Állandóan átáll a mobilod külföldi hálózatra? Használj kézi hálózatválasztást!
2009. 06. 30. 11:30
Kézi hálózatválasztással megelőzhető a szándékolatlan roaming, így az, hogy a mobilos előfizetők a tudtukon kívül több százezer forintos számlát kapjanak - mondta Takács Péter, a hírközlési fogyasztói jogok képviselője kedden Budapesten sajtótájékoztatón - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Hozzátette: az idén is muszáj elővenni ezt a témát, mert az ügyfelek most is panaszkodnak a szándékolatlan roaming okozta nagyobb számlákra. A probléma felvetésével "nem a mobilszolgáltatókra utazunk, tájékoztatni szeretnénk és felhívni a figyelmet" - mondta. Takács Péter elmondta, hogy egy letenyei ügyfél például 1 millió forintos számlát kapott szándékolatlan barangolás miatt. A roamingolás akkor történik, amikor magyar előfizetéssel rendelkező ügyfél külföldi hálózatból kezdeményez kapcsolatot, vagy ott fogad hívást. A roaming például akkor szándékolatlan, ha az ügyfél tudtán kívül készüléke úgy kezdeményezi a hívást, hogy fizikailag még Magyarországon van, de a határhoz közel az eszköze már átállt a szomszédos ország szolgáltatójának hálózatára. A készülékek ugyanis az erősebb GSM-jel hatására átjelentkezhetnek a külföldi szolgáltató hálózatára. Takács Péter és a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) ezért azt javasolja, hogy az előfizetők az eszközökön ne az automatikus, hanem a kézi hálózatválasztást kapcsolják be, s gondolják meg külföldön a szoftverfrissítést is. A mobil internet esetében is bekövetkezhet ugyanis a szándékolatlan roaming. Az NHH és a hírközlési fogyasztói jogok képviselője honlapján megtekinthető az a térkép, amelyik a szándékolatlan roaming által veszélyeztetett magyar területeket bemutatja. Takács Péter a július elsején az áfaemelés miatt bekövetkező díjváltozások kapcsán elmondta, 2007 óta 40-60 százalékkal csökkentek a roaming költségek. Forintban számolva a fogadott hívások 66,9 forintba, az indítottak pedig 151,4 forintba kerülnek külföldön. Mivel azonban júliustól bevezetik a másodperc alapú hívást, a forgalomarányos számlázás átlagosan 20 százalékos megtakarítást hozhat az ügyfeleknek. Az indított hívások esetében a számlázás fél perc után vált másodperc alapúra. A küldött SMS-ek 38,9 forintba, mintegy 60 százalékkal kevesebbe kerülnek júliustól, a fogadottak továbbra is ingyenesek lesznek. Az adatforgalom nagykereskedelmi ára 1 megabyte-onként mintegy 283 forint lesz. Ezek a tarifák csak az uniós tagállamokra vonatkoznak. Márton György, az NHH szóvivője elmondta, hogy a magyar piacon 763 aktív hírközlési szolgáltatónak 1.973 olyan szolgáltatása van, ami az általános szerződési feltételek hatálya alá tartozik. Hozzátette, mivel a kiskereskedelmi szolgáltatások bruttó árakat tartalmaznak, annak a szolgáltatónak, amely bármelyik díjat változtatja, módosítania kell az általános szerződési feltételeket is. A módosítást a változtatás előtt 30 nappal kell bejelenteni. Márton György elmondta, eddig 158 szolgáltató 377 szolgáltatás esetében jelentett be módosítási igényt. Ebből az NHH részben arra következtet, hogy a többi szolgáltató az áfaemelést nem hárítja át az előfizetőkre. Előfordulhat azonban az is, hogy csak elfelejtették bejelenteni a növelést. Ezt az NHH ellenőrizni fogja.

Súlyos problémák vannak e-cigaretták körül Európában
Egyre súlyosabb problémával néz szembe az eldobható ízesített e-cigaretták (vape) európai piaca, mert a termékek csaknem felét a szürke- vagy a feketekereskedelem adja - mondta Christos Harpantidis, a Philip Morris International (PMI) globális vállalati ügyekért felelős vezetője a 11. delphi gazdasági fórumon az MTI-nek.
Dupla családi pótlék érkezik! - politikai bejelentés
A Tisza Párt álláspontja szerint már 2026 folyamán megvalósulhat több jelentős gazdasági lépés. Magyar Péter úgy nyilatkozott, hogy ezek közé tartozhat a családi pótlék összegének megduplázása, a nyugdíjak növelése, valamint egy új, az iskolakezdést segítő támogatás bevezetése is.
Trump újra kriptogálán: milliókat mozgatott meg a $TRUMP memecoin
Donald Trump szombaton ismét részt vesz saját memecoinjához kötődő exkluzív rendezvényen, a Mar-a-Lagóban tartott gálán, ahová csak a $TRUMP token legnagyobb befektetői kapnak meghívást. Az eseményen üzleti és kriptós szereplők mellett ismert vendégek is felszólalnak, például Mike Tyson és Tony Robbins.
Orbán Viktor visszaadja mandátumát
Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője, leköszönő miniszterelnök visszaadja a választáson elnyert mandátumát - ezt a Fidesz elnöke maga jelentette be szombaton, hozzátéve, hogy rá most nem a parlamentben, hanem a nemzeti oldal újjászervezésében van szükség. Azt is közölte: Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője.
Euró-alapú stabilcoin tör előre: az EURAU belép a DeFi világába
Az euróhoz kötött stablecoinok piaca új lendületet kapott, miután az AllUnity az EURAU tokennel megjelent a legnagyobb decentralizált tőzsdéken. A lépés nemcsak a DeFi ökoszisztéma fejlődését gyorsíthatja, hanem új kérdéseket is felvet az európai szabályozás jövőjével kapcsolatban.
Metaplanet nagy dobása: 50 millió dolláros kötvénykibocsátás a Bitcoin-felhalmozás felgyorsítására
A vállalati Bitcoin-stratégiák újabb szintre léptek: a japán Metaplanet jelentős tőkebevonással erősíti kriptós pozícióját. A lépés nemcsak a cég ambícióit mutatja, hanem azt is, hogy a vállalatok egyre agresszívebben építik digitális eszközalapú tartalékaikat.
Ripple Miami-ban: látványos XRP kampány indította be a kriptoközösséget
A kriptovilág figyelme ismét az Egyesült Államokra szegeződött, miután egy látványos Ripple-kampány jelent meg Miami partjainál. A fizikai reklám és az online spekulációk találkozása új lendületet adott az XRP körüli diskurzusnak – de vajon valódi piaci hatásról van szó, vagy csak ügyes marketingről?
Bitcoin ár hullámvasúton: merre tovább az árfolyam bizonytalanságában?
A Bitcoin ismét reflektorfénybe került, miután jelentős emelkedést produkált, mégis továbbra is komoly kérdések övezik a jövőjét. Vajon egy újabb zuhanás küszöbén állunk, vagy a piac már stabilizálódott? A legfrissebb elemzések szerint a válasz nem egyértelmű – de vannak erős jelek.
Bitcoin ETF-ek tarolnak: több mint 823 millió dollár friss tőke egy hét alatt
A kriptopiac egyik legfontosabb indikátora ismét erőteljes jelzést adott: a Bitcoin ETF-ek iránti kereslet nemhogy nem csökken, hanem egyre stabilabb alapokra épül. Az elmúlt héten minden egyes kereskedési napon pozitív tőkebeáramlást láthattunk, ami nemcsak rövid távú spekulációra, hanem tudatos, intézményi stratégiákra utal. De mit jelent ez a Bitcoin árfolyama, a DeFi piac és a teljes kriptoökoszisztéma szempontjából?
Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen
Lezárult a digitális infrastruktúra fejlesztése a Miskolci Egyetemen: mintegy három és fél milliárd forintot fordítottak a digitális oktatás módszertanának kidolgozására, a gyakorlati oktatást segítő digitális infrastruktúra fejlesztésére, valamint az információtechnológia használatához kapcsolódó hallgatói és oktatói készségek megalapozására - közölte az intézmény az MTI-vel.
Leminősítette Szlovákiát az S&P
Leminősítette Szlovákiát az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal indokolta a lépést, hogy a gyenge gazdasági növekedés, a magas szociális és védelmi kiadások, valamint a közelgő parlamenti választások az általa korábban vártnál nehezebbé teszik a költségvetési konszolidációt.