Jelentős erőforrásokat mozgósít a vasút térnyerésére a kormány

Magyarország kormánya vasútbarát, 2010 óta jelentős erőforrásokat mozgósítva folyamatosan javítja a tiszta és energiahatékony közlekedési mód versenyképességét, a vasút térnyerését - hangsúlyozta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón, ahol az utasok javaslatai alapján is bővülő, december 12-én életbelépő 2021/2022-es vasúti menetrend változásait ismertették.

Az ITM államtitkára kiemelte, a vasúti kínálat minőségét az infrastruktúra, a járműállomány és az állomások állapota mellett alapvetően befolyásolja a menetrendi kínálat is. Az idén nyáron első alkalommal indították el kísérleti jelleggel a vasúti menetrendi tervezetek széles körű, online véleményeztetését. A beérkezett több mint háromezer érdemi, építő jellegű észrevétel alapján számos módosítást építenek be az új vasúti menetrendbe.
    
Mosóczi László felidézte, hogy az utasok európai színvonalú kiszolgálása érdekében korszerűsítik, villamosítják a pályahálózatot, az emeletes motorvonatok is közlekednek, a magyar fejlesztésű és gyártású IC+ vasútikocsik a nemzetközi és távolsági forgalomban teszik kényelmesebbé, vonzóbbá a vasúti közlekedést. Hozzátette, folyamatosan újulnak meg a vasútállomások, a leglátványosabb példa a Nyugati pályaudvar utascsarnokának műemléki rekonstrukciója.
    
Mosóczi László rámutatott arra, hogy az új menetrendben a pusztaszabolcsi és a hatvani vonalon elvégzett pályafelújításoknak köszönhetően gyakrabban és gyorsabban járnak a vonatok Érd, Százhalombatta, Dunaújváros felé. Példakánt említette, hogy Budapest és Dunaújváros között 20 perccel rövidül, egy óra közelébe csökken a menetidő. Ismertette, hogy Hatvanból és Gödöllőről reggelenként elinduló új zónázó vonatok az eddigieknél 15 perccel hamarabb futnak be a fővárosba. A menetrendváltástól a most még csak munkanapokon a Budapest Déli pályaudvar és Tatabánya között közlekedő vonatok a hétvégén is járnak majd, vagyis félóránként, Oroszlányig pedig óránként indul vonat szombaton és vasárnap is. Felhívta a figyelmet arra, hogy több elővárosi szakaszon is meghosszabbodik az üzemidő, például  a dunaújvárosiak az utolsó járattal a jelenleginél két órával később is haza vonatozhatnak a fővárosból.
    
Mosóczi László kitért arra, hogy jelentős kínálatbővítést vezetnek be az Esztergom-Komárom vonalon. Az Esztergom és Süttő közötti szakaszon munkanapokon 8 pár vonat közlekedik majd, a csúcsidei időszakokban óránkénti indulásokkal, csatlakozással a budapesti járatokhoz Esztergom-Kertváros állomáson. Három-négy vonat meghosszabbított útvonalon Esztergom és Komárom, ebből egy vonatpár Esztergom és Székesfehérvár között közlekedik majd. Az ITM államtitkár szólt arról is, hogy a Székesfehérvár-Pusztaszabolcs vonal fontos szerepet tölt be a megyeszékhely elővárosi forgalmában, ezért munkanapokon reggel és délután új vonatpárok indulnak a munkába és iskolába járást segítve.
    
Az új menetrendben új közvetlen vasúti kapcsolat jön létre a Kecskemét-Cegléd-Szolnok útvonalon munkanapokon egy reggeli járattal, a délutáni időszakban 60 percenként induló járatokkal. Sokak kérésére a Győrt Kaposvárral és Péccsel összekapcsoló Helikon InterRégió vonatok megállnak majd Balatonfenyves alsón és Várdán - ismertette Mosóczi László. Az ITM államtitkára rámutatott arra is, hogy a nemzetközi szolgáltatási kínálat egyebek mellett Arad, Kolozsvár, Munkács, Kassa, Graz és Ljubljana irányába is bővül.
    
Mosóczi László szólt arról is, hogy az év utolsó hetében is sokakat érintő változás lép életbe, a Budapest elővárosi vasútvonalak többségén feloldják, vagy érdemben mérsékelik a karácsony és újév között korábban alkalmazott közlekedési korlátozásokat. A közösségi közlekedést gyakran használók legközelebb jövő tavasszal tehetnek észrevételeket, javaslatokat a vasúti menetrendek tervezéséhez. A hosszabb távú tervek szerint az elektronikus egyeztetést az összetettebb helyközi autóbuszos menetrendekre is kiterjesztik majd - tette hozzá Mosóczi László.
    
Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a december 12-én életbelépő új vasúti menetrendben nagyobb kínálatot biztosítanak az utasoknak a fővárosi elővárosban és távolsági szolgáltatásban, több InterCity közlekedik majd. Négy évvel ezelőtt 130-140 InterCity vonat közlekedett a MÁV hálózatán, az új menetrend életbe léptetésével ez a száma 200-ra növekszik. A szolgáltatás folyamatos  bővítése annak köszönhető, hogy jobb állapotban vannak a vasúti pályák, a gördülőállomány folyamatosan fejlődik - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva?

A Bitcoin (CRYPTO: BTC) a nyár folyamán új történelmi csúcsot ért el, 124 457 dolláron, és ezzel együtt a vezető elemzők és iparági szereplők is frissíteni kezdték hosszú távú előrejelzéseiket.
2025. 09. 14. 12:00
Megosztás:

Tokenizált államkötvény jelentése és szerepe a modern pénzügyekben

A digitális forradalom elérte az államkötvényeket is: megjelentek a tokenizált államkötvények. De mit is jelent ez pontosan? Hogyan működik? És miért lehet ez fontos a kriptovaluta-piac jövője szempontjából? Ebben az átfogó, közérthető elemző cikkben mindent elmagyarázunk a tokenizált államkötvényekről – példákkal, analógiákkal és gyakorlati betekintéssel, még azok számára is, akik sosem hallottak még sem a kötvényről, sem a tokenről.
2025. 09. 14. 11:00
Megosztás:

Hová meneküljünk, ha zuhan a kriptó? – A biztonságos kripto-befektetések toplistája medvepiacon

A kriptovaluta piac viharai idején sok befektető pánikszerűen keres menedéket: de vajon mely eszközök számítanak igazán biztonságosnak? A cikkben utánajárunk, hogyan érdemes átrendezni portfóliónkat, ha elindul a lejtmenet – legyen szó stabilcoinokról, aranyról, vagy akár passzív jövedelemtermelő stratégiákról.
2025. 09. 14. 10:00
Megosztás:

Extra védelmet kaphatnak a gyerekek is

A sulikezdés miatt is érdemes megnézni a lakásbiztosítást. Az új tanév kezdetével nemcsak a tanszereket érdemes beszerezni, hanem a család biztonságáról is gondoskodni.
2025. 09. 14. 09:00
Megosztás:

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén

Négy aranyérmet nyertek a magyarok Európa legnagyobb szakmai versenyén, a EuroSkills Herning 2025 bajnokságon - tájékoztatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szombat este közleményben az MTI-t.
2025. 09. 14. 07:00
Megosztás:

Felavatták a Nemzeti Űrközpontot Moszkvában

Hivatalosan megnyitotta az új orosz Nemzeti Űrközpontot (NKC) Vlagyimir Putyin elnök szombaton Moszkva nyugati részén, a Mihail Hrunyicsev mérnök altábornagy nevét viselő Állami Űrkutatási és Gyártási Központ (GKNPC) területén.
2025. 09. 14. 05:00
Megosztás:

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét

A fővárosi önkormányzat idén is megrendezi a Budapest Állásbörzét, ahol az érdeklődők megismerhetik a fővárosi fenntartású és üzemeltetésű cégek, intézmények tevékenységét és személyesen találkozhatnak a toborzási feladatokat ellátó kollégákkal - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
2025. 09. 14. 04:00
Megosztás:

Ukrán elnök: Ukrajna kész segíteni lengyel katonák kiképzésében

Ukrajna kész megosztani tapasztalatait Varsóval, segíteni a lengyel katonák kiképzésében, valamint közös védelmi rendszert kiépíteni Lengyelországgal - jelentette ki közösségi oldalain Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken, miután Kijevben fogadta Radoslaw Sikorski lengyel külügyminisztert.
2025. 09. 14. 03:00
Megosztás:

Átverések - Önkiszolgáló kasszák a LIDL-ben TESCO-ban, ALDI-ban

Az önkiszolgáló kasszák bevezetésével a vásárlás folyamata egyszerűbbé és kényelmesebbé vált mind a fogyasztók, mind az üzletek szempontjából. Ugyanakkor ez a megoldás nem csupán előnyöket kínál, hanem új teret is nyitott azok számára, akik visszaélésekre törekednek. Mutatjuk hogyan!
2025. 09. 14. 02:00
Megosztás:

Politikai döntés: kötelező jogosítványcsere Magyarországon

2033-ig az Európai Unió minden tagállamában be kell vezetni az új formátumú vezetői engedélyeket. Kinek, mikorra kell lecserélni a jogsiját, hogyan érinti ez a magyar lakosságot?
2025. 09. 14. 01:01
Megosztás:

Mennyi áramot fogyaszt a hűtőszekrény? Mennyibe kerül havonta?

Hűtőszekrény fogyasztása havi szinten, forintban. Hány forintba kerül havi szinten egy folyamatosan működő hűtőszekrény egy háztartásnak? Villamos energia fogyasztás kalkuláció.
2025. 09. 14. 00:03
Megosztás:

Solana árfolyam előrejelzés, fontos XRP ETF fejlemény, és a legjobb mémcoin 2025-re 100-szoros hozampotenciállal

A kriptopiac pezseg, ahogy a befektetők figyelik a legfrissebb Solana árfolyam-előrejelzéseket, valamint az XRP ETF körüli új fejleményeket. A SOL komoly emelkedést mutat a hálózati frissítése után, miközben az intézményi figyelem egyre inkább az XRP felé irányul az ETF-várakozások miatt. A kereskedők most azt mérlegelik, hol lehet a következő 100-szoros lehetőség.
2025. 09. 13. 23:00
Megosztás:

Duna House: Budapesten nőtt az első lakást vásárlók aránya

Augusztusban az ingatlanpiacot az Otthon Start Program hatásai határozták meg, mely a lakáspiacon évek óta nem tapasztalt élénkülést eredményezett - derült ki a Duna House pénteken kiadott legfrissebb ingatlanpiaci elemzéséből. A barométer adatai szerint a fiatal vásárlók előretörése különösen Budapesten szembetűnő: egy év alatt 23 százalékról 36 százalékra ugrott az első lakást vásárlók aránya, a trend összhangban van a program céljaival, amelyek az otthonteremtést ösztönzik.
2025. 09. 13. 22:00
Megosztás:

FLOKI, PEPE, BONK, SHIB és LBRETT: Szakértők szerint ez az egy mémcoin érheti el a 100-szoros nyereséget ebben a ciklusban

Nem minden mémcoin egyforma. Néhány pillanatok alatt berobban, majd eltűnik. Mások átvészelik a medvepiacot, és akkor emelkednek, amikor senki sem figyel. És van az a ritka néhány, amelyben a narratíva, az időzítés és a lendület éppen megfelelő elegyben van jelen ahhoz, hogy valóra váltsa a kriptos álmokat.
2025. 09. 13. 21:00
Megosztás:

Rétvári Bence: új funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció

A vastagbélszűrésre szóló meghívó is megjelenik mostantól az EgészségAblak applikációban - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára péF
2025. 09. 13. 20:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam-előrejelzés szeptember végére, friss hírek az XRP-ről, és a szakértők szerint ez az altcoin lehet a következő 100-szorozó befutó

A kriptopiac idén szeptemberben tele van kérdésekkel. Az elemzők megosztottak a legújabb Bitcoin árfolyam-előrejelzéseket illetően, az XRP-vel kapcsolatos hírek pedig folyamatosan érkeznek — ennek ellenére egyik érme sem tűnik kitörésre késznek.
2025. 09. 13. 19:00
Megosztás:

A pénzügyi és adóügyi együttműködés elmélyítéséről egyeztetett Magyarország és Vietnám

Gerlaki Bence adóügyekért, kereskedelemért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár, valamint Besesek Botond adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkár hivatalában fogadta Cao Anh Tuấn vietnámi pénzügyminiszter-helyettest és delegációját. A tárgyalás során a felek áttekintették a két ország gazdasági és pénzügyi együttműködésének legfontosabb kérdéseit, kiemelt figyelmet fordítva a gazdaság fehérítése érdekében tett közös lépésekre, a digitalizációra, az adóügyi adminisztráció korszerűsítésére, valamint a vállalkozások adóztatásának tapasztalataira.
2025. 09. 13. 18:00
Megosztás:

Az amerikai vámok és az európai zöldpolitika szorításában is stabilak a hazai gumiabroncspiac kilátásai

Az amerikai vámpolitika és az európai zöldátállás bizonytalanságai ellenére a hazai gumiabroncsipar kilátásai stabilak, az autóipar jövője pedig egyértelműen az elektromos közlekedés felé tart – hangzott el az idei Continental Gumiabroncs Konferencián. Az idén hetedik alkalommal megrendezett szakmai fórumon a Continental Hungaria Kft. partnerei és a gumiabroncs-ipar szakértői vitatták meg az ágazat jövőjét és legfontosabb trendjeit. Az innovációk sorából kiemelt figyelmet kapott a Conti GreenConcept: a Continental tervei szerint 5-7 éven belül 100%-ban újrahasznosított abroncsok kerülhetnek sorozatgyártásba.
2025. 09. 13. 16:00
Megosztás:

Ukrán elnök: a NATO képes reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy belesodródjon a háborúba

A NATO-nak van lehetősége hatékonyan reagálni orosz dróntámadásra anélkül, hogy az a szövetségnek a háborúba való közvetlen bekapcsolódását jelentené - vélekedett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken Kijevben az évente megrendezett Jaltai Európai Stratégia (YES) konferencián, utalva a két nappal korábbi lengyelországi drónincidensre.
2025. 09. 13. 15:00
Megosztás:

Szeptember végéig igényelhető vissza a külföldön megfizetett áfa

Közeledik a külföldiáfa-visszatérítési kérelmek beadásának határideje – figyelmeztet a Forvis Mazars. A nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat emlékeztet arra, hogy a 2024-ben kiállított számlák alapján legkésőbb 2025. szeptember 30-ig élhetnek a belföldi adóalanyok a visszatérítés lehetőségével, ha más uniós tagállamokban vagy bizonyos harmadik országokban fizettek áfát.
2025. 09. 13. 14:00
Megosztás: