rosenthal
Megmenekült a csődtől a világszerte ismert porcelánokat gyártó német Rosenthal, miután az olasz Sambonet Paderno teljes egészében átveszi a céget. (ProfitLine.hu)
Belvárosi bérházak veszélyben
A válság hatására jelentősen csökkent a belföldi kereslet a tetőtéri lakások piacán – áll az Indotek-Csoport jelentésében. Némi mozgást a szegmensben csupán a külföldön dolgozó magyar munkavállalók befektetési jellegű vásárlásai hoznak. Mivel a belvárosi bérház-felújítások forrása jelentős részben a tetőtér-beépítésekből származik, leállásuk esetén az érintett lakóközösségek komoly üzemeltetési zavarokkal szembesülhetnek a közeljövőben. (ProfitLine.hu)
Gyengébbnek mutatkozik az olaj kedden reggel
Elvesztette lendületét az olajár emelkedés, kora reggel csökkent a kőolaj jegyzése. Az amerikai típusú könnyűolaj (WTI) augusztusi szállítású ára 22 centtel 63,76 dollárra csökkent. Londonban az északi-tengeri Brent típusú kőolaj ára 57 centtel 65,87 dollárra süllyedt. (ProfitLine.hu)
Némi bizonytalanság érezhető az ázsiai piacokon
Már nem annyira zavartalan és egyöntetű az ázsiai piacok emelkedése, bár a világgazdasággal szemben meglévő befektető bizalom, melyet a vártnál jobb vállalati hírek okoztak, továbbra is megvan. (ProfitLine.hu)
Gyengüléssel ébredt a forint
A forint szerény mértékben gyengülést mutat az euróval szemben, amely 273 forint felé közelít kedden kora reggel a londoni bankközi devizapiacon. (ProfitLine.hu)
A Wall Street-i bankokat kritizálta Obama
Barack Obama amerikai elnök hétfőn közölte: a Wall Street-i bankok nem mutattak elegendő bűntudatot vagy változást az amerikai recessziót kiváltó pénzügyi összeomlás óta. (ProfitLine.hu)
Katonás rendben menetelnek felfelé az USA piacok
Nyereséggel fejezték be a hétfői kereskedést a New York-i értéktőzsde vezető mutatói. A befektetők makrogazdasági adatokból, illetve néhány vártnál jobb vállalati eredményből azt a következtetést vonják le, hogy talán fellendülőben van az amerikai gazdaság. (ProfitLine.hu)
A forint erősödött az euróhoz képest késő este
London, 2009. július 20., hétfő (MTI/Reuters/Dow Jones) - A forint - a többi térségbeli devizával együtt - erősödött az euróval szemben, amely 271 forint felett állt hétfőn késő este a londoni
bankközi devizapiacon.
Olajár: emelkedés (Brent: +1,06 dollár, WTI: +42 cent)
London, 2009. július 20., hétfő (MTI/Dow Jones) - Hétfőn emelkedett a kőolaj ára New Yorban és Londonban egyaránt, mert a globális gazdasági kilátásokat övező optimizmusnak köszönhetően
emelkedtek a részvényárfolyamok. Erősítette a nyersolaj árát a dollár gyengülése is.
Öt heti csúcsukra másztak az európai piacok
Hétfőn immár az egymást követő hatodik kereskedési napon zártak 1,04-1,63 százalék közötti nyereséggel, öt heti csúcson a nagy nyugat-európai részvénypiacok. A befektetők optimizmussal nyugtázták a kedvező amerikai makrogazdasági adatot, és a vártnál jobb vállalati eredményeket. Javította a hangulatot, hogy a főként kis-és középvállalkozásoknak hitelező amerikai CIT bankcsoport 3 milliárd dolláros mentőcsomagot kapott kötvénytulajdonosaitól. (ProfitLine.hu)
Az MNB-nél landolhat az IMF-hitel következő részlete
Az őszi nemzetközi hitelcsomagból az EU-hitelkeret fennmaradó részét még az idén lehívják, de a 2009 második félévi finanszírozási szükséglet többi része várhatóan a piacról fedezhető - mondta Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese hétfőn az MTI-nek. A hitelcsomagból az IMF hitelére várhatóan már csak jövőre lesz szüksége a költségvetésnek. (ProfitLine.hu)
Econet - Bennfentes tranzakciók eredménye volt a mai gigantikus forgalom
Az econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság igazgatósági tagja, dr. Balázs Csaba 98 százalékos irányítása alatt álló Stirling Investments Vagyonkezelő Kft. és a szintén dr. Balázs Csaba 98 százalékos irányítása alatt álló Canongate Investments Vagyonkezelő Kft. 2009. július 20-án tőzsdén kívül, befektetési szolgáltató igénybevétele nélkül, részvényenkénti 55,-
Ft-os vételáron eladott a Canongate Investments Kft-nek 6.489.882 darab econet.hu Nyrt. törzsrészvényt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Tetemes károkat okoz a természet
A bejelentett lakáskárok listáját ugyan a múlt évben a csőtörés vezette 42,9 százalékkal, a különböző természeti károk azonban együttesen 44,5 százalékot tettek ki - derül ki az AEGONdirekt.hu jelentéséből. (ProfitLine.hu)
Gazdasági válság - Új intézkedések segítik a válság "elszenvedőit" - ÖSSZEFOGLALÓ
Budapest, 2009. július 20., hétfő (MTI) - Magyarországon hétfőn hatályba lépett a bankok egyoldalú szerződésmódosításával összefüggő moratórium, amellyel a pénzintézetek ügyfeleit védik,
nemsokára pedig a "lakásmentő" csomag is elindulhat, ezenkívül új támogatások nyílnak az agráriumban is, és augusztustól működik a krízisalap.
Kitart a lendület a BÉT-en
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 313,46 pontos, 1,97 százalékos emelkedéssel, 16.251,16 ponton zárt hétfőn, 16,7 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
Rontotta a hazai bankrendszer kockázati megítélését az S&P
Gyengébb kockázati kategóriába sorolta át a magyar bankrendszert hétfőn a Standard & Poor's, arra a véleményére hivatkozva, hogy a bankszektor állami támogatása szükség esetén költségvetési korlátokba ütközne. (ProfitLine.hu)
Ez a forint, csodákra képes!
Javuló nemzetközi befektetői hangulatban erősödött a forint hétfőn, az euró jegyzése 273,07 forinton állt délután négy órakor a bankközi kereskedelemben a reggeli 273,25 forint és a péntek délutáni 274,43 forint után. (ProfitLine.hu)
Dollár- és eurokötvény kibocsátásra készül a Gazprom
Az orosz Gazprom dollár- és eurokötvény kibocsátásra készül, miután a dollárban elszámolt értékesítései már harmadik negyedéve csökkennek. (ProfitLine.hu)