Kamatvihar előtti csend a lakáshiteleknél

Januárban elindultak lefelé a referenciakamatok, ez azonban a lakáshitelek árán még nem látszik. A nagy bankoknál beálltak a kamatok, így az ingatlanszerzés továbbra sem lett olcsóbb a kölcsönből vásárlóknak. Ha azonban tartósan alacsonyak maradnak a referenciakamatok, az a lakáshitelek árazására is ki fog hatni – derül ki a Bank360.hu elemzéséből.

Kamatvihar előtti csend a lakáshiteleknél

December óta egyre kisebb mozgást látni a lakossági hitelek kamatainál. Míg az elmúlt hónapokban a havi legalább egyszeri, de sok esetben akár kétszeri emelés volt a jellemző, mostanra a nagybankoknál szinte megmeredtek a kamatok, kevés és a korábbiaknál sokkal kisebb a mozgás.

A lakáshitelek árazását leginkább befolyásoló referenciakamatok a hosszan tartó, folyamatos emelkedés után az ősszel óriási hullámvasutazásba kezdtek. A decemberi hullámhegyet januárban meredek zuhanás követte. A lakáshitelek jelentős részére ható BIRS néhány hét alatt több százalékkal csökkent:

- az 5 éves BIRS az év eleje óta 11,09 százalékról 8,5 százalékra,
- a 10 éves BIRS 9,6 százalékról 7,55 százalékra,
- a 20 éves BIRS pedig 9,43 százalékról 7,44 százalékra mérséklődött, ami a tavaly júniusi szintnek felel meg.

Ezek a hektikus változások még nem érhetők tetten a jelzálogkölcsönök kamataiban, azok december óta szinte befagytak. Ha azonban a BIRS tartósan képes megálllapodni ezen a szinten vagy még csökken is, az előbb-utóbb jelentkezik az új lakáshitelek árazásában. Addig maradnak az átlagosan 10 százalék körüli kamatok, ami egyben azt is jelenti, hogy a drasztikusan visszaeső hitelkereslet újraindulására is várni kell még.

Így változtak a hitelkamatok januárban

A 2023 eleji gyér mozgások óta a nagybankok közül egyedül az Erste nyúlt a kamataihoz, és új lakáshitelt is bevezetett. A Bank360.hu összesítése szerint rajta kívül csak a kisebb bankok hajtottak végre komolyabb kamatkorrekciókat.

Az Erste Bank a jelzáloghitelek kamatain módosított január 16-tól, de ami ennél is érdekesebb az igénylőknek, bevezetett a 20 éves kamatperiódusú, a futamidő végéig fix kamatozású lakáshitelt. Az ügyleti kamat ennél a konstrukciónál 11,27 százalék. Az 5 éves kamatperiódusú hitelek kamata 1 százalékponttal emelkedett, a 10 éves kamatperiódusnál pedig 0,15, illetve 0,50 százalékpont volt az emelés mértéke, az igényelt hitelösszegtől függően. A módosítás érintette a lakáscélú és a szabad felhasználású kölcsönöket, illetve a Minősített Fogyasztóbarát hiteleket is.

A Gránit Bank az elmúlt héten emelt a jelzáloghitelek kamatán, az alábbi feltételek január 10-től érvényesek:

- az 5 éves kamatperiódusú hitelek kamata 0,40 százalékponttal,
 -a 10 éves kamatperiódusú kölcsönök kamata pedig 0,50 százalékponttal lett magasabb.

A változás érintette a lakásvásárlásra, építkezésre, hitelkiváltásra felvehető kölcsönök, illetve a szabad felhasználású jelzáloghitelek kamatait is. Az ügyleti kamat így a Gránit Bank hosszabb időre fixálható jelzáloghiteleinél 9,59-12,37 százalék között van.

Az Oberbank általános csökkentést hajtott végre, a novemberi módosítások után már másodszor. A csökkentés mértéke:

- 5 éves kamatperiódus és maximum 5 éves futamidő esetén 1,15 százalékpont,
- 10 éves kamatperiódus esetén 1 százalékpont,
- fix kamatozás és 11-15 év közötti futamidő esetén pedig 0,52 százalékpont.
A módosítások után az ügyleti kamat az Oberbanknál 10,15 és 13,30 százalék között van.

Van, aki ritkán emel, de akkor nagyot

A személyi kölcsönöknél az elmúlt időszakban egyetlen változás történt. A Provident személyi hitel feltételei utoljára július közepén változtak, a mostani módosítások pedig január 17-től lépnek életbe, az alábbiak szerint:

- az 57 heti hitel kamata 3,49 százalékponttal,
- 72 heti hitel kamata 3,51 százalékponttal,
- 110 heti hitel kamata 3,48 százalékponttal,
- 30 havi hitel kamata 3,47 százalékponttal emelkedett.

Az ügyleti kamat így mind a négy választható futamidő esetében 29 százalék fölé emelkedett, 29,36-29,51 százalék közé.


Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás: