Nem fizet osztalékot az Alteo
Nem fizet osztalékot a 4,8 milliárd forintos szabad eredménytartalékának terhére az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt., a koronavírus-járvány lehetséges gazdasági hatásainak enyhítése, pénzügyi stabilitásának fenntartása miatt - erről döntött a cég igazgatósága.
Koronavírus: ingyenes, 2 millió Ft-os életbiztosítás egészségügyi dolgozóknak a Generalitól
A Generali Biztosító a koronavírus járvány kitörése óta dolgozik azon, hogy valamelyest enyhíthesse a járvány hatásait mind ügyfelei, mind pedig a szükséghelyzetben lévők életében. Teljesen online, személyes jelenlétet nem igénylő életbiztosítások kötésén túl, a telekonzultációs opción át, a munkáltatói COVID-19 fedezet nyújtásával mind ügyfeleik szolgálatában áll. A helyi és globális hozzájárulásoknak és tárgyi adományoknak köszönhetően pedig többek között az olaszországi Lombardia tartomány kórházait és a trieszti egészségügyi rendszert is támogatta. A mostani ingyenes szolgáltatásával viszont a frontvonalban harcolókat támogatja, így azon ügyfeleinek, akik igazolható módon a magyar állami egészségügyi rendszerben, a koronavírus fertőzött betegek ellátásában tevékenyen részt vesznek, ingyenes biztosítási fedezetet nyújt koronavírus fertőzés esetére.
Gyorsabban kaphatják vissza az áfát a kkv-k
A munkavállalók jelentős átcsoportosításával teljesíti a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a gazdaságvédelmi akcióterv szerinti rövidebb áfakiutalási határidőket a kis- és középvállalkozásoknak (kkv) - írta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtöki közleményében.
Így nőttek a keresetek februárban
Februárban a bruttó átlagkereset 377 300 forint volt, 9,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A koronavírus-járvány gazdasági következményei az év első két hónapját még nem érintették, így hatásai egyelőre nem érezhetők a kereseti adatokban - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Elmaradnak a ballagások
A koronavírus-járvány miatt országszerte elmaradnak a hétvégi ballagások a középiskolákban, a legtöbb helyen online búcsúztatják el a diákokat, de van, ahol később megtartják az ünnepséget.
Hogyan alakítja a hírközlési piacot és szabályozást a koronavírus?
Az Európai Unió döntései és különböző nemzetközi elemzőcégek jelentései alapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a járvány kitörése óta rendszeresen készít összefoglalókat a piac és a nemzetközi szabályozás alakulásáról. Ezek nyomán az elmúlt egy hónapban a telekommunikációs cégek jövőjéről szóló előrejelzések, az 5G-s késlekedések, valamint a mobilapplikációk és mobilitási adatok felhasználásával kapcsolatos európai bizottsági-ajánlások álltak a középpontban.
Így írja át a nyaralópiaci trendet a járványhelyzet
Tavasszal hagyományosan élénkül a balatoni üdülők iránti kereslet, ám idén kérdéses, hogy a járvány hogyan érinti a hazai nyaralószezon alakulását. Az OTP Ingatlanpont szakértői a Balaton különböző partjairól eltérően nyilatkoznak: míg egyes településeken továbbra is nagy a kereslet, addig más helységek esetén 80 százalékkal visszaesett az érdeklődés. A szakértők megvizsgálták, mi várhat idén a nyaralók piacára.
Gyengült a forint reggelre
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon a csütörtök reggeli kereskedésben.
Meghosszabbították a Magyarországon élő külföldiek tartózkodási engedélyeit
A COVID-19 járvány miatt a hazánkban dolgozó és itt élő külföldiek engedélyei automatikusan meghosszabbodnak, ha az eredeti feltételek továbbra is fennállnak.
Így csökkenthetik Romániában a lakbéreket
Elengednék az ingatlan bérbeadásából befolyó bevétel után fizetendő adót Romániában azon tulajdonosok számára, akik a koronavírus-járvány közepette átmenetileg legalább harminc százalékkal csökkentik a lakójuknak felszámított házbért a februári szinthez képest.