Így lehetsz biztonságban pénzügyileg is a videójátékos közösségben

A videójátékok térhódítása ma már a társadalom széles köre számára érzékelhető jelenség. A játékok az elmúlt években a gyermekek és a felnőttek számára is népszerű kikapcsolódási formává váltak, éppen ezért a videójátékkal kapcsolatos pénzügyi műveletek kérdésére is érdemes néhány percet szánnunk. A játékosok, vagy „gamerek” ma már nem csupán a szoftverek vásárlásakor, de azokon belül is számos olyan bevételszerzési formával találkoznak, amely a nagyobb pénzügyi tudatosság kialakításának szükségességét jelzi számunkra.

Így lehetsz biztonságban pénzügyileg is a videójátékos közösségben

A hazai felmérések, így a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete 2022-ben végzett közös kutatása is azt mutatja, hogy míg a játékkonzolok elterjedtsége az általános iskolás gyerekeknél alapvetően alacsony, addig az online játékok térnyerése folyamatosan zajlik. A játékok színterei a laptopok, asztali számítógépek mellett az okostelefonok lettek. A kutatás azt is mutatja, hogy az internetező gyerekek fele már játszik valamilyen online kapcsolattal is rendelkező játékkal. Legnépszerűbbek e téren a Minecraft és a Fortnite, de a FIFA is az élmezőnyben van.

Az NMHH a gyermekeket érő folyamatos pénzügyi nyomás veszélyeire és az ebből eredő digitális tudatosság szükségére kívánja felhívni a szülők figyelmét. Egyik legerősebb nyomást a játékokon belül elhelyezett, zavaró, hosszadalmas és kizökkentő reklámok jelentik. Ezek alkalmasak gyermekeknek szánt termék, vagy más játékszoftverek népszerűsítésére, de céljuk lehet akár a fizetéssel elérhető reklámmentesség kisajtolása a játékosokból. 2023-ra csúcsra tört a játékokon belüli vásárlások agresszív alkalmazása is. Fontos továbbá, hogy a vásárlásokat gyakran a játék saját pénznemén keresztül lehet teljesíteni, amely esetében a gyermekek számára problémát okozhat az átváltási arányok figyelemmel kísérése és a virtuális pénz súlyának értelmezése. A loot boxok, vagyis ismeretlen tartalmú, pénzért felnyitható „kincsesládák” nem csak káros üzleti fogások, de Európa egyre több országa által tiltani kívánt, gyerekekre veszélyes gyakorlat is.

Hasznos tanácsok a gyermekek videójátékos jelenlétéhez

1. Igyekezzünk olyan játékot választani, ahol a játékmenet a különböző plusz tartalmak nélkül is sokáig élvezhető.
2. Vásárlás előtt vitassuk meg gyermekünkkel a virtuális pénz valódi értékét. 
3. Ha gyermekünk ragaszkodik a játékon belüli vásárláshoz, akkor érdemes felvetni, hogy (legalább) a felét fizesse saját zsebpénzből.
4. Egy játék megvásárlása előtt ellenőrizzük a játék hátterét, a játékmenet hitelességét és az arról alkotott fogyasztói véleményeket. Ne dőljünk be a látványos reklámnak!
5. Ahol lehetőség van vásárlásra, ott ne rögzítsük tartósan bankkártya-adatainkat. Használjunk virtuális kártyát és fizessünk alkalomszerűen.
6. Segítsünk gyermekünknek virtuális zsebpénze megfontolt felhasználásában, csak olyan tartalomra költsünk, amely valóban növeli gyermekünk játékélményét.
7. Ne váljunk az akciók rabjává! Érdemes odafigyelni a mértékletességre.

A videójátékok veszélyei és az anyagi kiszolgáltatottság problémái mellett ma már egy olyan szórakozási formáról van szó, amely a gyermekek és a felnőttek számára egyaránt sok pozitív hatással is bírhat. Ilyen a készségfejlesztés, a játékokban megjelenő művészeti érték vagy a videójátékok stresszoldó és közösségépítő hatása. Számos esetben nyithatják meg számukra az utat az olvasás élménye, a történelem, az informatika és a művészetek irányába is. Az NMHH ösztönzi a szülőket a gyermekek videójátékokkal kapcsolatos aktivitásában való részvételre és különösen a közösségi élményre alapozó, nagy bevonódást igénylő játékok esetében hangsúlyozza a szülői nyitottság, a tájékozottság és a folyamatos odafigyelés szükségességét.

Az NMHH a Magyar Nemzeti Bankkal, a Magyar Bankszövetséggel, az Igazságügyi Minisztériummal, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézettel és az Országos Rendőr-főkapitánysággal együttműködésben a Kiberpajzsmegállapodás keretében küzd a pénzügyi tudatosság előmozdításáért. 


Magyarországon rendszerszintű a túlárazás, magas a korrupciós kockázat

A magyar közbeszerzési rendszer felhajtja az árakat, a túlárazás rendszerszintű, különösen a nagy értékű közbeszerzéseknél magas a korrupciós kockázat - közölte az Integritás Hatóság szerdán az MTI-vel.
2026. 07. 01. 20:30
Megosztás:

Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding

Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding 823 millió euróért, mintegy 293 milliárd forintért - írja az economica.net a Banca Transilvania közleménye alapján.
2026. 07. 01. 20:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat befolyásolta a magyar tőzsdét is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 424,12 pontos, 0,3 százalékos csökkenéssel 139 468,07 ponton zárt szerdán.
2026. 07. 01. 19:30
Megosztás:

Becsengettek az OTP Csoportnak Hongkongban

Újabb mérföldkőhöz érkezett az OTP Csoport a nemzetközi tőkepiacokon: az Európai Unió bankjai közül elsőként indított kötvényprogramot a Hongkongi Értéktőzsdén (HKEX). A 7 milliárd euró keretösszegű EMTN-program bevezetését ünnepélyes gongceremóniával köszöntötték a Hongkongi Értéktőzsde Connect Halljában június 30-án.
2026. 07. 01. 19:00
Megosztás:

Történelmi csúcs a személyi hiteleknél, csökkenés a lakáshiteleknél

Májusban a személyi hitelek piacán történelmi csúcsot ért el az új szerződések összege, több mint 131 milliárd forintot vettek fel a háztartások. Az újonnan kötött lakáshitel-szerződések szerződéses összege viszont csökkent az előző hónaphoz képest, a kihelyezett összeg 253 milliárd forint volt. A hazai lakáshitelpiac azonban így is jól teljesít, a volumen már az év első öt hónapjában megközelítette az 1 300 milliárd forintot - írja közleményében a Bank360.
2026. 07. 01. 18:30
Megosztás:

Rekordszámú uniós állampolgár hagyta el Belgiumot 2024-ben

Belgiumból 91 866 külföldi állampolgár költözött el 2024-ben, közülük 61 338 volt uniós polgár, ami a valaha feljegyzett legmagasabb adat - derült ki a belga szövetségi migrációs központ (Myria) szerdán közzétett éves jelentéséből.
2026. 07. 01. 18:00
Megosztás:

Tapasztalt nemzetközi szakemberrel erősíti felsővezetését a Yettel Magyarország

Új kereskedelmi vezérigazgató-helyettes (Chief Commercial Officer) csatlakozik a Yettel Magyarországhoz: 2026. július 1-jétől Tomáš Řezníček vezeti a vállalat kereskedelmi területét. Több mint 20 éves nemzetközi tapasztalatával érkezése tovább gyorsítja a Yettel digitális és mesterséges intelligenciára épülő átalakulását.
2026. 07. 01. 17:30
Megosztás:

Stellar anchorok: így épül híd a bankok és a blokkláncok között

A Stellar anchorok teszik lehetővé, hogy a hagyományos pénzek, például a dollár, a peso vagy a naira szabályozott módon kerüljenek fel a blokkláncra, majd szükség esetén vissza a banki rendszerbe. Ezek a szolgáltatók kulcsszerepet játszanak a Stellar nemzetközi fizetési infrastruktúrájában, mivel összekapcsolják a bankszámlákat, a készpénzes hálózatokat, a stabilcoinokat és a digitális eszközöket.
2026. 07. 01. 17:00
Megosztás:

Bővülő exportarány, régiós terjeszkedés a Pek-Snack Csoportnál

Stabil árbevétel és növekvő nyereség mellett tovább bővült 2025-ben a Pek‑Snack Csoport régiós jelenléte. A kiterjedt franchise-hálózattal és stratégiai jelentőségű kiskereskedelmi partnerekkel rendelkező finompékáru-gyártó konszolidált árbevétele az előző évivel közel azonos, 12,7 milliárd forint volt, adózott eredménye 619 millió forintra bővült.
2026. 07. 01. 16:30
Megosztás:

Nyári utazás egyszerűbben: az OTP digitális devizaváltási megoldásokkal segíti ügyfeleit

A nyári utazási szezon kezdetével jelentősen megnő a külföldi vásárlások és a devizás tranzakciók száma. Az OTP Bank ezért olyan digitális megoldásokat kínál ügyfeleinek, amelyekkel a devizaváltás és a külföldi költések kezelése egyszerűbbé, gyorsabbá és kiszámíthatóbbá válik.
2026. 07. 01. 16:00
Megosztás:

A Henkel technológiája segítette a Sagrada Família központi tornyainak megépülését

Barcelona – A Sagrada Família központi tornyainak elkészülte a bazilika történetének egyik legösszetettebb építészeti és mérnöki kihívása volt. A megvalósításban a Henkel Adhesive Technologies üzletágának innovatív Loctite megoldása is kulcsszerepet játszott: a technológia lehetővé tette, hogy a kő- és acélelemek egyetlen stabil szerkezeti egységként működjenek. A több mint tíz éve tartó együttműködés során a Henkel nem csupán a nagy teljesítményű Loctite EA9497 szerkezeti ragasztót biztosította, hanem átfogó műszaki támogatással a projekt speciális igényéhez igazított kiterjedt tesztelési és validációs folyamatokkal, valamint folyamatos szakértői együttműködéssel támogatta a kivitelezést.
2026. 07. 01. 15:30
Megosztás:

Elérte a jegybank fájdalomküszöbét a forint erősödése

Hirtelen sokat erősödött a forint, az elmúlt egy év felértékelődése már történelmi távlatban is jelentősnek mondható. Az árfolyam ezzel elérhette a Magyar Nemzeti Bank fájdalomküszöbét, erre utal a májusi devizaswap-tender kamatcsökkentése – vélekednek legfrissebb negyedéves elemzésükben az OTP Global Markets szakemberei. Ennek ellenére a bank elemzői nem várnak komoly forintgyengülést, de a kockázatok inkább a korrekció irányába mutatnak. A friss prognózis szerint a magyar gazdaság növekedése az év elején jórészt egyszeri hatások miatt élénkült, de az 1,5-2 százalékos bővülés így is elérhetőnek tűnik 2026-ban.
2026. 07. 01. 15:00
Megosztás:

Az EU most rendet tesz a kínai webshopok körül, de mit jelent ez a magyar vásárlóknak?

Véget ér a rendkívül olcsó csomagok korszaka az olyan kínai webshopoktól, mint a Temu, a Shein vagy az AliExpress. Az Európai Unió új vámszabályokat vezet be, amelyek jelentős hatással lesznek a magyar vásárlókra is, az Árukereső.hu pedig igyekszik tisztázni a felmerülő kérdéseket.
2026. 07. 01. 14:30
Megosztás:

Tajvan átfogó kriptotörvényt fogadott el, szigorú szabályok jönnek a stabilcoinokra

Tajvan törvényhozása elfogadta az ország első átfogó kriptovaluta-szabályozását, amely engedélyhez köti a virtuáliseszköz-szolgáltatók működését, és külön követelményeket vezet be a stabilcoinok kibocsátására. Az új jogszabály szigorú tartalékolási, auditálási és ügyfélvédelmi előírásokat határoz meg, miközben komoly büntetéssel fenyegeti az engedély nélkül működő kriptopiaci szereplőket.
2026. 07. 01. 14:00
Megosztás:

Harmadik alkalommal indul az Anti-Scam Month kampány, új jelentés mutatja be a többeszközös csalások fejlődését

A Bitget elindította Anti-Scam Month kezdeményezésének harmadik évét, és közzétette „The Evolution of Fraud in the Multi-Asset Era” című 2026-os csalásellenes jelentését, amely a blokklánc-biztonsági vállalattal, a SlowMisttel együttműködésben készült.
2026. 07. 01. 13:30
Megosztás:

Elindult a Revolut extra készpénzfelvételi akciója

A Revolut megkezdte az akciót, 300 000 forint limiten felüli ingyen készpénzfelvételt biztosít a hazai felhasználóknak.
2026. 07. 01. 13:00
Megosztás:

Több százezer dolgozó marad ki az egészségprogramokból

Míg a legtöbb nagyvállalat az irodaházakban egyre jobban odafigyel a munkavállalói jóllétére, és egyre többet költ egészségmegőrző programokra, akár ergonomikus székekre is, addig a magyar gazdaság motorját jelentő fizikai dolgozók kimaradnak ezekből a lehetőségekből. A 2026-os Országos Mozgásszervi Állapotfelmérés eredményei azt mutatják, hogy a fizikai állomány mozgásszervi állapota kritikus gazdasági mutató lett.
2026. 07. 01. 12:30
Megosztás:

Mától végigsöpör a bankszámlákon a drágulási hullám

Eddig mondták, de mától már csinálják is: július 1-től a legtöbb banknál megemelkednek a lakossági számlák díjai. Lejárt a másfél éves moratórium, és ezt kihasználva a pénzintézetek többsége érvényesíti a tavalyi inflációt, akad amelyik még az előző évit is. Az ügyfelek többsége így 4,4 százalékos vagy kicsivel ez alatti díjemelkedéssel számolhat – derül ki a BiztosDöntés.hu összefoglalójából. A szerencsésebbeknek most nem nő a költsége, a pechesebbeknél viszont 8,1 százalékos a drágulás.
2026. 07. 01. 12:00
Megosztás:

A kriptokereskedelmi szabályok enyhítését szolgáló törvényjavaslatot nyújtott be a kormány

Benyújtotta a kormány kriptokereskedelmi szabályok enyhítését szolgáló törvényjavaslatot az Országgyűlésnek.
2026. 07. 01. 11:30
Megosztás:

Emelkedtek a hosszú hozamok az USA-ban és az euróövezetben is

A fejlett gazdaságok kötvénypiacain emelkedtek a hozamok kedden nap végén, a JOLTs munkapiaci adatai szerint a betöltetlen álláshelyek száma az USA-ban két éve nem volt ilyen magas; jóval meghaladva a piaci várakozásokat; illetve összhangban állt az elmúlt időszakban tapasztalt foglalkoztatotti létszám ugrásszerű növekedésével.
2026. 07. 01. 11:00
Megosztás: