Így lehet kriptóval passzív jutalomhoz jutni

Hosszú utat tettek meg a kriptopénzek a Bitcoin megjelenése óta. Míg kezdetben a Bitcoin bányászatával egy szűk, kiváltságos réteg szerezhetett jutalmakat, mára lehetségessé vált, hogy mindössze az érmék birtoklásával passzív jutalomhoz tudjunk jutni.

Így lehet kriptóval passzív jutalomhoz jutni

Az Ethereum proof of stake konszenzusos mechanikája lehetővé teszi egyes altcoinok tulajdonosai számára, hogy stakeléssel, vagyis a tokenek lekötésével állandó hozamot szerezhessenek.

A színfalak mögött amikor lekötsz egy kriptót, azt a hálózat különböző tranzakciók validálásához fogja használni. Ezért cserébe pedig jutalomra számíthatsz, melynek mértéke számos tényező függvénye.

A folyamat során az érméid egy stakelési medencébe kerülnek melynek mérete, illetve az általad lekötött érmék száma együttesen határozza meg, hogy mekkora jutalomra számíthatsz. 

A jutalmakra a legtöbb esetben egy projekt fejlesztői külön félre szoktak tenni érméket, így biztosítva a közösség számára az állandó jutalom. A jutalom adagonként szabadul fel, általában 5-10 percenként ami azonnal szétosztásra kerül a lekötött érmék birtokosai között.

Ez a módszer nem kizárólag a kereskedőkre, hanem az érme árfolyamára nézve is ideális. Az érmék lekötésével ugyanis hatalmas mértékben csökkenthető az eladási kedv.

Más szóval a projekt képes hosszú távon is az állandó növekedés fenntartására. Mindezt úgy, hogy közben a közösség tagjai is jól járnak.

Így válassz jól

Ezt a megoldást számos kezdeményezés előszeretettel használja, azonban érdemes alaposabban is megvizsgálni néhány fontos szempontot.

Mielőtt lekötnéd az érméidet alaposan ellenőrizd, hogy mekkora a minimális lekötési idő. Igyekezz olyan projektet találni, aminél ez maximum 1-2 hét. 

Még talán a lekötési időnél is fontosabb azonban az, hogy milyen lehet a kriptó árfolyama az idő előrehaladtával. Amennyiben a kezdeményezés nem kínál semmilyen különleges felhasználási módot, úgy feltételezhető, hogy a kriptotőzsdei megjelenés után rövid időn belül sokat gyengül majd az érmék árfolyama.

Végezetül, nézd meg, hogy van-e lehetőség már a listázás előtt lekötni az érméket. Amennyiben van, úgy közvetlenül a vásárlás után élvezheted a befolyt passzív jutalmat. 

Sőt, ha még az elsők között el tudsz csípni egy projektet, úgy a stakelési medence apró mérete miatt akár döbbenetesen magas napi jutalomra számíthatsz.

how staking works

Ha még nem találkoztál volna előértékesítésekkel, ezek olyan események ahol egy-egy érmét “előfinanszírozni” lehet. Ez azt jelenti, hogy fix áron lefoglalsz magadnak egy adag tokent, majd ezeket a listázáskor fel tudod venni. A legtöbb esetben az előértékesítésen látható árfolyam alacsonyabb annál, mint a kripto későbbi, listázás utáni értéke.

Kétségtelen, hogy az ilyen befektetések magas kockázattal járnak, azonban az elérhető profit is magasabb, mint bármely más befektetési eszköz esetében.

A csatlakozáshoz általában csak egy MetaMask tárcára, illetve némi Ethereumra vagy Tetherre (USDT) van szükséged, amiket bármely kriptotőzsdén be tudsz szerezni. De akár közvetlenül a MetaMask tárcádból is vásárolhatsz Ethereumot.

A felsorolt szempontok alapján kutatásunk során arra jutottunk, hogy a legjobb választás az érmék egyedi felhasználási módja, továbbá a projekt korai fázisa miatt a Meme Kombat lehet.

Látogass el a Meme Kombat oldalára

Szórakozz stakelés közben

A Meme Kombat egy napokban indult előértékesítés, ami hamarosan szinte példátlan sikereket érhet el. 

Köszönhetően a különleges stakelési mechanizmusának, minden bizonnyal a legtöbb befektető a szórakoztató, egyúttal magas hozamot ígérő lehetőségek miatt hosszú távon fog befektetni a projektbe.

Az ökoszisztémában már a kezdetektől fogva lehetőség nyílik lekötni az ERC-20 $MK érméket, amiért cserébe jelenleg 100%-nál is magasabb éves hozamra lehet számítani.

Az igazán izgalmas rész azonban csak akkor jön, miután az érmék listázásra kerültek.

Ekkor azok, akik kitartanak a stakelés mellett, egészen egyedi lehetőségekkel élhetnek. 

Ahogy a Meme Kombat neve is mutatja, különböző mémek, pontosabban mém érmék mérhetik majd össze tudásokat.

Meme Kombat

Kezdetben, az első évad során összesen 11 különböző mém érme lesz elérhető kártyaformában, melyek más és más attribútummal fognak rendelkezni. A harcok pontos folyamata még nem ismert, azt azonban tudni lehet, hogy egy fejlett mesterséges intelligencia segítségével dől majd el, ki lett a nyertes.

Csatát te is kezdeményezhetsz majd, és győzelem esetén $MK érméket kaphatsz jutalmul.

A harcok mellett továbbá lehetőséged lesz fogadásokat is kötni mások mérközéseire, vagy akár egy mérkőzés bizonyos részleteire. 

Más szóval a hosszú távú befektetők folyamatosan élvezhetik a stakeléssel járó passzív jutalmat, továbbá barátságos csatákon és fogadásokon keresztül további haszonhoz juthatnak majd hozzá.

Ilyen felhasználási mód mellett pedig a Meme Kombat képes lesz a listázás után az állandó növekedés fenntartására.

Ha szeretnéd jobban megismerni a projektet, látogass el a magyar nyelven is elérhető weboldalra.

Látogass el a Meme Kombat oldalára


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: