Leginkább a 80 millió forintnál olcsóbb ingatlanokat keresik most a vevők

Hirtelen ugrottak meg a hirdetési árak az elmúlt néhány hónap során a bel-budai ingatlanpiacon is, amiben közrejátszik nemcsak a felerősödő kereslet, hanem a korábban megszokottnál lényegesen szűkebbé váló kínálat is.

Leginkább a 80 millió forintnál olcsóbb ingatlanokat keresik most a vevők

Egyértelműen érdeklődés- és keresletnövekedést hozott az előző év ősze - mely továbbra is kitart -, ugyanakkor szinte kizárólag a 80 millió forintnál olcsóbb lakások piacát érintette - mondta Nagy Aloisia Andrea, a Balla Ingatlan bel-budai és észak-budai részeken aktív szakmai vezetője. Ezeket a 80 millió forintnál olcsóbb ingatlanokat viszont a korábban megszokottnál gyorsabban tudták értékesíteni, ráadásul vagy irányáron, vagy pedig irányár felett. 

Az ingatlanközvetítő szerint a növekvő forgalom leginkább az áremelkedéssel kapcsolatos várakozásoknak az eredménye, melyek végül is beigazolódtak, hiszen az elmúlt néhány hónapban szinte kilőttek az árak: a hirdetési árakat tekintve mintegy tízszázalékos áremelkedést lehetett tapasztalni. Ami persze nem jelenti azt, hogy a valós értékesítési árak is ilyen mértékben emelkedtek volna - tette hozzá.

Túlárazottság jellemző tehát a kínálatra, azonban további áremelkedés esetén pár hónap múlva a piaci árak utolérhetik a jelenleg túl magas hirdetési árakat - vélekedett a szakértő, aki szerint kérdés persze, hogy meddig tart ki az árak növekedése. Mert az eddigi áremelkedés is már jelentős volt, így egy idő után elérhet a piac arra a szintre az áraknál, amikor elkezd csökkenni a fizetőképes kereslet.

A növekvő érdeklődés és forgalom tehát az I., II. és XII. kerületben leginkább csak a 80 millió forintnál olcsóbban kínált lakások esetében érezhető, a családi házaknál már nem tapasztalható ilyen lelkesedés, ahogy az agglomeráció népszerűsége is igencsak visszafogott - hangsúlyozta Nagy Aloisia Andrea.

A lendületet ugyanakkor erősen megakasztja a gyenge kínálat, ami azt jelenti, hogy nem csak jó adottságú lakásból található kevés most az ingatlanpiacon, hanem egyáltalán mindenféle lakásból nagyon szerény a választék. Míg korábban a III. kerületben akár több száz ajánlatot lehet átböngészni, ha mondjuk valaki egy bizonyos kategóriába tartozó panellakást keresett, ennek most csak töredékével találkozik az érdeklődő a hirdetéseknél.

Véleménye szerint az eladók még mindig kivárnak, egyrészt a további áremelkedésben bízva, másrészt az évkezdet és a téli hónapok sem sarkallják őket aktivitásra, ami azonban a tavasz közeledtével változhat - vélekedett.

A szűk kínálat miatt jelentek meg a felfelé tartó licitek egy-egy keresett kategóriába tartozó ingatlannál, valamint az is jellemzővé vált, hogy a korábban megszokottnál lényegesen gyorsabban értékesíthetők most a felkapott lakások: ez lehet egy-két hét, vagy akár egy-két nap is.

Ugyanakkor azt újra hangsúlyozta az ingatlanközvetítő, hogy ezek a gyorsan értékesíthető ingatlanok mind az egy-, két-, másfélszobás lakások közül kerülnek ki. Egy 100-150 négyzetméteres családi ház esetében teljesen más helyzettel találkozunk. És persze az sem baj, ha más adottságaik is vonzóak ezeknek az ingatlanoknak, így például csendes utcában találhatók, nem földszintiek, megfelelő a tájolásuk, stb.

Azt is megjegyezte, hogy a befektetők jelenléte nem igazán meghatározó, ami nem zárja ki, hogy hamarosan többen lesznek. Hozzátette: többnyire készpénzes vevőkkel lehet még mindig találkozni a bel-budai kerületekben, de persze tény, hogy hitelfelvétel segítségével is vásárolnak ingatlant az emberek.

Ha valaki nem tud hitel segítségével sem ingatlanhoz jutni, az a bérlakások piacán próbálkozik, és ők elég sokan vannak, pedig az árak nem alacsonyak: 180-190 ezer forintnál indul a legkisebb, egyszobás, elfogadható állapotú lakások havi bérleti díja ezekben a kerületekben, de inkább azt lehet mondani, hogy 200 ezer forintnál kezdődik a kínálat. Ami persze errefelé is szűkebb, mint a kereslet, így aztán sok bérbeadó megteheti, hogy rengeteg kritériumot felállítva szűrjék meg a bérlőket. Ami persze nem könnyíti meg az ingatlan kiadását még a jelenlegi helyzetben sem - fűzte hozzá Nagy Andrea.

Ami pedig a jövőt illeti, a szakértő várakozásai szerint egyelőre még nem fog megtorpanni az áremelkedés, hiszen a mostani, magasabb áraknál is erős keresleti nyomás érzékelhető. Számára ugyanakkor kérdéses, hogy ez meddig tud még kitartani, különösen akkor, ha végre az eladók nagyobb számban piacra lépnek, hiszen ezáltal elkezd bővülni a kínálat, így pedig lesz miből válogatniuk a vevőknek.


Nem lassítanak az egyéni vállalkozások

Több mint 578 ezer aktív egyéni vállalkozás működött Magyarországon 2026 júniusának végén az OPTEN adatai szerint. Számuk egyetlen év alatt több mint 30 ezerrel nőtt, az idei első fél évben pedig további 21 ezerrel bővült.
2026. 08. 11. 07:00
Megosztás:

Elfogy a pénzünk hó végére: a magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában

Drámai mértékben átrajzolták a magyarok pénzügyi stratégiáit a gazdasági kihívások: az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után. A tartós gazdasági nyomás miatt a mindennapi túlélés jelentősen kiszorította a hosszú távú célokat – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. friss Financial Wellbeing kutatásából, amelyet minden évben kilenc országban reprezentatív mintán készítenek.
2026. 08. 11. 06:00
Megosztás:

Új uniós szabályok erősítik a gépbiztonság szerepét az iparban

A magyarországi gyárak és üzemek rohamos automatizációjával párhuzamosan kritikus szintet ért el a biztonság kérdése. Bár a technológiai fejlődés elhozta az emberrel együttműködni képes úgynevezett kollaboratív robotokat (cobotokat), a fizikai elkerítés szerepe nem csökkent, sőt: a szigorodó vállalati auditok, a folyamatos gyártósor-átalakítások és az akár tízmillió forintos termeléskieséssel járó balesetek kockázata miatt a moduláris védőkerítések az ipari infrastruktúra alappilléreivé váltak. Egy nem megfelelően kialakított biztonsági rendszer nemcsak munkavédelmi, hanem üzleti kockázat is.
2026. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Aszályra készül Belgium, riadót rendelhet el Hollandia

A hőmérséklet további emelkedése mellett folytatódó csapadékhiányos időszakra és rendkívüli aszályra készül Belgium. Hollandia a hét folyamán hőségriadót rendelhet el és figyelmeztetést adhat ki.
2026. 08. 11. 04:00
Megosztás:

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító, a visszaigazolások 2-3 napot is igénybe vehetnek - olvasható a szalloda.blog oldal hétfői bejegyzésében.
2026. 08. 11. 03:00
Megosztás:

Törvényi döntés: Gyerektartás összege 2026

Sok különélő szülő számít arra, hogy 2026-ra a jogszabályok egyetlen, mindenkire kötelező gyermektartási összeget határoznak meg. Ilyen egységes tarifa azonban nincs. A gyerektartás összege 2026-ban továbbra is elsősorban a gyermek indokolt szükségleteitől, valamint mindkét szülő jövedelmi és vagyoni helyzetétől függ.
2026. 08. 11. 02:00
Megosztás:

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha teljesíti a jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikét. De hol van itt a „kutya elásva”?
2026. 08. 11. 01:00
Megosztás:

A magány nemcsak lelkileg, hanem agyilag is öregít

A World Health Organization (WHO) 2026 júliusában frissített demencia-megelőzési irányelvei szerint a szociális elszigeteltség önálló kockázati tényező a kognitív hanyatlás szempontjából. A dokumentum külön fejezetet szentel a szociális aktivitás szerepének — és a következtetés meglepően határozott.
2026. 08. 11. 00:01
Megosztás:

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.
2026. 08. 10. 23:00
Megosztás:

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás: