Két hipertempójú bővülést követő év után jelentősen lassult az e-kereskedelem

Új korszakot nyitott az e-kereskedelemben 2022: két járvány sújtotta év és a digitális gazdaságban ezalatt tapasztalt hipernövekedés után az idén törvényszerűen várható volt egy megtorpanás a digitalizációban és az e-kereskedelemben.

Két hipertempójú bővülést követő év után jelentősen lassult az e-kereskedelem

A jelenlegi gazdasági helyzet „csupán” ráerősített a kifulladó lendületre, így az elmúlt három negyedév, valamint az évvégi szezon első pár hetének és a Black Friday akcióinak tükrében 2022-ben mindössze 8-10 százalékos éves növekedés várható a belföldi online kiskereskedelemben. Az inflációt is figyelembe véve ez már visszaesés a tavalyi évhez képest – derül ki a GKID és az Árukereső.hu Online Kiskereskedelmi Index kutatásának idei harmadik fordulójából.

A rekordokat döntő, októberre már 21 százalék fölé emelkedő infláció a nyár vége óta egyre drasztikusabban hat mind a kereskedelemre, mind a vásárlók döntéseire. Kifejezetten érződik a spórolás a tartós fogyasztási cikkek – főként a műszaki és számítástechnikai termékek – piacán: „az online kereskedelem egyébként hagyományosan erős, most viszont gyengélkedő szegmensei az online kiskereskedelmi piac egészét visszahúzzák” – húzta alá Madar Norbert, a GKID vezető tanácsadója, hozzátéve: ez a két termékkör 2022 első 9 hónapjában már az infláció ellenére is forgalomcsökkenést könyvelhetett el.

Ellentétes hatások alakítják a kosárértéket

A kosárértékek az év elején év/év alapon még 12 százalékkal bővültek, a második és harmadik negyedévben azonban már néhány százalékkal csökkentek. Ebben a folyamatban két ellentétes hatás játszik szerepet, egyelőre azonos, egymást kioltó mértékben: miközben az infláció, illetőleg az árfolyam romlása felfelé hajtja a kosárértékeket, a lefelé vagy alávásárlás, vagyis az olcsóbb, helyettesítő termékek preferálása egyértelműen lefelé. „Az utóbbi hónapokban, már az iskolakezdés óta egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy a jelentősen megnőtt a keresések száma a márkázatlan legalacsonyabb árú termékekre, sőt az alapélelmiszerekre is, legyen szó cukorról, lisztről, WC papírról vagy éppen füzetről. A prémium helyett az olcsóbb márkák felé fordulnak a vásárlók” – szögezi le Michal Vodák, az Árukereső.hu-t is magába foglaló Heureka Group vezetője, ez pedig látszólag képes enyhíteni az infláció hatásait a kosárértékeken.

Noha a magas infláció és a rezsi emelkedése negatívan hat a vásárlók költési kedvére, a reakcióik nem egységesek. Egyfelől bizonyos területeken elindult az alávásárlás (vagyis olcsóbb, helyettesítő termékek keresése), más kategóriák esetén pedig inkábbkevesebbet vásárolunk, ám kitartunk a preferált márkáink mellett. A tartós fogyasztási cikkeknél például mindkét trend tetten érhető. Madar Norbert szerint egyre jobban erősödik az a tudatos vásárlói réteg, amelyik nem azért nem vásárol, mert nem tehetné meg, hanem sokkal inkább elővigyázatosságból. Mivel azonban ez a réteg rendelkezik tartalékokkal, a karácsonyi szezonban várhatóan a fogyasztást nem fogják annyira visszafogni, mint ahogyan azt még a nyár végi bejelentések után közvetlenül tették.

Milyen lesz az ünnepi szezon?

A GKID és az Árukereső.hu kutatása ezúttal is vizsgálta a kereskedők várakozásait: az eredmények alapján a webáruházak a tavalyinál visszafogottabb ünnepi időszakra számítanak, amit már a novemberi forgalmi adatok is igazolnak. A képet árnyalja, hogy a visszafogottabb kereslet ellenére a magas infláció miatt valójában nem költenek a vásárlók kevesebbet, mint tavaly ilyenkor – nominálisan 5-10% közötti növekedésre lehet számítani az utolsó negyedév tekintetében – miközben atranzakciószámok már inkább stagnálást vagy akár kis mértékű csökkenést is mutathatnak 2021-hez képest. Ezek alapján aGKID összességében a szokásosnál elhúzódóbb, „laposabb”, és a tavalyinál gyengébb eredményeket produkáló szezonra számít.

A GKID lakossági mérései és az Árukereső.hu keresési statisztikái alapján idén karácsonykor népszerűek lehetnek a kisebb értékű termékek (ruhák, játékok, könyvek), a műszaki cikkek közül az airfryer-ek, robotporszívók, valamint minden kategória esetén érezhetően nagyobb a kereslet az olcsóbb, sajátmárkás termékek iránt. A prémium áruk vonalán nem várható visszaesés, inkább a felső-középkategóriás termékek iránt csökkenhet valamelyest a kereslet.

Átrendeződő kategóriák

A felsorolt jellegzetességek is előrevetítik, hogy miközben a piac növekedése – legalábbis átmenetileg – megtorpanni látszik, egyre szorosabbá válik a verseny az online értékesített termékkategóriák között. A legnagyobb forgalmat generáló online termékcsoportnak továbbra is a műszaki cikkek számítanak, azonban árnyalja a képet, hogy a szegmens forgalma 3 százalékkal csökkent 2022 első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest. A képzeletbeli dobogó második fokán a ruházati és divatcikkek állnak, de már nem sokáig: ez a szegmens hamarosan itthon is az élre ugrik a termékkategóriák versenyében. Erre utal az is, hogy a szektor az év első kilenc hónapjában 35 százalékos növekedést produkált 2021-hez képest.

Mit hoz a távolabbi jövő?

A GKID elemzőinek jelenlegi várakozásaiban csak egy kisebb recessziós időszak szerepel. Ez azt jelenti, hogy a gazdaság normalizálódásával már 2023 második felében csökkenhet az infláció, növekedhetnek a reálbérek, újra dinamikus növekedési pályára állítva az online kiskereskedelmet.

„Ebben azok a kereskedők lesznek előnyben, akik hosszú ideje felépítették a vásárlók bizalmát, és minőségi, színvonalas kiszolgálással építettek vásárlói bázist” – mondta Michal Vodák. Bár az ár fontos tényező a piacon, szerinte emellett a választék és a megbízhatóság legalább annyira fontos. Az árérzékenység miatt felértékelődnek az akciók, a valós árleszállítások, ezekre akár várni is hajlandók a fogyasztók, akik többféle stratégiát követhetnek: van, aki már most elkezdte a vásárlást, hogy az inflációs hatást megelőzze vagy mérsékelje, míg mások épp kivárják az akciós időszakot, hogy kihasználják a kedvezményeket.


Magyar bankkártyát bocsát ki a Revolut?

A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben. Az Erste Bank például nem terhel be már külön ATM használati díjat a kérdéses kártyákkal történő készpénzfelvételek után. De miért nem terhel be díjat és mi következhet ebből?
2026. 10. 12. 13:30
Megosztás:

A „zöld” jelző már kevés októbertől: hatósági kockázat az ingatlanpiacon

Szeptember 27-től Magyarországon is szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak a környezeti és fenntarthatósági állításokra. Az irány egyértelmű: a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó „zöld”, „energiahatékony”, „alacsony karbonkibocsátású” vagy „net zero” állítás mögött meg kell tudni mutatni milyen adat, tanúsítás vagy műszaki teljesítmény támasztja azt alá. Jogsértés esetén az ügy hatáskörétől függően a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal járhat el.
2026. 10. 12. 13:00
Megosztás:

A mellrák nemcsak a nők ügye – a férfiakat is érinti, miközben sokat tehetnek a hozzájuk közel álló nők egészségéért is

Magyarországon évente mintegy 2000 nő hal meg mellrákban, miközben a szűrésre behívott nőknek alig 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. A Mellrákinfó Egyesület az idei „rózsaszín októberben” a pékárukat értékesítő Lantmännen Unibake támogatásával a férfiakat is megszólítja, hogy kevesebb felesleges áldozatot szedjen a betegség.
2026. 10. 12. 12:30
Megosztás:

Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat

Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pénzügyi bizottság támogatása azonban még nem jelent végleges törvényt: mindhárom intézkedés további parlamenti jóváhagyásra vár.
2026. 10. 12. 12:00
Megosztás:

A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás: