Megszűnhet a bírósági tárgyalások online nyilvánossága

Megszüntetné a bírósági tárgyalások online nyilvánosságát a kormány hétfőn benyújtott, igazságügyi tárgyú törvényjavaslata, amely a közéleti részvételt akadályozó stratégiai perekkel kapcsolatos uniós szabályozás átültetését kezdeményezi.

Megszűnhet a bírósági tárgyalások online nyilvánossága

A parlamenti honlapon olvasható előterjesztés hatályon kívül helyezni javasolja a bírósági tárgyalások online nyilvánosságáról szóló 2025-ös igazságügyi minisztériumi rendeletet, amely a digitális technológia rohamos fejlődésére hivatkozva idén februártól teremtett lehetőséget arra, hogy a polgári és közigazgatási peres eljárásokban, valamint a büntetőeljárások folyamán kitűzött bírósági tárgyalásokon a hallgatóság online is részt vehessen regisztráció és azonosított bejelentkezés után.

Az indoklás szerint az online nyilvánosság megteremtése eredetileg a társadalmi kontroll kiteljesedését, valamint a jogi oktatás és tudományos kutatás támogatását célozta, de mindez aránytalan kockázattal jár az eljárások időszerűségére, a bizonyítás zavartalanságára, a személyes adatok védelmére és a bíróságok működésére vonatkozóan.

A kormány átültetni indítványozza az Országgyűlésnek a magyar jogba a 2024-es európai parlamenti és tanácsi ún. SLAPP irányelvet, amelynek célja, hogy védelmet nyújtson a közéleti részvételt akadályozó, például újságírók és civilek megfélemlítésére alkalmazott stratégiai perekkel szemben. Az ilyen eljárások nem valamely jog tényleges érvényesítésérére vagy gyakorlására irányulnak, hanem fő céljuk a közéleti részvétel megakadályozása vagy korlátozása, gyakran a felek közötti erőviszonyok kiegyensúlyozatlanságának kihasználásával - áll a javaslat indoklásában.

Az előterjesztés emellett pontosít több polgári jogi szabályt, megszüntet az Alkotmánybíróság által megállapított jogalkotási hiányosságokat, és beépíti a hazai jogba a hibás termékekért való felelősségre és a szavazatelsőbbségi részvényekre vonatkozó uniós jogi előírásokat.


Havi 5 ezer forintos kompenzáció járhat a dízelautósoknak

Decemberig a legfeljebb 150 lóerős, dízelüzemű gépkocsik tulajdonosai összesen 20 ezer forint kompenzációban részesülnek - jelentette be a miniszterelnök péntek délután a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 18:00
Megosztás:

Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen

Romániában a magyarul tanuló diákok az országos átlagnál jobban teljesítettek a PISA-felmérésen, de csökkenőben a különbség, és a magyar diákok esetében látványosabb a visszaesés is - derül ki a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet gyorsjelentéséből, melyet pénteken ismertettek Kolozsváron.
2026. 09. 11. 17:00
Megosztás:

Magyar tulajdonos folytatja az édességgyártást a Nestlé diósgyőri üzemében

A Nestlé Hungária megállapodást kötött a Vimpex cégcsoporttal a diósgyőri gyárának értékesítéséről; a svájci központú multinacionális vállalat a nyáron jelentette be, hogy az év végén bezárja miskolci egységét.
2026. 09. 11. 16:30
Megosztás:

Az orosz jegybank változatlanul hagyta az alapkamatot

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban változatlan szinten, 14,00 százalékon hagyta az irányadó kamatot.
2026. 09. 11. 16:00
Megosztás:

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban

A várakozásokkal ellentétben nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban.
2026. 09. 11. 15:00
Megosztás:

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az országban

Több mint 17 Celsius-fokos különbség alakult ki az ország nyugati és keleti fele között péntek délelőtt.
2026. 09. 11. 14:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról

A MÁV nem mondta fel a 115 darab Siemens Vectron mozdony beszerzésére még az előző kormány idején kötött keretmegállapodást, így újra tárgyalnak a Siemensszel új mozdonyok vásárlásáról - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 09. 11. 13:30
Megosztás:

Oroszországban elindult az 5G mobilszolgáltatás

Bejelentette a kereskedelmi 5G mobilhálózat hivatalos elindítását pénteken az orosz digitalizálási minisztérium.
2026. 09. 11. 13:00
Megosztás:

NAV: zárt Facebook-csoportban árult márkás ruhákat egy nő

Zárt Facebook-csoportban árult márkás ruhákat, kiegészítőket egy nő, a bankszámlájára több mint 46 millió forint érkezett, de sem nyugtát, sem számlát nem adott; kiderült az is, hogy a luxustermékeket használtan szerezte be - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-vel.
2026. 09. 11. 12:00
Megosztás:

Kína 2030-ra tovább erősítené pozícióját a globális autóiparban

Kína 2030-ra a világ vezető autóipari országai közé kíván kerülni, és tovább erősítené pozícióját az intelligens, hálózatba kapcsolt, új energiával hajtott járművek gyártásában - derül ki a kínai autóipar következő öt évére vonatkozó fejlesztési tervből.
2026. 09. 11. 11:30
Megosztás:

Sanofi: a kiugró siker átka

Látványosan elvált egymástól a Sanofi fundamentális teljesítménye és a részvény árfolyamának alakulása. A piac ugyanis kevésbé a fő pénzügyi számokra koncentrál, inkább az egy készítménytől való erős függés, a szabadalmi lejárat utáni bizonytalanság és az egyelőre nem bizonyított fejlesztési pipeline miatt rendel hozzá nagyobb diszkontot.
2026. 09. 11. 11:00
Megosztás:

Mastercard: 2030-ra minden tizedik ember rendszeresen AI-ügynökökkel vásárolhat és fizethet

A jövőkutatók előrejelzései szerint 2030-ra az online vásárlók több mint egytizede rendszeresen AI-ügynököket használhat majd arra, hogy azok a nevükben vásároljanak termékeket - derül ki a Mastercard legfrissebb jelentéséből.
2026. 09. 11. 10:30
Megosztás:

Jelentősen emelkedtek a fejlett piaci hozamok, annak ellenére, hogy az amerikai pénzügyminisztérium hosszabb lejáratú papírokat vásárolt vissza

Jelentős hozamemelkedés következett be az amerikai állampapírpiacon, miután a közel-keleti konfliktus elhúzódásával kapcsolatos aggodalmak nyomán tovább emelkedett az olaj ára.
2026. 09. 11. 10:00
Megosztás:

Tovább csökkentek a Wall Street-i indexek, miközben tovább nőtt az olaj ára

Az amerikai részvénypiacok immár negyedik egymást követő napon estek, mivel a közel-keleti konfliktus elhúzódása miatt tovább emelkedő olajárak fokozták az inflációs és kamatkockázatokkal kapcsolatos aggodalmakat. A piaci hangulatot elsősorban az energiahordozók drágulása terhelte.
2026. 09. 11. 09:30
Megosztás:

Estek az európai tőzsdék, a vártnak megfelelően 25 bázisponttal emelte az irányadó kamatokat az EKB

Csökkenéssel zártak tegnap a főbb európai indexek, a STOXX 600 0,7%-kal mérséklődött az előző napi, 1%-ot meghaladó esést követően.
2026. 09. 11. 09:00
Megosztás:

Generáltervező vállalattal bővíti ingatlanszolgáltatási portfólióját az AKKO Invest

A generáltervezés területén dinamikusan fejlődő Aspectus Architect Zrt. megvásárlásáról állapodott meg az AKKO Invest Nyrt. A lépés jól illeszkedik a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat megújult stratégiájához, melynek célja, hogy az AKKO Magyarország egyik meghatározó, integrált ingatlanszolgáltatási cégcsoportjává váljon.
2026. 09. 11. 08:30
Megosztás:

Visszatért a Coinbase Wallet: a Base App helyét újra a kereskedés veszi át

A Coinbase alig több mint egy év után visszahozta a Coinbase Wallet nevet, ezzel gyakorlatilag lezárva a Base App néven futó közösségi kísérlet egyik fontos szakaszát. Az önálló letétkezelésű, vagyis self-custodial alkalmazás új fókusza egyértelműen a kereskedés: a felhasználók több blokkláncon érhetnek el tokeneket, perpetual futures kontraktusokat, predikciós piacokat és tokenizált részvényeket.
2026. 09. 11. 08:00
Megosztás:

Brit digitális eszközstratégia: a Lordok Háza megszavazta

A brit Lordok Háza 194–138 arányban megszavazta azt a módosítást, amely előírná a pénzügyminisztérium számára egy átfogó nemzeti digitális eszközstratégia kidolgozását. Ha a rendelkezés a törvényhozás következő szakaszait is túléli, a Treasurynek a törvény hatályba lépését követő 12 hónapon belül kellene bemutatnia, hogyan kívánja az Egyesült Királyság egységes keretbe foglalni a kriptoeszközök, stabilcoinok, tokenizált értékpapírok és digitális elszámolási rendszerek szabályozását.
2026. 09. 11. 07:30
Megosztás:

Csak a Dunántúl egyes részein van esély az aszály számottevő csökkenésére

Többfelé várható eső, zápor csütörtökön és pénteken, de az aszály számottevő csökkentésére csak a Dunántúl egyes részein van esély - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 09. 11. 07:00
Megosztás:

Lelassult a magyar lakáspiac – Most kell merészen alkudni az árakból?

Továbbra is jellemző a lakáspiacra, hogy a kereslet csökkenése mellett egyre nagyobb az árengedmények tere, vagyis a vevők vannak könnyebb helyzetben. Az OTP Ingatlanpont friss adatai szerint utoljára majdnem két éve lehetett annyit alkudni a vételárból, mint idén nyáron. Ugyanakkor most is vannak extrém példák, amikor akár az irányárnál lényegesen drágábban keltek el ingatlanok.
2026. 09. 11. 06:30
Megosztás: