Jelentősen lanyhult a brit gazdaság aktivitása

A pénteken ismertetett legújabb mérőszámok szerint jelentősen lanyhult a rekordközeli tavaszi és nyári ütemekhez képest a brit gazdaság aktivitása. Szakértők szerint azonban ennek elsődleges oka az, hogy kezd normalizálódni a fogyasztói kereslet, amely a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások enyhítésének korai szakaszában meredeken megugrott.

Jelentősen lanyhult a brit gazdaság aktivitása

Az IHS Markit pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit vállalati szektor beszerzési aktivitását mérő intézet (Chartered Institute of Procurement & Supply, CIPS) közös felmérése szerint a brit hazai össztermék (GDP) 80 százalékát előállító szolgáltatási szektor szezonálisan kiigazított beszerzésimenedzser-indexe (BMI) augusztusban 55 volt a júliusi 59,6, a júniusi 62,4 és a májusban mért 62,9-es rekord után.
    
Az 50 feletti BMI-indexek a vizsgált szektorok aktivitásának élénkülését jelzik, vagyis az 55-ös múlt havi szolgáltatási BMI-index a csökkenés ellenére továbbra is tisztes ütemű aktivitást jelez ebben a szektorban.
    
Az augusztusi szolgáltatási index az IHS Markit modellszámításai alapján azt jelenti, hogy a feldolgozóipari és a szolgáltatási ágazat együtt számolt kompozit BMI-mutatójának súlyozott átlaga a múlt hónapban 54,8 volt.
   
Ez a brit gazdaság két fő pillérét alkotó szektor leggyengébb kompozit aktivitási mérőszáma a jelenlegi kilábalási ciklus márciusi kezdete óta.
    
Májusban a két szektor kompozit beszerzésimenedzser-indexe is 62,9 volt; ez az eddigi rekord azóta, hogy a mutató rendszeres havi összeállítása 1998 januárjában elkezdődött.
    
Az élénkülés jelenlegi üteme a jelentős lassulás ellenére is kirívóan jó a koronavírus-járvány okozta tavaly tavaszi súlyos visszaeséssel összemérve.
    
Az IHS Markit és a CIPS akkori mérése alapján 2020 áprilisában - a koronavírus-járvány megfékezését célzó akkori országos korlátozások bevezetése utáni első teljes hónapban - a feldolgozóipari és a szolgáltatási ágazat kompozit BMI-mutatója 13,8 volt, messze a legalacsonyabb a kompozit aktivitási mérőszám rendszeres összeállításának 23 évvel ezelőtti kezdete óta.
    
A tavaly áprilisi kompozit mérőszámon belül a brit szolgáltatási ágazat BMI-mutatója 13,4 volt, amely a szektor aktivitásának teljes összeomlására vallott.
    
Ezt tükrözte a brit gazdaság egészének akkori szabadesésszerű teljesítményzuhanása is: a brit hazai össztermék értéke a tavalyi második negyedévben 19,5 százalékkal, 2020 egészében 9,8 százalékkal csökkent.
    
A modern brit gazdaságtörténetben eddig nem volt példa ilyen mértékű negyedéves és éves visszaesésekre.
    
Tim Moore, az IHS Markit gazdasági kérdésekért felelős igazgatója az augusztusi aktivitási mérőszámok pénteki ismertetéséhez fűzött kommentárjában kiemelte ugyanakkor, hogy a brit szolgáltatási szektor jelenlegi lendületvesztése immár három hónapja tart.
    
Moore ennek fő okai között említette, hogy a munkaerőhiány most már a vállalati szektor növekedését is hátráltatja, és feszessé váltak a beszállítói hálózatok kapacitáskihasználtsági mutatói.
    
Ennek egyre súlyosbodó jeleire mások mellett az áruszállítási ágazat is folyamatosan figyelmezteti a kormányt.
   
A fuvarozói szakma érdekképviseleti szervezeteinek számításai szerint a brit áruszállítási szektorból legalább 100 ezer kamionsofőr hiányzik, és ez egyre érezhetőbb áruhiányt okoz kiskereskedelmi szinten is, mindenekelőtt az élelmiszerellátásban.
    
A szakmai szerveztek szerint ennek egyik oka az, hogy a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után rengeteg uniós munkavállaló távozott Nagy-Britanniából.

Újabb vámügyi megállapodást jelentett be Trump

Donald Trump bejelentette, hogy „teljes és átfogó” kereskedelmi megállapodást kötött Dél-Koreával. Ennek keretében az ázsiai ország exportjára kivetett vámok mértéke 15%-ra csökken 25%-ról, amivel Trump a hónap elején fenyegetőzött.
2025. 08. 01. 03:00
Megosztás:

Törvényi változás! Bajban leszel, ha élettársként éltek, nem pedig házasságban!

Sokan továbbra sincsenek tisztában azzal, milyen jogi szabályok érvényesek az élettársi kapcsolatban élőkre – holott becslések szerint jelenleg mintegy egymillió magyar választotta ezt az együttélési formát. A MOKK által korábban készíttetett felmérés szerint az érintettek csupán kis része ismeri a rájuk vonatkozó vagyonjogi rendelkezéseket. Cikkünkből most minden fontos információ kiderül!
2025. 08. 01. 02:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj - házastárs vagy élettárs után jár több pénz ?

A hozzátartozói nyugellátásokra, így az özvegyi nyugdíjra való jogosultság egyik alapfeltétele, hogy az elhunyt személy nyugdíjasként hunyt el, vagy a jogszabályban előírt mennyiségű szolgálati idővel rendelkezett – olvasható az ado.hu szakportál egyik blogcikkében.
2025. 08. 01. 01:00
Megosztás:

Csökkentette keresleti előrejelzését az ArcelorMittal

Az Arcelormittal második negyedéves árbevétele 2%-kal 15,9 milliárd dollárra csökkent, de felülmúlta a 15,7 milliárdos piaci konszenzust.
2025. 08. 01. 00:05
Megosztás:

Várakozások felett teljesített a Meta

A Meta a második negyedévben is tartolt, az árbevétel 47,52 milliárd dollár lett, ami 22%-os éves növekedést jelent, meghaladva a 44,83 milliárd dolláros becslést.
2025. 07. 31. 23:00
Megosztás:

Gyenge lett az OMV második negyedéve, a környezet nem volt támogató

Ma jelent meg az OMV második negyedéves gyorsjelentése, ami működési oldalról hozta a várakozást: az 1,031 milliárd eurós tisztított működési nyereség megfelelt a vártnak.
2025. 07. 31. 22:00
Megosztás:

A Revolut lesz a leendő Audi F1 Csapat névadó partnere

A leendő Audi F1 Csapat és a Revolut, a több mint 60 millió ügyféllel rendelkező globális vezető fintech-szolgáltató egyesíti erőit egy mérföldkőnek számító megállapodás keretében, amelynek értelmében a Revolut a 2026-os FIA Forma-1-es bajnoki szezontól kezdve a csapat névadó partnere lesz.
2025. 07. 31. 21:00
Megosztás:

Trump vámokat vezet be péntektől India ellen, ami emelte a nyersolaj árát

A kőolaj ára emelkedett a világpiacon, mivel péntektől Trump 25%-os vámot vezet be India ellen. Az amerikai elnök szerint az indiai finomítók orosz olajat dolgoznak fel, és az ország pedig orosz fegyvereket vásárol.
2025. 07. 31. 20:00
Megosztás:

Forró augusztusban bíznak a sörgyártók

A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első félévben jelentősen csökkent hazai sörfogyasztás. Miközben a teljes sörpiac visszafogott dinamikát mutat, egyes termékkategóriák látványosan törnek előre, fokozatosan átalakítva a hazai sörtermelés szerkezetét.
2025. 07. 31. 19:00
Megosztás:

Otthon Start: A 3% csak a kezdet - ezen felül is sokat nyerhetünk a bankok versenyén

Az első lakásszerzőket célzó Otthon Start hitel szeptember 1-jén startol: 3%-os kedvezményes kamattal és maximum 50 millió forintos hitelösszeggel segíti a lakáshoz jutást. A money.hu szakértői arra számítanak, hogy akárcsak a CSOK Plusz esetében, a támogatott konstrukció indulásával párhuzamosan újra éles verseny alakulhat ki a bankok között, amelynek során számos kedvezményt kínálhatnak a pénzintézetek a jogszabályi kereteken túl is.
2025. 07. 31. 18:00
Megosztás:

Egy év alatt közel 3 millióval lett olcsóbb a Tesla Model 3

Látványos áresés jellemezte 2025 első felében a használt elektromos autók piacát Magyarországon. A Használtautó.hu összevetette 2024 és 2025 január-júniusra vonatkozóan a 10 legnépszerűbb elektromos autó adatait, ezek alapján az árzuhanás élén a Tesla állt. A Model 3 pedig ennek köszönhetően mára a legkeresettebb villanyautó lett hazánkban. A típus egy év alatt átlagosan 2,7 millió forinttal lett olcsóbb, ami 16,7%-os csökkenést jelent, miközben az érdeklődések száma közel háromszorosára nőtt.
2025. 07. 31. 17:00
Megosztás:

Könnyítés az exportáló vagy beszállító vállalkozásoknak – módosult a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram felhívása

A mai napon megjelent a GINOP Plusz-1.4.5-25 „Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó kombinált Hitelprogram” módosított felhívása, mely szerint könnyített feltételekkel érhetők el a kedvező támogatások a hazai exportáló és beszállító kis- és középvállalkozások számára.
2025. 07. 31. 16:00
Megosztás:

Többet netezhetünk külföldön

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kiemelt feladata a mobilpiaci verseny alakulásának nyomon követése, különös tekintettel az előfizetéses csomagok változásaira. Az idei év első fél évére vonatkozó elemzésből többek között az olvasható ki, hogy a három legnagyobb szolgálató megemelte díjcsomagjai roamingadatkeretét, és változtatott az előfizetéses csomagjainak az összetételén, valamint, hogy idén végül nem történt meg az inflációkövető díjkorrekció.
2025. 07. 31. 15:00
Megosztás:

Amerika Bitcoin-tartalékot halmoz – de egy apró szó aggodalmat kelt

A Fehér Ház nemrég nyilvánosságra hozta a régóta várt kriptopolitikai jelentést, amely megerősíti az Egyesült Államok stratégiai Bitcoin-tartalékát. Miközben a hír sokak számára megnyugtató, egyetlen szó komoly kérdéseket vet fel a digitális eszközök jövőbeli kormányzati kezelésével kapcsolatban. Nézzük, mi áll a sorok között, és mit jelenthet ez a kriptopiac számára!
2025. 07. 31. 14:00
Megosztás:

A pozitív GDP-adat miatti optimizmust Powell nyilatkozata hűtötte

Vegyesen zártak szerdán az amerikai indexek: az S&P 0,1%-kal, a Dow 0,4%-kal csökkent, míg a Nasdaq kismértékben emelkedett. Bár a részvénypiac a pozitív GDP-hírek hatására zöldben kezdte a napot, a Fed kamatdöntését követően – melynek során változatlanul hagyták az irányadó kamatlábat – elolvadtak az addigi pluszok.
2025. 07. 31. 13:00
Megosztás:

Trump kriptós csapata áttörő javaslatokat tett a digitális pénzügyek fellendítésére

Donald Trump elnök által létrehozott kripto-munkacsoport friss jelentésében határozott lépéseket sürget a digitális eszközök piacának szabályozása és fejlesztése érdekében. A cél világos: Amerika vezesse a blokklánc-forradalmat, és váljon a globális kriptogazdaság zászlóvivőjévé. A dokumentum javaslatai széleskörűek, és többek között a stabilcoin-szabályozástól kezdve a „wash sale” szabályokig számos sarkalatos kérdésre adnak választ. Nézzük, mi áll a háttérben, és hogyan írhatja át mindez a digitális pénzügyek jövőjét.
2025. 07. 31. 12:00
Megosztás:

Stagnáltak az európai indexek, várakozásokon felüli növekedést mutatott az eurózóna

Stagnáltak a főbb indexek Európában szerdán: a Stoxx 600, a CAC 40, és a FTSE 100 is nulla közeli teljesítményt mutatott, míg a DAX 0,2%-kal tudott növekedni.
2025. 07. 31. 10:00
Megosztás:

10 év alatt 3 autóval lett drágább egy lakás

Az elmúlt évtizedben látványosan megváltozott az ingatlanok és a családi autók relatív értéke Magyarországon. Míg korábban a saját ingatlan és az autó a legtöbb család számára hasonlóan fontos, státuszszimbólumként is értelmezhető vagyontárgynak számított, mára az ingatlanárak drasztikusan elszakadtak az autókétól — mind pénzügyi, mind társadalmi értelemben.
2025. 07. 31. 09:00
Megosztás:

Technikai recesszió elkerülve: negyedéves alapon 0,4 százalékkal nőtt a GDP a második negyedévben

A KSH ma reggel tette közzé a második negyedéves GDP-re vonatkozó első gyorsbecslését. A tényadat most kisebb pozitív meglepetést hozott. Negyedéves összehasonlításban az általunk várt csak hajszálnyi, 0,1 százalékos növekedéssel szemben 0,4 százalékkal nőtt a GDP. Éves összehasonlításban a nyers adatok szerint 0,1 százalékkal, míg a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye április-júniusban az idén.
2025. 07. 31. 08:00
Megosztás:

Orbán Viktor: Új otthontámogatás jön az állami foglalkoztatottaknak

Orbán Viktor közösségi oldalán új támogatást jelentett be a közszolgálatban dolgozók számára, amelynek keretében évi 1 millió forintos otthontámogatásban részesülhetnek a jogosultak.
2025. 07. 31. 07:00
Megosztás: