Jó látás jó áron – szó szerint megéri a pénzét a lézeres szemműtét!

Olyan ember, akinek egész életében nincs szüksége szemüvegre (vagy kontaktlencsére), ritka, mint a fehér holló. Sőt: ritkább! Vannak, akiknek már gyerekkorukban gondjuk van a látásukkal, másoknak viszont csak negyven felett kezd el romlani a szemük. A végeredmény ugyanaz. De van megoldás!

Jó látás jó áron – szó szerint megéri a pénzét a lézeres szemműtét!

A korszerű lézeres szemműtétnek köszönhetően pár perc alatt szabadulhatnak meg a szemüveghordással, a kontaktlencse-viseléssel járó minden kellemetlenségtől. Mi több, a látásuk valóban jobb lehet, mint újkorában! Elképesztő, de ezekkel a csúcstechnológiás eljárásokkal a rövidlátás -12, a távollátás pedig +5,5 dioptriáig korrigálható, mi több, 6 dioptriáig még a cilinder is!

Ha autót vásárolunk, sok apró dolgot figyelembe veszünk a választásnál, de az igazán fontos szempont az: mennyi pénzért mit tud a kiszemelt kocsi. Nos, valami hasonló van a lézeres szemműtéteknél is: vannak gazdaságos, de kevésbé „komfortos” eljárások, és vannak drágább, nagyobb kényelmet és gyorsabb gyógyulást nyújtó beavatkozások is. Egy dolgot azonban az összehasonlítások előtt még le kell szögezni: mindegyik kezelés biztonságos.

Alapvetően három kategóriába soroljuk a kezeléseket, lássuk, melyik mit tud! (Az összehasonlítás minden kategóriában a legtapasztaltabb hazai klinika árai alapján készült!)

1. Alsó árkategóriások: gazdaságos, de kicsit lassabb regenerálódással

Az ebbe a csoportba tartozóknál (Sasszem PRK, Sasszem No-Touch)  a kezelések költsége szemenként már 159 000 forintnál kezdődik. Ez a legrégebb óta alkalmazott eljárás és bátran kijelenthető, hogy a relatív olcsósága ellenére kiváló látásélességet nyújt. Persze az alacsony árnak – stílszerűen: „ára van” –, ugyanis a lézer a szaruhártya felső részén végzi el a korrekciót, s pár nap kell, míg ez behámosodik. Az első két-három napban lehet kisebb kellemetlenségre, idegentestérzésre, enyhén szúró, égő érzésre számítani, s a gyógyulási idő is valamivel hosszabb más kezelésekhez képest. Öt-hét nap után azonban lehet már dolgozni egy hét után pedig autót vezetni, tévézni, sportolni is.

2. Középső árkategóriások: egy nap után vissza lehet térni a megszoktott hétköznapokhoz

A harmadik generációs, Femto típusú (Pl. Sasszem FEMTO), úgynevezett lebenyes eljárások szemenként 279 000 forintnál kezdődnek. A lézer ezeknél a kezeléseknél a szaruhártya érzéketlen, mélyebb rétegeiben „dolgozik”, ezért a pár perces beavatkozás teljesen fájdalommentes. A látás óráról-órára javul, legfeljebb két-három óráig tartó erősebb könnyezés okozhat minimális kényelmetlenséget. Már 24 órával a műtét után újra munkába állhatunk, beülhetünk az autónk volánjához, számítógépezhetünk és tévézhetünk.

3. Felső árkategóriások: ideális választás azoknak, akiknek tényleg számít az idő

Ebbe a prémium kategóriába a jelenleg elérhető legkorszerűbb kezelés, a negyedik generációs Visumax Relex SMILE lézeres szemműtét kezelés tartozik. Ennek ára szemenként 467 000 forintnál kezdődik. Ez a világon ma elérhető legkorszerűbb eljárás az olcsóbb kezelések minden előnyét nyújtja, ugyanakkor hihetetlenül gyors gyógyulást ígér. A fájdalom a kezelés alatt és után is nulla, és a páciens már másnap visszatérhet a mindennapos, akár rendkívül aktív életéhez. Ideális választás extrémebb sportokat űzőknek és olyanoknak, akiknek tényleg kiemelten fontos, hogy szinte azonnal a szó minden értelmében harcképesek legyenek.

Pénztárcakímélő is!

Számoljunk csak együtt! Vegyünk a példa kedvéért egy Sasszem PRK kezelést, ami a két szemünkre 318 000 forintért már elérhető. A kontaktlencse (+ tárolófolyadék) nagyjából évi 80 000, a mellé kiegészítőnek megvett, kétévente cserélendő szemüveg 60 000, az éves szemvizsgálat meg 10 000 forint. Elvégezve a szorzást és az összeadást, kijön a végeredmény: két és fél év alatt megtérül a műtét ára. És akkor a megváltozott, jobb életminőségről még nem is beszéltünk!

És még mindig lehet spórolni!

Óriási könnyebbséget jelent, hogy vannak olyan klinikák, amelyek minden jelentősebb egészségpénztárral szerződéses kapcsolatban állnak. Azaz a páciensek fizethetnek egészségpénztári kártyával, így a kezelési költség 20%-át visszatérítik nekik a személyi jövedelemadójukból. Kezelés típusától függően ez 60 000-180 000 forint megtakarítást jelent.

Ha kell a segítség…

Természetesen még így is sokan vannak, akik szívesen műttetnék meg a szemüket, de egyszerre nem tudnak ekkora összeget előteremteni. Őket a részletfizetési lehetőséggel segítik, van klinika, ahol (szemenként) 29 000 forint kezdőrészlet befizetése után, havi 19 000 forintos részletfizetéssel törleszthetik a kezelés díját.

Mindent összevetve: ez azért jó ajánlat – pláne a jó látásért!

Benyújtotta lemondását Miskolc alpolgármestere

Benyújtotta lemondását Hollósy András (Pont Mi Egyesület - Fidesz-KDNP), Miskolc alpolgármestere, aki szeptember elsejétől a város önkormányzati képviselőjeként folytatja tovább a munkát.
2026. 04. 30. 14:30
Megosztás:

Hogyan oldd meg növekvő céged raktárigényét?

Az induló vállalkozások életében a növekedés egyszerre jelent hatalmas lehetőséget és komoly logisztikai kihívást. Amikor az első rendelések befutnak, még elegendő lehet egy garázs vagy egy külső logisztikai partner segítsége, de a sikeres felskálázás előbb-utóbb szükségessé teszi, hogy kidolgozzunk egy részletes raktározási stratégiát. A kérdés az, hogyan tudsz úgy szintet lépni, hogy a költségeid ne szálljanak el, miközben a hatékonyságod javul.
2026. 04. 30. 14:00
Megosztás:

Garázs helyett: milyen igényes opciók jöhetnek szóba?

Nem mindenki tud, vagy szeretne klasszikus garázst építeni. Lehet, hogy nincs rá hely, túl költséges lenne, vagy egyszerűen nem illik az otthon stílusához. Jó hír, hogy ma már rengeteg esztétikus, praktikus és tartós alternatíva létezik, amelyekkel ugyanúgy biztonságban tudhatod az autódat. Ha éppen azon gondolkodsz, mivel válthatnád ki a garázst, akkor jó helyen jársz. Ebben a cikkben mutatunk néhány olyan megoldást, amit érdemes komolyan fontolóra venni.
2026. 04. 30. 13:30
Megosztás:

Fogy a népesség, de nő a házasodási kedv

Az előzetes adatok szerint márciusban 5752 gyermek született, és 10 393-an haltak meg, az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal csökkent, a házasságkötéseké 15 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 13:00
Megosztás:

Az első negyedévben a gazdaság teljesítménye 1,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

Magyarország bruttó hazai termékének volumene 2026 első negyedévében a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt 1,7 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit - jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 04. 30. 12:30
Megosztás:

Indulnak a szamóca-ellenőrzések

Országos, kiemelt szamóca-ellenőrzést rendelt el a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a fogyasztók védelme érdekében - közölte az NKFH csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 12:00
Megosztás:

Feloldják a kamionstopot

A hosszú hétvége miatt a nehéz tehergépjárművek forgalomkorlátozása főszabály szerint április 30-án (csütörtök) 22 órától május 1-jén (péntek) 22 óráig lenne érvényben, majd a hétvégén a megszokott rend szerint továbbra is érvényben marad.
2026. 04. 30. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci kötvényhozamok szerdán

Tegnap a közel-keleti események mellett a FED-re figyeltek a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiaci befektetői. Miután a Hormuzi szorost illetően nem közeledtek az álláspontok, az olajárak újabb négyéves csúcsra emelkedtek, az európai gázár is hasonló mértékben drágult. A FED a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó kamatszinten, Jerome Powell pedig bejelentette, hogy a Kormányzótanács tagja marad elnöki mandátumának lejárata után is.
2026. 04. 30. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak szerdán az amerikai tőzsdék

Vegyesen zártak szerdán az amerikai részvénypiacok. A hangulatot meghatározta, hogy az olajárak újabb erőteljes emelkedést mutattak az Egyesült Államok iráni kikötőket érintő blokádjával kapcsolatos hírek nyomán, miközben a Fed a vártnak megfelelően változatlanul, 3,5–3,75%-os sávban tartotta irányadó kamatát. Ugyanakkor a Fed döntéshozói 1992 óta a legnagyobb megosztottságot mutatták, miközben az iráni háború stagflációs hatását és a bizonytalan gazdasági kilátások kockázatait mérlegelték.
2026. 04. 30. 09:30
Megosztás:

Gyengültek tegnap az európai indexek

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, miközben a befektetők a vállalati gyorsjelentések újabb hullámát értékelték, illetve az Egyesült Arab Emírségek váratlan OPEC-kilépésének következményeit mérlegelték. A páneurópai Stoxx 600 index 0,6%-os mínuszban zárt, a szektorok többsége és a főbb börzék is negatív tartományban fejezték be a napot.
2026. 04. 30. 09:00
Megosztás:

A Trump-adminisztráció hozzáférhetővé tesz több százmillió dollárnyi, Ukrajnának megszavazott támogatást

A Donald Trump elnök vezette amerikai adminisztráció engedélyezi Kijev számára a kongresszus által korábban megszavazott mintegy 400 millió dollár felhasználását - közölte Pete Hegseth hadügyminiszter szerdán.
2026. 04. 30. 08:30
Megosztás:

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe két vármegyében

A tavaszi aszály következtében jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével, április 30-tól e két vármegyében tűzgyújtási tilalmat rendel el.
2026. 04. 30. 08:00
Megosztás:

Indul a balatoni szúnyoggyérítés

Biológiai, földi beavatkozással indul idén a balatoni szúnyoggyérítés május 4-5-én - közölte a munkát elrendelő szakértői bizottság vezetője az MTI-vel szerdán.
2026. 04. 30. 07:30
Megosztás:

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 30. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter: haladéktalanul megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt

A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetését jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő szerdán Facebook-oldalán.
2026. 04. 30. 06:30
Megosztás:

Gyengült a lej, esett a tőzsde, nőttek az államadósság finanszírozási költségei a román kormányválság miatt

Megközelítette a történelmi csúcsot az euró lejhez viszonyított árfolyama azt követően, hogy a kormánykoalícióhoz tartozó Szociáldemokrata Párt (PDS) és az ellenzéki Szövetség a Románok Egységéért (AUR) közös bizalmatlansági indítványt nyújtott be a Bolojan-kabinet ellen. A bukaresti parlament május 5-én szavaz a bizalmatlansági indítványról.
2026. 04. 30. 06:00
Megosztás:

Putyin közölte Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából hajlandó a tűzszünetre

Vlagyimir Putyin orosz elnök közölte amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal, hogy a győzelem napja alkalmából, az ünnepségek idejére hajlandó fegyverszünetet hirdetni az ukrajnai konfliktusban. Erről Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója számolt be szerda este Moszkvában.
2026. 04. 30. 05:30
Megosztás:

A szlovén parlament elfogadta a kormányról szóló törvény módosítását

A szlovén parlament elfogadta szerdai ülésén a kormányról szóló törvény módosítását, amely 19-ről 14-re csökkenti a minisztériumok számát - jelentették helyi médiumok.
2026. 04. 30. 05:00
Megosztás:

A Richter legkésőbb szeptember 11-ig fizeti ki az osztalékot a közérdekű alapítványoknak

A Richter Nyrt. megállapodott három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, hogy részükre az osztalékot legkésőbb szeptember 11-ig fizetik ki - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 04:30
Megosztás:

Elemzői Felmérés: Bizalom és K-alakú gazdaság

A vállalatok generációnként egyszer előforduló befektetési boomot élnek át egyre több iparágban, de máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia (AI) visszafogja a béreket, és ezzel együtt potenciálisan a fogyasztói keresletet is. A Fidelity Elemzői Felmérésének eredménye szerint az AI-befektetési boomnak köszönhetően a vállalatok jobban érzik magukat, mint bármikor a Covid-járvány kaotikus következményei óta. A háttérben azonban a nyersanyagárakkal, a bérekkel és a háztartások kiadásaival kapcsolatos kockázatok lebegnek, amelyek az elkövetkező években terhet jelenthetnek a globális gazdaságra, különösen a közel-keleti konfliktusok miatt.
2026. 04. 30. 04:00
Megosztás: