Kiugró lett a hiteldinamika tavaly a vállalati és a lakossági hitelezésben

Tavaly a vállalatok hitelállománya csaknem 11 százalékkal, míg a kkv-k hitelállománya közel 17 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet; a lakossági hitelállomány ugyancsak kétszámjegyű, 15 százalékos bővülést mutatott 2021-ben - ismertette Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) főosztályvezetője csütörtökön online sajtótájékoztatón.

Kiugró lett a hiteldinamika tavaly a vállalati és a lakossági hitelezésben

A jegybank csütörtökön közzétett legfrissebb, a 2021 negyedik negyedévét összegző, Hitelezési folyamatok című jelentését bemutatva a szakember kiemelte: tavaly az utolsó negyedévben közel 400 milliárd forinttal, 4 százalékkal bővült a vállalati hitelállomány.

Ez a bővülés nagyrészt a forinthiteleknek, és a hosszú lejáratú hiteleknek köszönhető. A hazai vállalati hiteldinamika a 3. legmagasabb lett uniós összevetésben - mondta. A lakossági állománybővülés a lakáshitelek dinamikus növekedésének és a babaváró hitelek továbbra is jelentős folyósításának eredménye. Nemzetközi összevetésben tavaly Magyarországon volt a legmagasabb hiteldinamika a háztartási hiteleknél - mutatott rá.

Kitért arra: a negyedik negyedévben mind a teljes vállalati, mind a kkv hitelek kibocsátása rendre 51 és 32 százalékkal volt magasabb a járvány kitörése előtti, 2019-es szinteknél. Kedvezőnek nevezte, hogy ebben a piaci alapú vállalati hitelek 78 százalékra emelkedő részaránya is szerepet játszott, míg a kkv-hiteleknek 71 százaléka piaci alapú. A kkv-hitelek kibocsátása 638 milliárd forint volt 2021 utolsó negyedévben, ez 2020-hoz képest 14 százalékos csökkenés, viszont a járvány előtti 2019-esnél 32 százalékkal magasabb. Jelezte, hogy a jelentés a nem folyószámla-jellegű hitelekre vonatkozik. A járvány kitörése után a kkv hitelszerződések volumene magasabb volt, mint a covid előtti években. Az Nhp-hitelek hosszabb futamidővel és lassabb amortizációval rendelkeznek, mint a piaciak, így a keret kimerülése után átmenetileg visszaesnek majd az új szerződéskötések. Ez ugyanakkor technikai jellegű, a cégek finanszírozási igénye nem változik - fejtette ki.

A vállalati forint hitelkamatok nőttek a negyedévben: tavaly június és december között 2,8 százalékponttal, szeptember és december között pedig 1,9 százalékkal nőtt a havi medián beruházási hitelkamatláb, ami megfelelt a háromhavi BUBOR hasonló időszaki növekedésének.

A bankok nettó 3 százaléka enyhített a vállalati hitelfeltételeken tavaly az utolsó negyedévben, míg idén 1 százalékuk tervezett szigorítást januárban, vagyis az orosz-ukrán háború kitörése előtt. A Banki konjunktúrafelmérés alapján a válaszadó intézmények 70 százaléka növelni tervezi a kkv-nak nyújtott hiteleik állományát.

A háztartási hitelállományban adataik szerint a moratórium nélkül mintegy 10 százalékos éves növekedési ütem adódott volna - jelezte. A moratórium novembertől indult harmadik szakaszában a lakossági hitelállomány 6 százaléka maradt, ami a várakozásoknak megfelelően mérsékelt. A kiugró lakossági hiteldinamika mellett még van tér az állomány növekedése előtt a következő években a jegybank szerint, mivel a hazai hitel/GDP arány alig 17 százalékos, az egyik legalacsonyabb, szemben az uniós 52 százalékos aránnyal. Ez a vállalatokra is igaz, ott 19 százalékos a GDP-arányos állomány, szemben az uniós 36 százalékkal. A bankok az élénk fogyasztási., és lakáshitel kereslet fennmaradására számítanak idén az első félévben - ismertette, jelezve: egyharmaduk szigorítást tervez a fogyasztási hitelfeltételeken.

A kamatkörnyezet emelkedése közlése szerint még nem gyűrűzött át teljes mértékben a hitelkamatokra, tavaly a lakáshitelek árazását befolyásoló hosszú hozamok és forrásköltségek súlyozott átlaga 2 százalékponttal nőtt, míg az átlagos THM mindössze fél százalékponttal. Valamennyi kamatfixálási kategóriában csökkent a lakáshitelek átlagos felára, a csökkenés átmeneti, néhány hónap elteltével emelkedni fog. Erre már vannak jelek az idei banki kondíciós listákban, a historikusan alacsony felár vissza fog fordulni - mondta.

Nagy Tamás MNB-igazgató az MTI kérdésére, hogy mikorra gyűrűzhet be az emelkedő kamatkörnyezet hatása a hitelekbe, elmondta: a vállalati hiteleknél gyorsabb volt az átárazódás, gyorsabban lekövették az emelkedő forrásköltségeket az új kihelyezések. A lakosság esetében időbeli elcsúszás volt, mértékében és ütemében is az eddigi forrásköltségektől. A banki jelzések alapján idén az első hat hónap mindenképpen szigorodó kamatkörnyezetet eredményez - mondta. A vállalatihoz hasonló mértékű átárazódásra nem számítanak a lakossági hitelek esetében, itt a mostani 50-100 bázispontos felárak a 100-200 bázispontos felárak környékére emelkedhetnek.

Bitcoin 70 ezer dollár fölé kapaszkodott, de a piac még nem meri elhinni a kitörést

A Bitcoin ismét áttörte a lélektani 70 000 dolláros szintet, azonban a látványos emelkedés ellenére a piaci szereplők továbbra sem dőlnek hátra. Bár a geopolitikai enyhülés reményt adott a kockázatos eszközöknek, a befektetői hangulat továbbra is törékeny, és sokan úgy érzik: a mostani rali mögött még nincs meg az a magabiztos intézményi támogatás, amely tartóssá tehetné az emelkedést.
2026. 04. 08. 22:00
Megosztás:

A tűzszünet ellenére a szállítási bizonytalanság még az online rendeléseket is drágíthatja

Az Egyesült Államok és Irán között létrejött, két hétre szóló, feltételes tűzszünet nyomán megindult a forgalom helyreállása a Hormuzi-szoroson, amely az elmúlt napokban a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen visszaesett. A fejlemények rövid távon enyhítették a globális piacokra nehezedő nyomást.
2026. 04. 08. 21:30
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

A TRON 150+ blokklánccal kapcsolódik össze, miközben fundamentumai rekord erősek

A TRON ökoszisztéma látványos fejlődési szakaszba lépett 2026 elején: az interoperabilitás bővülése, az intézményi elfogadottság erősödése és a stabilcoin dominancia együttesen új narratívát épít a hálózat köré. A legfrissebb fejlemények alapján a TRON nemcsak megőrizte piaci pozícióját, hanem komoly eséllyel válhat az interchain stabilcoin infrastruktúra egyik központjává.
2026. 04. 08. 20:30
Megosztás:

Golf és csapatépítés – profi programok cégeknek vidéken

A céges csapatépítés akkor igazán hatékony, ha élményt ad és közben fejleszti az együttműködést. A golfpályán szervezett outdoor programok természetközeli környezetben, játékosan és inspiráló módon hozzák közelebb egymáshoz a munkatársakat.
2026. 04. 08. 20:00
Megosztás:

ORFK: fejlesztik a magyar-szerb határ elektronikus védelmét

Fejleszti a magyar-szerb határszakasz elektronikus védelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Európai Unió támogatásával; az új rendszer az illegális bevándorlás visszaszorításához is hozzájárul - írta az ORFK a police.hu oldalon szerdán.
2026. 04. 08. 19:30
Megosztás:

Bekérették a japán nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Tiltakozását fejezte ki az orosz külügyminisztérium Japán moszkvai nagykövetének szerdán amiatt, hogy a szigetország egy vállalata befektetési megállapodást kötött harci drónok egy ukrán fejlesztőjével.
2026. 04. 08. 19:00
Megosztás:

Európai és kanadai vezetők: a háború befejezése csak diplomáciai úton érhető el

A cél most az, hogy napokon belül tárgyalások kezdődjenek a háború gyors és tartós befejezéséről, ami csak diplomáciai úton érhető el - jelentette ki több uniós tagállam, valamint Kanada vezetője, továbbá az Európa Bizottság és az Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatban szerdán, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg.
2026. 04. 08. 18:30
Megosztás:

NGM: magasabb fokozatra kapcsolt a fogyasztás, februárban 3,8 százalékkal bővült a kiskereskedelemi forgalom

A kormány az elhúzódó háború és a kedvezőtlen külső gazdasági környezet ellenére sem enged a brüsszeli és ukrán nyomásgyakorlásnak, továbbra is azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni - írta a legfrissebb kiskereskedelmi adatokhoz fűzött kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 08. 17:30
Megosztás:

Ethereum árfolyamkilátás: történelmi csúcsra ugrott a stabilcoin-kínálat a hálózaton

Új lendületet kapott az Ethereum, miután az árfolyam többhetes csúcsra emelkedett, miközben a hálózaton lévő stablecoin-kínálat minden korábbi rekordot megdöntött. A piacot egyszerre támogatja a javuló globális hangulat, a fokozódó kockázatvállalási kedv, valamint az Ethereum ökoszisztéma egyre erősebb on-chain fundamentuma.
2026. 04. 08. 17:00
Megosztás:

A Magyar Telekom közgyűlése jóváhagyta az osztalékfizetési javaslatot

A Magyar Telekom a részvényeseknek összesen 136,4 milliárd forint osztalékot fizet a 2025. évi eredmény után - erről döntött a társaság szerdai közgyűlése a cég tájékoztatása szerint.
2026. 04. 08. 16:30
Megosztás:

Kezdődik az Egyetemi Tavasz Szegeden

Csaknem két hónapon át, hetven helyszínen több mint háromszáz eseménnyel - kiállításokkal, tudományos és ismeretterjesztő előadásokkal, konferenciákkal, színházi bemutatókkal, koncertekkel és szórakoztató programokkal - várja a közönséget a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hagyományos tavaszi programkavalkádja, az Egyetemi Tavasz - közölte Széll Márta stratégiai rektorhelyettes szerdán Szegeden.
2026. 04. 08. 16:00
Megosztás:

Kína a szolgáltatások fejlesztésével ösztönözné a fogyasztást

Keresletvezérelt megközelítést, reformokat és technológiai fejlesztéseket sürgetett a szolgáltatási szektor erősítése érdekében Hszi Csin-ping kínai elnök egy pekingi országos szolgáltatóipari konferencián – jelentette a kínai állami média szerdán.
2026. 04. 08. 15:30
Megosztás:

Alchemy Pay szerepe a kriptogazdaságban: hogyan kapcsolja össze a hagyományos pénzügyeket és a blokklánc világát?

A kriptovaluták világát sokan még ma is bonyolultnak, technikainak és nehezen megközelíthetőnek tartják. Nem véletlenül: egy átlagos felhasználónak egyszerre kell megértenie a tárcákat, a tőzsdéket, a blokkláncokat, a tokeneket, a hálózati díjakat és azt is, hogyan lehet a „hagyományos pénzből” digitális eszközt venni. Ebben a bonyolult környezetben különösen fontosak azok a szolgáltatások, amelyek hidat képeznek a bankkártyás, fiatpénzes világ és a kriptoeszközök ökoszisztémája között. Az Alchemy Pay pontosan egy ilyen szereplő: egy olyan fizetési és infrastruktúra-megoldás, amely azt igyekszik lehetővé tenni, hogy a felhasználók egyszerűbben vásároljanak, adjanak el vagy használjanak kriptovalutákat.
2026. 04. 08. 15:00
Megosztás:

NVI: csütörtök délutánig lehet kérni akadálymentes szavazóhelyiséget

A választópolgárok csütörtök 16 óráig kérhetik akadálymentes szavazókör kijelölését elektronikus úton, személyesen vagy kézbesítési meghatalmazott útján - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szerdán.
2026. 04. 08. 14:30
Megosztás:

Szlovéniában 234 ezer gigabájt adatot töröltek a digitális hulladék csökkentéséért

Szlovéniában három év alatt 234 ezer gigabájt digitális hulladékot töröltek magánszemélyek és szervezetek eszközeikről a digitális nagytakarítási kampányban (Slovenia Digital Cleanup), amivel évente mintegy 49 tonnával csökkentették a szén-dioxid-kibocsátást - közölték a szervezők szerdán.
2026. 04. 08. 14:00
Megosztás:

Meglepetésre 2% alatt maradt az infláció

A fogyasztói árak márciusban 1,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami 0,5 százalékponttal alacsonyabb várakozásunknál és 0,4 százalékponttal alacsonyabb a piaci konszenzusnál. Az előző hónaphoz képest 0,4%-kal emelkedtek az árak, az elemzői konszenzus azonban jóval magasabb, 0,8% volt. Az éves maginfláció is tovább mérséklődött, 2,1%-ról 1,9%-ra márciusban - olvashatjuk az MBH Bank friss elemzői anyagában.
2026. 04. 08. 13:30
Megosztás:

Új stabilcoin-szabályokra készül az FDIC: szigorúbb felügyelet jöhet az amerikai bankrendszerben

Az Egyesült Államokban újabb fontos lépést tehetnek a stabilcoinok (angolul: stablecoin) szabályozása felé. Az FDIC a GENIUS Act keretében olyan új szabályjavaslatot tett közzé, amely a banki felügyelet alatt működő stablecoin-kibocsátók tartalékképzését, kockázatkezelését, visszaváltási mechanizmusait és letétkezelési gyakorlatát rendezné. Bár a bankokban elhelyezett tartalékbetétek bizonyos esetekben FDIC-védelem alá eshetnek, a stablecoin-tulajdonosok maguk nem kapnának szövetségi betétbiztosítást. A javaslat új korszakot nyithat az amerikai stablecoin-piacon, miközben a szabályozók most a piac és a nyilvánosság véleményét is várják.
2026. 04. 08. 13:00
Megosztás:

Visszaesett a hazai ipari teljesítmény a friss adatok alapján

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2026 februárjában az ipari termelés volumene 1,5%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,8%-kal kisebb volt a 2026. januárinál - áll az NGM közleményében.
2026. 04. 08. 12:30
Megosztás: