Két új atomenergiablokk épül Csehországban

A dél-koreai KHNP társaság építi fel a két új atomenergiablokkot a csehországi Dukovanyban - közölte Petr Fiala cseh miniszterelnök a kormány szerdai ülése után Prágában.

Két új atomenergiablokk épül Csehországban

A kormány a nemzetközi pályázat nyertesével még tárgyalni fog két további atomerőművi blokk felépítésére szóló opcióról az újabb cseh atomerőműben, Temelínben - ismertette a kormány döntését Petr Fiala sajtótájékoztatón.

Egy reaktor felépítésének költsége a mai árakon mintegy kétszázmilliárd koronát (hárombillió-kétszázmilliárd forint) tesznek ki.

A cseh kormány a pályázat végső szakaszában a dél-koreai KHNP- és a francia EDF-csoport ajánlatai közül választotta ki a KHNP-ét.

A kormányfő szerint a Cseh Köztársaság 1993-as megalakulása óta ez lesz a legnagyobb állami megrendelés. A reaktorok építése öt év múlva, 2029-ben kezdődne, az előkészítési munkálatok költségeit 80-85 milliárd koronára tervezik - tette hozzá Zbynek Stanjura pénzügyminiszter. Az első reaktort 2036-ban kell üzembe helyezni.

A kormány döntésekor elfogadta a Cseh Energetikai Művek (CEZ) véleményét, amely tavasszal elemezte a két társaság ajánlatát. "A koreai ajánlat gyakorlatilag minden értékelt területen jobb volt a franciákénál" - mutatott rá a miniszterelnök.

A cseh kormány az ország atomerőműveinek bővítésére 2020-ban írt ki pályázatot, ez lényegében tavaly ősszel lezárult, majd már csak a két versenyben maradt csoportnak kellett megtennie végső ajánlatát. Közülük választotta a kormány a dél-koreait.

Csehországnak két atomerőműve van hat reaktorral. A nyolcvanas évek közepén üzembe helyezett Dukovany-erőműben négy, egyenként 510 megawattos reaktor, míg a kilencvenes évek végén átadott temelíniben két ezer-ezer megawattos reaktor működik. A tervek szerint mindkét erőműben két-két új reaktor épül.

Mire figyeljenek a befektetők kedden?

Vegyesen állnak az ázsiai indexek ma reggel: a Nikkei 0,2%-os pluszban van, az SSEC 0,6%-kal esik. Az európai határidős piacok is vegyesen, az amerikai piacok stagnálás közeli helyzetben állnak. A WTI 0,2%-os pluszban tartózkodik.
2025. 12. 02. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a nemzetközi hozamok a japán jegybankelnök szigorú hangvételű üzenete után

Jelentős hozamemelkedést okozott a fejlett piacokon a japán jegybankelnök, aki elmondta: a következő kamatmeghatározó ülésén megfontolják a kamatemelést.
2025. 12. 02. 10:00
Megosztás:

Estek a tengerentúli piacok a kedvezőtlen ISM beszerzésimenedzser-index után

Estek a tengerentúli piacok hétfőn a vártnál kedvezőtlenebb BMI index után, miközben a hosszú hozamok emelkedek. A Dow Jones 0,9%-kal esett, az S&P 0,5, a Nasdaq Composite 0,4%-kal csökkent.
2025. 12. 02. 09:30
Megosztás:

Eséssel indították a nyugat-európai piacok a decembert

Gyengüléssel kezdték a decembert a nyugat-európai részvénypiacok, mivel a védelmi és az ipari szektor jelentős nyomást gyakorolt a fő indexekre.
2025. 12. 02. 09:00
Megosztás:

Év végi hajrá a megtakarításoknál: nem érdemes lemaradni a 20%-os adóvisszatérítésről

Az év utolsó heteiben hagyományosan megugrik a nyugdíj- és egészségpénztári befizetések volumene az adóvisszatérítési lehetőségek miatt.A money.hu háttérelemzése szerint öt év folyamatos csökkenés után újra nő az önkéntes nyugdíjpénztárak taglétszáma, a befizetések 15%-kal emelkedtek, és 2025-ben 22,2 milliárd forint adójóváírást kaptak vissza a megtakarítók. Az év végi befizetések most különösen értékesek lehetnek: TBSZ-számlanyitás esetén egy teljes évet nyerhet a megtakarító, a pénztáraknál pedig december 31. a végső határidő a 20%-os adóvisszatérítéshez.
2025. 12. 02. 08:00
Megosztás:

Ezért nem megy a kisvállalkozásoknak az MI használata

Az európai és a magyar kisvállalkozások nagy része szeretné kihasználni a digitális és mesterséges intelligencia (MI) megoldások előnyeit, azonban ezt nagyban akadályozza, hogy hiányzik a gyakorlati útmutatás - állapítja meg a team.blue digitális szolgáltató legfrissebb Digitális Érettségi Jelentése.
2025. 12. 02. 07:00
Megosztás:

Megkezdődött a siklósi ipari park bővítése

Több mint nyolc hektárral bővítik a Villányi-hegységtől délre fekvő baranyai kisváros, Siklós ipari parkját egy minap kezdődött, csaknem 700 millió forintos támogatással megvalósuló fejlesztéssel - tájékoztatta a beruházó önkormányzat az MTI-t.
2025. 12. 02. 06:30
Megosztás:

A megfelelő talaj- és vízgazdálkodás a kulcsa 10 milliárd ember élelmezésének

A 2050-re becsült 10 milliárd ember ellátása merész és okosabb döntéseket igényel majd a világ birtok-, talaj- és vízgazdálkodását tekintve – figyelmeztet az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) új, kiemelt jelentésében.
2025. 12. 02. 06:00
Megosztás:

Újabb, mintegy 5000 otthon startos lakás építése indulhat meg pár hónapon belül!

Újabb, mintegy 5000, az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakás építése indulhat meg pár hónapon belül országszerte - jelentette be a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Facebookon hétfőn este, miután a Magyar Közlönyben megjelent az a kormányrendelet-csomag, amely 11 új lakásfejlesztési projektet nyilvánít nemzetgazdasági szempontból kiemeltté vagy minősít rozsdaövezeti beruházássá.
2025. 12. 02. 05:30
Megosztás:

Költési trendek az ünnepi szezonban: a megfizethető ajándékok, az élmények és a prémium élelmiszerek kerülnek előtérbe

A Mastercard Gazdasági Intézet előrejelzése szerint az idei ünnepi szezonban a kisebb értékű ajándékok, az élmények és a prémium élelmiszerek lesznek a legmeghatározóbb költési kategóriák Európában. A SpendingPulse adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom 3,1%-kal bővülhet november 1. és december 24. között a kontinensen. Magyarországon a jelentés 5,2%-os növekedést vár, ami részben az ünnepi költések erős koncentrációjával függ össze.
2025. 12. 02. 05:00
Megosztás:

A 4iG megvásárolta a kézifegyver-fejlesztő Gestamen Zrt. többségi tulajdonrészét

A Gestamen Kutatás Fejlesztés Zrt. csongrádi központú védelmi ipari vállalat, amely Gestamen Arms márkanév alatt kizárólag magyar tervezésű, NATO-kompatibilis kézifegyvereket fejleszt.
2025. 12. 02. 04:30
Megosztás:

Mi történt novemberben a magyar tőzsdén?

Bőven akadt mit ünnepelni a magyar tőzsdén novemberben. Megközelítve a 110 ezres álomhatárt a BUX 2 százalékos emelkedést mutatott a hónap során. A Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiaci forgalma 437,5 milliárd forintot tett ki, napi átlagban 21,9 milliárd forintos értékkel. A legforgalmasabb papírok sorrendben az OTP Bank, a Richter Gedeon és a MOL voltak, a befektetési szolgáltatók mezőnyében pedig a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE jártak az élen. A hónapot az új tőzsdei rekordok mellett a jubileumi csengetések és a tizedik alkalommal elkészített BÉT50 kiadvány tette emlékezetessé.
2025. 12. 02. 04:00
Megosztás:

10-15 százalékkal drágul a karácsonyfa idén - melyik mennyibe kerül most?

Az Agroinform.hu piaci kereskedők körében végzett felmérése szerint a fenyőfaárak átlagosan 10-15 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett: a lucfenyőt 5 ezer forint körüli, az ezüstfenyőt 7-8 ezer forint közötti, míg a nordmann fenyőt 10-12 ezer forint közötti méterenkénti áron kínálják az idei szezonban az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok.
2025. 12. 02. 03:30
Megosztás:

Országos gyrosellenőrzés: 350 büfé és étterem vizsgálata, 85 eljárás, 25 bezárt egység, 1300 kg forgalomból kivont élelmiszer

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok az elmúlt hetekben országos ellenőrzést végeztek a gyrost árusító büfékben és éttermekben. A szakemberek 350 vendéglátóegységet ellenőriztek, 85 esetben indítottak eljárást, valamint több mint 17 millió forint értékben szabtak ki bírságot eddig, azonban több eljárás még folyamatban van.
2025. 12. 02. 03:00
Megosztás:

Újabb hitelpiaci rekord az Otthon Start miatt

A Duna House Cégcsoport havi Tranzakciószám-becslése (DH-TB) és jelzáloghitel-előrejelzése alapján 2025 novemberében országosan 9 503 lakóingatlan cserélt gazdát, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege pedig elérte a 300 milliárd forintot.
2025. 12. 02. 02:30
Megosztás:

A főutakon emelkednek a díjak a kamionok számára

Magyarország kormánya átfogó intézkedéscsomagot fogadott el, amelynek célja a teherforgalom visszaterelése a gyorsforgalmi úthálózatra. A változtatásoknak köszönhetően a vidéki települések lakói számára biztonságosabbá válhat a fő- és mellékutakon való közlekedés, az otthonaikat érő környezeti és zajterhelés pedig csökkenhet. A jogszabályi módosítások 2026. január 1-jétől lépnek hatályba - tájékoztatta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) az MTI-t hétfőn.
2025. 12. 02. 02:00
Megosztás:

Vízum nélkül utazhatnak a kínai turisták Oroszországba

Vízum nélkül utazhatnak be a kínai állampolgárok Oroszországba turisztikai vagy üzleti célból 30 napra, az erről szóló elnöki rendelet hétfőn lépett hatályba.
2025. 12. 02. 01:30
Megosztás:

Utolsó két lovagi címét is megvonta testvérétől a brit uralkodó

Utolsó két lovagi címét is megvonta a brit uralkodó súlyos szexuális botrányokba keveredett öccsétől, Andrástól, akinek így egyetlen királyi titulusa sem maradt.
2025. 12. 02. 01:00
Megosztás:

Donald Trump szerint jó esély van a megállapodásra

Donald Trump szerint jó esély van a megállapodásra, az ukrajnai korrupciós botrány azonban gondot jelent a békefolyamatban. Az amerikai elnök erről vasárnap beszélt, miután lezárult az amerikai és ukrán delegáció közötti egyeztetés Floridában.
2025. 12. 02. 00:30
Megosztás:

Átadták az Üzleti etikai díjat

Huszonhatodik alkalommal átadták az Üzleti etikai díjakat, az elismerést ezúttal is tíz cég kapta meg, amelyekkel együtt már 167 cég tartozik az üzleti életben felelősen, tisztességesen működő, díjazott cégek sorába - tájékoztatták az MTI-t a díj alapítói hétfőn.
2025. 12. 02. 00:05
Megosztás: