Dél-Koreába látogat Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök Dél-Koreába látogat június végén - jelentette be a Fehér Ház szerdán.
2019. 05. 16. 12:00
Megosztás:

Járattörlésekre lehet számítani Belgiumban

A Skeyes légi irányításért és repülésbiztonságért felelős belga vállalat több dolgozójának vadsztrájkja miatt járattörlésekre lehet számítani a belgiumi repülőtereken. Budapesti járatot egyelőre nem érint a munkabeszüntetés - közölte a brüsszeli központú európai légiforgalmi irányítást összehangoló szervezet (Eurocontrol) csütörtökön.
2019. 05. 16. 11:30
Megosztás:

Víz-világtalálkozót rendeznek Budapesten

A szemünk láttára bontakozik ki a víz három drámája: a kevés víz, a sok víz és a szennyezett víz. És mindhárom súlyos gazdasági következményekkel jár - jelentette ki a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatósági Igazgatóságának vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
2019. 05. 16. 11:00
Megosztás:

Már csak pár nap van hátra az szja-bevallás határidejéig

Már csak négy nap van hátra a személyi jövedelemadó (szja) bevallás határidejéig, azaz május 20-án éjfélig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, amit legegyszerűbben az ügyfélkapuval rendelkezők tehetnek meg az adóhivatal honlapjáról elérhető webes felületen - közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.
2019. 05. 16. 10:30
Megosztás:

Meglepő eredmény a Generali-tól

A várakozásokat meghaladó, 28,1 százalékos profitnövekedéssel zárta az első negyedévet az Assicurazioni Generali, részben olyan egyszeri tétel hatására, mint a belga érdekeltségének eladása.
2019. 05. 16. 10:00
Megosztás:

Standard kategóriába lépett át az OTT-ONE

Az OTT-ONE Nyrt. részvényeit a T kategóriából a standard kategóriába sorolta át pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - közölte a társaság az MTI-vel.
2019. 05. 16. 09:45
Megosztás:

Enyhe csökkenés várható a magyar részvénypiacon

Enyhe csökkenéssel, iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.
2019. 05. 16. 09:10
Megosztás:

Hamarosan mintegy 5 milliárd forinttal lehetnek gazdagabbak az OTP Nyugdíjpénztár valamint az OTP Egészségpénztár tagjai

Rekordösszegű, összesen 4,7 milliárd Ft adó-visszatérítésre jogosultak az OTP Egészségpénztár, illetve az OTP Nyugdíjpénztár tagjai 2018-as egyéni befizetéseik után. A két pénztár ezért arra bíztat mindenkit, hogy éljenek az adó-visszatérítés lehetőségével, ami az egyéni befizetések mértékétől függően akár 150 000 Ft is lehet. Kedvező változás érinti a jövő évi bevallást, már a 2019-es munkáltatói hozzájárulások után is jár a 20%-os adó-visszatérítés a tagok számára.
2019. 05. 16. 08:30
Megosztás:

Az IT szakemberek közel fele külföldre költözne egy jó állásért – de máshol még ennél is nagyobb a mobilitásuk

Az IT szakemberek nem csupán a legkeresettebb munkavállalók, de Magyarországon és az egész világon is jóval nyitottabbak az átlagnál arra, hogy munkahelyet váltsanak vagy külföldön dolgozzanak, derül ki a Boston Consulting Group (BCG), egy nemzetközi HR hálózat, a The Network, és a Profession.hu közös kutatásából.
2019. 05. 16. 08:00
Megosztás:

Zichy Mihály expresszív remekműve és különleges Zsolnay kerámiák vitték a prímet a BÁV aukciójának első napján

A BÁV kétnapos 74. Művészeti Aukciójának május 14-i festmény és műtárgynapján összesen 311 tétel, ezen belül 151 festmény és 160 műtárgy került Gundel Takács Gábor kalapácsa alá. Az első nap sztártétele 31,2 millió forintos eladási árával Zichy Mihály Harcdöntő párbaj című remekműve volt. A dobogó második fokára Mednyánszky László Dunajeci tája került 30 millió forinttal, a harmadik helyet pedig stílusosan Szinyei Merse Pál Faun III.című előtanulmánya szerezte meg 28,8 millió forintos eladási árral. Jelentős, csaknem háromszoros áremelkedést ért el Szobotka Imre Patakpartcímű festménye, míg a kortársak közül a legmagasabb áron El Kazovszkij Vágy-vágy című alkotása kelt el.
2019. 05. 16. 07:30
Megosztás:

Jelentősen növekvő árbevétel és eredményesség - Rába eredmények

A Rába Csoport kiemelkedő mértékben, 19 százalékkal növelte forgalmát 2019. első három hónapjában, így 14,7 milliárd forintos konszolidált árbevételt realizált. A tárgyidőszakban kiváló készpénztermelés támogatta a Rába üzleti építkezését, az év végéig befejeződő technológiafejlesztési program utolsó fázisait és a tegnapi napon aláírt akvizíciós megállapodást.
2019. 05. 16. 07:00
Megosztás:

Emelkedett Donald Trump támogatottsága

Donald Trump amerikai elnök támogatottsága 51 százalékosra emelkedett a Zogby közvélemény-kutató szerint, amelynek felméréséből kedden hozott nyilvánosságra néhány tényt a The Washington Examiner című amerikai lap.
2019. 05. 16. 06:30
Megosztás:

Jól teljesít a román gazdaság

Az idei első negyedévben 5 százalékkal nőtt Romániában a bruttó hazai termék (GDP) a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte szerdán gyorsjelentésében a román országos statisztikai intézet.
2019. 05. 16. 06:00
Megosztás:

Ausztria az Európai Unió egyik nyertese

Ausztria számára több területen is jelentős előrelépést hozott az európai uniós tagság - állapítja meg az a tanulmány, amelyet szerdán szemlézett az osztrák sajtó.
2019. 05. 16. 05:30
Megosztás:

Megkezdődött a mezőgazdasági adatgyűjtés

Mezőgazdasági adatgyűjtés kezdődött szerdán; a felmérés, amely június 15-ig tart, az ország 484 települését érinti, az akció célja az agráriumban jelentős szerepet betöltő egyéni gazdaságok gazdasági tevékenységének, szerkezeti sajátosságainak feltárása - közölte a KSH szerdán az MTI-vel.
2019. 05. 16. 05:00
Megosztás:

Nincs veszélyben a kecskeméti Mercedes-Benz bővítése

Nincs veszélyben az a korábban kitűzött cél, hogy bővítsék a Mercedes-Benz kecskeméti gyárát - közölte az autógyár szerda kora délután az MTI-vel.
2019. 05. 16. 04:30
Megosztás:

Csökkent az ipari termelés az Egyesült Államokban

Áprilisban a várakozásokkal ellentétben csökkent az ipari termelés az Egyesült Államokban a Fed szerdán kiadott jelentése szerint.
2019. 05. 16. 04:05
Megosztás:

Jót tett a kertkultúráknak az esős idő, de problémákat is okozhat

Az elmúlt hetek csapadékos időjárása jót tett a szabadföldi kertészeti kultúráknak, ugyanakkor az eső fokozza a fertőzések veszélyét - ismerteti a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács legfrissebb helyzetjelentésében, amelyet szerdán juttatott el az MTI-nek.
2019. 05. 16. 03:30
Megosztás:

Nagyon erős kezdés a magyar gazdaságtól

Az első negyedévben több mint 5 százalékkal nőtt a GDP. Az idén 4-4,5 százalékos pluszra van kilátás.
2019. 05. 16. 03:00
Megosztás:

Magyarország és Csehország is az atomenergiára alapoz

Magyarország és Csehország számára is fontos az atomenergia használata - derült ki a Budapesten tartott magyar-cseh üzleti fórumon szerdán.
2019. 05. 16. 02:30
Megosztás: