Már 15.500.000 kétszázas érme készen van
Megkezdődött a kétszázas érme tömeges gyártása. A kétféle fémből álló érméből év végéig 71 millió készül, ebből 15,5 millió darabot már le is gyártott a Magyar Pénzverő Zrt. Az érmét először június közepén lehet majd kézbe venni - olvasható az MNB közleményében. (ProfitLine.hu)
Tőzsdenyitás - Nyugat-Európa - FTSEurofirst 300: + 0,06 százalék
London, Frankfurt, Párizs, 2009. május 6., szerda (MTI/Reuters) - A nyugat-európai részvénypiacok szerda reggel kiegyensúlyozottan haladtak tovább, az előző ötnapi nyereségsorozat véget érni
látszik, de kétségbeesés sincs. A befektetők szemlátomást megpihennek, új irány keresése előtt.
Újabb gazdaságélénkítő csomagra szorulhat Amerika?
A Nemzetközi Valutalap (IMF) volt vezető közgazdásza, Kenneth Rogoff szerint az Egyesült Államok gazdaságának egy újabb gazdaságélénkítő csomagra lesz szüksége, hogy kikászálódjon a hosszúra nyúló "L-alakú" recesszióból. (ProfitLine.hu)
Újra 50,000 pont felett a Bovespa - Latin-Amerika
Kedden is emelkedéssel zártak a latin-amerikai piacok, miután az új járványtól való félelem alábbhagyott. A brazil Bovespa index a hétfői 6,6 százalékos emelkedés után kedden 0,5 százalékkal 50,669.78 pontra emelkedett, így szeptember óta először ismét 50 ezer pont fölé került. (ProfitLine.hu)
A QBE szerint 10-15 százalékos visszaesés lesz
A MABISZ adatai szerint a teljes biztosítási piac 4,23 százalékos csökkenéssel zárta a tavalyi évet. Ezzel szemben a QBE Europe fióktelepévé alakult QBE-Atlasz 8,66 százalékos növekedést tudott felmutatni. A vállalat szerint a biztosítási piacon idén 10-15 százalékos visszaesés várható. (ProfitLine.hu)
Közel feleződő profit a világ legnagyobb viszontbiztosítójánál
A világ legnagyobb viszontbiztosítójának tartott német Munich Re AG szerdán közzétett első negyedéves eredménye, 46 százalékkal csökkenő nettó nyereséget tartalmazott, mely részben a tőkepiaci veszteségeknek volt betudható, azonban a felülvizsgált előrejelzés szerint növekedhet a biztosításokból befolyó prémium az idén. (ProfitLine.hu)
Az ETFBUXOTP alap fedezése céljából aladott az OTP
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. május 5-én 219 darab OTP törzsrészvényt értékesített 3.025,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Ismét 900 dollár alá zuhant az arany
Szerda reggel az arany unciája (31,1035 gramm) 898,40 dollár volt Szingapúrban azonnalra, 4,80 dollárral olcsóbb a keddi New York-i későinél. (ProfitLine.hu)
Veszteséggel búcsúzott az első negyedévtől a BMW
A német autógyár, a BMW AG szerdán közzétett első negyedéves beszámolójában a globális recesszió miatt visszaeső gépjárműértékesítés következtében veszteségről számolt be. A z év hátralévő részében is a piacok bizonytalanságára számít. (Profitline.hu)
Mi mozgatja az olaj árfolyamát?
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj szerda reggel 54,14 dollár volt Londonban júniusi szállításra, 2 centtel drágább a keddi zárónál. Hajnalban 12 centtel olcsóbb volt a keddi zárónál. Kedden 46 centtel csökkent. A tavalyi évet 51,42 százalékkal alacsonyabb szinten zárta, mint 2007-et, miután tavaly július 11-én történelmi csúcsot ért el, 147,50 dolláron. (ProfitLine.hu)
Nem szégyenkezhet a BNP Paribas - vártnál sokkal jobb eredménnyel zárta az I. negyedévet
A franica BNP Paribas bankcsoport szerdán közzétett első negyedéves eredményében 1,558 milliárd eurós adózott nyereség szerepelt, mely ugyan 21,4 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 1,98 milliárdnál, de jócskán túlszárnyalta az elemzők átlagosan 845 milliós előrejelzését. (ProfitLine.hu)
Ügyvezetőt váltott a Genesis
A Genesis Energy Nyrt. Igazgatótanácsának tájékoztatása szerint 2009. április 30-tól a Genesis Solar (Magyarország) Kft. ügyvezetői igazgatói teendőit Dr. Vitvera Lászlótól Kunovits Jenő vette át - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Fitch - Nem várható 2013 előtt lengyel eurózónatagság
A Fitch Ratings megerősítette az "A mínusz/A" szinten lévő, devizában és hazai valutában kiadott hosszú futamú lengyel szuverén adósság osztályzatait, stabil
kilátással, ugyanakkor közölte, hogy a romló lengyel közfinanszírozási helyzet miatt
2013 előtt nem várja Lengyelország euróövezeti csatlakozását. (ProfitLine.hu)
Modellváltást jelent a magyar válságkezelő program
Gazdasági modellváltásról beszélt Oszkó Péter Brüsszelben, a kormány új válságkezelő programjának ismertetésekor. (ProfitLine.hu)
Az orosz gazdaság is túljutott a mélyponton?
A VTB Capital által kezelt oroszországi szolgáltató szektor beszerzőmenedzser-mutatója áprilisra 44,4 pontra emelkedett a márciusi 43,9 pontról, ezzel ugyan már hetedik hónapja mutat zsugorodást, azonban már kisebb mértékűt, mint korábban. (ProfitLine.hu)
Amerikában már a profitrealizálás mellett döntöttek
Megállt az amerikai piacokon az emelkedés a tegnapi napon, miután a befektetők az elmúlt napok emelkedése után a nyereségrealizálás mellett döntöttek, annak ellenére, hogy a Fed elnöke szerint az amerikai gazdaság akár már az idei évben is helyreállhat. (ProfitLine.hu)
34 milliárd dolláros tőkésítésre szorul a Bank of America
Az amerikai pénzügyi hatóságok a "Stressz Teszt" lefolytatása után megállapították, hogy a Bank of America 34 milliárd dollárnyi tőkeemelésre szorul, mely a legnagyobb összeg, amely a vizsgált 19 hitelintézetnél szükségessé válik - közölték a bankhoz közelálló források. (ProfitLine.hu)
Többnyire emelkedés Ázsiában Bernanke tegnapi szabai után
A tegnapi naphoz hasonlóan ma is vegyesen alakulnak az ázsiai piacok, a befektetők továbbra sem kockáztatnak az eddigieknél többet, addig amíg meg nem érkezik az amerikai kormányzat által elvégzett "Stressz Teszt" eredménye. (ProfitLine.hu)
Csökkenéssel indulhat a mai tőzsdenap
Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai értéktőzsdéken szerdán folytatódhat a kiigazítás a múlt hét végi, e hét eleji felfutás után. (ProfitLine.hu)
STOP! - 280-nál megállhat a forint erősödése
Szerdán is erősödhet a forint, ha folytatódnak a veszteségmegelőző euróeladások, de 280/eurónál erős ellenállás várható, írta elemzők véleményét idézve a Dow Jones hírügynökség szerda reggel. Támogatást ad, hogy a Magyar Nemzeti Bank áprilisban újraindított kötvényárveréseinek keddi fordulója ismét sikert hozott, újabb rekord szintre emelkedett az MNB-kötvények értékesítése, azonban hosszabb távon a gazdasági makroadatok még nem indokolnak nagyobb forinterősödést, mondják elemzők. (ProfitLine.hu)