Kínában kezdett gyártani a magyar 77 Elektronika Csoport által alapított vállalat

Az első magyar gépipari beruházást valósította meg Kínában a száz százalékban hazai tulajdonban lévő, orvoselektronikai termékeket fejlesztő és gyártó 77 Elektronika Csoport. A high-tech cég közel 2 millió dolláros beruházás keretében alapított üzemében gyártja a jövőben a kínai piacra a LabUMat és UriSed automata vizeletvizsgáló berendezéseit. A 77 Medical Devices (Suzhou) Co., Ltd. névre keresztelt cégben az első évben 300 nagylabor gyártása a cél, de ez néhány éven belül akár 1000 darabra is felfuthat.

A magyar, családi tulajdonban lévő 77 Elektronika cégcsoportnak több mint 20 éves kapcsolata van Kínával: eddig is értékesítették a vizelet kiértékelésre szolgáló automata laborkészülékeit a távol-keleti országban. A mostani lépéssel azonban új szintre léptek, és – mivel a kínai kormány az ottani kórházakban a helyi orvostechnikai eszközök beszerzését preferálja – gyártóüzemet építettek Shanghai közelében, Kína egyik legmodernebb és legfejlettebb ipari központjában.

A kínai piac bővítése a cél

„A versenyképességünk megtartása érdekében léptünk, hiszen így kínai cégként, de saját márkanévvel, 77 logóval ellátott laborokat értékesítünk a világ egyik legnagyobb és legnépesebb országában. A szériagyártás már el is indult október 8-án” – magyarázza az üzemalapítás okait Zettwitz Sándor, a 77 Elektronika Csoport tulajdonos-ügyvezetője. 

A 77 Elektonika Csoport kizárólagos tulajdonában lévő 77 Medical Devices (Suzhou) Co., Ltd. jelenleg több mint 1000 m2 ipari területen működik, melyben a gyártás, a raktározás, és az irodai és egyéb kiszolgáló területek találhatók. A céget - egy Kínát jól ismerő, a nyelvet beszélő - magyar ügyvezető, Mohr Richárd igazgatja, a további munkatársak kínaiak.

A cég feladata a 77 Elektronika Csoporton belül a kínai piacra kerülő a LabUMat és UriSed berendezések gyártása, valamint a kapcsolódó fogyóeszközök forgalmazása: az első évben 300 vizeletelemző nagylabor gyártása a cél, de a tervek szerint ez néhány éven belül akár 1000 darabra is felfuthat, melyhez az automatizált gyártósoroknak köszönhetően mindössze 45-50 kínai munkatárs közreműködése lesz szükség.

„Tudomásom szerint az üzemünk működésével és a gyártás megkezdésével az első magyar gépipari beruházást valósíthattuk meg Kínában. A nyelv, a kínai előírások, az időeltolódás, a távolság, a különbségek a kulturális és az üzleti szokásokban egyaránt komoly kihívásokat jelentettek, de így is az első felmérő látogatást követően nagyjából egy év alatt sikerült elindítanunk a gyártást, amire rendkívül büszkék vagyunk” - tette hozzá Zettwitz Sándor.

Nem az az első sikeres külföldi terjeszkedésük

A 77 Elektronika az 1986-os alapításakor csupán néhány fős vállalkozásnak indult, de a Zettwitz család irányításával mára egy több mint 900 főt foglalkoztató cégcsoporttá, a magyar egészségipar egyik legnagyobb zászlóshajójává nőtte ki magát.

A 77 Elektronika Csoport soha nem bízta a véletlenre a jövőjét: folyamatosan keresik az újabb piacokat, éves árbevételük mintegy 6-8 százalékát fordítják innovációra, és jól felfogott stratégiai érdekükből lépésről-lépésre bővültek.

A vizelet kiértékelésre szolgáló automata laborkészülékek gyártása a 2010-es évek közepére a vállalat forgalmának 82 százalékát biztosította, ezért a vállalatcsoport számára rendkívül fontossá vált, hogy a vizeletvizsgálókhoz használt fogyóeszközöket is saját maguk gyártsák, biztosítva ezzel a folyamatos ellátást.

A 77 Elektronika ezért 2021-ben úgy döntött, hogy felvásárolja a közel 100 főt foglalkoztató, világszerte 80 országba exportáló német Analyticon AG.-t.  Ezzel a vásárlással a 77 Elektronika cégcsoport elérte stratégiai célját, hogy az összes egyszer használatos fogyóeszközt, mely az eladott gépeik működéséhez szükséges, saját kézbe vette.

2023 végén hasonló megfontolásból vásárolták meg a lemezipari technológiával foglalkozó balatonlellei Metal-Ware Kft.-t is, amely az automatáikhoz szükséges lemezalkatrészeket gyártja.

A budapesti és balatonfüredi gyárában több mint 120 fejlesztőmérnököt foglalkoztató 77 Elektronika Csoport exportjának döntő hányadát a UriSed technológián alapuló vizeletelemző automata rendszereinek értékesítése adja, ami jelentős világpiaci részesedést biztosít a cégnek. A legnagyobb felvevőpiacnak az EU, az Egyesült Államok, Brazília, Törökország, Chile, Szaúd-Arábia, valamint Banglades számít, de összesen közel 100 országba exportálnak.

Hazánkban a cég leginkább a Dcont® vércukormérő termékcsalád gyártójaként ismert.


Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás:

Mintegy 455 ezer nyugdíjas kaphat kiegészítő emelést 2027-ben

A januári 3 százalékos általános nyugdíjemelésen felül mintegy 455 ezer alacsony nyugdíjú ember járandóságát növelné a 2027-es költségvetés tervezete - olvasható a kormány honlapján közzétett közleményben.
2026. 11. 01. 18:00
Megosztás:

Így emelkedik a pedagógusok bére

További jelentős lépésekkel folytatódik a pedagógusok bérrendezése - olvasható a 2027-es költségvetésről szóló törvényjavaslatban. A péntek éjszaka benyújtott törvényjavaslat szerint 2027-től átlagosan öt és fél százalékos fizetésemelésben részesülnek a pedagógusok és oktatók, az intézkedés 164 ezer dolgozót érint, a költségvetési ráfordítás pedig 120 milliárd forint.
2026. 11. 01. 17:00
Megosztás:

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete

Borult, többfelé esős idővel indul november első hete, általában 8-13 Celsius-fokos csúcshőmérséklettel. Szerdától egyre naposabbra fordul az idő, de kissé csökken a nappali felmelegedés: a legmelegebb órákban már csak 7 és 11 fok közötti hőmérséklet várható, miközben visszatérnek a fagyos hajnalok is - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 11. 01. 16:00
Megosztás:

Munkacsoport alakul a Palatinus-tó megmentésére

Munkacsoportot alakítanak a Komárom-Esztergom megyei Palatinus-tó megmentésére az érintett polgármesterek, önkormányzatok, tulajdonosok és vízügyi szakemberek részvételével - közölte Radnai Márk működő és emberséges Magyarországért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 11. 01. 15:00
Megosztás:

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el

Tíz észak-balatoni vasútállomás és megállóhely felújítása kezdődik el, annak köszönhetően, hogy elérhetővé váltak az uniós fejlesztési források - erről a közlekedési és beruházási miniszter számolt be vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 11. 01. 14:00
Megosztás:

A Kreml haszontalannak tartja, hogy Európa most részt vegyen rendezési tárgyalásokon

Európának ott kell lennie az ukrajnai rendezéséről szóló tárgyalásokon, de a jelenlegi hozzáállása mellett ez a részvétel haszontalan lenne - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízióban vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 11. 01. 13:00
Megosztás:

Binance-hack: milliárdokkal pótolják a veszteséget, készül a kiutalások újraindítása

Több mint 6,34 milliárd dollárt különített el a Binance a mintegy 6,3 milliárd dolláros kibertámadás veszteségeinek fedezésére. A kriptotőzsde vállalása szerint a pénzügyi terhet a vállalat viseli, miközben az ellopott kriptovaluták pótlása és a kiutalások helyreállítása párhuzamosan zajlik. A legfontosabb kérdés most az, hogy az ügyfelek mikor és milyen hálózatokon férhetnek hozzá ismét szabadon az eszközeikhez.
2026. 11. 01. 12:00
Megosztás:

Az államháztartásról, a kiskereskedelemről és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének október végi helyzetéről, az ipari termelésről és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 11. 01. 11:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX pénteken 145 257,34 ponton zárt, 3208,75 ponttal, 2,26 százalékkal magasabban az előző hetinél.
2026. 11. 01. 10:00
Megosztás:

Bulgáriában megkezdődött az elnökválasztás második fordulója

Bulgáriában vasárnap megkezdődött az elnökválasztás második fordulója, amelyen két, az ukrajnai háborúval és az Oroszországhoz fűződő viszony kérdésében egymással ellentétes álláspontot képviselő jelölt száll szembe egymással.
2026. 11. 01. 09:00
Megosztás:

Az oktatási tárca több mint 3224 milliárd forint kiadással gazdálkodhat jövőre

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium teljes kiadása jövőre meghaladja a 3224 milliárd forintot, a bevétele pedig a 42,7 milliárd forintot - olvasható az Országgyűlés honlapjára felkerült büdzsétervezetben.
2026. 11. 01. 08:00
Megosztás:

Visszatérhet a Szerb Haladó Párt élére Aleksandar Vucic

Ismét Aleksandar Vucic volt szerb köztársasági elnököt választaná elnökévé a Szerb Haladó Párt (SNS), amely az október 25-i parlamenti választáson elveszítette a hatalmat. A párt december 13-án rendkívüli tisztújító közgyűlést tart - jelentette be Milos Vucevic pártelnök szombaton Belgrádban.
2026. 11. 01. 07:00
Megosztás: