Eurózóna - Új mélyponton a szolgáltatóipari PMI index
Némiképp javult februárban a végleges euróövezet szolgáltatási szektor aktivitását mérő index értéke, a korábbi becslésben 38.9 pont volt, a végleges adatok pedig 39.2 pontra módosult. (ProfitLine.hu)
Szárnyal a kínai piac az újabb gazdaságélénkítésre várva
A kínai részvénypiac négy hónapja nem látott mértékben emelkedett, miután a kormányzat várhatóan új gazdaságélénkítő csomagot jelent be, mellyel a gazdaságot kívánják lendületbe hozni. A Shanghai Composite index 6.1 százalékkal 2,198.11 pontra emelkedett. (ProfitLine.hu)
Válságban is fürdik a magyar
A Henkel Magyarország Kft. 2008-as árbevétele 79,5 milliárd forint volt. Ez a megelőző 2007-es árbevételnek (79,8 milliárd forint) a 99,6 százaléka volt. A belföldi 44,03 milliárd forintos értékesítés is lényegében szinten maradt 2008-ban (2007-ben 44,2 milliárd forint). A vállalat exportja 35,5 milliárd forint volt, 2007-ben pedig 35,6 milliárd forint értékben exportált a Henkel. Az árbevétel 44,6 százaléka származott exportból, ez az arány sem változott jelentősen az előző évihez képest. Az árbevétel csekély, néhány tizedszázaléknyi visszaesése az utolsó negyedévben következett be. (ProfitLine.hu)
Befékezett a román gazdaság
A román gazdaság, mely a tavalyi harmadik negyedévben még Európa leggyorsabban növekedő gazdasága volt, a negyedik negyedévre a vártnál nagyobb mértékben lassult, a globális válság miatt mérséklődő hitelezéseknek köszönhetően. (Profitline.hu)
Éles kritika az EKB-tól a gyorsított euróövezeti csatlakozást illetően
Az Európai Központi Bank határozottan ellenzi, hogy megváltozzanak azok a kritériumokat, amelyek lehetővé teszik Európai Unió országoknak, hogy csatlakozzanak az eurózónához - közölte a The Wall Street Journal. (ProfitLine.hu)
Újabb gazdaságélénkítő tervek Kínában
A kínai kormány további lépéseket tervez a gazdaság élénkítésére, s néhány most közzétett adat is arra utal, hogy már lehet reménykedni a fellendülésben. (MTI)
Emelkedett az orosz szolgáltatóipar PMI-je
Javulás jeleit mutatja a szolgáltatási szektor Oroszországban, a beszerzőmenedzser-mutató értéke februárban 40,0 pontra emelkedett a januári 36,8 pontról, mely akkor a második legalacsonyabb értéknek számított nyolc éven belül, közölte a VTB Bank Europe. (ProfitLine.hu)
OTP - Nem maradt el a már szokásos saját részvény vásárlás
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint a 2008. május 30–i közleményében bejelentett program keretében 2009. március 3-án 100.000 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 1.547,-forint/darab átlagáron az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Enyhe emelkedés a brit fogyasztói bizalomban
A brit fogyasztói bizalom februárban továbbra is négy éves mélypontja közelében tartózkodott, a recesszió állandósulása és a folyamatos elbocsátások hatására - közölte a Nationwide Building Society. (ProfitLine.hu)
Tartja a 41 dollárt az olaj
Az Olaj árak továbbra is 41 dolláros hordónkénti ár felett tartózkodik az ázsiai kereskedés során, a befektetők figyelme a délután várható amerikai készletadatok alakulására koncentrál. (ProfitLine.hu)
Aggódva figyeli Magyarországot a világ
Sokat foglakoztak Magyarországgal kedden külföldön: a Dow Jones hírügynökségtől kezdve a Financial Times-on keresztül a lengyel államelnökig. (ProfitLine.hu)
A szárnyaló kínai piac rántja magával Ázsiát
Kína vezetésével vastag pluszban az ázsiai piacok azon optimizmus hatására, hogy a kormányok mindent megtesznek a gazdaság élénkítése érdekében, nem érdekelte a piacot a gyatra amerikai gépjárműeladás, vagy az ausztrál gazdaság visszaesése. (ProfitLine.hu)
Továbbra is vergődik az amcsi részvénypiac
Egyenetlen kereskedés mellett veszteséggel zártak az amerikai piacok, miután a befektetők lassan megbirkóznak azzal a ténnyel, hogy a gazdaság helyreállása még messze van, többnyire a pesszimizmus uralta piacokat. (ProfitLine.hu)
Mi lesz veled OTP részvény?
Az OTP részvény kereskedéséhez szeretnénk támpontot nyújtani, melyhez a technikai elemzés eszköztárát alkalmazzuk. (ProfitLine.hu)
Nem fékezett a Rába
Az év utolsó hónapjaira kibontakozó erőteljes globális járműipari recesszió ellenére a győri Rába Csoport 2008-ban éves szinten 58,7 milliárd forint árbevételt ért el, ami enyhe bővülést jelent a 2007. évi 58,2 milliárd forinthoz képest. (ProfitLine.hu)
USA - 1982 óta nem látott szintre hanyatlott a gépjárműeladás
A gépjármű értékesítések az Egyesült Államokban február hónap folyamán több mint 40 százalékkal közel három évtizedes mélypontjára zuhant, miután egyre több amerikai dönt úgy, hogy a nehéz gazdasági helyzet mellett elhalasztja a vásárlásait. (ProfitLine.hu)
Geithner - 750 milliárdra rúghat a bankmentő csomag
Az amerikai pénzügyminiszter, Timothy Geithner kedden közölte, hogy Barack Obama azon fog dolgozni a kongresszussal, hogy megfelelő méretű és ideig tartó erőfeszítéseket tegyen meg, hogy a pénzügyi rendszerek stabilizálódjanak. (ProfitLine.hu)
Phylaxia - 94,99%-ról 90,33%-ra csökkent KEG-ben lévő részesedése
A PHYLAXIA 1912. Holding Nyrt. tájékoztatása alapján, a KEG Nyrt. 2008. november 20-i közgyűlésén elhatározott névértékváltozással és alaptőke emeléssel összefüggésben a részvények keletkeztetése 2009. március 3-án megtörtént, melynek következtében a Holding KEG Nyrt-ben fennálló részesedésének aránya -
részvény-darabszámának változatlansága mellett - 94,99%-ról 90,33%-ra csökkent - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Másfél dollárral drágult az amerikai olaj
New York, 2009. március 3., kedd (MTI) - Kedden New Yorkban az árupiaci kereskedés végére másfél dollárral hordónként 41,65 dollárra drágult az áprilisi szállítású amerikai könnyűolaj jegyzése.
A drágulás elsősorban annak a hírnek köszönhető, hogy az OPEC soron következő miniszteri értekezletén valószínűleg kitermelésének további mérsékléséről dönt.
Obama Magyarország és Ukrajna gazdasági gondjairól tett említést
Hofer László, az MTI tudósítója jelenti:
Washington, 2009. március 3., kedd (MTI) - A feltörekvő gazdaságok, köztük Magyarország és Ukrajna problémáit említette Barack Obama amerikai elnök kedden, amikor a globális pénzügyi válság
nemzetközi következményeiről beszélt a Fehér Házban.