Közel két éve vált minden eddiginél hatékonyabbá a nehézségekkel küzdő vállalkozások restrukturálása

Az életképes, de fizetési nehézségekkel küzdő vállalkozások immár közel két éve, 2022 júliusa óta Magyarországon is indíthatnak szerkezetátalakítási eljárást, azonban annak ellenére, hogy az eddigi tapasztalatok szerint az esetek többségében ez a legelőnyösebb eszköz mind a vállalkozások, mind azok hitelezői számára, egyelőre a szakmai körökben is nagy a bizonytalanság a lehetőséget illetően. Ezt kellőképp szemlélteti a tény, hogy mindössze egy nyilvános szerkezetátalakítási eljárás indult a törvény hatálybalépése óta Magyarországon. A BDO Legal az alábbiakban foglalja össze a szerkezetátalakítási eljárás előnyeit a korábbi reorganizációs lehetőségekhez képest.

Közel két éve vált minden eddiginél hatékonyabbá a nehézségekkel küzdő vállalkozások restrukturálása

Noha a KSH adatai az elmúlt időszakban számos tekintetben kedvező elmozdulásokat mutatnak a gazdaság állapotát illetően, a stabil növekedési pálya elérése még várhatóan időbe telik, ami a következő hónapokban is számos vállalkozás számára okozhat fizetési problémákat. Azok cégek számára, amelyeknek gazdasági, szervezeti, pénzügyi értelemben vett átalakításra van szükségük jelenlegi vagy a jövőben prognosztizálható fizetési nehézségeik miatt, a követeléseik átütemezésére, valamint a hitelezőikkel való egyeztetésre egyértelműen a szerkezetátalakítási eljárás lehet az optimális eszköz.

Ma Magyarországon három olyan nemperes eljárás létezik, amely megoldást biztosít a vállalati reorganizációra: a csődeljárás, a reorganizációs eljárás, valamint a 2022 júliusától elérhető szerkezetátalakítási eljárás. E három eszköz összehasonlítása során az utóbbi javára több fontos előny is beazonosítható.

Számos feltételt a vállalkozás határozhat meg

„A szerkezetátalakítási eljárás kapcsán számos kulcsfontosságú tényezőt  a reorganizációra készülő vállalkozás határozhat meg – emelte ki dr. Németh Csaba, a BDO Legal Jókay Ügyvédi Iroda tőkepiaci és banki szakjogásza. – Így például ő indíthatja meg az eljárást a neki alkalmas időpontban, mivel annak nem feltétele, hogy a fizetésképtelenség beálljon vagy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet bekövetkezzen. De ő határozza meg bevonni kívánt hitelezők körét és a bevonni kívánt konkrét követeléseket, és ő választhatja ki az ún. szerkezetátalakítási szakértő személyét, akivel a szerkezetátalakítás során együtt kell működnie. A szakértő díjában is a felek állapodnak meg, ezt nem határozza meg kötelezően a jogszabály.”

Ugyanakkor nem csupán a szerkezetátalakítási szakértő személyéről dönt a reorganizációra készülő vállalkozás, hanem arról is, hogy milyen konkrét feladatokat kíván juttatni a szakértőnek. Rendkívül fontos ez, hiszen ezáltal a reorganizációra készülő vállalkozás és nem a jogszabály kötelező rendelkezése dönti el, hogy a vállalkozás a saját tevékenységét harmadik személy által mennyiben kívánja korlátozni.

A szerkezetátalakítási eljárás további fontosabb előnyei:

-A szerkezetátalakítási eljárásban a reorganizációra készülő vállalkozás kérelmére a bíróság moratóriumot fog elrendelni, ennek hossza a 12 hónapot is elérheti.

-A reorganizációra készülő vállalkozásnak nem kell attól tartania, hogy a szerkezetátalakítási eljárás megindítása miatt a bankja felmondja a hitelszerződését, mivel a szerkezetátalakítási eljárás megindítása, ill. az abban elrendelt moratórium nem jelenthet úgynevezett default eseményt az adós esetleges (banki) finanszírozási szerződései vonatkozásában, 

-A szerkezetátalakítási eljárás, ill. az abban elrendelt moratórium nem lesz nyilvános, arra történő utalás a reorganizációra készülő vállalkozás cégnevében nem fog megjelenni.

A szerkezetátalakítási terv végrehajtásának időszakát a törvény nem korlátozza, tehát azt a reorganizációra készülő vállalkozásnak és hitelezőinek megállapodása határozhatja ezt meg.

-A bíróság által jogerősen jóváhagyott szerkezetátalakítási terv közokiratnak minősül, tehát ez alapján a hitelezők közvetlen végrehajtást kezdeményezhetnek az adós ellen, annak nemteljesítése esetén. 

-Fontos sajátossága a szerkezetátalakítási eljárásnak, hogy a szerkezetátalakítási tervet az adós, ill. a hitelezője kérelmére a bíróság akkor is jóváhagyhatja, ha azt legalább azon hitelezők többsége támogatja, melyekről feltételezhető, hogy egy esetleges felszámolási eljárásban követelésük kielégítéséhez jutnának. Azaz a törvény a realitásokhoz igazítja a szerkezetátalakítási terv elfogadását és nem követeli meg feltétlenül minden egyes hitelezői osztályban a többségi hozzájárulást.

-A szerkezetátalakítási törvény rendezi annak lehetőségét is, hogy az adós a moratórium alatt, ill. a szerkezetátalakítási terv végrehajtásához finanszírozáshoz juthasson és ezen finanszírozás jogszerűségét ne lehessen megkérdőjelezni arra hivatkozással, hogy ez a hitelezők összeségére nézve káros.

-A szerkezetátalakítás meghiúsulása esetén, tehát amennyiben a szerkezetátalakítási tervet a hitelezők nem fogadják meg, ill. azt a bíróság nem hagyja jóvá, nem jár olyan jogkövetkezménnyel, mint a csődeljárás, azaz a bíróság nem állapítja meg automatikusan az adós fizetésképtelenségét.

Célszerű időben lépni

„A szerkezetátalakítási eljárás előnyei leginkább akkor tudnak érvényesülni, ha a vállalkozás nem várja meg a helyzet eszkalálódását, hanem időben megteszi a szükséges lépéseket – hívja fel a figyelmet a BDO Legal szakjogásza. – Ehhez a rugalmas lehetőségek optimális kihasználása érdekében célszerű megfelelő restrukturálási tapasztalattal rendelkező jogi szakértők támogatását igénybe venni. A jogszabály eleve elő is írja a kötelező jogi képviselet biztosítását, mivel a szerkezetátalakítási eljárás megindítása, ill. a szerkezetátalakítási eljárás lefolytatása, ideértve különösen a szerkezetátalakítási terv összeállítását, folyamatos jogi támogatást igényel.


Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás:

Újabb fejlesztésre nyílt lehetőség egy korábban elnyert támogatásból Szarvason

Öt utcában nyílik lehetőség Szarvason a mederburkolattal ellátott árkok rendbetételére egy korábban elnyert uniós támogatásból - közölte Hodálik Pál (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.
2026. 10. 11. 09:00
Megosztás:

Két településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Két településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Magyarmecskén polgármestert és képviselőket, Pásztón pedig polgármestert választanak.
2026. 10. 11. 08:10
Megosztás:

Több lábon állnának a magyarok: ezekkel a szakmákkal szereznének pluszjövedelmet

Egyre többen keresnek olyan képzéseket, amelyekkel a főállásuk mellett is pénzt kereshetnek. A digitális szakmák mellett a szépségipari, ingatlanpiaci és építőipari területek is lehetőséget kínálnak arra, hogy valaki fokozatosan építsen fel egy második bevételi forrást. A TanfolyamGURU tapasztalatai szerint sokan már nem feltétlenül teljes karrierváltásban gondolkodnak: először mellékállásban próbálnák ki magukat egy új területen.
2026. 10. 11. 07:00
Megosztás:

Svájci támogatásból alakítanak ki palliatív ellátási egységet a nyíregyházi kórházban

Több mint 198 millió forint összköltségű projekt keretében alakít ki integrált palliatív ellátási egységet a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Oktatókórház - közölte a gyógyintézmény az MTI-vel.
2026. 10. 11. 06:00
Megosztás: