Így jártak a tőzsdei befektetők novemberben Magyarországon

A globális tőkepiaci bizonytalanság a BÉT-en is éreztette a hatását novemberben – a BUX index az előző hónaphoz képest 5 százalékkal csökkent, végül 51 465 ponton zárt. A mérséklődő tendencia a forgalmat tekintve is megmutatkozott, a részvénypiac teljes forgalma 333,9 milliárd forint volt, amely napi 15,9 milliárd forintot jelent. A vezető részvények közül a legnagyobb forgalmat az OTP Bank érte el, míg a brókercégek rangsorában a Wood végzett az első helyen. A hónap egy jelentős mérföldkövet is hozott: az AutoWallis nyilvános részvénykibocsátása összesen 10 milliárd forintot tett ki.

Így jártak a tőzsdei befektetők novemberben Magyarországon

A koronavírus-járvány új variánsainak megjelenése, az országok által a pandémia fékezése érdekében bevezetett korlátozások, illetve az inflációs aggodalmak rányomták a bélyegüket a kereskedésre a világ vezető tőzsdéin. Mind a tengerentúlon, mind Kínában és a meghatározó európai piacokon jelentős esés volt tapasztalható, különösen a hónap utolsó napjaiban. Bár a globális mérséklődés a BUX index alakulásán is látható volt, a BÉT első számú indexe a felülteljesítők közé tartozott az európai tőzsdeindexek között. A hónapot végül 51 465 ponton zárta az index, amely 5 százalékos csökkenést jelent októberhez képest.

Az azonnali részvénypiac összforgalmát tekintve a november az év eddigi egyik legmagasabb értékét hozta – összesen 333,9 milliárd forintot tett ki, amely egy napra vetítve 15,9 milliárd forintot jelent.

A legnagyobb forgalmat novemberben is az OTP bonyolította, az összforgalom 59,2 százalékát adta a papír, amelyet 20,3 százalékkal a MOL követett. A dobogó harmadik fokát a Richter foglalta el, 15,3 százalékkal részesedve az összforgalomból.

A hatodik helyen a hónap egyik főszereplőjének bizonyuló AutoWallis végzett, összesen 1,7 milliárdos forgalommal. A régió egyik meghatározó autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatója novemberben minden előzetes várakozást felülmúló befektetői érdeklődés mellett zárta nyilvános részvénykibocsátását, összesen 10 milliárd forint értékben.

Az áruszekció az októberihez hasonlóan szintén erős hónapot tudhat maga mögött, az előző hónaphoz hasonlóan összforgalma ismét megközelítette a 2 milliárd forintot, végül 1 932,5 millió forinton zárt. A határidős gabona forgalmának 100 százalékát a takarmánykukorica tette ki.

A brókercégek forgalmi rangsorában a Wood végzett az első helyen összesen 175,2 milliárd forinttal, míg a második helyen az Erste 161,9 milliárddal, a harmadikon pedig a Concorde 149,5 milliárdos

Viccből lepisilte a férfi a terhességi tesztet: pozitív lett – ami ezután történt, arra senki sem számított

Egy ártatlannak induló poénból egészen elképesztő történet kerekedett – és a végén még az orvosok is csak pislogtak.
2026. 03. 18. 01:00
Megosztás:

Repülőgépről kutat olaj után a Mol a Balaton térségében

A Mol megbízásából Buzsák szénhidrogén-kutatási koncesszió területén végez repülőgépes geofizikai méréseket március 18. és 28. között az amerikai Bell Geospace - tájékoztatta a Mol kedden az MTI-t.
2026. 03. 18. 00:05
Megosztás:

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg a Váci Szakképzési Centrumot

A kormány 5,9 milliárd forintból újítja meg Váci Szakképzési Centrumot - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Vácon, az építkezés bokrétaünnepségén, amelyet azért tartottak, mert elkészült az épület legmagasabb pontja.
2026. 03. 17. 23:30
Megosztás:

A GVH elnöke újabb hat évig Rigó Csaba Balázs

Sulyok Tamás köztársasági elnök újabb hat évre kinevezte Rigó Csaba Balázst a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökévé, aki kedden az eskü letétele után átvette kinevezési okmányát a Sándor-palotában - tájékoztatta a GVH az MTI-t közleményben
2026. 03. 17. 23:00
Megosztás:

Kriptotörvény az USA-ban: DeFi-védelem vs. stablecoin jutalmak – éleződik a harc

Fokozódik a politikai és iparági nyomás az amerikai kriptoszabályozás körül: a Szenátus új törvénytervezete egyszerre próbálja védeni a decentralizált rendszereket, miközben korlátozná a stablecoin jutalmakat. A vita tétje nem kisebb, mint a DeFi jövője és a digitális pénzügyi innováció iránya.
2026. 03. 17. 22:30
Megosztás:

Lengyelország nem küld katonákat Iránba

Lengyelország nem küldi katonáit Iránba, más feladatai vannak a NATO-ban, és az iráni konfliktus nem érinti közvetlenül a lengyelek biztonságát - jelentette ki Donald Tusk lengyel kormányfő kedden.
2026. 03. 17. 22:00
Megosztás:

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel

Spanyolország 11,5 millió hordó stratégiai olajtartalékot szabadít fel, összhangban a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) kötelezettségvállalásával, hogy enyhítse a közel-keleti konfliktus olajárakra gyakorolt hatását - közölte Sara Aagesen ökológiai átmenetért felelős miniszter a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón Madridban.
2026. 03. 17. 21:30
Megosztás:

Fordulat a piacon? 202 millió dollár áramlott vissza a Bitcoin ETF-ekbe

Hosszú kiáramlási hullám után újra pozitív fordulat látszik az amerikai spot Bitcoin ETF-eknél. A március 16-i 202 millió dolláros nettó beáramlás reményt adhat a befektetőknek – de a kép továbbra sem egyértelmű.
2026. 03. 17. 21:00
Megosztás:

A Magyar Telekom igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol a közgyűlésnek

A Magyar Telekom Nyrt. igazgatósága részvényenként 154 forintos osztalékot javasol fizetni a 2025. évi eredmények után - derül ki a tőzsde honlapján kedden közzétett közgyűlési előterjesztésből.
2026. 03. 17. 20:30
Megosztás:

Lemondott az amerikai terrorizmusellenes központ igazgatója

Az iráni konfliktusra hivatkozva lemondott Joseph Kent, az Amerikai Egyesült Államok terrorizmusellenes központjának igazgatója kedden.
2026. 03. 17. 20:00
Megosztás:

Argentína is lecsapott a Polymarket-re: országos tiltás kriptós fogadások miatt

Egyre szigorúbb fellépés a kriptós előrejelzési piacok ellen: Argentína teljes országos blokkolást rendelt el a Polymarket ellen. A döntés mögött engedély nélküli működés, fogyasztóvédelmi aggályok és egy adatbotrány áll.
2026. 03. 17. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint kedd estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 17. 19:00
Megosztás:

Már több mint 23 ezer cég igényelte a fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt

Már több mint 23 ezer cég - köztük jelentős számú turisztikai szereplő - igényelte az új, fix 3 százalékos kamatozású vállalkozói hitelt - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkára kedden Pogányban. Szabados Richárd a Baranya Vármegyei Kormányhivatal által szervezett munkáltatói fórumon megtartott előadásában rámutatott: a kormányzat intézkedése nyomán biztosított kamattámogatott hitel "felrobbantotta" a piacot.
2026. 03. 17. 18:30
Megosztás:

Hongkong szigorít: új korszak jön a stabilcoin-piacon

A hongkongi pénzügyi hatóság átfogó szabályozási rendszert vezet be a stablecoinokra, miközben egyre több kérdés merül fel a piac valódi méretével kapcsolatban. A cél egyértelmű: hitelesség, intézményi bizalom és fenntartható növekedés – nem pedig spekulatív hype.
2026. 03. 17. 18:00
Megosztás:

Üzembe helyezték az Alteo ötödik villamosenergia-tárolójá

Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 megawattóra (MWh) kapacitású villamosenergia-tárolóját a Komárom-Esztergom megyei Bana községben, a létesítmény közös ponton csatlakozik a társaság már meglévő szélerőműparkjával a villamosenergia-hálózathoz; a beruházással a meglévő hálózatcsatlakozási kapacitás kihasználtsága is nő - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 17. 17:30
Megosztás:

7,7 millió felhasználó felett az XRP Ledger: új korszak kezdődik a kriptopiacon

Több mint 13 év után történelmi mérföldkőhöz érkezett az XRP Ledger: a hálózat felhasználóinak száma átlépte a 7,7 milliót. A robbanásszerű növekedés nemcsak a kriptós közösség erősödését mutatja, hanem azt is, hogy az intézményi világ egyre komolyabban veszi az XRPL infrastruktúráját.
2026. 03. 17. 16:30
Megosztás:

A magyar gazdaság jövője a hatékony exporton múlik

A magyar gazdaság jövője a hatékony exporton múlik - hangsúlyozta Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke kedden a köztestület Külgazdasági Évnyitó 2026 - Fókuszban a külpiacok című rendezvényén.
2026. 03. 17. 16:00
Megosztás:

Nőtt az Audi Hungaria árbevétele tavaly

Az Audi Hungaria Zrt. 9,222 milliárd euró (3611,9 milliárd forint) árbevételt ért el tavaly, 611 millió euróval (239,3 milliárd forint) többet, mint 2024-ben - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat kedden az MTI-vel.
2026. 03. 17. 15:30
Megosztás:

Az iráni konfliktus a vásárlásokban is érezhető: kilőttek a gázpalack-keresések Magyarországon és a régióban

A nemzetközi energiapiaci bizonytalanság a vásárlói keresésekben is azonnal megjelent: Magyarországon igen nagyot ugrott a gázpalackok iránti érdeklődés az Árukereső.hu adatai szerint. A jelenség nem egyedi, a régió több országában is hasonló trend figyelhető meg, ahogy a fogyasztók igyekeznek felkészülni az esetleges áremelkedésekre vagy ellátási zavarokra.
2026. 03. 17. 15:00
Megosztás:

Altcoin-robbanás a piacon: Ethereum és XRP vezeti a kriptovaluta emelkedést

Új lendület érkezett a kriptopiacra: miközben a Bitcoin visszafogottan emelkedik, az altcoinok látványos napi nyereségekkel dominálják a mezőnyt. Az Ethereum és az XRP az élre állt, miközben a tőke egyre inkább a kisebb projektek felé áramlik.
2026. 03. 17. 14:30
Megosztás: