Több mint 16 ezer óvodai férőhely létesült 2010 óta
Tizenhatezernél is több óvodai férőhely létesült 2010 óta, a programba bekapcsolódó katolikus és református egyháznak köszönhetően ez a szám több ezerrel fog növekedni a közeljövőben - hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Székesfehérváron, az Olajfa református óvoda alapkőletételi ünnepségén.
Kerékpárút épül a Mura folyó mentén
A Mura-program részeként 1,5 milliárd forint uniós támogatással csaknem 13 kilométer hosszú kerékpárút épül a folyó magyarországi szakaszán - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
Szerbiában nem büntetik azokat, akik nem tartják be az előírásokat
Szerbia vezető járványügyi szakértője, Predrag Kon büntetést szeretett volna bevezetni azok számára, akik nem tartják be a szükséges elővigyázatossági intézkedéseket, de a kormány válságstábja ezt elutasította, és továbbra is az emberek lelkiismeretére akarja bízni, hogy betartják-e a koronavírus-járvány megfékezésére hozott előírásokat.
Minden közúti átkelő megnyílik az ukrán-magyar határon
Legkésőbb hétfő reggel megnyílik mind az öt közúti átkelőhely a magyar-ukrán határon - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Kijevben az ukrán partnerével, Dmitro Kuleba külügyminiszterrel tartott közös sajtótájékoztatón.
Válságos állapotban vannak a tengerek!
A tengerek és tengeri ökoszisztémák az éveken át tartó súlyos túlhalászás és elhanyagolás következtében válságos állapotba kerültek, amely a tengerek használata fenntartható egyensúlyának megteremtésével még visszafordítható - közölte csütörtökön a tengerek helyzetéről készített jelentésében az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA).
Augusztus 1-jén tartják a 38. Balaton-átúszást
A tervek szerint augusztus 1-jén lesz a 38. Lidl Balaton-átúszás, amelyen hagyományosan Révfülöpről indulnak a résztvevők, és a balatonboglári Platán strandra érkeznek meg.
Turisztikai kampányt indít a pécsi önkormányzat
A város turizmusának fellendítése érdekében országos tájékoztató kampányt folytat júliusban és augusztusban a pécsi önkormányzat - tájékoztatta a baranyai megyeszékhely helyhatósága az MTI-t.
Romániában újabb afrikai sertéspestis gócpontokat fedeztek fel
Romániában az elmúlt héten 15 újabb afrikai sertéspestis fertőző gócpontot fedeztek fel a hatóságok, ebből kettő-kettő a román-magyar határ mellett levő Bihar és Szatmár megyében található - közölte pénteken a román élelmiszerbiztonsági és állategészségügyi szakhatóság.
Június 30-án nyújtja be a Paks II Zrt. az új atomerőmű engedélykérelmét
Június 30-án nyújtja be a Paks II. Atomerőmű Zrt. az Országos Atomenergia Hivatalnak (OAH) a Pakson épülő, új atomerőmű létesítési engedélykérelmét - közölte a két új atomerőműi blokk tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter pénteken Szekszárdon.
3,2 millió tonna volt az energetikai célú biomassza-felhasználás 2019-ben
Tavaly 3,2 millió tonnát tett ki a hazai energetikai célú biomassza-felhasználás, amelyből az import 123,4 ezer tonna volt - derült ki a NAIK Agrárgazdasági Kutatóintézet honlapján közzétett jelentésből.