Lakáshitel kamatemeléssel várják a bankok az MNB keddi döntését

A jegybank eddigi lépései nem győzték meg a piacot, a lakáshitelek referenciakamatai gyorsuló ütemben drágulnak. Miután a piac a következő hónapokban is az alapkamat további emelkedésére számít, ezért lényegében minden bank szakított korábbi üzletpolitikájával és általánmos hitelkamat emelésbe kezdett.

Lakáshitel kamatemeléssel várják a bankok az MNB keddi döntését

Úgy fest, az októberi, 6,5 százalékos inflációs adattal az utolsó gát is átszakadt a banki kamatemelések előtt. A piac a korábban beharangozott 15 bázispontnál komolyabb kamatemelést vár a pénzromlás és a forint árfolyam kézben tartása érdekében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának keddi ülésétől, ez pedig már előzetesen számottevően megdrágította a banki forrásköltségeket, ami lépéskényszerbe hozta a pénzintézeteket.

Már nincs 4 százalék THM alatti TOP-kamat

A napi rendszerességgel érkező kamatemelési hírek következtében a money.hu adatai szerint november közepére (az UniCredit money.hu ügyfeleknek használt lakásra kínált egyedi ajánlatát leszámítva) kikoptak a piacról a 4 százalék alatti Teljes Hiteldíj Mutatóval (THM) bíró, legalább 10 évre fixált hitelek piaci TOP-ajánlatai.  Ez persze, nem is meglepő annak fényében, hogy immár minden futamidőre 4 százalék közelébe értek a referenciakamatok. (Csak az elmúlt egy hónapban a referenciakamatként szolgáló Budapesti Kamatswap Ügyletek – BIRS - mutatója 5 évre 3,3-ról 3,9 százalékra emelkedett, a 10 éves 3,84 százalékos érték 23 bázispontos emelkedést takar, míg a 20 éves BIRS 3,84-ről 3,96 százalékra nőtt.)

A helyzet fonákságát ugyanakkor jól mutatja, hogy jelenleg 3 banknál a legjobb ügyfeleknek kínált 5 éves kamatperiódussal rendelkező hitelek THM-je új és használt lakásra egyaránt alacsonyabb, mint az aktuális 5 éves BIRS érték. A money.hu szakértői már csak ezért is arra figyelmeztetnek, hogy az általános kamatemelések a következő hetekben is folytatódni fognak, hiszen a jelenlegi piaci helyzet nem maradhat fenn sokáig. Az is a további hitelkamat-drágulás mellett szól, hogy bizonyosan tudható, hogy az MNB holnapi kamatemelése nem az utolsó lesz az idén, sőt a szakértők a jövő év első felében is további kamatemelésekkel számolnak, s 2,4-2,5 százalékra felfutó alapkamattal számolnak..

Mindenki beáll a sorba

Ebben a helyzetben az eddig kifejezetten visszafogott kamatemelési politikát folytató K&H Bank is beállt az általános emelők sorába: november 15-től minden üzleti és Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelét (MFL) 0,5 százalékponttal drágította meg.

Már november 8-ától hasonló, 50 bázispontos kamatemelést hajtott végre a Raiffeisen Bank is – az emelés itt is egyöntetűen érintette az 5 és 10 éves kamatperiódusú, valamint 5 évig, 10 évig és 15 évig végig fix kamatozású jelzáloghiteleinek kamatát is. A bank a magas hitelösszegre vonatkozó kamatkedvezményén úgy módosított, hogy a 30 bázispontos kedvezményhez az eddigi 10 millió forint helyett 20 milliós kölcsön felvétele szükséges, aki 10 és 20 millió forint közötti összeget igényel, ezt követően be kell érnie 0,2 százalékpontos kamatkedvezménnyel. A bank ráadásul további 9 bankszámla típust is felvett abba a körbe, amelynek tulajdonosai nem vehetik igénybe a havi jóváírási kötelezettség és elvárt tranzakciószám teljesítésének vállalása melletti kamat kedvezményt (elsődlegességi kedvezményt) a banknál.
 
November 1-jétől 0,4 százalékponttal drágább az ötéves MFL és az öt- és tízéves kamatperiódusú szabad felhasználású ingatlanfedezetes kölcsön a CIB Banknál, a 10 éves MFL esetében csak 30 bázispont a különbség. Magasabb, 50 bázispontos emelésnek látszik mindez a felújításikedvezmény-csomagban, mert itt a kedvezmény mértékét tíz bázisponttal vágta vissza a bank. A felújítási csomaghoz kapcsolt kamatkedvezmény 0,4 százalékos mérséklése miatt lett drágább erre a hitelcélra a szabadfelhasználású végig fix lakáshitel az ügyfeleknek.

Többlépcsős emelők

A Takarékbanknál október második felében a kamatkedvezmények visszafogásának köszönhetően az ötéves hitelek kamatai 0,1–1, a tízéveseké 0,04–1,55 százalékponttal emelkedtek, ráadásul a Tízes Lakáshitel kivételével minden, öt- és tízéves kamatperiódussal bíró piaci jelzáloghitel kedvezmény nélküli kamata 0,5 százalékponttal emelkedett. November 1-től újabb drágulás következett be. Ennek nyomán a Fix20 és Fix15 hitelek 0,48 százalékponttal lettek drágábbak, míg a Takarék Ötös hitel 54, az Tízes hitel 65 bázisponttal lett drágább, s hasonló mértékű volt az emelés az 5 és 10 éves MFL kölcsönök esetében is.

Az MKB Bank az elmúlt hetekben a kondícióit leggyakrabban változtató bank címére pályázhat. A bank október 21. óta már négyszer hajtott végre korrekciót lakáshitel ajánlataiban. Október 21-én az ötéves kamatperiódusú lakáshitelek kamatát 0,55–1,05 százalékponttal, a tízévesekét 0,02–1,57 százalékponttal emelték. Október 26-án az újabb emelés mértéke a normál kategóriában 1,14, az extra konstrukcióban mindössze 0,02, a prémium kategóriában 0,37, míg exkluzív kategóriában 0,11 százalékpont volt. November 1-től az ötéves kamatperiódusú kamatkövető lakáshitelek és a korábbi hitelt kiváltó kölcsönök  kamata 0,54, a tízéves kamatrögzítő lakáshiteleké 0,65 százalékponttal emelkedett. A kamatkövető magánhitelek kamata normál kategóriában ugyanekkor 0,74, extra kategóriában 0,39 százalékponttal lett magasabb. A prémium adósok négy bázispontos emeléssel megúszták, míg exkluzív kategóriában nem is változott a kamat. A kamatrögzítő magánhitelek kamata a normál kategóriában combos mértékben, 1,35 százalékponttal emelkedett. A bank november 4-től a 10 éves kamatperiódusú MFL hitelek kamatát normál kategóriában további 58 százalékpont, extra, préium és exklúzív kategóriában egyaránt 65 bázisponttal drágította meg.

Hol érdemes most ingatlant venni? Amire mindenképpen figyelni kell az otthonunk kiválasztásánál

Az ingatlanvásárlásnál a lokáció kulcsszerepe megkérdőjelezhetetlen, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a vevők döntéseit gyakran mégis felülírják az árak. Bár a legtöbben ragaszkodnak az eredetileg kiszemelt környékhez, sokszor mégis kompromisszumokra kényszerülnek. De hogyan érdemes helyszínt választani, és mire kell figyelni?
2026. 04. 08. 11:30
Megosztás:

Vegyesen alakultak a fejlett piaci kötvényhozamok kedden; erősödött az euró a dollárral szemben

Tegnap kissé korrigáltak az olajárak a csúcsokról, ahova Donald Trump Irán felé intézett ultimátuma hajtotta őket. Az amerikai kötvényhozamok pár bázisponttal estek, a tíz éves 4,3% felé süllyedt. Európában viszont jelentősen emelkedtek a hozamok, miután Pierre Wunsch, az EKB belga döntéshozója azt sugallta, hogy akár többször is kamatemelésre lehet szükség az idén, akár már áprilisi indulással, ha az energiaárak tartósan magasan maradnak. A szigorú hangvétel erősítette az eurót a dollárral szemben, mintegy fél százalékkal az 1,16-os szintig.
2026. 04. 08. 11:00
Megosztás:

Vegyesen alakultak kedden az amerikai tőzsdék, miközben közeledett a Donald Trump ultimátumának határideje

A Dow kivételével a zárásra a pozitív tartományba kerültek kedden a főbb amerikai részvényindexek, miután közeledett Donald Trump elnök Iránnal szemben megszabott határideje a Hormuzi-szoros újranyitására, de a piacok bíztak egy utolsó pillanatban tető alá hozott megállapodásban. Ez végül be is következett az éjszaka folyamán, amikor a felek 2 hetes tűzszünetben és a Hormuzi-szoros átmeneti megnyitásában állapodtak meg. Az elnök korábban keleti parti idő szerint kedd este 8 óráig (budapesti idő szerint szerda hajnali 2 óráig) hosszabbította meg a határidőt, és azzal fenyegette meg Iránt, hogy amerikai támadás következik az ország energetikai és infrastrukturális létesítményei ellen, amennyiben nem születik egyezség. A geopolitikai feszültségek a határidő közeledtével tovább erősödtek: amerikai sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok éjszaka csapásokat mért az Iránhoz tartozó Harg-szigetre. Az olajárak a tűzszünet hírére meredeken estek az amerikai WTI és a és a Brent esetében is.
2026. 04. 08. 10:30
Megosztás:

Az Alchemy Pay beemelte a $USDD-t: új szintre léphet a több láncon elérhető stabilcoin-hozzáférés

Az Alchemy Pay új integrációja fontos lépés lehet a stabilcoin-piac számára: a fiat–kripto átjáróként ismert vállalat immár támogatja a $USDD stabilcoint, amivel a felhasználók egyszerűbben mozoghatnak a hagyományos pénzügyi világ és a több blokkláncon működő Web3-ökoszisztéma között. A fejlesztés nemcsak a hozzáférést teheti gördülékenyebbé, hanem a likviditást, a használhatóságot és a DeFi-belépést is javíthatja.
2026. 04. 08. 10:00
Megosztás:

Estek tegnap az európai indexek, Donald Trump Iránnak célzott fenyegetéseit követően

Gyengültek tegnap az európai részvénypiacok, miután a befektetők óvatosabbá váltak Donald Trump amerikai elnök Iránnak adott, a Hormuzi-szoros újranyitására vonatkozó ultimátuma előtt. A Stoxx 600 index közel 1%-kal esett, ledolgozva a nap eleji emelkedést, és a legtöbb szektor, valamint vezető európai börze negatív tartományban zárt a négynapos húsvéti szünetet követően. A piacokra nyomást helyezett az amerikai adminisztráció ellentmondásos kommunikációja: Trump egyszerre fenyegetett iráni polgári infrastruktúra elleni támadásokkal és beszélt jóhiszemű tárgyalásokról, majd egy újabb üzenetében rendkívül éles hangnemben figyelmeztetett a Hormuzi-szoros jelentőségére. Egyedi vállalati hírekben a Commerzbank közölte, hogy nem lát elegendő értékteremtési potenciált az UniCredit által tett felvásárlási ajánlatban.
2026. 04. 08. 09:30
Megosztás:

A Mol Move alkalmazásban a felhasználók már parkolást is indíthatnak

Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók már parkolást is indíthatnak a mobilapplikáción keresztül; a fejlesztés operációsrendszertől függően, fokozatosan válik elérhetővé - közölte a Mol kedden az MTI-vel.
2026. 04. 08. 09:00
Megosztás:

Hatalmasat ugrott az egészségpénztári megtakarításból törlesztett lakáshitelek volumene

Több mint 60 százalékkal, ötmilliárd forint közelébe nőtt tavaly a lakáshitelek törlesztésére fordított egészségpénztári megtakarítások összege – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Idén – teszi hozzá – tovább emelkedhet ez az összeg, amelyhez a törlesztésre fordítható keret emelkedése mellett hozzájárulhat a lakáshitelek piacának száguldása is.
2026. 04. 08. 08:30
Megosztás:

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Donald Trump amerikai elnök kéthetes tűzszünetet jelentett be Iránnal kedd este. Erre az időszakra az Egyesült Államok felfüggeszti a bombatámadásokat, míg Irán megnyitja a Hormuzi-szorost.
2026. 04. 08. 08:00
Megosztás:

Csaknem egymilliárd forintot kapott a kormánytól kerékpárútra Békéscsaba

Csaknem egymilliárd forint kormányzati támogatásból épül kerékpárút az épülő új gyár, a Vulcan Shield Global közelében Békéscsabán.
2026. 04. 08. 07:05
Megosztás:

Meghosszabbították a tejtermelők, tejfeldolgozók és tejkereskedők piaci jelentéstételi kötelezettségét

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács kezdeményezésére az Agrárminisztérium (AM) 2029. április 25-ig rendeletben meghosszabbította a tejfeldolgozók, tejtermelők és kereskedők piaci jelentéstételi kötelezettségét - közölte az érdekképviselet kedden az MTI-vel.
2026. 04. 08. 06:30
Megosztás:

Péntekre hívta össze az új parlament alakuló ülését a szlovén államfő

Péntekre hívta össze az új parlament alakuló ülését Natasa Pirc Musar szlovén államfő, miután a választási bizottság (DVK) hitelesítette a március 22-i parlamenti választás eredményét - derül ki a hivatalos közlönyben kedden közzétett elnöki rendeletből.
2026. 04. 08. 05:30
Megosztás:

Komplex fejlesztőközpontot építenek Mórahalmon

Kormányzati támogatással a gyermekek korai fejlesztését szolgáló központot alakítanak ki Mórahalmon - jelentette be a Csongrád-Csanád vármegyei kisváros polgármestere kedden.
2026. 04. 08. 05:00
Megosztás:

Kiskerti vetőmagok - mit, hol mikor vegyünk?

Országszerte elindultak a kiskerti munkák, amellyel párhuzamosan márciusban és áprilisban csúcsra jár a színes tasakos vetőmagok szezonja. A Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint hazánkban mintegy 1000 fajta zöldségből és 500 virágfajtából választhatnak a hobbikertészek, az előállítási költségek emelkedése miatt a forgalom mintegy 6 milliárd forintot tehet ki ebben az évben.
2026. 04. 08. 04:30
Megosztás:

2019 óta nem pörgött így a használtautó behozatal

Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest. Hasonló mértékű behozatalra utoljára 2019 októberében volt példa, azóta a regisztrált import használt autók száma jelentősen visszaesett: a mélypontot a 2023–24-es időszak jelentette, amikor havonta jellemzően 10 ezer alatt maradt a darabszám.
2026. 04. 08. 04:00
Megosztás:

Otthon Start: ha fix 3%, akkor mit jelent az ötéves kamatváltozás?

Bár az Otthon Start Program mára a lakáshitelpiac meghatározó konstrukciójává vált, működésének egyik kulcseleme továbbra is félreértések forrása. A money.hu elemzése szerint sokan tévesen gondolják, hogy az ötévente módosítható kamat a hitelfelvevők törlesztőrészletét is érintheti, miközben a valóságban a változás elsősorban az állami támogatás mértékét befolyásolja.
2026. 04. 08. 03:30
Megosztás:

A MATE fejlesztése során 50 milliárd forinttal léptünk előre

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) fejlesztése során 50 milliárd forinttal léptünk előre és a kormány azt szeretné, hogy 2030-ra az intézmény Európa legszebb egyeteme legyen és kerüljön be a világ legjobb 10 agráregyeteme közé - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője kedden, Gödöllőn.
2026. 04. 08. 03:00
Megosztás:

A brit kormány megtagadta a beutazási engedélyt Kanye West rappertől

A brit kormány megtagadta a beutazási engedélyt Kanye West amerikai rappertől, aki antiszemita megnyilvánulásaival, illetve Adolf Hitler egykori náci diktátort és a nácizmust dicsőítő számaival hosszú évek óta súlyos botrányokat kavar. Az intézkedés keddi bejelentése után törölték azt a londoni zenei fesztivált, amelyen az énekes fellépett volna.
2026. 04. 08. 02:30
Megosztás:

Mennyi áramot fogyaszt egy átlagos család egy hónapban és az mennyibe kerül?

Sok család pontosan ugyanazt tapasztalja hónapról hónapra: nem érzik úgy, hogy pazarolnának, mégis újra és újra meglepően magasnak tűnik a villanyszámla. Nem égnek egész este a lámpák, nincs szauna a fürdőszobában, és a legtöbben nem is fűtenek teljesen árammal — mégis valahogy egyre több pénz folyik el az otthonokból. A kérdés ezért ma már nem pusztán az, hogy „mennyit fogyasztunk?”, hanem az is, hogy mi számít egyáltalán normálisnak Magyarországon 2026-ban.
2026. 04. 08. 02:00
Megosztás:

475.000 család kap vissza pénzt az áramszolgáltatótól

Április második hetétől kezdve folyamatosan postázzák azokat a villanyszámlákat is, amelyek már tartalmazzák a januárban bevezetett rezsistophoz kapcsolódó kedvezményt.
2026. 04. 08. 01:30
Megosztás:

Vérvétel – ez a szám jelzi, meddig élhetsz!

Sokan úgy gondolják, hogy egy vérvétel csak azt mutatja meg, éppen betegek vagyunk-e vagy sem. A valóság azonban ennél sokkal izgalmasabb – és egyben nyugtalanítóbb is. A laboreredmények között ugyanis vannak olyan számok, amelyek nemcsak a jelenlegi állapotunkról, hanem a szervezetünk „kopásáról”, gyulladásszintjéről, anyagcseréjéről és így a hosszú távú túlélési esélyeinkről is árulkodhatnak.
2026. 04. 08. 01:00
Megosztás: