Javuló eredménykilátások az Adidasnál
Erős első kilenc hónapon van túl az Adidas, emiatt a cég megemelte éves profitvárakozását még annak ellenére is, hogy bevételi várakozását viszont csökkentette.
Magyar Telekom bevétele meghaladta a várakozásokat
A Magyar Telekom Nyrt. folytatódó tevékenységből származó összes bevétele az elemzői várakozásokat meghaladva 5,4 százalékkal 163,8 milliárd forintra emelkedett 2018 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az elemzők 161,9 milliárd forint adózott nyereséget vártak.
Erősödött a forint
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon szerdán.
Technikai szintre esett az olaj
2014 óta az egyik leghosszabb esési periódusát szenvedi az olaj árfolyama, azután, hogy Irán hathavi felmentést kapott az olajexport tilalom alól 8 ország esetében, és az amerikai kőolajtermelés amúgy is újabb csúcsra szaladhat a jövő évben - olvashatjuk az ERSTE mai elemzésében.
Enyhülhet a lakásdrágulás?
Enyhítheti a lakásdrágulást a Pénzügyminisztérium azon javaslata, mely szerint az idén november elsején építési engedéllyel rendelkező lakóingatlanok, valamint azon 300 négyzetméternél kisebb családi házak esetében, amelyek építését ugyaneddig bejelentették, maradna a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs 2023 végéig - derül ki az ingatlan.com piaci portál szerdai közleményéből.
Európai szintű a magyar bor minősége
A magyar bor európai szintű, kiváló minőségű termék, és a kormány szeretné, ha a magyar borászati vállalkozások még jobban fel tudnák venni a versenyt nyugat-európai társaikkal - mondta az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára Kaposváron szerdán.
A Dal: Még egy hétig lehet jelentkezni
A nagy érdeklődést és a zenei szakma kérését figyelembe véve a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) az eredeti határidőhöz képest egy héttel, november 15. csütörtök éjfélig meghosszabbította a jelentkezés lehetőségét A Dal 2019 pályázatra.
Tarolnak a biztonságos lakáshitelek
Továbbra is lendületesen bővül a lakáshitelpiac: szeptember végéig közel 642 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a bankok, ami 36 százalékos emelkedést jelent.
Látványos bővülés történt az 5-10 évre fix törlesztést garantáló lakáshiteleknél: a közel 200 milliárdos összeg duplája a tavalyinak.
Közben a legrizikósabb, változó kamatozású lakáshitelek iránti igény jelentősen, 36 százalékkal visszaesett.
A bankok közötti verseny erősnek mondható, a lakáshitelek közötti különbségek pedig jelentősek, akár 5 millió forint is eltérés lehet a teljes visszafizetendő összegben a legbiztonságosabb konstrukcióknál.