Így újítsd meg az otthonod, ha kirepültek a gyerekek

Megkezdődött az iskola, ami sok egyetemista életében egyúttal azt is jelenti, hogy kirepülve a családi fészekből önálló életet kezdenek. Ez a legtöbb szülő számára egy érzelmileg megterhelő időszak. Különösen az egyedülállók esetében fontos tervezni azzal a ténnyel, hogya hirtelen ürül ki az otthon. Ám, ha pozitívan, egy új fejezet kezdeteként tekintünk erre az élethelyzetre, akkor az önmegvalósításé lehet a főszerep, amihez az otthonunk átalakítása, vagy egy költözés is friss lendületet adhat. Érdemes pénzügyileg is tudatosan felkészülni erre az időszakra, és a lakásbiztosításunkat is a változtatásoknak megfelelően frissíteni!

Így újítsd meg az otthonod, ha kirepültek a gyerekek

A gyerek(ek) elköltözése után a szülőknek lehetősége nyílik arra, hogy személyesebbé tegyék az otthonukat, teljes mértékben saját ízlésük szerint és akár új hobbijaikkal összhangban alakítsák át. Ez ideális alkalom lehet egy nagyobb lakásfelújításra vagy költözésre is. Több szempontot is ajánlott ilyen helyzetben alaposan megfontolni a lakásunkkal kapcsolatban, az alábbiakban ezekhez gyűjtöttünk össze néhány tanácsot.

Gondoljuk végig, hogy az otthonunk mérete és elrendezése még mindig megfelel-e az igényeinknek, illetve az új élethelyzetünknek! Előfordulhat, hogy egy kisebb, anyagilag könnyebben fenntartható lakás jobb választás, vagy itt az ideje egy praktikusabb elrendezés kialakításának.

Az elrendezésen túl gondoljuk át azt is, vannak-e olyan, régóta dédelgetett vagy éppen halogatott átalakítási, illetve felújítási terveink, amiket most könnyebben megvalósíthatunk! Ilyen lehet például az álomkonyha megtervezése, a régi vezetékek cseréje vagy egy rezsicsökkentési célú energetikai felújítás. A gyerekszobát is átalakíthatjuk vendégszobává, otthoni irodává, esetleg sport/hobbiszobává. Emellett vizsgáljuk meg azt is, hogy az otthonunk stílusa, dekorációja továbbra is kifejezi-e a személyiségünket és ha úgy érezzük, változtassunk! Már néhány apró, alacsony költségű lakásszépítő trükkel is újjávarázsolhatjuk az enteriőrt.

Hajlamosak vagyunk rá, hogy az évtizedek során felhalmozzunk tárgyakat, főként nagyobb család esetében. A gyerekek kirepülése ideális alkalom arra, hogy megszabaduljunk a felesleges dolgoktól, és a felszabadult helyeket is kihasználva egy praktikus tárolórendszert alakítsunk ki. Akár albérletről, akár saját lakásról/házról van szó, a szortírozást, illetve az átalakítást,felújítást követően ajánlott számba venni az ingóságainkat, beleértve a bútorokat, használati és vagyontárgyakat, háztartási és szórakoztatóelektronikai berendezéseket, számítógépet! Ha tudjuk, hogy milyen ingóságaink vannak és azok mennyit érnek, akkor biztosításkötésnél a megfelelő biztosítási összeget tudjuk meghatározni.

„Egy átalakítást, felújítást követően fontos, hogy felülvizsgáljuk a meglévő otthonbiztosításunkat, és az ingatlan, illetve az ingóságok megnövekedett értékének megfelelően aktualizáljuk azt, ezzel elkerülve az alulbiztosítottságot. A szükséges fedezeteket is gondoljuk át! Melyek azok a kockázatok, amelyektől tartunk, győződjünk meg arról, hogy biztosításunk erre fedezetet nyújt, vagy ha nem, válasszunk olyan biztosítást, amely igen! Ezt rendszeresen, akár évente tegyük meg! Ha pedig még nincs lakásbiztosításunk, akkor itt az ideje, hogy mi és a gyermekünk is kössön egyet, akár bérelt, akár saját lakásba költözött. Így a teljes család biztonságban tudhatja az értékeit és felkészülhet a váratlan helyzetekre.” – javasolja Tollmayer György, az Allianz Hungária Zrt. lakossági vagyon termék- és portfólió menedzsment osztályának vezetője.

A gyermekünk felnőtté válásával a kiadásaink is csökkennek, hiszen bár lehet, hogy még nem teljesen önálló, jelentősebb összeg szabadulhat fel a családi kasszában. Így több lehetőségünk van megtakarítani akár lakás-, akár más rövid vagy hosszú távú célra. Az „üres fészek” időszakára és az azutáni évekre is ajánlott időben áttekinteni az anyagi helyzetünket, pénzügyi tervet készíteni és elkezdeni a megtakarítást céljaink megvalósításához! Ehhez ideális eszközök lehetnek az öngondoskodási célú (nyugdíj- vagy megtakarítási célú)biztosítások, mivel ezek már havi 12 ezer forint befizetéssel is hosszú távon jövedelmező kiegészítői lehetnek az egyéb típusú megtakarításoknak. A számunkra legmegfelelőbb konstrukciók kiválasztásához érdemes pénzügyi szakemberhez fordulni tanácsért.


Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás:

240 brit kriptomilliomos vitte el a kriptónyereségek több mint felét

A brit adóhatóság, a HMRC most először tett közzé részletes hivatalos adatokat a kriptovalutákból származó nyereségekről. Az adatokból kiderül, hogy a profit jelentős része rendkívül kevés ember kezében összpontosul.
2026. 08. 30. 08:00
Megosztás:

40 ezer milliárd dollár fölé nőtt az amerikai államadósság – ez jót tehet a Bitcoinnak?

Az Egyesült Államok államadóssága augusztus 18-án átlépte a 40 ezer milliárd dollárt, ami több mint kétszerese a 2017-es szintnek. Bár önmagában a hatalmas összeg nem feltétlenül mond sokat, az adósság GDP-hez viszonyított aránya már komolyabb problémát jelenthet.
2026. 08. 30. 07:00
Megosztás: