Amerikai elnökjelöltek: a pénzügyminiszternek túl nagy hatalma van
John McCain amerikai republikánus elnökjelölt hétfőn egy kétpárti szakértői testület létrehozását javasolta, amely felügyelné, hogyan költi el a pénzügyminiszter a bankmentő segélyeket, amelyek összege akár az ezer milliárd dollárt is elérheti. (MTI)
Olajár - 50 cent csökkenés kedden reggel
Kedden reggel fél dollár körüli mértékben csökkent a kőolaj ára. (MTI)
Brit pénzügyminiszter: a hatalmas bankárprémiumok vezettek "torz döntésekhez" - FRISSÍTETT (ÚJ: bankfelügyeleti nyilatkozat)
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti: London, 2008. szeptember 22., hétfő (MTI) - Intézkedéseket helyezett kilátásba hétfőn a brit pénzügyminiszter a befektetési bankároknak juttatott hatalmas prémiumok ügyében, mert szerinte ezek"torzították a döntéshozatalt" a pénzügyi szektorban. A brit pénzügyi felügyelet vezetője ugyanaznap már konkrét szabályozási elképzeléseket is bejelentett.
Jelentős mértékű olajár drágulás
Az amerikai könnyűolaj határidős kereskedésében több mint 25 dollárral drágult az olaj hordónkénti ára hétfőn az amerikai kormányzat 700 milliárd dolláros pénzpiacokat segítő terve miatt, valamint a dollár gyengülésének következtében. (ProfitLine.hu)
A bankszektort és az ingatlanadósokat mentő amerikai akció drágítja az olajat - ÖSSZEFOGLALÓ
New York, 2008. szeptember 22., hétfő (MTI/Reuters/AP) - Fékevesztett drágulást jelzett hétfőn este az olajpiac: az amerikai könnyűolaj jegyzésének napi emelkedése a jelentések szerint elérte ahordónkénti 25 dollárt, azaz az októberi szállítású amerikai könnyűolaj ára 130 dollárra emelkedett a New York-i árupiacon. Az euró ugyanakkor 1,48 dolláron áll New Yorkban.
Alig esett a varsói tőzsde
Varsó, 2008. szeptember 22., hétfő (MTI) - Hétfőn péntekhez képest mindössze 2,41 ponttal (0,10 százalékkal) 2431,46 pontra csökkent zárásra a varsói tőzsde WIG-20 vezető részvényindexe. Eztelsősorban a Polimex építőipari cégrészvény 7,5 százalékos árfolyam-veszteségének köszönheti.
A pénzpiaci válság miatt korlátozza a gyártást a Skoda autógyár
Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Prága, 2008. szeptember 22., hétfő (MTI) - Átmenetileg csökkenti a gyártást a csehországi Skoda Auto gyár, a pénzpiaci válság miatt. A Superb új modelljén kívül minden modellből kevesebbetgyártanak - jelentette be hétfőn a Skoda Auto szóvivője, Jaroslav Cerny.
Kovács László: több EU-tagállam fontolgatja a Robin Hood-adó bevezetését
Veres Béla, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszel, 2008. szeptember 22., hétfő (MTI) - Magyarország mellett néhány európai uniós tagállam már döntött a sajtó által Robin Hood-adónak keresztelt illeték bevezetéséről, többen pedigfontolgatják a bevezetés lehetőségét - erősítette meg Kovács László, az Európai Bizottság adóügyi felelőse hétfőn az MTI-nek nyilatkozva.
Deloitte: a bankszektornak fejlődnie kell a kockázatkezelésben
Budapest, 2008. szeptember 22., hétfő (MTI) - Az amerikai hitelválság kirobbanása megmutatta, hogy a bankszektornak nagy fejlődésre van szüksége a hitel- és likviditási kockázatok kezeléseterületén - hívja fel a figyelmet a Deloitte tanácsadó cég elemzése, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
A bankszektort és az ingatlanadósokat mentő amerikai akció drágítja az olajat
New York, 2008. szeptember 22., hétfő (MTI/Reuters) - A piac nyersolaj árának hétfői drágulása estére elérte a hordónkénti 7 dollárt, azaz 111 és fél dollár fölé kúszott az amerikai könnyűolajraNew Yorkban a határidős jegyzés, mert az olajpiacon befektetők úgy spekulálnak: az amerikai bankszektort mentő monstre állami akció leviszi a dollár értékét, mi több, inflációt gerjesztő hatással isjár majd.
A nyugat-európai jegybankok hétfőn is folytatták mentőakciójukat
Frankfurt, 2008. szeptember 22., hétfő (MTI/Reuters) - Hétfőn is sok milliárdos likviditási segítséget nyújtottak a nyugat-európai jegybankok a bankszektornak, de más térségekből is érkeztekhírek mentőakciók terveiről.
Adó - a szakértők keveslik a javaslatok gazdaságélénkítő hatását - FRISSÍTETT (új: Deloitte)
Budapest, 2008. szeptember 22., hétfő (MTI) - Az adótörvények javasolt módosítása, a törvényjavaslat ismeretében is alkalmatlan a gazdaság élénkítésére az MTI által megkérdezett szakértőkszerint, akik számos konkrétumot is kérdésesnek, problémásnak minősítettek a kormány előterjesztésében.
Tőzsde - három órával zárás előtt növekvő veszteségek New Yorkban
New York, 2008. szeptember 22., hétfő (MTI) - A New York-i tőzsde vezető indexe 1,6 százalékos, a Nasdaq piac indexe 1,9 százalékos veszteségben állt hétfőn piaczárás előtt három órával. Apénzügyi papírok árfolyama, élükön a JPMorgan részvénnyel, erősen lefelé mozgott, míg a felhajtó erőt ez alkalommal a Microsoft 3 százalékot meghaladó drágulása jelentette.
Az amerikai közvéleményt megosztja a bankok megmentése
Hofer László, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2008. szeptember 22., hétfő (MTI) - Az amerikai közvéleményt teljesen megosztja az, hogy a Bush-adminisztráció minden korábbinál nagyobb összeget kíván költeni a pénzpiaci válságbanbajba jutott bankok megmentésére - derült ki a Zogby intézet felméréséből, amelynek eredményeit hétfőn ismertették.
George Bush a kínai elnökkel egyeztetett a Wall Street válságáról
Hofer László, az MTI tudósítója jelenti: Washington, 2008. szeptember 22., hétfő (MTI) - George Bush a Wall Street-i válságról egyeztetett Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnökkel; a telefonos beszélgetést az amerikai elnök kezdeményezte.
Elszámolható üzemanyagárak, október - APEH
Budapest, 2008. szeptember 22., hétfő (MTI) - Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzétette az adózók által elszámolható októberi üzemanyagárakat.
BÉT - alulteljesítő volt Budapest a régióban - FRISSÍTETT (új: áruszekció)
Budapest, 2008. szeptember 22., hétfő (MTI) - A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 201,69 pontos, 1,06 százalékos csökkenéssel, 18.860,65 ponton zárt hétfőn.
Az ÁSZ a játékadó beszedésének ellenőrzéséről
Budapest, 2008. szeptember 22., hétfő (MTI) - Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szükségesnek tartja, hogy a kormány intézkedjen a szerencsejáték ágazatra kidolgozott stratégia aktualizálásáról és azúj törvényi szabályozás előkészítéséről.
Nyugat-európai tőzsdezárás - borús bizonytalanság
London, Frankfurt, 2008. szeptember 22., hétfő (MTI) - A vezető nyugat-európai tőzsdéket igencsak elbizonytalanította hétfőn a befektetők kétsége a bankszektor amerikai megmentésére tervezett700 milliárd dolláros akció sikerében. Ez elsősorban a pénzügyi részvények árfolyamát húzta le, de az apátia átragadt más szektorok részvényeire is.
GAZDASÁGI HÍREK RÖVIDEN (2. rész)
Budapest, 2008. szeptember 22., hétfő (MTI) -