Távozik a CIB Bankból Bertalan Imre vezérigazgató-helyettes
Rövidesen távozik a CIB Bankból Bertalan Imre, aki lemondott vezérigazgató-helyettesi posztjáról - erősítette meg az MTI piaci forrásokból származó információját a pénzintézet kommunikációs osztályának vezetője hétfőn. (MTI)
A német családok 4 ezer eurót vesztettek a válságon
A német családoknak 4000 eurója bánta a pénzügyi válságot, a Bundesbank elemzése szerint, így hat év óta most először csökkent a háztartások pénzbeni vagyona - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
VPOP - Csúsztatott az osztrák autóklub?
Magyar vámosok intézkedései ellen tiltakozott egy hétfői közleményében az osztrák autóklub (ÖAMTC), a VPOP viszont visszautasította a "megalapozatlan vádaskodást". A Vám és Pénzügyőrség szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy készek minden konkrét eset megvizsgálására, szerintük csúsztatás vagy félreértés állhat az ÖAMTC általánosító megállapításai mögött. (ProfitLine.hu)
BAMOSZ - A visszaváltási megbízások teljesítése ellenére csak fél százalékkal csökkent az alapok vagyona áprilisban
A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) hétfőn közölt összesítése szerint áprilisban összesen 62 milliárd forintot vontak ki a befektetők, ugyanakkor a piaci teljesítmények csaknem 50 milliárd forinttal növelték a befektetési alapok vagyonát - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Közlemény a Synergon pénteki részvényeladás okáról
A Synergon Informatika Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. május 7-én 74.940 darab saját részvényt értékesített a Budapesti Értéktőzsdén a Cashline Értékpapír Zrt. közreműködésével 823,19 forintos átlagárfolyamon - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Londoni elemzők - gyorsulhatott a magyar infláció áprilisban
A londoni elemzők szerint a forint gyengesége és a negatív bázishatások miatt volt tapasztalható az infláció gyorsulása áprilisban, azonban előrejelzések szerint a stagnálás, esetleg enyhe dezinfláció várható a továbbiakban. (ProfitLine.hu)
Növekvő költségvetési hiányra vonatkozó előrejelzést tett közzé a Fehér Ház
A Fehér Ház a hétfőn közzétett előrejelzésében megemelte az idei évre várható költségvetési hiány mértékét 89 milliárd dollárral, melyre a recesszió, az emelkedő munkanélküliség és a vállalatok számára nyújtott pénzügyi segélyezés miatt került sor. (ProfitLine.hu)
Költségtérítési botrány Angliában - Brown bocsánatot kért
Gordon Brown nemcsak a kormányzó Munkáspárt, hanem az összes politikai párt nevében megkövette a közvéleményt, miután a legnagyobb brit konzervatív napilap, a The Daily Telegraph leleplező riportsorozatban tárta a nyilvánosság elé, hogy mi mindent számoltak el hivatalos költségként az alsóházi képviselők - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Botrány az osztrák-magyar határon
Magyar vámosok intézkedései ellen tiltakozott egy hétfői közleményében az osztrák autóklub (ÖAMTC). Az utóbbi időben a szokásosnál is többen fordultak kérdéssel az ÖAMTC jogi tanácsadó szolgálatához azzal kapcsolatban, hogy a magyar vám- és pénzügyőrség megbírságolta őket jövedéki termékek - alkohol, illetve dohányáru - Magyarországra való bevitele miatt - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A bírság bírságát kapta a Biovit Pharma - Apeh-el fenyeget a GVH
Újabb büntetést szabott ki a Biovit Pharma Kft.-re a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a vállalkozás nem fizette be a rá kirótt 16 millió forintos bírságot, és nem tette közzé a szükséges helyreigazítást - közölte a versenyhatóság hétfőn az MTI-vel. (ProfitLine.hu)
Meghajlott az eladók előtt az olaj árfolyama
Négy nap után először mutat csökkenést az olaj árfolyama, miután pénteken az elmúlt hat hónap legmagasabb értékét érte el, annak ellenére, hogy az amerikai olajkészletek 19 éves csúcsára emelkedett a múlt héten. (ProfitLine.hu)
Gondok lehetnek az indiai részvénypiacon - Nem biztos a kormányzópárt győzelme
Egy heti mélypontjára csökkent az indiai részvénypiac, a Reliance Industries vezetésével, miután politikai bizonytalanság várható abból kifolyólag, hogy az országos választásokon a kormányzó párt és szövetségesei elképzelhető, hogy nem kapnak kellő támogatást a győzelemhez. (ProfitLine.hu)
Az amerikai piacok is követhetik ázsiai és európai példát
Egy százalékot meghaladó mértékű csökkenést mutatnak az amerikai határidős indexek, miután a befektetők várhatóan szünetet tartanak az elmúlt napok kedvező makrogazdasági adatai után kerekedett emelkedést követve. (ProfitLine.hu)
Panaszkodnak, de azért szeretnek Magyarországon lenni a német cégek
A Magyarországon jelen lévő német cégek panaszkodnak a politikai helyzet instabilitása és az árfolyam-ingadozások miatt. Ennek ellenére a magyarországi
helyszín a Bosh, az Oetker, a Miele, a Hartrodt és a többiek számára továbbra is vonzó - írta hétfői, budapesti keltezésű, terjedelmes összeállításában a Frankfurter Allgemeine Zeitung - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Katasztrófális előzetes adatok a lett gazdaságról
Lettország első negyedéves GDP-je az előzetes adatok alapján az idei év első három hónapjában 18 százalékkal zsugorodott, miután összeomlott a feldolgozóipar és a kiskereskedelmi értékesítés. Az előzetes elemzői várakozások 16,2 százalékos csökkenésre számítottak. A végleges adatokat június 9-én teszik közzé. (ProfitLine.hu)
A Metro médiacsoport eladja amerikai lapjait
Megválik amerikai lapjaitól a Metro svéd médiavállalkozás, amely Magyarországon is kiadja a Metropol című ingyenes napilapot. Az összesen napi 590 ezer példányban megjelenő amerikai lapokat a Metro egy korábbi vezérigazgatója veszi meg. Az ügylet értékét nem hozták nyilvánosságra - tudósít az MTI. (Profitline.hu)
Ismét emelkedő gépjárműértékesítési mutató Indiában
Tovább emelkedett az indiai gépjárműértékesítés áprilisban, éves szinten 1,1 százalékkal 165.539 darabra nőtt az értékesített gépjárművek száma, miközben növekedést mértek az exportban is. (ProfitLine.hu)
Lefelé áll a zászló a BÉT-en is
A nemzetközi piacokon tapasztalható nyereségrealizálás a Budapesti Értéktőzsdén is érezteti a hatását, a BUX index értéke a plusz 103,66 pontos nyitás után veszített értékéből hétfőn délelőtt, jelenleg 80 pontos, 0,55 százalékos csökkenés mellett 14,277.7 ponton tartózkodik, 10,8 milliárd forintos forgalom mellett. (ProfitLine.hu)
Elfogyott a lendület, esésnek indultak a piacok
A hétfői napon megtörni látszik a napok óta tartó lendület a piacokon, a befektetők annak ellenére a nyereségrealizálás mellett döntöttek, hogy pénteken kedvező foglalkoztatottsági adatok érkeztek az USA-ból. (ProfitLine.hu)
Chávez nem lacafacázik! Bankot államosít
Hugo Chávez venezuelai elnök bejelentette, hogy rövidesen államosítják az egyik legnagyobb venezuelai bankot, a Banco de Venezuelát. Mint Chávez a televízióban elmondta, a bank hamarosan állami tulajdonba kerül, a kormány a megfelelő értékeléseket és számításokat már elvégeztette. (ProfitLine.hu)