BÉT - Folytatódhat az esés a budapesti tőzsdén
A nemzetközi hangulat további romlása mellett akár nagy mértékű zuhanást is elképzelhetőnek tart hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI által megkérdezett szakértő. (MTI)
December 1-től 19%-al csökken az orosz kőolajexport adó mértéke
Oroszország várhatóan hozzávetőlegesen 19 százalékkal csökkenti december 1-től az olajexportot terhelő adót, miután az olaj ára az elmúlt két hónapban folyamatosan csökken - közölte az orosz pénzügyminisztérium. (ProfitLine.hu)
Még nem próbálkoztak az OTP felvásárlásával
Az utóbbi időben még senki nem jelentette, hogy egy százalékot meghaladó mértékű OTP-papír tulajdonosává vált, vagyis nincs jele annak, hogy a bankfelvásárlásába kezdtek volna - mondta Csányi Sándor az OTP Bank elnök-vezérigazgatója vasárnap. (MTI)
FHB - Együttműködési megállapodás mobilszolgáltatókkal
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatása alapján a Társaság ellenőrző befolyása alatt működő FHB Kereskedelmi Bank Zrt. valamint a Magyar Telekom Nyrt., a Pannon GSM Távközlési Zrt. és az MPP Magyarország Zrt. között 2008. október 22. napján együttműködési szerződés lépett hatályba - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
FHB - Az FHB Szolgáltató Zrt. megveszi a Central European Credit Ingatlanhitel Zrt.-t
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság száz százalékos tulajdonában álló FHB Szolgáltató Zrt. mint vevő és Dr. Nobilis Kristóf, Dr. Varga Eszter, Bánfai Gergely, AROWANA Befektetési és Tanácsadó Kft., SAGUARO Befektetési és Tanácsadó Kft., El Portal del Sol S.A., Sotelo Holdings Inc., DONADÖME Kereskedelmi Kft., valamint T’69 Kereskedelmi Kft. eladók (vevő és eladók) között, a Central European Credit Ingatlanhitel Zrt. (CEC) részvényeinek adásvétele tárgyában 2008. október 22. napján részvény adásvételi szerződés jött létre - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
A G-7-ek komolyan aggódnak a jen árfolyamának alakulása miatt
A G-7 csoport nemzetei fokozottan aggódnak a japán jen az amerikai dollárral és a többi főbb devizákkal szembeni erősödése miatt, kijelentették, hogy figyelni fogják az eseményeket, és együttműködnek ha szükséges. (ProfitLine.hu)
USA - Gazdasági adatdömping várható a héten - 50, vagy akát 75 bázispontos kamatcsökkentés is elképzelhető
A héten megjelenő amerikai gazdaságról szóló adatok várhatóan visszaesést fognak mutatni a harmadik negyedévről a lakossági és a vállalati fogyasztás és beruházások visszaesésének következtében. (ProfitLine.hu)
Szerdán is közel 1 millió darab sajátrészvényt vett az OTP
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint a 2008. május 30–i közleményében bejelentett program keretében 2008. október 22-én a Társaság, a Budapesti Értéktőzsdén 952.079 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2.547,-forint/darab átlagáron az
OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Gyorsulva csökken a Canon profitja
A digitális kamerák legnagyobb gyártója a világon, a japán Canon Inc. hétfőn 83,04 milliárd jenes adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről, 21százalékkal kevesebbet a tavalyi harmadik negyedévi 105,3 milliárdnál, mert a kezdődő világgazdasági lassulás és az erősödő jen visszavetette a keresletet másológépei és digitális kamerái iránt. Az eredmény elmaradt az elemzők által átlagosan várt 97,6 milliárdtól is. (MTI)
Az OPEC pénteki döntése ellenére csökken az olajár
Az olaj világpiaci ára hétfőn az ázsiai kereskedés során 17 hónapos mélypontjára, 63 dollárra csökkent hordónként, miután a befektetők a pénteki OPEC termelés csökkentést bizonyítékként értékelték arra vonatkozóan, hogy a globális gazdasági lassulás miatt ténylegesen csökkenni fog az olaj iránti kereslet. (ProfitLine.hu)
A nemzetközi helyzet egyre fokozódik - továbbra is nyomás alatt az európai piacok
Újabb rázós futam várható az európai piacokon, miután a globális gazdasági válság miatti aggodalom egyre fokozódik, valamint a japán piac negyed évszázados mélypontjáig zuhant tovább ma reggel. (ProfitLine.hu)
Japán - 26 éves mélyponton a Nikkei 225
A tokiói részvényindex fő mutatója, a Nikkei 225 hétfőn a jen a dollárral szembeni erősödése következtében ismét csak esett, ennek következtében 486.18 ponttal, 6.36 százalékkal 26 éves mélypontra 7162.90 pontra hanyatlott hétfő reggel. A TOPIX index 7.4 százalékkal 746.46 pontra esett. (ProfitLine.hu)
IMF - Napkon belül érkezhet a pénzügyi mentőcsomag Magyarország számára
Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) igazgatójának vasárnapi bejelentése szerint az IMF vezetése egyezségre jutott a magyar felügyeletekkel egy reform csomagról mely a pénzügyi támogatással együtt helyreállíthatja a bizalmat az országgal szemben. (ProfitLine.hu)
Devizapiac - hétfőn a forintra figyelnek a térségi befektetők
Hétfőn a forint kerül a térségi befektetők figyelmének középpontjába: a hosszú hétvége után kiderül, hogy az IMF és az EU várható készenléti hitelkerete mit segít a magyar valutának, írta elemzők véleményét idézve hétfő reggel a Dow Jones hírügynökség. (MTI)
RÖVIDHÍR - Magyarország a jövő héten aláírja az IMF-megállapodást kormányforrás szerint
Budapest, 2008. október 26., vasárnap (MTI/Reuters) - Magyarország arra számít, hogy a jövő héten aláírja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval a készenléti hitelkeretről szólóvégleges megállapodást - jelentette a Reuters brit hírügynökség vasárnap este a magyar kormányhoz közelálló forrásra hivatkozva.
Csányi: védelem a forintnak, hiány- és járulékcsökkentés kell
Budapest, 2008. október 26., vasárnap (MTI) - Csányi Sándor, az OTP Bank elnök vezérigazgatója szerint rövid távon a válságkezelés megköveteli a forint árfolyamának védelmét, ha kell továbbijegybanki kamatemeléssel és piaci intervencióval, és az államnak meg kell mutatnia, hogy képes az egy éven belül esedékes 5 milliárd eurós fizetési kötelezettségeinek teljesítésére.
USA: kiskereskedelmi cégek csődbe menekülhetnek az ünnepek előtt
Az Egyesült Államokban a mostanihoz képest kevesebb kiskereskedelmi vállalat élheti meg az újévet. A válságban lévő pénzpiacok, a romló fogyasztói bizalom és az óvatos hitelezési gyakorlat együttes hatására egyes üzletek a túlélést célzó átalakítás helyett a roló lehúzása mellett dönthetnek - állítja a Davidowitz (MTI)
Az IMF 16,5 milliárd dolláros hitelkeretet nyit Ukrajna számára
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elvi megállapodásra jutott Ukrajnával, hogy egy 16,5 milliárd dolláros hitelkerettel segítenek az országon. A cél, hogy Ukrajnában meg lehessen őrizni a bizalmat, a gazdasági és pénzügyi stabilitást - közölte az IMF vezérigazgatója. (MTI)
Törölték a részvények utáni osztalékadót Kínában
Kínában törölték az egyéni tőkeszámlán lévő részvények hozama után fizetendő osztalékadót - közölte vasárnap a kínai Gazdasági Minisztérium. (MTI)
A Porsche közelít a 75 százalékos VW-tulajdon megszerzéséhez
A Porsche Automobil Holding vasárnap bejelentette, hogy megszerezte a Volkswagen részvényeinek közel 75 százalékát. A német autóipari cég körül hatalmi harc folyik a Porsche és Alsó-Szászország kormányzata, valamint a szakszervezetek között. (MTI)