Indul a lakásbiztosítási kampány – mi lesz a régi biztosításokkal?

Átlagosan akár több mint 70 ezer forint különbség lehet az azonos lakóingatlanra köthető lakásbiztosítások éves díja között, a kapcsolódó szolgáltatások között pedig szintén lényeges eltérések lehetnek – közölte a Netrisk a lakásbiztosítási kampány márciusi rajtja apropóján. Még bőven van tér a lakásbiztosítási piacon arra, hogy a tulajdonosok és bérlők megtalálják a számukra legjobb biztosítást. Részben azért, mert a lakástulajdonsok átlagosan több mint hétévente cserélik csak le a biztosításokat.

Indul a lakásbiztosítási kampány – mi lesz a régi biztosításokkal?

Bár a lakóingatlan-tulajdonosok többségének van lakásbiztosítása, mégis sokan nagyon ritkán nézik meg a biztosítók új ajánlatait, és kötnek új szerződést –derült ki a Netrisk 20 év feletti internetezők körében végzett reprezentatív kutatásából. Az alulbiztosítottság továbbra is problémát jelent, a váltásra pedig idén márciusban is lesz egy extra lehetőség a lakásbiztosítási kampány keretében. 

Soha vagy ritkán

A Netrisk kutatásából kiderült, hogy a megkérdezettek döntő többsége, 71 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. Biztosítást 19 százalék több mint 10 éve váltott, 14 százalék pedig 5-10 éve nyúlt utoljára hozzá. Bár a kutatásban, valószínűleg a tavalyi kampány hatására, 52 százalék úgy nyilatkozott, hogy évente felülvizsgálja a lakásbiztosítása aktualitását, a hivatalos adatok már teljesen más képet festenek. Átlagosan ugyanis 7 évente váltanak a magyarok. Egy átlagos Netrisk-ügyfél ezzel szemben 2 évente cseréli lakásbiztosítását. 

A kutatásból az is kiderül, hogy azok, akik felülvizsgálták a biztosításukat többnyire a szerződés évfordulójakor változtatnak, de az elmúlt 1 évben kötők negyede a márciusi váltási lehetőséget használta ki. A legutóbbi biztosítása megkötése előtt egyébként a legtöbben, 46 százalék legfeljebb egy forrásból tájékozódott, a megkérdezettek közel fele pedig személyesen vagy telefonon kötötte meg a biztosítását ügynöknél vagy alkusznál. A második helyen egyébként 41 százalékkal az online összehasonlító oldalak állnak. Biztosítás választása előtt nem gondolkodnak sokáig a magyarok, 42 százalék 1 napon belül döntött is. 

Nem elég tudatosak a felhasználók

„A kutatás eredményei alapján az látszik, hogy a tudatosság terén, ezen keresztül a lakásbiztosítási piacon bőven van még tér a fejlődésre. Bár a többségnek van lakásbiztosítása, de azok gyakran elavultak. Ráadásul a Netrisk kutatása szerint 10-ből közel 5-en úgy gondolják, nincs érdemi különbség a lakásbiztosítások között, nagyjából mindegyik ugyanazt tudja, 45 százalék időigényesnek, 38 százalék pedig bonyolultnak találja a biztosítóváltást” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója. 

Pár év alatt jelentősen emelkedhet az adott ingatlan ára, ez pedig kulcskérdés egy esetleges káresemény utáni kártérítés összegének meghatározásakor. A hivatalos KSH-adatok szerint ugyanis a használt lakások átlagára 2023-ban közel 30 millió forint volt, szemben a hét évvel korábbi 12,7 millióval. 

Besnyő Márton azt is elmondta, hogy azért is érdemes megnézni a biztositok kínálatát, mert ugyanarra a lakóingatlanra köthető lakásbiztosítások - a legdrágább és a legolcsóbb verzió - között átlagosan több mint 70 ezer forint eltérés lehet. Emellett a kapcsolódó szolgáltatások között is nagyon jelentős eltérések vannak. 

Idén is indul a kampány

A régi, elavult biztosítások lecserélésére pedig jó alkalmat ad a lakásbiztosítási kampány, amelynek keretében márciusban – azaz az évforduló mellett plusz egy alkalommal - minden lakástulajdonos vagy bérlő lecserélheti a meglévő szerződését.

A hivatalos jegybanki adatok szerint a 2024-es lakásbiztosítási kampány országosan a teljes lakásbiztosítási állomány 20 százalékát érintette, ami áprilisig több mint 640 ezer szerződést jelentett. Ebből 330 ezer lakásbiztosítás helyett kötöttek újat, 310 ezer esetben pedig korábbi szerződésüket módosították az érintettek. A kampány hatására átlagosan 24 százalékkal, ezen belül Budapesten 28 százalékkal nőtt az ingatlanok egy négyzetméterére jutó biztosítási összege. Az országos figyelem hatására sokan felülvizsgálhatták tehát eddigi biztosítási szerződésüket, megszüntetve ingatlanuk alulbiztosítottságát. 

A Netrisk saját adatai szerint a tavalyi kampányban az év többi részéhez képest 8-12-szeres növekedés volt az érdeklődések és kalkulációk, valamint szerződéskötések számában. A tavalyi kampányhónapban a lakásbiztosítások éves átlagdíja 34 600 forintot tett ki, ezen belül a lakások esetében 21 ezer, a családi házaknál pedig 42 ezer forint volt ez az összeg. 

Kampányon kívül 2025-ben a Netrisken eddig közel 36 ezer forint volt az átlagdíj, 2024-ben több mint 35 ezer forint. A lakásméreteket nézve 2025-ben eddig egy 40 négyzetméter alatti lakás átlagos biztosítási díja 17 ezer forint, 40-80 négyzetméter között már 23 400- 30 ezer forint közötti összeget kell fizeni, míg 80 és 120 négyzetméter között pedig 37-40 ezer forint közötti összegre rúg az átlagdíj. 

Besnyő Márton hozzátette, hogy az MNB által közölt átlagos lakásbiztosítási díj 2024 harmadik negyedévében 64 802 forint volt, ami közel kétszerese a Netrisken kötött biztosítások 36 ezer forintos átlagdíjának. Míg az átlagos piaci szerződések esetén az infláció 18 százalékos volt, addig egy Netrisk-szerződés díja átlagosan 2 százalékkal emelkedett. Azaz kis odafigyeléssel a lakosság nem csak jobb biztosítást találhat, de akár le is felezheti a lakásbiztosítása összegét, ezzel átlagosan nagyjából 30 ezer forintot spórolva. 

Mi lesz idén?

A Netrisk a korábbi kgfb-kampányok felfutásának tapasztalatai alapján idén 25 százalékos bővülést vár, azaz a 2025-ös kampányban 800 ezer szerződés mozdulhat meg nagy árverseny közepette. Ebből a Netrisk 60-80 ezer szerződésre számít. A Netrisken február 17-től már elérhető a lakásbiztosítási kampány és az új lakásbiztosítási ajánlatok egy része is.


Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás:

Csaknem 100 milliárd forinttal nő a honvédelmi költségvetés

Öt százalékkal, 95 milliárd forinttal nő a Honvédelmi Minisztérium költségvetése 2027-ben, ezen belül a Magyar Honvédség személyi juttatásai 75 milliárd forinttal emelkednek a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 01. 06:00
Megosztás:

Felügyeleti biztos a Quartz Alapkezelőné

A Magyar Nemzeti Bank felügyeleti biztost rendelt ki a QUARTZ Befektetési Alapkezelő Zrt.-hez annak további jogszerű működésének szavatolása érdekében, ugyanis a társaság vezérigazgatója jelenleg nem tudja ellátni a feladatát.
2026. 11. 01. 05:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Franciaország adósosztályzatának kilátását a Fitch Ratings

Leminősítés megnövekedett valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Franciaország elsőrendű "A plusz" államadós-besorolásának kilátását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő.
2026. 11. 01. 04:00
Megosztás: