Kamatot emelt az EKB

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal megemelte a három irányadó eurókamatot.

Kamatot emelt az EKB

A döntésnek megfelelően az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 4,00 százalékra, az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 4,25 százalékra és a betéti rendelkezésre állás kamatlába 3,50 százalékra emelkedik 2023. június 21-i hatállyal.

Az EKB döntése megfelelt a többségi piaci várakozásoknak. Előző, májusi kamatdöntő ülésén az EKB 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamatot.

A bejelentés indoklásában az EKB hangsúlyozta, hogy az infláció csökken, de a prognózis szerint még sokáig túl magasan marad. A kormányzótanács feltett szándéka, hogy biztosítsa az infláció visszatérését a középtávú 2 százalékos céljához - áll az EKB közleményében.

A közlemény szerint a júniusi makrogazdasági prognózis alapján a szakértők arra számítanak, hogy a teljes infláció 2023-ban átlagosan 5,4 százalék, 2024-ben 3,0 százalék, 2025-ben pedig 2,2 százalék lesz.

A szakértők az energia- és élelmiszerárak nélkül számított inflációs prognózist különösen az idei és a jövő évre felfelé módosították, aminek hátterében a múltbeli felfelé irányuló meglepetések és a teherbíró munkaerőpiac kapcsán a dezinflációs folyamat sebességét érintő hatások állnak. Most arra számítanak, hogy a maginfláció 2023-ban eléri az 5,1 százalékot, mielőtt 2024-ben 3,0 százalékra, 2025-ben pedig 2,3 százalékra esik. A szakértők kismértékben lefelé módosították az idei és a jövő évi gazdasági növekedésre adott prognózisaikat. Jelenleg 2023-ban 0,9 százalékos, 2024-ben 1,5 százalékos, 2025-ben pedig 1,6 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak.

Ugyanakkor a kormányzótanács múltbeli kamatemelései folyamatosan teljes erővel átgyűrűznek a finanszírozási feltételekbe, és fokozatosan az egész gazdaságban éreztetik a hatásukat. A hitelfelvétel költségei meredeken megemelkedtek, a hitelállomány növekedése pedig lassulóban van. Annak az egyik fő oka, hogy az infláció a prognózis szerint tovább csökken a cél irányába, a szigorúbb finanszírozási feltételekben keresendő, amelyek várhatóan egyre jobban visszafogják a keresletet - olvasható az EKB közleményében.

Az eszközvásárlási program (APP) portfólió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, mivel az eurorendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket nem fekteti be újra teljes egészében. A csökkenés mértéke átlagosan havi 15 milliárd euró 2023 júniusának végéig.

A pandémiás veszélyhelyzeti vásárlási program (PEPP) keretében a kormányzótanácsnak szándékában áll legalább 2024 végéig újra befektetni a programban vásárolt, lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket. A PEPP-portfólió jövőbeli kifutását mindenesetre úgy kezeli, hogy elkerülje a megfelelő monetáris politikai alapállással való interferenciát.

Ahogy a bankok törlesztik a célzott, hosszabb lejáratú refinanszírozási műveletek során felvett összegeket, a kormányzótanács rendszeresen értékeli, hogy a célzott hitelműveletek és a folyamatban levő visszafizetésük miként járul hozzá monetáris politikájának alapállásához.

Hangsúlyozták: a kormányzótanács megbízatásának keretén belül készen áll valamennyi eszközének a kiigazítására annak érdekében, hogy az infláció középtávon visszatérjen a 2 százalékos célhoz, és hogy megőrizze a monetáris politikai transzmisszió zökkenőmentes működését. Emellett a transzmisszióvédelmi eszköz rendelkezésre áll az olyan indokolatlan, rendezetlen piaci dinamikák elhárításához, amelyek komolyan fenyegetik a monetáris politikának az összes euroövezeti országba való transzmisszióját, lehetővé téve így a tanács számára az árstabilitási megbízatásának sikeresebb teljesítését - írja az EKB a monetáris politikai döntés indoklásáról kiadott közleményében.


Ismét kitölthető lesz az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló kérdőív

Számozási hiba miatt ideiglenesen állították le az óvodás gyermekek fejlődésének értékelésére szolgáló 2021 óta változatlan kérdőívet, amely keddtől újra kitölthető lesz - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM) vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy Rétvári Bence (KDNP) korábban kifogásolta, az óvónőktől tudakolja a tárca, melyik kisgyerek játszik a nemi hovatartozásától eltérően.
2026. 11. 08. 18:00
Megosztás:

Megújul az Egert átszelő 25-ös főút

Az Egert átszelő 25-ös főút megújulásáról számolt be a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán. Vitézy Dávid azt írta, a több mint 8 kilométeres útfelújítás várhatóan december közepéig tart.
2026. 11. 08. 17:00
Megosztás:

Fejenként évi 12 kilóval többet szemetelünk, ha házhoz jön a szelektív gyűjtés

A háztartásokba kiosztott szelektív gyűjtőedények évente lakónként csaknem 12 kilogrammal növelték a szelektíven gyűjtött hulladék mennyiségét, miközben a vegyes hulladék nem csökkent érdemben a Corvinus vezetésével készült friss, 93 magyar települést vizsgáló kutatás szerint.
2026. 11. 08. 16:00
Megosztás:

Több hullámban érkezik csapadék a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten, több hullámban is csapadék érkezik. A hőmérséklet csúcsértéke a hét elején még 5 és 13 Celsius-fok között várható, majd melegedés kezdődik, pénteken a déli országrészben akár 21 fok is lehet, és a több felhő miatt egyre kevésbé lesznek fagyosak az éjszakák - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 08. 15:00
Megosztás:

Barnier: az EU ajtaja nyitva áll, ha Nagy-Britannia ismét csatlakozni kíván

Az Európai Unió ajtaja nyitva áll Nagy-Britannia előtt, ha az ország a jövőben ismét csatlakozni kívánna az EU-hoz, de a brit kormány "nem csemegézhet" az uniós tagsággal járó feltételek között, újbóli csatlakozás esetén a teljes feltételrendszert maradéktalanul el kell fogadnia - közölte a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában Michel Barnier, az Európai Bizottság egykori Brexit-ügyi főtárgyalója.
2026. 11. 08. 14:00
Megosztás:

Megerősíti utcai jelenlétét a cseh rendőrség

Megelőző biztonsági intézkedéseket foganatosít a cseh rendőrség a krakkói események miatt - jelentették be szombaton este Prágában.
2026. 11. 08. 13:00
Megosztás:

Horvátországban van elég gabonatartalék, gyógyszerkészlet nincs

Horvátország stratégiai tartalékaiban a teljes lakosság számára hatvan napra elegendő gabona áll rendelkezésre, gyógyszerekből és oltóanyagokból azonban a törvényi előírás ellenére sincs központi készlet - számolt be róla a horvát közszolgálati televízió (HRT) a gazdasági minisztérium éves jelentése alapján.
2026. 11. 08. 12:00
Megosztás:

Heti kriptopiac: 35 százalékot ugrott a Pieverse, padlóra került a TRUMP

Egyetlen hét alatt két egészen különböző világ rajzolódott ki a kriptopiacon. A Pieverse tulajdonosai 35 százalékos emelkedést láthattak, miközben a TRUMP token értékének több mint negyede eltűnt. Az Injective mögé új tőzsdei befektetési termék érkezett, az aranyfedezetű Tether Gold pedig akkor is erősödött, amikor több ismert altcoin kétszámjegyű veszteséget szenvedett el. De melyik mozgás mögött áll valódi bejelentés, és hol dolgozott inkább a félelem vagy a lemaradástól való szorongás?
2026. 11. 08. 11:00
Megosztás:

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz

Nemzetközi turisztikai fenntarthatósági díjat nyert Hévíz.
2026. 11. 08. 10:00
Megosztás:

Félmillió liter kőolaj ömlött ki a megsérült horvátországi Janaf-vezetékből

Mintegy félmillió liter kőolaj ömlött ki a horvát Janaf kőolajvezetékének megsérült szakaszából, és mintegy 6600 négyzetméternyi terület szennyeződött be - számolt be róla vasárnap a horvát sajtó.
2026. 11. 08. 09:00
Megosztás:

Inflációs, ipari és építőipari adatok jelennek meg a jövő héten

A jövő héten a fogyasztói árak októberi alakulásának statisztikája mellett ipari és építőipari adatokat tesz közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 11. 08. 08:00
Megosztás:

Véget érhet a kriptoipar Trump-korszaka: szigorúbb szabályozás jöhet az Egyesült Államokban

Fordulóponthoz érkezhet az amerikai kriptovaluta-ipar, miután a félidős kongresszusi választásokon a demokraták kerültek kedvező helyzetbe. A Donald Trump elnöksége alatt jelentős politikai támogatást élvező szektor most szigorúbb szabályozással, fokozott ellenőrzésekkel és az elnök kriptovalutákhoz kapcsolódó üzleti érdekeltségeinek vizsgálatával nézhet szembe.
2026. 11. 08. 07:00
Megosztás:

A társasházak energetikai felújítását is támogatja a Wekerle Plusz program

A társasházak energetikai korszerűsítését is támogatja a Wekerle Plusz program, amelynek keretében lakásonként akár ötmillió forintot is igénybe vehetnek a lakóközösségek - közölte a gazdasági és energetikai miniszter szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban.
2026. 11. 08. 06:00
Megosztás:

A magyar kereskedelem jövőjéről és kiválóságairól szólt az Európai Kereskedelem Napja

Átfogó, hosszú távú kereskedelmi stratégia készül, a kormányzat csökkentené a piactorzító intézkedéseket, köztük kivezetné az árrésstopot, és 3 milliárd forintot fordít a vidéki kisüzletek fejlesztésére – többek között ezek hangzottak el a 2026-os Európai Kereskedelem Napján, 2026. november 5-én. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által szervezett rendezvénynek az Országház adott otthont. A szakpolitikai fórum a kereskedelem versenyképességéről és kihívásairól szólt, majd ünnepélyes keretek között adták át a Klauzál Gábor Elismerő Okleveleket és a Magyar Kereskedelemért Nagydíjakat.
2026. 11. 08. 05:00
Megosztás:

Távozik a Binance pénzügyi igazgatója a 6,3 milliárd dolláros hackertámadás után

Alig több mint egy héttel a kriptotörténelem legnagyobb, 6,3 milliárd dolláros hackertámadása után távozik a Binance pénzügyi igazgatója, Kaiser Ng. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje már az utódját is megnevezte: a pozíciót Justin Yek veszi át.
2026. 11. 08. 04:00
Megosztás:

Akinek van éjszakai áram-mérő órája, arra tényleg jár külön 2523 kWh kedvezményes áram évente?

Két villanyóra a falon, két kedvezményes áramkeret? Sok háztartásban működik külön mérőről a villanybojler, mégsem mindenki tudja, hogyan számolják el a fogyasztását.
2026. 11. 08. 03:00
Megosztás:

Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás: