Így digitalizálódnak a modern irodák

A digitális iroda felfelé ívelő szakaszát a Covid váltotta ki, ugyanis a hibrid munkavégzés digitalizáció nélkül már nem volt megvalósítható. De milyen eszközök szükségesek annak megvalósításához, hogy a munkafolyamatok ebben az új, megváltozott rendszerben is zavartalanul működjenek tovább? A kérdésre Herczog Gábor, a holland Legamaster vizuáltechnikai eszközök magyarországi forgalmazójának, a Stiefel Magyarország Kft.-nek az ügyvezető igazgatója adja meg a választ.

Így digitalizálódnak a modern irodák

Amíg mindenki rendszeresen bejárt az irodába, akadálytalanul le tudtak zajlani a személyes értekezletek, amelyekhez általában elegendő volt egy nagy fehér tábla, amire a megbeszélés vezetője vázolta a gondolatait. Könnyű dolga volt, hiszen a munkatársai ott ültek körülötte, szemtől szemben látta a reakcióikat, meg volt a lehetőség a közvetlen visszacsatolásra.

„A kényszerű home office, majd később a hibrid munkavégzés kihívás elé állította a cégeket, hiszen ahhoz, hogy a kollégák fizikai távolsága ne hátráltassa az üzletmenetet, sok esetben jelentős fejlesztések váltak szükségessé. Ennek eredményeként számos vállalkozásnál találkozhatunk olyan eszközökkel, amelyek egy modern, digitális iroda alapvető kellékeinek számítanak már ma is, és jelentőségük előreláthatóan még inkább fokozódni fog a jövőben” – avatott be Herczog Gábor.

A digitális iroda eszköztára

A korábban említett nagy fehér táblának is van digitális alternatívája, mégpedig egy óriási, érintőképernyős kijelző, azaz az interaktív LCD formájában, amelyen fut a fehér tábla alkalmazás. Az erre feljegyzett információkat meg lehet osztani a távolból csatlakozókkal, mégpedig oly módon, hogy ha ők is érintőképernyős monitorral rendelkeznek, akkor éppúgy írhatnak rá, mint az irodában tartózkodó kollégái.

„A hagyományos fehér táblával szemben a digitális változat számos más előnnyel is jár, ugyanis be lehet rá szúrni képeket, videókat, kapcsolódó linkeket is, amelyeket minden résztvevő lát és szerkeszteni is tud. Ezért azt gondolom, hogy a digitális iroda egyik alapfeltétele egy nagy méretű interaktív LCD és a hozzá tartozó szoftverek. Ha a cég működése úgy alakulna, hogy teljes munkaidőben visszatérnek az alkalmazottak az irodába, az interaktív LCD funkcióváltással videókonferencia rendszerként is alkalmazható a továbbiakban, de arra is alkalmas, hogy kiváltsák vele a projektort és sokkal hatékonyabb értekezleteket bonyolítsanak le a fejlett csoportmunka eszközök segítségével” – tudtuk meg a Legamaster magyarországi forgalmazójától.

Kiegészítők a kényelem és profizmus szolgálatában

Egy jól működő digitális irodához mindenképpen tartozik egy AirServer nevű képernyőtükröző eszköz, illetve egy teremfoglaló rendszer is, amely hozzájárul az értekezletek pontos és hatékony ütemezéséhez. Szintén hasznos kellék lehet a dokumentumkamera, ami a jól ismert írásvetítőnek a digitális változata. Számos helyen használják távoli munkaállomások között arra, hogy munkadarabok valós idejű képét osszák meg egymással távolról. A képhez a fehér tábla szoftver segítségével megjegyzéseket és jelöléseket is lehet fűzni.

„A konferenciakamera használata szintén elengedhetetlen, hiszen a fizikai távolság miatt hatványozottan fontos értekezlet közben is a megfelelő kapcsolattartás. Bár nagyon sok típus elérhető, érdemes az adott LCD-képernyőhöz tervezett eszközt választani.

Kell még egy szoftver is, amely a hibrid munkavégzéshez szükséges eszközöket biztosítja: ez a Flatfrog, ami a hagyományos fehér tábla funkciókon túl számos csoportmunkát és agilis módszertanokat – mint például a Kanban vagy a SCRUM – támogató lehetőséget is kínál” – sorolta Herczog Gábor.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy egy digitális iroda működtetése során a kényelem és a hatékonyság mellett nem elhanyagolandó a költségtakarékosság szerepe sem, hiszen a modern eszközöknek köszönhetően csökkenteni lehet az utazások számát, ami különösen fontos nemzetközi kooperációk esetén.

A projektorok kora lejárt

Az interaktív LCD-vel ki lehet váltani a projektorok használatát, ami számos előnnyel jár. Míg a projektor mellett pozitívumként leginkább a hordozhatóságát említhetjük, az interaktív LCD kedvező hatásait számba véve lényegesen hosszabb a lista. Kezdve attól, hogy egy iroda kialakítása is lényegesen egyszerűbb, ha a modern megoldást választjuk, hiszen nem szükséges az egész helyiséget bekábelezni miatta, mint a projektor esetében. Meg tudjuk jeleníteni rajta saját laptopunk képernyőjét, így könnyebben tudjuk megosztani az információkat a hallgatósággal.

„Szintén jelentős különbség, hogy egy projektor felbontása nagyon ritkán éri el a 4K-t, ha mégis, akkor szinte megfizethetetlen az ára. Az interaktív LCD-nél viszont ez az alap felbontás. Ugyancsak kiemelendő szempont a fényerő. Projektorok esetében többnyire be kell sötétítenünk a termet ahhoz, hogy a kivetített tartalmat megfelelően lássuk, egy LCD viszont fényerőszabályzóval van ellátva, így mindig az aktuális fényviszonyokhoz alkalmazkodik” – ismertette a Stiefel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Az összehasonlításban a költséghatékonyságnak is jelentős szerepe van. Egyfelől azért, mert egy projektornak általában 4000 óránként kell cserélni a lámpáját, míg egy interaktív LCD élettartama az 50000 órát is eléri vagy akár meg is haladja, másfelől egy projektor több áramot fogyaszt, akár kétszeresét is, mint egy interaktív LCD.

Összességében elmondható, hogy a projektor ma már elavult technológiának számít. Egyetlen előnye van, hogy ha hordozni kell, akkor azt könnyebben meg lehet oldani vele. De telepített rendszerekben az interaktív LCD minden szempontból felülmúlja a projektor teljesítményét.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: