Idén is jön Magyarországra az "igazi" Mikulás

A Mikulásgyár meghívására idén is eljön Magyarországra Joulupukki, a finn Mikulás - közölte a Mikulásgyár Alapítvány vasárnap az MTI-vel.

Idén is jön Magyarországra az "igazi" Mikulás

A Mikulásgyár, Magyarország egyik legnagyobb karitatív, adománygyűjtő rendezvénye idén ünnepli húszéves fennállását, az akciót 2024. november 29. és december 21. között tartják - írták közleményükben.

Az évforduló alkalmából a finn Mikulás 13 napon át járja majd az országot, hogy személyesen találkozzon a magyar gyermekekkel, és átadja nekik az ajándékokat - tették hozzá.

A jubileumi évben a Mikulásgyár célja, hogy legalább 120 ezer kilónyi tartós élelmiszert gyűjtsön össze, és osszon szét a rászoruló családok között. Emellett legkevesebb 25 ezer gyermeket szeretnének megajándékozni Joulupukki látogatásával.

Tavaly a Mikulásgyár 54 kistelepülés 8314 gyermekének juttatott minőségi adománycsomagokat. Joulupukki 10 nap alatt 10 település 20 eseményén 17 ezer gyermekkel találkozott, 3300 kilométert tett meg Magyarországon.

A közlemény idézi Zsolnai Endre főszervezőt, aki azt mondta, hálásak minden adományozónak és önkéntesnek, akik segítenek nekik a Mikulásgyár sikeres működésében. "Bízunk benne, hogy a jubileumi évben még több gyermek arcára csalhatunk mosolyt a finn Mikulás és önkénteseink segítségével" - fogalmazott a szervező.

New Yorkban, a Madison Square Gardenben tartott választási nagygyűlést Donald Trump

New York városának kiemelt rendezvényközpontjában, a világ egyik legismertebb csarnokában, a Madison Square Gardenben tartott választási gyűlést Donald Trump volt amerikai elnök vasárnap.
2024. 10. 28. 08:00
Megosztás:

Nagy köd jön Magyarországra, mutatjuk merre vigyázzanak az autósok!

A jövő héten többfelé kell akár hosszabb ideig is megmaradó ködre számítani, a borult, ködös tájakon szitálás is előfordulhat. Mindenszentek napján, pénteken naposabb és ködös, párás területek egyaránt lehetnek, a hőmérséklet 13-20 Celsius-fok között alakul, majd a hét végén lehűlés érkezik olykor erős széllel, így vasárnap délután már csak 6-11 fok várható - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2024. 10. 28. 05:00
Megosztás:

Élet az óraátállítás után: kilenc új városba repít a Budapest Airport téli menetrendje

Marrákes bazárai, a Guggenheim múzeum, párizsi romantika, a híres rózsaszín város – a Budapest Airport október végén, az óraátállításkor életbe lépő téli menetrendje biztos receptet kínál a fásultság ellen. Válogass a budapesti repülőtérről elérhető kilenc új járat, vagy épp a meglévő úti célok közül, és töltsd meg élettel a közelgő téli napokat!
2024. 10. 28. 04:00
Megosztás:

Mikor megláttam a férjem vérképét és azonnal elhagytam!

Amikor néhány hete először észleltem, hogy a férjem fáradtabb a megszokottnál, nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget neki. Mindig is keményen dolgozott, és úgy gondoltam, talán csak a munkahelyi stressz kezd kiütközni rajta.
2024. 10. 28. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjkorhatár táblázat 2025 - ki és mikor mehet nyugdíjba Magyarországon?

Nyugdíjkorhatár 2025, nyugdíjkorhatár táblázat 2025 Magyarországon. Nyugdíjkorhatár férfiaknak és nőknek 2025 évben. Nyugdíj korhatár 2025 változása és nyugdíjkorhatár kalkulátor 2025.
2024. 10. 28. 02:00
Megosztás:

Táppénz 2025 és betegszabadság 2025 szabályai

Táppénz 2025 kalkulátor, táppénz összege és a táppénz jelentése. Miben különbözik a táppénz és a betegszabadság fogalma? Táppénz igénylése és kifizetése 2025. Mennyi a táppénz és hogyan kell kalkulálni vele 2025-ben? Táppénz 2025 igazolása és a táppénz jogosultság 2025 évi feltételei. (Ha szívesebben hallgatnád és néznéd meg a cikket, minthogy elolvasod a betűket, akkor jó hírünk van: a cikk végén egy videóban ezt megteheted.)
2024. 10. 28. 01:00
Megosztás:

3 mém kriptovaluta érme előértékesítés, amivel nagyot kaszálhatsz 2025-ben

A mém érme tér az utóbbi években rendkívül népszerűvé vált, mivel a közösségi média, az influenszerek és az újító technológia együttese olyan kombinációt kínál, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az előértékesítések különösen ígéretesek, mert lehetőséget adnak a korai befektetőknek arra, hogy jelentős kedvezményekkel szerezzenek tokeneket, amelyek később magas hozamot hozhatnak.
2024. 10. 28. 00:01
Megosztás:

Kína miatt felére esett a Mercedes nyeresége

A Mercedes csoport árbevétele 34,5 milliárd euró lett a harmadik negyedévben, ami 6,7 százalékos visszaesés a tavalyi évhez képest és elmarad a 36,3 milliárd eurós várakozástól is.
2024. 10. 27. 22:00
Megosztás:

Eddig lehet pályázni az Európai Hulladékcsökkentési Hétre

November 6-ig lehet pályázni akciókkal a november 16. és 24. között rendezendő Európai hulladékcsökkentései hétre, amelynek fő témája az élelmiszer-pazarlás lesz - közölte az Energiaügyi Minisztérium vasárnap az MTI-vel.
2024. 10. 27. 20:00
Megosztás:

Ezek a rejtett gyöngyszemek akár 2000-szeres hozamot is hozhatnak – az Ethereum-befektetők tömegesen fordulnak feléjük!

A kriptovaluta-rajongók ismét izgalomba jöttek az új digitális eszközök miatt, amelyek lenyűgöző hozamot ígérnek. Az Ethereum korai befektetői most kevésbé ismert tokenek felé fordulnak, amelyek ígéretes növekedést mutatnak. Vajon ezek a rejtett gyöngyszemek lehetnek a következő nagy lehetőségek, amelyek akár 2000-szeresére növelhetik a befektetéseket? A keresés megkezdődött a kripto világ következő áttörő sztárjaira.
2024. 10. 27. 19:00
Megosztás:

Ahogy a kereskedők egy új, 0,00025 dollár alatti újoncot részesítenek előnyben, a Shiba Inu (SHIB) és a Pepe (PEPE) háttérbe szorul a 2025-ös bikapiac előtt

Ahogy a kriptovaluta piac a várható 2025-ös fellendülésre készül, az olyan már bevált tokenek, mint a Shiba Inu és a Pepe, kezdenek veszíteni fényükből. A befektetők egy új, alacsony árú, feltörekvő versenyző felé fordítják figyelmüket, amely hullámokat vet a mémcoin piacon. Ez az újdonság izgalmat kelt, és jelentős növekedési potenciállal bír, felkeltve azon kereskedők érdeklődését, akik a következő nagy lehetőséget keresik.
2024. 10. 27. 18:00
Megosztás:

Milyen hatással lesz a 2024-es választás a kriptovaluták árára? A top 5 kriptó, amelyek akár 10 000%-os profitot hozhatnak

Ahogy a 2024-es választások közelednek, a kriptovaluták piacán is jelentős változások várhatók. A politikai eredmények nagy hatással lehetnek a digitális valutákra. Ez a cikk azt vizsgálja, hogyan formálhatja a választás a kriptók árait, és bemutatja azt az öt vezető kriptovalutát, amelyek hatalmas nyereséget hozhatnak, akár 10 000%-os növekedést is biztosítva. Fedezze fel, mely digitális érmék lehetnek a következő nagy árrobbanás várományosai.
2024. 10. 27. 17:00
Megosztás:

Halott már a Cardano (ADA)? Lehet, hogy ez az 0,00025 USD alatti altcoin lesz a jövő 2025-ben

Ahogy a Cardano-hoz hasonló, bevált kriptovalutákkal szemben növekszik a szkepticizmus, a befektetők egyre inkább az olcsó, nagy növekedési potenciállal rendelkező altcoinok felé fordulnak. Az érdeklődés fokozódik az olyan megfizethető tokenek iránt, amelyek 2025-re átalakíthatják a piacot. A kriptoközösség izgatottan várja, hogy rátaláljon a következő nagy lehetőségre, amely jelentős hozamokat kínálhat, és átalakíthatja a digitális valuták világát.
2024. 10. 27. 15:00
Megosztás:

Hó, jég, hideg? Így készülj fel, hogy az autód túlélje a telet!

Amint közeledik a tél, minden autós tudja, hogy nemcsak magunkra, de autónkra is jobban kell figyelnünk. A hideg időjárás, a csúszós utak és a sós locsolások nem kímélik a gépjárművet, ezért érdemes időben felkészíteni a járművet, hogy a tél ne hozza rá a frászt! Nézzük meg, melyek azok az alapvető karbantartási lépések, amelyek segíthetnek abban, hogy télen is zökkenőmentesen suhanjunk az utakon.
2024. 10. 27. 14:00
Megosztás:

Gránátalma fa: a gránátalma szaporítása és élettani hatásai

A gránátalma fa egy különleges gyümölcs. Ez a cikk részletes betekintést nyújt a gránátalma fa tulajdonságaiba, a gránátalma szaporításának módjaiba, és az élettani hatásokban rejlő egészségügyi előnyeibe.
2024. 10. 27. 12:00
Megosztás:

Három altcoin, amely készen áll a 2024-es bikapiacra: Dogecoin, Solana és Dogen

A kriptovaluta-piac 2024-es fellendülésével kapcsolatos várakozások egyre nőnek. Bizonyos alternatív coinok különösen felkeltették az érdeklődést, beleértve a Dogecoin-t, a Solana-t és a Dogent, amelyek ígéretes növekedési potenciállal bírnak. Ez a cikk részletesen megvizsgálja, miért lehetnek ezek a digitális valuták a következő piaci nyereségek vezetői.
2024. 10. 27. 11:00
Megosztás:

Egy Polygon kriptovaluta befektető, aki 25 millió dollárt keresett az UNI-val, 8000%-os hozamot jósol ennek a 0,10 dollár alatti AI altcoinnak

Egy befektető, aki korábban 25 millió dollárt keresett a Uniswap-on, új lehetőség felé fordította figyelmét. Ezúttal egy mesterséges intelligenciával működő altcoin áll a középpontban, amely ára 0,10 dollár alatt van. A becslések szerint elképesztő, akár 8000%-os hozam várható. Ez a merész előrejelzés nagy érdeklődést vált ki azok körében, akik a kriptopiacon keresik a következő nagy nyereség lehetőségét.
2024. 10. 27. 10:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal vitték el a Jokert!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 43. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. 10. 27. 09:00
Megosztás:

A papíripari szakképzést népszerűsíti a pályaválasztó fiataloknak a Vajda-Papír

Több, mint kétezer érdeklődő szülő és diák vett részt a Dunaújvárosi Szakképzés Napján októberben, amelyen a papíripari szakképzést népszerűsítve a térség legnagyobb foglalkoztatója a Vajda-Papír is képzési alternatívát kínált a pályaválasztás előtt állóknak. A pályaválasztás támogatására a Vajda-Papír dunaföldvári gyárában gyárlátogatást tartottak a fiataloknak.
2024. 10. 27. 08:00
Megosztás:

Még több mérkőzés, még több izgalom a BL-ben és egy szülinap

Megnőtt a fogadások száma a BL első körében. A fokozott érdeklődés a többi között annak is köszönhető, hogy az UEFA döntése szerint a 2024/25 idénytől átalakították a labdarúgó Bajnokok Ligája lebonyolítását, ami a korábbinál több mérkőzést jelent a futballrajongók számára és jó hír a sportfogadóknak is, ugyanis - a megújulásának első születésnapját ünneplő - Tippmixprón, valamint a Tippmixen is több eseményre lehet fogadni, egy-egy BL-mérkőzésen belül az online felületen már akár 900 piac közül is válogathatnak a játékosok, amihez több száz élő fogadási opció is kapcsolódik.
2024. 10. 27. 07:00
Megosztás: