Itt a CSOK Plusz – de hogyan hat majd a lakásárakra?

Pár napja derültek ki a CSOK Plusz konstrukció részletei, melyek értelmében minden eddiginél nagyobb összegű kamattámogatott lakáshitelt és hozzá tartozó hitelelengedést vezet be a kormány. A 2024. január 1-jétől érvénybe lépő intézkedés mind a hitelpiacra, mind a lakáspiacra jelentős hatást gyakorolhat. Az MBH Bank elemzője megvizsgálta, milyen tendenciákra számíthatunk jövőre.

Itt a CSOK Plusz – de hogyan hat majd a lakásárakra?

A legjelentősebb különbség a CSOK Plusz és az év végéig érvényben lévő CSOK között, hogy előbbiben feltétel nélküli vissza nem térítendő támogatás nincs, ugyanakkor a tőkeelengedés jóvoltából két gyermek vállalása esetén legalább háromszorosára, három gyermek esetén pedig duplájára nő a jelenlegi támogatás összege.

A CSOK Plusz árnövelő hatása mérsékelt lehet, de ösztönözheti a lakáspiaci forgalmat

A CSOK Plusz-nak köszönhetően egy újra aktívvá váló vásárlóréteg az ideihez képest akár 10-20 ezerrel több lakástranzakciót kezdeményezhet 2024-ben a piacon. Az új támogatási rendszerben megegyezőek a támogatási feltételek az új, illetve használt lakásokra (szemben a korábbi konstrukcióval, melyben az új lakásoknak nagyobb volt a támogatástartalma). Ez a körülmény a megfizethetőbb árú, használt lakások felé vezetheti a támogatást igénybe vevő vásárlókat, és továbbra is a használt lakások piaca maradhat a lakáshitelezés motorja.

Több oka is van azonban, hogy a pozitív hatás ellenére sem számítunk komolyabb áremelkedésre a laskáspiacon. Egyik közülük, hogy a CSOK Plusz egy visszafizetendő támogatott hitel, amit az eladók nem tudnak beárazni úgy, mint egy vissza nem térítendő támogatást (mint amilyen a korábbi CSOK volt). Másrészt a CSOK-támogatást igénybe vevő vásárlók mindig is kevesebben voltak, mint a lakástámogatás nélküli vevők, és ehhez még hozzá társul, hogy egyes becslések szerint a harmadára szűkülhet a lehetőséggel élni tudó kedvezményezettek köre, mivel a hatályba lépő CSOK Plusz már csak a gyermeket vállaló családok számára lesz elérhető.

A lakástámogatási rendszerhez jövőre várhatóan társul egy új, energetikai korszerűsítést célzó otthonfelújítási program is, így a CSOK Plusz a lakásvásárlás mellett lehetőséget adhat majd a vásárlással egybekötött felújításra is. Ám mivel ez az opció egyelőre szakmai egyeztetés alatt áll, így erről konkrétumokat jelenleg még nem lehet tudni.

A CSOK Plusz legközvetlenebb hatása a lakáshitelek piacára lehet

A piacon az előző évekhez képest a hitelezési dinamika lassulása volt megfigyelhető, de az utóbbi időben már megkezdődött a lassú kilábalás is: a harmadik negyedévben az előző negyedévhez képest 520-szal több új lakáscélú szerződést kötöttek, de a már visszaesőben lévő, 2022-es harmadik negyedévi bázishoz képest ez még így is 40%-ot meghaladó csökkenés. Mindez elsősorban a még mindig 10 százalék körüli hitelköltségekkel, illetve a tartósan magas inflációval áll összefüggésben.

A CSOK Plusz legközvetlenebb hatása a lakáshitelek piacára lesz: a konstrukció várakozásaink szerint 2024-től jelentősen gyorsíthatja a hitelezés növekedés ütemét. Az MBH Bank 12 ezer CSOK Plusz hiteligénylésre számít a bankszektorban. 

Az igazi fordulatot a lakáspiaci forgalomban ugyanakkor a hitelkamatok csökkenése és új kamattámogatott hitelkonstrukció mellett a mérséklődő építőipari árak és a belső kereslet erősödése hozhatja majd meg. Ezekkel együtt a CSOK Plusz 2024 első negyedévében a nagyon alacsony intenzitású piacon már érzékelhető elmozdulást hozhat.

Változik a Babváró hitel is

Ahogy azt egy korábbi elemzésünkben már jeleztük: a Babaváró úgy módosul, hogy jövőre a 30 év fölötti párok már csak folyamatban lévő terhesség mellett vehetik igénybe a hitelt, 2025-től pedig már csak olyan párok lesznek jogosultak, ahol a hölgy 30 év alatti – de esetükben a maximális limit 11 millió forintra emelkedik. A feltételek változása miatt e termék iránt is erősödött a kereslet, részben amiatt is mivel a konstrukció iránt érdeklődők 60 százaléka jövőre várhatóan már nem lesz jogosult a kedvezményes kölcsönre. Nem számítunk ugyanakkor arra, hogy a lakáspiac keresleti oldalára a támogatás jelentős mértékben élénkítő hatással lenne, és nem lesz komoly árfelhajtó hatása sem.

A harmadik negyedév ingatlanpiaci hatásairól és a jövőre várható fontosabb folyamatokról itt közöltünk átfogó elemzést.

LEZÁRVA: 2023. december 01-jén 12:00 órakor. Az előrejelzéshez használt adatokat 2023. december 01-ig vettük figyelembe.


Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás: