A Malév pilótái hiányolják a menedzsment szakértelmét
A Malév pilótáinak szakszervezete, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete (Hunalpa) hiányolja a légitársaság menedzsmentjének szakértelmét,túlzottnak tartja a menedzsment létszámát, ésszerűtlennek a takarékossági intézkedéseket és nem látja sem a közép-, sem a hosszú távú koncepciót - közölte kedden a Hunalpa. (MTI)
A harmadik negyedévben már nyereséget könyvelhet el az OTP Románia
A harmadik negyedévben már nyereséget könyvelhet el az OTP Bank Romania, három esztendő után először, írta keddi számában a Ziarul Financiar. (MTI)
Londoni elemzők: már a feltörekvők is a minőséget nézik, nem az árat
Most már a feltörekvő piacokon sem lehet csak olcsó termékekkel sikert elérni, ennek az országcsoportnak is minőséget kell kínálni, ha a vállalatok megakarják itt vetni a lábukat, áll az Economist Intelligence Unit (EIU) kedden Londonban kiadott globális felmérésében. (MTI)
Kiskereskedelem - Már harmadik hete csökkenő értékesítési adatok
A közvélemény kutatás alapján a kiskereskedők a múlt héten az előző évhez képest 1.3 százalékkal többet értékesítettek - derült ki az International Council of Shopping Centers kedden kiadott felméréséből. (ProfitLine.hu)
Iveco - fél milliárd forintos beruházás Miskolcon
Az Iveco mintegy fél milliárd forintos beruházással új márkakereskedést nyitott Miskolcon - közölte a cég kedden. (MTI)
Nőtt az MNB kéthetes kötvény értékesítése, de kissé csökkent az állomány
Jelentősen nőtt az MNB kötvények értékesítése a keddi aukción, mégis csökkent kissé a forgalomban lévő kötvények állománya. (MTI)
Modine Hungária - új járműalkatrész gyár Gyöngyösön
Járműipari hűtő-alkatrészeket gyártó üzemet létesített 12 millió dolláros beruházással a Modine Hungária Kft. Gyöngyösön; a 6 ezer négyzetméteres gyártócsarnokot kedden avatták fel a település ipari parkjában. (MTI)
Az Eurogate Intermodal többségi részesedést szerzett a Floyd Zrt.-ben
Az Eurogate Intermodal GmbH 51 százalékos részesedéssel többségi tulajdont szerzett a budapesti székhelyű Floyd Zrt. vasúttársaságban - közölte a Floyd Zrt. kedden. (MTI)
A Mol a jelek szerint egyedül marad az INA-pályán, várhatóan nem emeli ajánlatát
Kedden lejár a határidő, amíg új versenyző nevezhet be a horvát INA olajtársaság közkézi részvényeinek megvásárlására, illetve, amíg az eddigi egyetlen ajánlattevő, a Mol emelheti a kínált árat, de egyik sem valószínű. (MTI)
Gyorsan emelkednek az élelmiszerárak Oroszországban
Oroszországban 12 százalékkal emelkedett az élelmiszerek ára az év első nyolc hónapjában, vagyis négyszer olyan mértékben, mint az Európai Unióban,ahol ez idő alatt az átlagos emelkedés 3 százalékot tett ki - közölte kedden az orosz statisztikai hivatal. (MTI)
Magyar részvétel a frankfurti Automechanika kiállításon
Az ITD Hungary az idén 100 négyzetméter területen 14 magyar cégnek és két szövetségnek biztosított megjelenést, és önállóan további 8 magyar vállalat mutatkozott be a frankfurti Automechanika kiállításon - közölte az ITD Hungary kedden. (MTI)
RFV - 13:30-kor újraindul a részvény kereskedése
A Budapesti Értéktőzsde Zrt. vezérigazgatója az RFV Regionális Fejlesztési, Beruházó, Termelő és Szolgáltató Nyrt. törzsrészvényeinek tőzsdei kereskedését a 2008. szeptember 23-i Tőzsdenapon 13 óra 30 perctől kezdődően visszaállítja - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Tudományos kutatásba fektet az RFV - Plamza fáklya projekt
Az RFV Nyrt. tájékoztatása szerint az vállalat a Jedlik Ányos Program keretén belül már egy éve tartó, mintegy 330 millió forinttal támogatott K+F projektbe kapcsolódik be, melyben jelentős szerepet vállal a Budapesti Műszaki Egyetem, a Magyar Tudományos Akadémia Kémiai Kutató Intézete és a Károly Róbert Főiskola is - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Az olasz kormány 0,1 százalékra rontotta jövő évi GDP-növekedési várakozását
Az olasz kormány 0,1 százalékra rontotta jövő évi GDP-növekedési várakozását az eddig becsült 0,5 százalékról - közölték kedden olasz kormányzati források. (MTI)
Vége a feltörekvő piacokon tapasztalt két napig tartó rallynak
Csökkennek a feltörekvő piacok részvényei és kötvényei Moszkva, Mumbai és Shanghai vezetésével, miután a befektetők kételkednek abban, hogy az amerikai 700 milliárd dolláros tervezet elég lenne a világméretű recesszió elkerüléséhez. (ProfitLine.hu)
USA - Vegyesen alakulnak a határidős indexek
Vegyesen alakulnak az amerikai határidős indexek, miután a befektetők kivárnak az amerikai pénzügyminiszter, Henry Paulson Szenátusi meghallgatása előtt. A Dow határidős indexe 0.34 százalékkal 11,052 pontra, a Nasdag index 0.01 százalékkal 1,670 pontra erősödött, míg az S&P 500 index 0.10 százalékkal 1,213.50 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)
Két év múlva készülhet el a növényolaj-üzem Hódmezővásárhelyen
A Central EU Biofuels Hungary Kft. hódmezővásárhelyi ipari parkban megépülő, évi 500 ezer tonna kapacitású növényolaj-üzemében 2010 áprilisában kezdődhet el a próbaüzem - jelentette ki Gombos András, a cég főtanácsadója kedden Szegeden. (MTI)
A Fed megkönnyítette a befektetők bankrészesedés-vásárlását
Az amerikai jegybank megkönnyítette magán befektetési alapok számára részesedés vásárlását bankokban. (MTI)
AKK - Szerény 1 bázispontos emelkedés a 3 hónapos DKJ aukcióján
Átlagostól elmaradó érdeklődés mellett minimálisan emelkedett a (D081231) 3 hónapos diszkont kincstárjegy hozama az AKK keddi aukcióján, az átlaghozam 8,78 százalék lett a korábbi 8,77 százalékos hozam után. (ProfitLine.hu)
Nőtt a mobil-előfizetések száma augusztusban - NHH
Augusztusban a mobil-előfizetések száma 87 ezerrel nőtt, a hónap végén a három szolgáltató ügyfeleinek száma 11 millió 688 ezer volt - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) kedden. (MTI)