Senki sem túl idős a lakástakarék kihasználásához

Nehéz helyzetben van, aki idősotthonba költözne, nagyon sokat kell várni egy megüresedő helyre, ráadásul egyre növekszik rá az igény. A jó helyek meglehetősen drágák is. Csak kevesen tudják, hogy az egyszeri, kezdő hozzájárulást, mely a beköltözés alapfeltétele, akár lakástakarék pénztári megtakarítással is ki lehet gazdálkodni.
2018. 07. 11. 16:00
Megosztás:

A Richter megvette a Bemfola-hoz tartozó jogokat az Egyesült Államokra

A Richter bejelentette, hogy megvette a Bemfola-hoz tartozó összes jogot az Egyesült Államokra is. A világ többi részére eddig is a Richter tulajdonolta a jogokat, tavaly 34,6 millió euró bevétele volt ebből a gyógyszerből.
2018. 07. 11. 15:00
Megosztás:

10-ből csak 3 magyar munkahely családbarát

Minden második magyar családban okoz nehézséget a gyermekfelügyelet a nyári szünetben, tízből azonban mindössze három vállalat támogatja a 14 éven aluli gyermeket nevelő szülőket ezen a téren – derült ki a REGIO JÁTÉK friss felméréséből. A munkaadó részéről segítségre legnagyobb eséllyel az állami szférában és mikrovállalkozásnál dolgozók számíthatnak, ami leggyakrabban rugalmas munkaidő-beosztás formájában valósul meg.
2018. 07. 11. 14:00
Megosztás:

Ezért zuhannak a tőzsdék - Trump megint rátett egy lapáttal

A tegnapi kereskedést még ugyan pluszban zárták a vezető amerikai részvényindexek (S&P500 +0,4%, Dow +0,6%, a Nasdaq stagnált), azonban piaczárást követően 1% körüli mínuszba süllyedtek a határidők miután az USA újabb konkrét lépést helyezett kilátásba az importvámokkal kapcsolatban.
2018. 07. 11. 13:00
Megosztás:

Donald Trump egyeztetett a Pfizer gyógyszergyártóval

Donald Trump amerikai elnök kedden egyeztetett a Pfizer gyógyszeripari óriásvállalattal, majd a cég este bejelentette, hogy csökkenti több készítménye árát.
2018. 07. 11. 12:00
Megosztás:

Kisállatoknak tervezett vízadagolót hív vissza az Ikea

Az Ikea visszahívja a kisállatoknak tervezett Lurvig vízadagolót, mivel a kutyák és macskák feje beszorulhat a vízadagoló tartályba, és ez fulladással járhat - tájékoztatta az IKEA szerdán az MTI-t.
2018. 07. 11. 11:30
Megosztás:

Csúcson a haltermelés? – a FAO szerint van még tovább

Tovább bővül a globális haltermelés a következő évtizedben, annak ellenére, hogy a tenyésztett állomány korábbi robbanásszerű növekedése lassul és vadon élő halak halászata kiegyenlítődni látszik –olvasható az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) új jelentésében.
2018. 07. 11. 11:00
Megosztás:

Az USA újabb kínai árukra tervez védővámot kivetni

Az Egyesült Államok további 200 milliárd dollár értékű kínai termékre tervez védővámot kivetni - derül ki abból a listából, amelyet az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalójának hivatala tett közzé helyi idő szerint kedden este Washingtonban.
2018. 07. 11. 10:30
Megosztás:

Brexit-show: lemondások nélkül nincs siker?

David Davis Brexit-miniszter és Boris Johnson külügyminiszter lemondása sok kommentár szerint új helyzetet teremt az EU-ból való kilépés folyamatában, vagy Theresa May kormányának túlélési esélyeiben, esetleg mindkettőben. Szerintem nem ez a helyzet, nem történt semmi váratlan vagy különösebben érdekes, legalább három lényeges kérdésben nem változott érdemben semmi.
2018. 07. 11. 10:00
Megosztás:

Lakásárindexek Európában - Az európai átlag felett a magyar drágulás

Az előző év azonos időszakához képest legnagyobb árnövekedés 2018 I. negyedévében Lettországban (+13,7%), Szlovéniában (+13,4%), Írországban (+12,3%) és Portugáliában volt (12,2%) – derült ki az Eurostat legfrissebb jelentéséből. Magyarország +11,5%-os növekedéssel a sor elején helyezkedik el, a szomszédos országok közül csak Szlovákiában volt nagyobb áremelkedés.
2018. 07. 11. 09:30
Megosztás:

Gyorsabb lett az infláció – 3 százalék felett maradhat a mutató

Részben az üzemanyag-drágulás miatt júniusban 3 százalék fölé gyorsult az infláció. Az év hátralévő részében 3 százalék feletti mutatóra lehet számítani.
2018. 07. 11. 09:00
Megosztás:

Veszteséges kezdés várható az európai tőzsdéken

Indexcsökkenésre lehet számítani szerdán a főbb európai értékpapírpiacok nyitásakor.
2018. 07. 11. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint ma reggelre

Gyengült a forint szerdára virradóra a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
2018. 07. 11. 08:00
Megosztás:

A magyar bor húzza az agráriumot

Zászlóshajóként húzza a magyar mezőgazdaságot a hazai szőlő- és borágazat, amelyre rekordösszegű támogatások jutnak - mondta az agrárminiszter kedden Budapesten, a 39. Országos Borverseny díjkiosztó ünnepségén.
2018. 07. 11. 07:30
Megosztás:

Németország szoros kapcsolatra törekszik az Egyesült Királysággal a Brexit után is

ngela Merkel szerint Németország a lehető legszorosabb kapcsolatok fenntartására törekszik az Egyesült Királysággal a brit EU-tagság megszűnése után is. Merkel, aki a nyugat-balkáni országok és több nyugat-európai EU-tagállam keddi londoni csúcsértekezletén vett részt, Theresa May brit miniszterelnökkel tartott esti sajtóértekezletén kijelentette: haladást érzékel a brit kilépés feltételrendszeréről szóló tárgyalásokon.
2018. 07. 11. 07:00
Megosztás:

Megtöbbszörözte árbevételét az Ikarus Járműtechnika Kft.

A tavalyi 462,4 millió forintos éves árbevételének több mint kétszeresét érte el a székesfehérvári Ikarus Járműtechnika Kft. 2018 első fél évében - közölte a társaság igazgatója kedden az MTI-vel.
2018. 07. 11. 06:30
Megosztás:

10 millió dollárt kerestek a kiberbűnözők a kriptovalutás átverésekkel

A Kaspersky Lab becslései szerint a kiberbűnözők az elmúlt évben több mint 21 ezer ether kriptovalutát kerestek, ami több mint 10 millió dollárnak felel meg a jelenlegi árfolyamon.
2018. 07. 11. 06:00
Megosztás:

Csábító garázsba fektetni, csak nem éri meg

Bár elsőre jó döntésnek tűnhet befektetési céllal garázst vásárolni, nem hoz annyit, amennyit várnánk tőle, ráadásul nagyságrenddel több munkát jelent, mint egy lakás kiadása.
2018. 07. 11. 05:30
Megosztás:

Hasznos védelmet nyújthat nyáron egy jól megválasztott lakásbiztosítás

A nyári hónapokban nemcsak a jó időre, de a hirtelen érkező heves viharokra, felhőszakadásokra is fel kell készülnünk, hiszen ezek óriási károkat okozhatnak vagyontárgyainkban – hívja fel a figyelmet az OVB Magyarország pénzügyi tanácsadó cég. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy évről évre nő az extrém erejű viharok és az ingatlanokban, ingóságokban keletkezett károk száma. A legtöbb kárbejelentésért a szélsőséges időjárás a felelős, ami miatt idén, csak június első felében már közel 20 ezer bejelentés érkezett a hazai biztosítókhoz. Tavaly a májustól augusztus végéig tartó időszakban 5,9 milliárd forintot fizettek ki a társaságok a tulajdonosoknak.
2018. 07. 11. 05:00
Megosztás:

Csak átmeneti állapot az infláció gyorsulása

A nyári hónapokban meghaladhatja a fogyasztói árak növekedése a 3 százalékos inflációs célt, de az év végére a drágulás üteme kissé mérséklődhet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentáló elemzők szerint, akik arra számítanak, hogy az éves átlagos infláció 3 százalék alatt marad idén.
2018. 07. 11. 04:30
Megosztás: