Kisebb megtorpanás után magára talált a panellakások piaca is

A járvány ugyan a kertes házak iránti igény megnövekedését hozta magával, azonban az első hónapok megtorpanása után a panelek piaca is magára talált. A szakértők elmondják, hogy mekkora most a kereslet, és hol járnak az árak.

Kisebb megtorpanás után magára talált a panellakások piaca is

Továbbra is panellakások jelentik a legkeresettebb kategóriát Zuglóban és a XVI. kerületben - mondta Sebestyén Tamás, a Balla Ingatlan XIV. és XVI. kerületi irodájának szakmai vezetője. Ennek oka, hogy bár áraik már nagyon megközelítették a téglalakásokét, még mindig a leginkább megfizethető kategóriát jelentik. A szakértő szerint az is megfigyelhető, hogy a relatíve olcsó panellakásokat is sokszor csak minimális, 20 százalékos önerővel tudják megvásárolni az emberek, mivel “kevesen rohangálnak a zsebükben 20-30 millió forinttal”.

Hozzátette, hogy a kétszobás, közepes méretű panellakások ára jelenleg 24-28 millió forint között mozog a két kerületben, ennyiért pedig nem lehet téglaépítésű lakásokat kapni. Megfigyelése szerint a panellakások árainak emelkedése 3-4 százalék körül alakult az idei évben.

Nagy Andrea, a Balla Ingatlan észak- és bel-budai irodájának szakmai vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy összességében az elmúlt év során a panelek esetében is tovább emelkedtek a hirdetési árak, így egy tipikus, erősen felújítandó panelt, melyet egy éve még 24 millió forintért lehetett eladni a III. kerületben, most 28 millió forint feletti áron kínálnak.  

Ugyanakkor a dél-pesti kerületekben a járvány első hónapjaiban csökkenő vagy stagnáló árakkal találkoztak az ingatlanközvetítők. Mint Rácz Gyula László, a Balla Ingatlan XVIII. kerületi irodájának szakmai vezetője rámutatott: a panellakásoknál, valamint a felújítandó és átlagos állapotú ingatlanoknál olykor egy-egy nagyobb alku is megfigyelhető, de ez függ a kerületen belüli lokációtól, valamint a tulajdonosi háttér jogi rendezettségétől is.

A Havanna lakótelepen egy 35 négyzetméteres 1+1 félszobás lakás eladási ára 19-23 millió forint között változott állapottól függően. Az 52-59 négyzetméteres 1+2 félszobás vagy kétszobás panellakások ára 21-26 millió forintig emelkedett, míg a 62 négyzetméteres 2+1 szobás lakások ára 25-29 millió forintig. A pontos összeg minden esetben az adott ingatlan állapotától függ - hangsúlyozta az ingatlanközvetítő.

 A XIX. és a XX. kerületben is azt lehet tapasztalni, hogy nem csak a családi házak iránt számottevő a kereslet, a rövid időre megtorpanó panelpiac is új erőre kapott, miután a járvány első hónapjaiban enyhe áresés is kialakult a szegmensben. Jobban keresik a vevők a felújított ingatlanokat, ugyanakkor egy felújítandó, de jól árazott panellakás is hamar gazdára találhat a szakértő szerint.  

Csepelen sem csak a házakat keresik a vevők, a panellakások és a téglaépítésű lakások iránt is jelentős a kereslet, sok eladása volt a Balla Ingatlannak ezekben a kategóriákban is. A kétszobás, 50-55 négyzetméteres panellakások ára most 24-27 millió forint környékén mozog a XXI. kerületben, bár akadnak kifejezetten rossz állapotú lakások akár 22,5 millióért is, vagy például az Árpád utcában - ami nem egy felkapott környék Csepelen - 46 négyzetméteres, teljesen felújítandó lakást 20,5 millióért is lehet találni - említett egy példát Marosvölgyi Gabi, a Balla Ingatlan XXI. kerületi és szigetszentmiklósi irodájának szakmai vezetője. Ezzel szemben olyan esettel is találkozni, amikor egy panellakást 31 millió forintért hirdetnek meg, mégis akad rá érdeklődő.  

Balla Frigyes, a Balla Ingatlan IV. és XV. kerületi irodájának szakmai vezetőjének szavaiból az derült ki, hogy a IV. és XV. kerületben a legkeresettebb, másfél szobás panellakások jelenleg 23-25 millió forint körüli áron cserélnek gazdát, míg a nagyobb méretű panellakások ára 27-35 millió forint környékén alakul.  

Dél-Budán ugyanakkor az volt megfigyelhető az elmúlt évben, hogy a panellakások árai egy jó ideig nem változtak, így egy átlagos, kelenföldi, kétszobás, erkélyes panellakást továbbra is 30-35 millió forint környékén lehet megvásárolni. Kivételt a jó elhelyezkedésű, szépen felújított panelek jelentenek, melyekért most még többet hajlandóak kifizetni a vevők, mint korábban - magyarázta Nagy Csaba, a Balla Ingatlan dél-budai régiós szakmai vezetője.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt időszakban egyre nagyobb figyelmet fordít arra, hogy felhívja a fiatal korosztály figyelmét a digitális térben előforduló veszélyekre - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 04. 03:00
Megosztás:

Ha Ön 1949-1975 közötti születésű, akkor van oka a félelemre

Az 1949 és 1975 között világra jött nemzedéket gyakran a baby boom korszakhoz, illetve annak későbbi hullámához sorolják. Ez a generáció életútja során jelentős társadalmi és gazdasági változások tanúja volt, most pedig újabb kihívások elé kerül, miközben fokozatosan belép az időskorba. Az alábbiakban bemutatjuk azokat a legfontosabb kockázatokat, amelyek különösen jellemzőek erre a korosztályra.
2025. 10. 04. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Magyarország így vezeti be az eurót

Magyarország 2004-es EU-csatlakozásával vállalta az euró bevezetését, de 2025. október 3-án még nincs hivatalos céldátum, és a forint nem tagja az ERM II-nek (az euró előszobájának). A 2024–2025-ös konvergenciaértékelések alapján több maastrichti kritérium sem teljesül tartósan (infláció, kamat, költségvetési egyenleg), valamint jogszabályi összeegyeztethetetlenségek is fennállnak.
2025. 10. 04. 01:00
Megosztás:

Felmondani csak az öregek szoktak

Forradalmi szemléletváltást sürget a generációk kezelésében a Magyarország egyik vezető HR-szolgáltatója, a WHC Csoport.
2025. 10. 04. 00:01
Megosztás:

Letette az uralkodói esküt az új luxemburgi nagyherceg

Henrik luxemburgi nagyherceg 25 év uralkodás után lemondott trónjáról, és átadta a nagyhercegi címet fiának, Vilmosnak, aki hivatalosan is letette az uralkodói esküt a luxembourgi parlament előtt - tájékoztatott a Luxembourg Times című, angol nyelvű luxemburgi hírportál pénteken.
2025. 10. 03. 23:00
Megosztás:

Deloitte: 26 kiemelkedő magyar vállalatot díjaztak

A Deloitte Private Best Managed Companies üzleti mentorprogramja 2022-ben indult Magyarországon azzal a céllal, hogy szakmai támogatást adjon a hazai magántulajdonú cégeknek, és elismerje a kiemelkedő teljesítményt; a független zsűri idei döntése alapján 26 társaság nyerte el a Kiválóan Vezetett Vállalatok minősítést - közölte a tanácsadó vállalat pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 03. 22:00
Megosztás:

Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkentek a termelői árak

Az euróövezetben és az Európai Unióban havi és éves szinten is csökkentek az ipari termelői árak augusztusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint.
2025. 10. 03. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint a hetet is nyereséggel fejezte be.
2025. 10. 03. 20:00
Megosztás:

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását

Magyarország és Románia uniós forrásból közösen fejleszti a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását, így javítva a vízhiányos területek vízháztartását - közölte a programban részt vevő Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 03. 19:30
Megosztás:

Felülteljesítő volt a BUX az európai piacokhoz képest

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 812,54 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 100 462,96 ponton zárt pénteken.
2025. 10. 03. 19:00
Megosztás:

2 milliárdos állami támogatás a víziszárnyas-tartóknak a madárinfluenza ellen

Már 2,038 milliárd forint állami támogatást folyósított a Magyar Államkincstár a víziszárnyas-ágazat szereplőinek a madárinfluenza elleni védekezés segítése érdekében. A kormány támogatásának köszönhetően az idén júliusban beadott kérelmek alapján első körben 105 érintett baromfitartó juthat forráshoz. Jelentős az érdeklődés a kompenzáció iránt, amelyet minden érintett novemberre kézhez kap - tájékoztatta Nagy István agrárminiszter az MTI-t az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleményében.
2025. 10. 03. 18:30
Megosztás:

Fél Oroszországot már hó borítja

Oroszország területének mintegy ötven százalékát már hó borítja - közölte Roman Vilfand, Oroszország Hidrometeorológiai Központjának tudományos vezetője pénteken az Interfax hírügynökséggel.
2025. 10. 03. 18:00
Megosztás:

Szeptemberben is kedvezőbb üzemanyagárakkal találkozhattak a magyar családok a hazai töltőállomásokon, a szomszédos országok átlagához képest

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 szeptemberében Magyarországon a 95-ös benzin havi átlagára 585 forint volt, ami 2 forinttal alacsonyabb, mint a szomszédos országok 587 forintos átlaga.
2025. 10. 03. 17:30
Megosztás:

Rekord bérigények és élményközpontú álláskeresés – jön a Műegyetemi Állásbörze

Október 14–15-én ismét megrendezik a nagymúltú Műegyetemi Állásbörzét, amely nem csupán a munkaadókat és a hallgatókat hozza össze, hanem pontos képet is ad arról, milyen elvárásokkal lép a munkaerőpiacra a jövő műszaki értelmisége.
2025. 10. 03. 17:00
Megosztás:

Megkezdte munkáját az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

"Kidolgoztuk azokat a hosszú távú terveket, feladatokat, amelyek a gyakorlati erdőgazdálkodók számára nyújtanak támpontot a jövőben" - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint Mocz András, a tárca erdőkért felelős helyettes államtitkára.
2025. 10. 03. 16:30
Megosztás:

FAO: csökkentek a globális élelmiszerárak szeptemberben

Szeptemberben csökkent az élelmiszerek világpiaci ára az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján pénteken közzétett adatok szerint.
2025. 10. 03. 16:00
Megosztás:

Megkezdődött a képviselőházi választás Csehországban

Megkezdődött a képviselőházi választás péntek délután Csehországban, ahol a voksolás már hagyományosan kétnapos.
2025. 10. 03. 15:30
Megosztás:

A Kormány a Széchenyi Mikrohitel MAX+ keretében magasabb hitelösszeggel és szélesebb felhasználási lehetőségekkel támogatja a hazai kkv-k növekedését

A Kormány mindent megtesz a hazai mikro, kis- és középvállalkozások beruházásainak támogatása, termelékenységük növelése és méretugrásuk elősegítése érdekében. Ezért a Nemzetgazdasági Minisztérium módosította a Széchenyi Mikrohitel Max+ hiteltermék üzletszabályzatát.
2025. 10. 03. 15:00
Megosztás:

Megérkeztek a fővárosba az első elektromos csuklós autóbuszok

Megérkeztek a fővárosba az elektromos csuklós autóbuszok első példányai, amelyek a már felkészítés és tesztelés alatt álló, harminc szóló elektromos jármű mellé csatlakoznak - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 03. 14:30
Megosztás:

Alig több mint 4 millió tonna lehet a 2025 évi kukoricatermés

Az aszályos nyár miatt idén hektáronként 5,6 tonna terméshozam mellett várhatóan 4-4,2 millió tonna lesz a hazai kukoricatermés. Az egyre sűrűbben jelentkező időjárási szélsőségek miatt nagyon kiszámíthatatlanná váló környezetben a termelők a korábbinál jóval óvatosabban közelítenek ehhez a növényhez, ami a vetésterület gyors zsugorodásában is megmutatkozik: míg 10-15 évvel ezelőtt még 1,2 millió hektáron termesztettek kukoricát, idén már mindössze 750 ezer hektár volt a vetésterület.
2025. 10. 03. 14:00
Megosztás: