Különleges honfoglalás kori lelet került elő Pest vármegyében

Ismét honfoglalás kori tarsolylemezes sírt tártak fel Pest vármegyében. A sírról és a benne talált, különleges állapotban megmaradt tarsolylemezről hétfőn tartott sajtótájékoztatót a Magyar Nemzeti Múzeum és a Ferenczy Múzeumi Centrum (FMC) Szentendrén.

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója úgy fogalmazott, hogy az új leletek rávilágítanak a két intézmény restaurátorainak és régészeinek rendkívül magas színvonalú, példaértékű munkájára.

Magyarország páratlan szakértelemmel, kapacitással és tudással rendelkezik ezen a téren - hívta fel a figyelmet, avval folytatva, hogy az újabb szenzációs lelet azt mutatja meg, hogy nagyobb figyelemre, segítségre, jogszabályi garanciákra és anyagi támogatásra van szükség.

Az a tény - mondta -, hogy két éven belül három, a nemzeti emlékezet szempontjából kiemelkedő jelentőségű, de világviszonylatban is példátlan értéket képviselő régészeti lelet került elő, azt mutatja, hogy óriási potenciál van mind a magyar régészet teljesítményében, tudásában, mind pedig a Kárpát-medencében mint Európa egyik leggazdagabb régészeti lelőhelybázisában. Ebben a munkában nem lehet magukra hagyni a múzeumokat - folytatta -, és nem lehet megengedni, hogy a tíz évvel ezelőtti négyzetméteráron tárjanak fel a régészek.

A főigazgató arra hívta fel a döntéshozók figyelmét, hogy ha nem történik változás, akkor előbb-utóbb a régészeti feladatellátás fog veszélybe kerülni, az pedig azzal a kockázattal jár, hogy nem fognak olyan leletek előkerülni, mint a pátyi vagy a csomádi tarsolylemezek.

L. Simon László hangsúlyozta azt is, hogy fenntarthatatlan a veszélyhelyzeti rendelkezés idején hozott szabályozás, amely szerint a régészeti nagyberuházásoknál az 1 százalékos régészeti hozzájárulási díj 1 ezrelékre csökkent. A főigazgató szerint megengedhetetlen az is, hogy a jelenlegi bérszínvonalon maradjon a magyar régészek, múzeumi dolgozók fizetése. A főigazgató a feladatellátás érdekében szükséges partnerséget kért a kormánytól.

A Tarsolylemezek című kiállítás kapcsán szólt arról is, hogy három erdélyi múzeumba kívánják elvinni az anyagot, reményeik szerint pedig később nyugati múzeumokban is be tudják mutatni. Prosek Zoltán, az FMC igazgatója köszöntőjében a többi között azt emelte ki, hogy az elmúlt években szoros kapcsolat alakult ki a két intézmény között, és a tervek szerint ez az együttműködés a jövőben is folytatódni fog.

Virágos Gábor régész, a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti főigazgató-helyettese, a tárlat egyik kurátora hangsúlyozta, hogy a honfoglalás kori tarsolylemezek és tarsolyveretek, illetve tarsolyok a magyarság szempontjából a második legfontosabb leletanyagnak számítanak a koronázási ékszerek után. Kiemelte azt is, hogy az első alkalom, és valószínűleg hosszú időre az utolsó, amikor az összes leletanyag együtt látható. "Ebből a szempontból kiemelkedő jelentőségű az, hogy most még egy darab érkezett a már ismert 40-hez." Hozzáfűzte azt is, hogy amennyiben továbbviszik Erdélybe, lehetőség lesz arra, hogy még egy darab csatlakozzon hozzá, hiszen közben Kolozsváron is előkerült egy tarsolydísz.

Szólt arról is, hogy a koncepció szerint folytatni szeretnék a sikeres honfoglalás kori kutatást és bemutatást, és a sztyeppei népek történetében visszafelé haladva a következő az avar kor lenne.

Rajna András régész, az FMC osztályvezetője egyebek mellett arról beszélt, hogy az elmúlt évtizedek alatt nagyon sokat tanultak, és a mai feltárások számos új elemmel bővültek. A mai tudomány csak úgy megy előre - emlékeztetett -, ha genetikai, antropológiai vizsgálatokat végeznek, s "ez mind pénz, idő és egészen más stílus, mint egy autópályaásatás, ahol harminc nap alatt kell óriási területeket feltárni". Hogy a pátyi ásatások - amelyek jelenleg is zajlanak - közben kiállítás születhessen, nagyon széleskörű összefogásra volt szükség - mutatott rá, hozzátéve, hogy az új csomádi lelet már látható a szeptember 17-ig nyitva tartó szentendrei kiállításon.

A szakmai munkát irányító Rácz Tibor Ákos, az FMC régésze és Füredi Ágnes, a Nemzeti Régészeti Intézet munkatársa a többi között arról beszéltek, hogy a Csomád határában található új lelőhelyet a Közösségi Régészeti Egyesület és az FMC közösségi régészeti programjának egyik helyi önkéntese fedezte fel.

Egy korábban nem ismert honfoglalás kori lelőhely került itt elő - mondták el, és mivel a helyszín régészeti szempontból fokozottan veszélyeztetett, a mielőbbi leletmentő feltárás mellett döntöttek.

A célzott kutatás során egy honfoglalás kori, valamikor a 10. század derekán elhunyt férfi sírját sikerült megmenteni. Egyes leletek olyan állapotban maradtak meg, hogy eredeti - úgynevezett in situ - helyzetben a környező talajjal együtt felszedve azokat, lehetőség nyílt jól felszerelt restaurátorműhelyben elvégezni a pontosabb, szakszerű dokumentálást és azonnali konzerválást. Az anyag először az FMC restaurátorműhelyébe került, ezt követően a fa-, bőr-, textil-, fémmaradványok restaurálását a Nemzeti Régészeti Intézet (NRI) egyedi felszerelésű restaurálási műhelye végezte kutatási együttműködés keretében.

Harazin-Szabó Krisztina, az NRI Régészeti Restaurálási Osztály vezetője egyebek mellett azt emelte ki, hogy a tarsolylemez csak vezérlelete a sírnak, mert számos más tárgy is volt benne, melyek restaurálási munkálatai még folynak.

A lemezről szólva elmondta, hogy egy ezüst- és egy bronzlemez van egybeszegecselve, és "közötte nagyon szerencsésen megmaradt a bőrszíj maradványa is".


Emelkedő bevétel mellett csökkent az ALTEO nyeresége

Az ALTEO Csoport árbevétele szeptember végéig 26 százalékkal nőtt, nyeresége 94 százalékkal csökkent a tavalyi azonos időszakhoz képest – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett beszámolóban.
2026. 11. 02. 19:00
Megosztás:

Duna House: megugrott az ingatlanpiaci forgalom októberben

A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától - közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 18:30
Megosztás:

A Notino és a Criteo együttműködése 27 európai piacon bővíti a beauty márkák hirdetési lehetőségeit

A Notino, Európa egyik vezető online szépségápolási termékforgalmazó vállalata stratégiai partnerségre lépett a globális kereskedelmi technológiai és adatelemzési platformmal, a Criteóval. Az együttműködés célja a Notino retail media szolgáltatásainak továbbfejlesztése, valamint a szépségipari márkák számára elérhető hirdetési lehetőségek bővítése a vállalat mind a 27 európai piacán, köztük Magyarországon is.
2026. 11. 02. 18:00
Megosztás:

Roham indult az Otthon Startért, a felújítási hitelek piacát is felpörgetheti az új program

A Wekerle Plusz Program új lehetőségeket teremthet a lakásvásárlók és a felújítást tervezők számára, és átalakíthatja a lakáshitelezés szerkezetét is – derül ki a Netrisk összefoglalójából. A program keretében felújítást tervezők akár 15 millió forintos, fix 3 százalékos kamatozású hitelhez juthatnak, amelynek havi törlesztőrészlete 15 éves futamidő esetén közel 105 ezer forint lehet, emellett pedig vissza nem térítendő támogatásra is jogosultak lehetnek. Az új és használt lakások megvásárlásához kínált, legfeljebb 50 millió forintos kedvezményes hitelek ugyanakkor az igénylők egy részénél adóstárs bevonását is szükségessé tehetik. A lakossági hitelezésben már most jelentős élénkülés tapasztalható, az Otthon Start kivezetéséről szóló bejelentés napján a hitelkalkulációk száma a korábbi átlag négyszeresére emelkedett, és az érdeklődés azóta is a megszokott szint két-háromszorosa.
2026. 11. 02. 17:30
Megosztás:

Olaszországban hároméves csúcsra gyorsult az éves

Olaszországban 5,4 százalékkal, 2023 szeptembere óta a leggyorsabb ütemben nőttek a fogyasztói árak októberben éves összevetésben, miután egy hónappal korábban 4,2 százalékkal emelkedtek - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat előzetes adataiból.
2026. 11. 02. 17:00
Megosztás:

Drágul a dízel és a cseppfolyós gáz Horvátországban

Egy centtel emelkedik a dízel és a mezőgazdaságban használt kék dízel legmagasabb kiskereskedelmi ára keddtől Horvátországban, miközben a benzin ára nem változik. A cseppfolyós gáz kilogrammonként tíz centtel drágul.
2026. 11. 02. 16:30
Megosztás:

Ezermilliárdos fejlesztésre készül a vasút

2035-ig több mint 3550 milliárd forintos vasútfejlesztési programot tervez a kormány, ennek keretében több pénzt fordítanának a pályák karbantartására, a felújítások és vágányzárak összehangolására pedig munkacsoportot hoznak létre a vasúti vállalatok és a szektor szereplőinek bevonásával. Erről Böde Csaba, a Közlekedési és Beruházási Minisztérium közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára beszélt a 6. Közép-Európai Intermodális Konferencián. A fejlesztések jelentőségét mutatja, hogy a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) adatai szerint az év első kilenc hónapjában több mint ötvenezer kamionnyi áru kényszerült vasútról közútra, melynek többletköltségeit a fogyasztók is fizetik.
2026. 11. 02. 16:00
Megosztás:

TRON staking: mit rejt a csábító TRX-hozam?

Egy látványos hozamszázalék még nem árulja el, mi történik a lekötött TRX-tokenekkel, ki rendelkezik felettük, és mikor lehet hozzájuk ismét hozzáférni. A TRON staking ajánlatok értékelésénél a jutalmak mellett a díjak, a letétkezelés és a kilépési feltételek is meghatározók. A megalapozott összehasonlítás ezért a termék működésének megértésével kezdődik.
2026. 11. 02. 15:30
Megosztás:

Több mint 120 ezer otthon újulhat meg: a jó fűtési rendszer kiválasztása lehet a Wekerle+ egyik kulcskérdése

A hőszivattyúk és a hatékony split klímák is bekerültek az új energetikai felújítási program támogatható technológiái közé. A Gree légkondicionálók szakértője szerint a következő hónapok legfontosabb kérdése az lesz, hogyan lehet a rendelkezésre álló forrásokból valódi és tartós energiamegtakarítást elérni.
2026. 11. 02. 15:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus nyolc bevásárlóparkját érinti az Ahold Delhaize és a Tesco megállapodása

A Shopper Park Plus üdvözli az Ahold Delhaize és a Tesco között létrejött megállapodást. A tranzakció a Shopper Park Plus csoportjának nyolc bevásárlóparkját érinti, négyet Csehországban és négyet Szlovákiában, amelyekben jelenleg a Tesco a horgonybérlő.
2026. 11. 02. 14:30
Megosztás:

Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás:

Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás: