Karácsonyi hal árak 2024: Ponty ára, afrikai harcsa és szürke harcsa ára/kg

A tavalyinál kedvezőtlenebb időjárási körülmények hatására a haltermelők idén összességében gyenge-közepes évet zárnak, ám ennek ellenére a karácsonyi szezonra nem terveznek áremelést az előző évhez képest. Amennyiben tehát a kereskedelmi láncok is a tavalyi árréseket alkalmazzák, a családok idén is a tavalyi árszinteken juthatnak majd hozzá az ünnepi halhoz. A lakosság 80 százalékának karácsonyi asztalán idén is jelen lesz a hal, ennek köszönhetően az éves hazai halfogyasztás 35-40 százaléka karácsonyra koncentrálódik.

Karácsonyi hal árak 2024: Ponty ára, afrikai harcsa és szürke harcsa ára/kg

A szakember szerint az aszályos nyár, illetve a meleg miatt az átlagosnál lassabb testtömeg-gyarapodás ellenére a hazai haltermelés mintegy 80 százalékát kitevő pontyból, valamint harcsából és busából az ellátás a karácsonyi szezonban bőven fedezi a hazai keresletet, az itthoni piacon kívül exportra is jut belőle.

A lehalászás a következő hetekben folyamatos lesz, ezért nem érdemes az utolsó napokig várni, december első napjaitól már meg lehet vásárolni a karácsonyi halat – néhány hetes fagyasztás nem okoz romlást a hal minőségében.

Bár lassan növekszik, az egy főre jutó halfogyasztás nemzetközi összehasonlításban továbbra is igen alacsony, 6,5-7 kilogramm, szemben az Európai Unió évi 22 kilogrammos átlagával. A termelők helyzetét az is nehezíti, hogy a visszafogott hazai fogyasztásnak is több mint harmada az év legvégére koncentrálódik. A Mahal elnöke azonban bizakodó a hosszú távú tendenciákat tekintve, mivel a fiatalabb generáció már jóval nyitottabban viszonyul az évközi, akár rendszeres halfogyasztáshoz.

Az Agroinform.hu olvasói körében tavaly végzett felmérés szerint a családok 80 százalékában kerül hal a karácsonyi asztalra: ilyenkor a halat fogyasztók 85 százaléka pontyot dolgoz fel, de 32 százalékuk harcsát is vásárol a karácsonyi menühöz. Az afrikai harcsa is kelendő ilyenkor (13%), és jó fogy a busa és a lazac (11-11%) is. A halból főként – az esetek 81 százalékában – halászlé készül, de a rántott hal is nagyon népszerű (65%). Roston elkészített vagy grillezett halat a családok 15 százaléka eszik karácsonykor.

halak ára Ft/kg karácsonykor 2024, ponty ára, harcsa ára

Továbbra is számos kihívással szembesülnek a haltermelők

Magyarországon több mint 25 ezer hektárnyi vízterületen működnek tógazdaságok. A hazai haltermelők helyzetét idén elsősorban a nyár második felében tomboló aszály rontotta, ami elsősorban a vízutánpótlási problémákban, a vízminőség romlásában öltött testet. A magas vízhőmérséklet a minőségromáson kívül felgyorsította a halak anyagcseréjét is, ami többlettakarmányt igényelt, miközben a testtömeg-gyarapodás elmaradt az átlagtól.

Dr. Németh István ugyanakkor számos további, éveken túlmutató problémára is felhívta a figyelmet:

- Az ökológiailag védett ragadozók – különösen a kormoránok – egyre növekvő károkat okoznak. Távoltartásuk jelenleg kizárólag riasztási módszerekkel oldható meg, ami egy-egy nagyobb halgazdaságnak éves szinten milliós többletköltséget okoz. Mivel a vizek télen már alig fagynak be, az északabbról érkező kormoránok pusztítása szinte az egész téli szezonban tetten érhető.

- Noha az ágazatot támogató Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz (MAHOP Plusz) immár tartalmaz ökológiai kompenzációs kifizetést (amely meg sem közelíti az átlagos hektáronkénti szántóföldi támogatás mértékét), ez az összeg azonban korántsem képes fedezni a ragadozók okozta károkat, gyakorlatilag tehát a halászattal foglalkozó gazdálkodók saját forrásból tartják fenn a védett állatokat.

- A halászati ágazat támogatása valamennyi környező országban jóval magasabb a hazainál (300-700 euró/hektár, szemben a hazai 100 euró körüli összeggel), vagyis a külföldi halgazdaságokkal szemben a hazaiak komoly versenyhátrányt szenvednek el. Ha a jelentős logisztikai költségeket is figyelembe vesszük, az exporttevékenység csak ritka esetben tud jó megtérülést biztosítani.

- Az ágazat súlyos munkaerőhiánnyal küzd, számos résztevékenység technológiai fejlesztéssel sem váltható ki.

A szakember hozzátette: annak, hogy az ágazat talpon tud maradni, meghatározó részben a horgászok jelentős – immár egymillió fő feletti - létszámának köszönhető. A horgászszervezetekkel (MOHOSZ) létrehozott stratégiai megállapodás ugyanis kiszámítható, hosszú távú keresletet teremt a hazai haltermelők számára.

Karácsonyi hal árak 2024-ben (Ft/kg) - Ponty, harcsa ára 2024

Dr. Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) elnöke az Agroinform.hu kérdésére elmondta, hogy az élőponty ára kilogrammonként 1800-2200 forint között alakul majd, a szeletelt ponty 3500-4000 forint közötti összegbe kerül majd. 

Az afrikai harcsa filéjéért 4000 forint körüli összeget kérnek majd a kereskedők, míg a filézett szürke harcsa kilójának ára 8000-9000 forint között alakulhat az idei szezonban.

ITT tudsz pénzt nyerni a karácsonyi hal árára


Átláthatóbb bérek jönnek, előkerülhetnek a régi igazságtalanságok

Egy új uniós irányelv alapjaiban változtathatja meg, hogyan beszélnek a fizetésekről a munkahelyeken: a dolgozók hamarosan pontosabb képet kaphatnak arról, milyen elvek alapján keresnek annyit, amennyit. Tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről és a bérezés szabályairól. Piroska Gyula, a Seminar Consulting alapítója és vezető trénere szerint ez olyan különbségeket is felszínre hozhat, amelyeket eddig nehéz volt megmagyarázni.
2026. 08. 31. 18:00
Megosztás:

Nőtt a 4iG árbevétele és adózott eredménye az első fél évben

A 4iG Nyrt. konszolidált nettó árbevétele 16,7 százalékkal, 409,4 milliárd forintra emelkedett az idei első fél évben az előző év azonos időszakához képest, adózott eredménye 21,9 milliárd forintra nőtt a tavalyi első féléves 1,15 milliárd forint veszteség után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2026. 08. 31. 17:00
Megosztás:

Miért bukhat el egy ikonikus márka? Wolf Gábor elemzése a bonyhádi piros lábasról

Kevés olyan használati tárgy van Magyarországon, amelyhez szinte mindenkinek fűződik valamilyen emléke. A jellegzetes piros zománclábas ezek közé tartozik. Ott volt a nagymamáink konyhájában, családi ebédek készültek benne, és generációkon keresztül a magyar konyha állandó kellékének számított. Most mégis bezár a több mint százéves bonyhádi zománcgyár, amely ezeknek az ikonikus edényeknek a gyártásáról is ismert. Pedig a szakértő szerint mindvégig a márka kezében volt az üzleti siker kulcsa: a nosztalgia.
2026. 08. 31. 16:00
Megosztás:

Akár milliós összeg is a zsebben maradhat – most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket

Egyre erősödik a személyi kölcsönök iránti kereslet a Netrisknél. Az év első hét hónapjában az igényelt hitelösszeg átlagosan közel 2,8 millió forint volt, miközben az érdeklődők több mint fele legfeljebb havi 50 ezer forintos törlesztőrészlettel számolt. A személyi kölcsönök iránti kereslet felfutása a jegybanki adatokkal is összhangban van: a teljes piac is jelentős bővülést mutat, amiben fontos szerepet játszik a reálbérek emelkedése. A Netrisk arra is felhívja a figyelmet, hogy most érdemes elővenni a régi személyi kölcsönöket is, hiszen akár milliós összeg is maradhat a zsebekben. A legkedvezőbb kamatok 10 százalék alá kerültek, a hitelkiváltással pedig akár közel egymillió forint is megtakarítható.
2026. 08. 31. 15:00
Megosztás:

Százezres kiadás az iskolakezdés

Az iskolakezdés továbbra is az év egyik legnagyobb családi kiadása: egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol - derül ki a PwC friss kutatásából.
2026. 08. 31. 14:00
Megosztás:

A MEKH kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
2026. 08. 31. 13:00
Megosztás:

Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás: