Vám- és pénzügyőrök nemzetközi kongresszusa kezdődik Budapesten
Hétfőn kezdődik Budapesten az Európai Adó- és Pénzügyi Dolgozók 44. kongresszusa; a tizenhét országból érkező szakemberek többek között a forgalmiadó-csalások és a lichtensteini adóparadicsom elleni küzdelem lehetőségeiről tárgyalnak - tájékoztatta a rendezvényt szervező Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezetének elnöke, Holecz Gábor. (MTI)
BÉT - esett a részvénypiac a múlt héten
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos részvényindexe, a BUX az elmúlt héten 570,32 pontot, 2,90 százalékot esett, 19.062,34 ponton zárt pénteken. (MTI)
McCain élesen bírálja a kormány és a Fed segélyakcióját
John McCain amerikai republikánus elnökjelölt pénteken élesen bírálta a kormány és a jegybank felelőtlen válságkezelését. Leszögezte, hogy szövetségi tartalékbankrendszernek (Fed) azonnal fel kellene hagynia a pénzintézetek megmentését célzó tőkeinjekciókkal. (MTI)
Adóváltozások - vállalkozásokat terhelő adók
Közel három tucat törvényt érint a kormány egyes adó- és járuléktörvények módosításáról szóló törvényjavaslata, amely péntek estétől olvasható az Országgyűlés honlapján. (MTI)
Adótörvény javaslat - szja - háztartási adókedvezmény
Háztartási adókedvezmény bevezetését is tartalmazza egyebek mellett a kormány adómódosító javaslata, amely mintegy 30 törvényt érint. (MTI)
Bush: döntő pillanat az amerikai gazdaság számára
George Bush amerikai elnök pénteken kijelentette: döntő pillanathoz érkezett az amerikai gazdaság, amelynek a helyzete a pénzpiacok zavarok ellenére szilárd. (MTI)
Szabad Európa Vitanapok - Martonyi János, Terták Elemér, John Purvis, Paul Gauses
Európa kevésbé szenved a pénzügyi válságtól, mint az Egyesült Államok, teendők azonban a pénzügyi piac biztonságosabbá tételére az Európai Unióban is vannak - hangzott el a Szabad Európa Vitanapok, az Európai Parlament Magyar Néppárti Delegációja által szervezett budapesti konferenciasorozat pénteki rendezvényén. (MTI)
Simor: növelni kell a bankrendszer átláthatóságát
A magyar bankrendszer régiós összehasonlításban is fejlett, de átláthatóságát növelni kellene - mondta Simor András jegybankelnök az Európai Parlament Magyar Néppárti Delegációja által szervezett budapesti konferencián pénteken. (MTI)
COMEX - decemberi aranyár: 32,30 dollár csökkenés
New York, 2008. szeptember 19., péntek (MTI/Reuters) - Csökkent az arany ára pénteken a csütörtöki 46,50 dolláros emelkedés után.
Bush szerint a döntő pillanatban kell a gazdasági beavatkozás
Az amerikai elnök pénteken arra figyelmeztetett, hogy jelentős számú adófizető alapot kockáztat a kormányzatnak az a terve, hogy támogassa az ingatag piacokat, de a beavatkozás szükséges. (MTI)
Történelmi emelkedés a nyugat-európai részvénypiacokon
A részvénypiacok a jelek szerint bíznak abban, hogy a kormányzatok, s elsősorban az amerikai, végre kihúzzák a bajból a pénzpiacokat és mihamarabb véget vetnek a hitelválságnak. A tőzsdékre pénteken elsősorban a bejelentés hatott az úgynevezett shortolás tilalmáról, hogy az árfolyamok esésére játszó gyors spekulatív lépéseknek adminisztratív úton megálljt parancsoltak. (MTI)
BÉT - Történelmi erősödés a tőzsdén
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1.598,32 pontos, 9,15 százalékos emelkedéssel, 19.062,34 ponton zárt pénteken. (MTI)
Erősödött a forint
Több mint 1 százalékkal erősödött a forint pénteken az euróval szemben. A budapesti bankközi devizapiacon fél ötkor az euró árfolyama 239,60/70 forint volt, szemben a csütörtök délutáni 242,25/35 forinttal, ami 1,09 százalékos forint erősödés. (MTI)
Az amerikai pénzügyminiszter a kockázatos hitelek felvásárlását sürgeti
Az amerikai pénzügyminiszter pénteken sürgette a kongresszust, hogy támogassa azt a kormányzati tervet, amely a kockázatos hitelek felvásárlásával enyhítené a pénzügyi piacok gyengülését. Henry Paulson szerint - aki már a jövő hétre kéri a kongresszusi döntést a hitelmentési csomaggal kapcsolatban - hosszú távon ez a lépés lenne a leginkább reménykeltő az adófizetők pénzének megóvására. (MTI)
Tőzsdenyitás - nagy nyereségek New Yorkban
Pénteken nagy nyereséggel nyitottak a vezető mutatók New Yorkban, miután a befektetők örömmel nyugtázták azokat az összehangolt erőfeszítéseket,amelyekkel a világ kormányai igyekeznek úrrá lenni a gyűrűző hitelválságon. Hozzájárult a mutatók erősödéséhez az is, hogy az amerikai értékpapír-felügyelet elrendelte a tőzsdén jegyzett 799 pénzügyi cég részvényeinek úgynevezett short (rövid) eladásait a befektetők és a piacok védelmében. (MTI)
Veres: jövőre az adóterhelés 205 milliárd forinttal csökken
Összességében 205 milliárddal csökken jövőre az adóterhelés, ennek harmada a lakosságnál, kétharmada a vállalkozásoknál jelentkezik a 2009-es adóváltoztatásoknak köszönhetően, amelynek tervezetét pénteken kell benyújtani az Országgyűlésnek - közölte Veres János pénzügyminiszter pénteken a kormányszóvivői tájékoztatón. (MTI)
Soros robbanásveszélyesnek látja a helyzetet
Soros György pénteken a francia Le Monde című lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy a globális pénzügyi rendszer széthullásának még fennáll a veszélye, mert a pénzpiaci helyzet súlyosbodott és a bankok törékenysége nőtt. A magyar származású milliárdos befektető ugyanakkor megjegyezte: a piacok egyelőre működnek tovább, az újdonság a pénzügyi rendszer szétrobbanásának veszélye. (MTI)
A piacstabilizálási tervek hatására szárnyalnak a határidős indexek New Yorkban
Az amerikai határidős részvényindexek látványos emelkedése azt sugallja, hogy a Wall Street hat éve legnagyobb emelkedését követő napon tovább erősödik, mert a befektetők nagy örömmel látják azokat az összehangolt erőfeszítéseket, amelyekkel a világ kormányai igyekeznek úrrá lenni a gyűrűző hitelválságon. (MTI)
Londoni elemzők: 2013-ra egész Közép-Európa eurótag lehet, Magyarország is
A közép-európai EU-tagok mindegyike 2013-ra az euróövezet tagja lehet, még Magyarország is, áll az egyik vezető londoni befektetési ház friss elemzésében. (MTI)
FHB - Nőtt Dr. Spéder Zoltán István befolyása
Az FHB Jelzálogbank Nyrt. bejelentése szerint tájékoztatja a befektetőket, hogy az A64 Vagyonkezelő Kft. , amely Dr. Spéder Zoltán István, a Társaság vezető állású személye (igazgatósági tagja) közvetlen befolyása alatt áll, 2008. szeptember 18. és 19. napján tőzsdei ügylet keretében összesen 36.660 db, 100,- Ft névértékű, A-sorozatú, névre szóló törzsrészvényt szerzett a Társaságban - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)