Tőzsdezárás - nyugat-európai körkép: végül mérsékeltebb veszteségek
Hétfőn mélyről indultak felfelé a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek, de a nap végére sem sikerült Frankfurt kivételével a pozitív tartományba kerülniük. A befektetők hangulata alapvetően pesszimista, hiszen a pénzügyi válságot kísérő recesszió egészében nem ígérhet javuló vállalati eredményeket. A nap alaphangulatát induláskora tokiói tőzsdeindex 26 éves mélységi rekordja adta meg. A válság kezelésének újabb fejleményei viszont hangulatot javítottak a nap során. Ennek köszönhető a nap vége felé határozottá váló emelkedő árfolyamirányzat a tőzsdéken. (MTI)
Econet - Újabb 3 darab márciusi lejáratú határidős long pozíciót nyitott a Társaság
Az econet.hu Média, Telekommunikációs és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság a saját részvényeire 2008.október 27-én 3 darab (30.000 darab törzsrészvénynek megfelelő), 2009. márciusi lejáratú határidős vételi kontraktust nyitott, 75,-Ft-os részvényenkénti áron. A tranzakcióra tőzsdei ügyletben, az Equilor Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató igénybevételével került sor - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine-hu)
BÉT - behozta régiós lemaradását a csökkenésben a BUX
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1.164,80 pontos, 9,78 százalékos csökkenéssel, 10.751,23 ponton zárt hétfőn. (MTI)
FHB - 41,281 darabos sajátrészvény vásárlás
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság 2008. évi rendes közgyűlése által adott felhatalmazás keretei között, az Igazgatóság határozata alapján 2008. október 27. napján az Erste Befektetési Zrt. mint befektetési szolgáltató útján 617,4224 Ft-os árfolyamon 41.281 db FHB A-sorozatú törzsrészvényt vásárolt - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Állami Nyomda - 4000 darab sajátrészvény vásárlás
Az Állami Nyomda Nyrt. a 2008. április 28-i közgyűlésének 13/2008 (04.28.) számú határozata szerint 2008. október 27-én, a Budapesti Értéktőzsdén 4000 darab A-sorozatú Állami Nyomda törzsrészvényt vásárolt 600 Ft/darab átlagáron a Concorde Értékpapír Zrt., mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A parlament előtt a jegybanki törvény módosítása
A jegybank kutatási, elemzési és döntés előkészítési céllal személyes adatokat is kérhet állami szervezetekről, de azokat olyan kóddal kell ellátni,hogy a személyek ne legyenek azonosíthatók - egyebek mellett ezt tartalmazza a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítása, amelyet hétfőn terjesztett a pénzügyminiszter a parlament elé. (MTI)
Fotex - 240Ft.-ért 200 ezer darb részvényre adott megbízást az UPINGTON
A FOTEX Nyrt. tájékoztatása szerint leányvállalata, az UPINGTON Investments Ltd. a Concorde Zrt. részére a 2008. október 27-én 200.000 db Fotex részvény maximum 240,- Ft/db egységáron történő vásárlására megbízást adott - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Erősödött a forint a közelgő IMF-megállapodás hírére
Erősödött, majd stabilizálódott a forint árfolyama a bankközi devizapiacon az IMF-megállapodás hírére, széles árfolyam kilengést mutató nyitást követően. (MTI)
Piacfelügyeleti eljárás állampapír-piaci ügylet miatt
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) október 21-én piacfelügyeleti eljárást indított egy konkrét állampapír-piaci ügylet kapcsán - tette közzé a felügyelet honlapján. (MTI)
EKB - További kamatcsökkentés is lehetséges novemberben
Az Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet a hétfői nyilatkozatában a november 6-i következő kamatdöntő ülésén további kamatcsökkentés lehetőségét említette. (ProfitLine.hu)
Rontott prognózisán a GKI: 2009-ben 0,5 százalékos bővülés
Jelentősen rontott szeptemberi prognózisán a GKI Gazdaságkutató Zrt., az idén a korábban várt 2,7 százalékos gazdasági növekedéssel szemben 2,0 százalékos, jövőre 3 százalékos helyett csak 0,5 százalékos bővülést várnak. (MTI)
A hitel- és jelzáloghitel krízis teljes vesztesége
A Bloomberg hírportál szerint 2008. 10. 23. -án a teljes veszteség az egész világra nézve mintegy 658,4 milliárd amerikai dollár értéket képezett, amelyből csak az Amerikai Egyesült Államok több mint a felét tudhatja be magáénak. (ProfitLine.hu)
A magyar IMF-hitelkeret összege 12,5 milliárd dollár lehet
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) által Magyarországnak nyújtandó készenléti hitelkeret összege 12,5 milliárd dollár lehet - értesült az amerikai Forbes magazin hétfőn. (MTI)
Tőzsdenyitás - csökkenéssel nyitott a Wall Street
Hétfőn csökkenéssel nyitottak a vezető New York-i tőzsdemutatók, követvén a világ tőzsdéit, ahol ismét eluralkodott a recessziótól való félelem, és ez eladásra ösztökélte a befektetőket. (MTI)
USA - Csökkenés helyett emelkedés az új építésű ingatlanok eladásában
A várakozásokkal ellentétben az új építésű családi házak értékesítése 2008 szeptemberében a szezonálisan kiigazított adatok alapján éves szinten 464,000 egységre, 2.7 százalékkal emelkedett a felülvizsgált augusztusi 452,000 egységről. Az előzetes adatok alapján az augusztusi értékesítések száma 460,000 egység volt. (ProfitLine.hu)
Az EKB Dániának is adott 12 milliárd eurós pénzügyi keretet
Frankfurt, 2008. október 27., hétfő (MTI/AP) - Az Európai Központi Bank egy újabb nem euróövezeti uniós állam, Dánia részére biztosít lehetőséget 12 milliárd euró erejéig devizaügyletekhez. Az úgynevezett swap lehetőség a dán központi bank részére a szükséges ideig áll rendelkezésre - derül ki az EKB hétfői bejelentéséből. Célja a rövid lejáratú piaci ügyletekhez euró biztosítása,tekintettel arra, hogy a bankközi euróhitelezés a mostani pénzügyi válság időszakában nehézzé és drágává is vált. (MTI)
Magyarország nem ért teljes mértékben egyet az EU dohánytermékeket sújtó adójavaslatával
Magyarország nem támogatja száz százalékosan az EU dohánytermékeket sújtó adótervezetét, melyben 2014-től a cigaretta kiskereskedelmi árára vetített adó 57-ről 63 százalékra, az ezer szálra vetített adó pedig 64-ről 90 euróra növekedjen - mondta Görözdi Zsuzsa pénzügyminisztériumi főosztályvezető hétfőn. (ProfitLine.hu)
NRC - a döntéshozók 95 százaléka használja otthon is az internetet
Míg otthoni internet hozzáféréssel a 18-69 éves internetezők háromnegyede rendelkezik, addig a vállalati döntéshozók körében ez az arány 95 százalék: a mobilinternet-használat szintén kiemelkedik a menedzserek esetében, hiszen mobiltelefonján csaknem 25 százalékuk internetezik, laptopon pedig valamivel több mint 20 százalékuk használ mobil szélessávot. (MTI)
A kormány hatvanezer főt foglalkoztatna a segélyezettek közül
Az Út a munkához program keretében 60 ezer főt kíván foglalkoztatni a kormány, a munkát további 3 ezer ember szervezi, akiket pályázat alapján választanak ki - hangzott el a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának hétfői ülésén. (MTI)
Simor András a Handelsblattnak:
Túl önelégültek voltunk címmel közölt interjút a Handelsblatt hétfőn Simor Andrással, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökével. (MTI)