Lendületes áremelkedés után bizonytalanság az ingatlanpiacon

Az egy év alatt 20-30 százalékkal emelkedő árak ellenére még mindig erős kereslet jellemző a Velencei tó ingatlanpiacára, ugyanakkor több olyan tényező is feltűnt mostanában a láthatáron, mely inkább a kivárás irányába hat.

Lendületes áremelkedés után bizonytalanság az ingatlanpiacon

Jelenleg is már a bizonytalanság a meghatározó az ingatlanpiacon, olyan tényezők okoztak érezhető megtorpanást a keresletben az elmúlt hónapokban, mint például az Ukrajnában zajló háború vagy a választások - jelezte dr. Kovács Csaba, a Balla Ingatlan agárdi irodájának szakmai vezetője. Ugyanakkor továbbra is alapvetően keresleti piacról beszélhetünk, ami azt jelenti, hogy inkább a keresések jellemzőek a Velencei tó környékén, mintsem az eladások. De azért a két említett esemény érezhető kivárást okozott nem csak a keresletben, hanem a kínálati oldalon is - hangsúlyozta az ingatlanközvetítő.

Mint mondta, a kínálat gyenge, ráadásul jellemző egyfajta “túlzott várakozás” a tulajdonosok részéről, ami azt jelenti, hogy erősen túlértékelik az ingatlanaikat, amikor árazásról van szó. Különösen akkor jellemző az irreális elvárások megjelenése, ha első körben ingatlanközvetítő nélkül próbálnak nekifutni az értékesítésnek - jegyezte meg.

A túl magas hirdetési árak miatt viszont a “nem eladható” vagy legalábbis a “sokáig nem eladható” kategóriába kerülnek a meghirdetett ingatlanok, egészen addig, amíg az árszintjük nem találkozik a kereslet által elfogadott árszinttel. A magasra pozicionált árak persze úgymond beérhetnek, hiszen, mint a szakértő jelezte, az elmúlt egy évben is jelentős áremelkedésre került sor: becslése szerint mintegy 20-30 százalékkal nőttek az átlagos nyaralók és lakóingatlanok árai a térségben a tavalyi év azonos időszakához képest.

Nagy alkukról viszont nem beszélhetünk, legalábbis a jól árazott ingatlanok esetében, hiszen ezekre jellemzően sok az érdeklődő, így akár hirdetési áron is elkelhetnek, sőt előfordul, hogy a hirdetési ár fölé licitálnak a vevők. Ugyanakkor az átlagos alku értéke mintegy 5-10 százalék között mozog, elsősorban a túlárazott ingatlanok miatt, melyeknél jelentősebb árengedményt kénytelenek adni a tulajdonosok, ha valóban értékesíteni akarják az ingatlanukat.

Az árazás persze tükröződik az értékesítési időben, így egy jól árazott - és megfelelően meghirdetett - ingatlan viszonylag gyorsan elkel: Kovács Csaba szerint mintegy 30-45 nap alatt. Ha viszont a túlárazás miatt az ingatlanközvetítő ártörésekre kényszerül - annak érdekében, hogy elérje az ingatlan hirdetési ára a piaci szintet -, akkor megjelennek a három hónapnál hosszabb értékesítési idők.

Az átlagnál gyorsabban eladható ingatlanok egyébként most a közepes méretű kertes nyaralók. Ezek jellemzően 60-80 négyzetméteres, háromszobás házak, normál méretű telekkel. Átlagáruk jelenleg 45 millió forint környékén alakul, amennyiben régebben épült, de azért jól karbantartott ingatlanról van szó.

Az újépítésű ingatlanok piacán mind a kínálat, mind pedig a kereslet szerénynek mondható a környéken. Kovács Csaba szerint a beruházások indulásakor nagyon magas árakat határoztak meg a fejlesztők, ugyanakkor az érdeklődés nem alakult igazán kiemelkedően irántuk, mivel az óvatosság jellemezte leginkább a befektetőket ebben a szegmensben. A szakértő kitért arra is, hogy szubjektív tapasztalatai szerint a hitelek felhasználásánál azt az érdekes jelenséget lehet megfigyelni, hogy vagy egyáltalán nem vesznek igénybe kölcsönt a vevők az ingatlanvásárláshoz, vagy pedig maximális mértékű, tehát több tízmillió forintos hitellel vágnak bele a vásárlásba.

Ami korábban bevett megoldás volt, vagyis hogy a vevők a rendelkezésre álló tőkéjüket pár milliós hitellel egészítették ki, szinte teljesen eltűnt az ingatlanpiacról. Ugyanakkor az elmúlt hónapokban az emelkedő kamatok hatása még nem volt érzékelhető a vételeknél, de a vevők többségre egyébként is az jellemző, hogy meglévő megtakarításaikat próbálják ingatlanba pozícionálni - jegyezte meg a szakértő.

Végül, ami a várakozásokat illeti, a szakértő jelezte, hogy a jelenlegi helyzetben nehéz jósolni, mert több olyan tényező is hatással van az ingatlanpiacra, melyeknek nem igazán látni a jövőbeni kifutását és a hatását. Megtorpanást okozott a háború is, melynek még nincs vége, ugyanakkor a számottevő infláció és a hatósági árak miatt is bizonytalanság érzékelhető, így most talán leginkább a kivárás jellemző a piacra.


Spanyolország megerősíti a vasúti közlekedés biztonságát

A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a spanyol kormány keddi ülésén Madridban, hat nappal a 69 halálos áldozatot követelő vasúti katasztrófa után, egyben 30 millió eurós segélycsomagot hagyott jóvá a szerencsétlenség érintettjei számára.
2026. 11. 03. 21:30
Megosztás:

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat

Lezárult a szélerőművekre kiírt pályázat benyújtási szakasza, a határidőig 37 jelentkező 46 pályázata érkezett be - tájékoztatta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kedden az MTI-t.
2026. 11. 03. 21:00
Megosztás:

Több nőre és fiatalra van szükség a politikai döntéshozatalban

A nők és a fiatalok politikai részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy szempontjaik és problémáik megfelelő súllyal jelenjenek meg a döntéshozatalban - jelentette ki Tüttő Kata, a Régiók Európai Bizottságának (CoR) elnöke kedden Brüsszelben, az Európai Parlament női vezetői szerepvállalásról rendezett konferenciáján.
2026. 11. 03. 20:30
Megosztás:

Vegyesen változott kedd estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 20:00
Megosztás:

Tovább szigorítják a Balaton vízparti szabályozását

Tovább szigorítaná a Balaton vízparti szabályozásáról szóló, tavaly ősszel életbe lépett kormányrendeletet, és meghosszabbítani tervezi az új szabályok átvezetésére szabott határidőt a tóparti önkormányzatok számára a kormány - derül ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtóosztályának MTI megkeresésére küldött válaszából.
2026. 11. 03. 19:30
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség az iparkamara ingatlanvásárlásai miatt

A Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) ingatlanvásárlásai miatt - erősítette meg az MTI-nek a HVG értesülését a rendőrség.
2026. 11. 03. 19:00
Megosztás:

December 24. munkaszüneti nap lesz – erre kell készülniük a munkáltatóknak

Az Országgyűlés ma elfogadta a december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényt. A változás miatt a munkáltatóknak át kell tekinteniük a decemberi munkaidő-beosztásokat és szabadságokat, egyes esetekben újra kell számolniuk a munkaidőkeretet, és a bérszámfejtési rendszereket is módosítaniuk kell – hívja fel a figyelmet a Niveus. A változás a december 12-re korábban áthelyezett munkanapot is érinti.
2026. 11. 03. 18:30
Megosztás:

A cseh államfő szerint Montenegró belépése az EU-ba stratégiai beruházás lenne

Montenegró belépése az Európai Unióba stratégiai beruházás lenne az egész unió számára, másfelől pozitív példaként is szolgálhatna a többi balkáni országnak - jelentette ki Petr Pavel cseh államfő keddi prágai sajtóértekezletén, miután tárgyalt Jakov Milatovic montenegrói elnökkel.
2026. 11. 03. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében

Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy-program ügyében tett, 475 milliárd forintot érintő feljelentés nyomán - közölte a gazdasági és energetikai miniszter kedden a Facebook-oldalán.
2026. 11. 03. 17:30
Megosztás:

Tombol az influenza Horvátországban, késik az oltóanyag

Horvátországban már két halálos áldozata van az idei influenzaszezonnak, miközben a vírus elleni vakcinák még nem érkeztek meg az országba. A horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) 420 ezer adag oltóanyagot rendelt, de a szállítás pontos időpontja egyelőre nem ismert - közölte a Jutarnji List című horvát napilap.
2026. 11. 03. 17:00
Megosztás:

Minisztérium: nyomozás indult a LOGOSZ Alapítvány kiadványai miatt

Költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a LOGOSZ Alapítvány ügyében, miután a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium feljelentést tett - közölte tárca kedden az MTI-vel.
2026. 11. 03. 16:30
Megosztás:

Új gyűjtőállomást épít Vecsés mellett a Mol

A Mol 5,5 milliárd forintos beruházással új gyűjtőállomást épít Vecsés térségében, ahonnan a vállalat hazai kőolajtermelésének mintegy 30 százaléka származik - közölte a társaság az MTI-vel kedden.
2026. 11. 03. 16:00
Megosztás:

A legjobb online kaszinók Magyarországon

Rajongsz az online játékokért? Fedezd fel a legjobb magyarországi online kaszinót bemutató válogatásunkat! Élvezd a biztonságos, izgalmas játékot, a nagyszerű bónuszokat, a legnépszerűbb játékokat és a valódi pénznyeremények lehetőségét.
2026. 11. 03. 15:57
Megosztás:

Így mozgathatja meg az aranyat, az olajat és a Bitcoint az amerikai választás

Az amerikai félidős választások hatása messze túlmutathat a részvénypiacokon: a Kongresszus új összetétele az amerikai gazdaság- és költségvetési politika kilátásain keresztül az arany, a kőolaj, a dollár és akár a kriptoeszközök piacán is éreztetheti hatását. Az XTB elemzői azt vizsgálták, hogyan reagálhatnak ezek az eszközök a különböző választási forgatókönyvekre, és mely tényezők lehetnek meghatározók a novemberi szavazást követő időszakban.
2026. 11. 03. 15:30
Megosztás:

Megválasztotta Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlament

A képviselők megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek az Országgyűlés keddi ülésén.
2026. 11. 03. 15:00
Megosztás:

Nagyot javított az LG: 55,9 százalékkal nőtt a kilenchavi üzemi nyereség

Az LG Electronics 2026 első kilenc hónapjában az árbevételénél jóval gyorsabban növelte üzemi eredményét. A háztartásigép- és járműipari üzletág stabil teljesítménye mellett a televíziós tevékenység javulása is támogatta a jövedelmezőséget, miközben a mesterséges intelligenciát kiszolgáló adatközpontok hűtése egyre jelentősebb növekedési lehetőséget kínál a vállalatnak.
2026. 11. 03. 14:30
Megosztás:

Hongkongi dollár stabilcoin érkezhet a Solanára – nagybanki háttérrel

A Standard Chartered banki hátterével működő Anchorpoint a Solana hálózatára is kiterjesztené hongkongi dollárhoz kötött stabilcoinját, a HKDAP-t.
2026. 11. 03. 14:00
Megosztás:

Újabb szolgáltatással bővült a NAV Pénztárgép Portálja

Már az online pénztárgépek és taxaméterek üzemeltetésével kapcsolatos változások is bejelenthetők a NAV Pénztárgép Portálján, amely egyre több ügyintézést tesz lehetővé külön nyomtatványkitöltő program nélkül - hívta fel a figyelmet keddi közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
2026. 11. 03. 13:30
Megosztás:

Sztrájkba léptek a cseh közszolgálati tévé és rádió dolgozói

Sztrájkba léptek éjfélkor a cseh közszolgálati televízió és rádió dolgozói, hogy így tiltakozzanak a a közszolgálati médiumok finanszírozási rendszerének kormánykoalíciós módosítási terve ellen.
2026. 11. 03. 13:00
Megosztás:

Az AI percek alatt elvégzi a munkát, mégis egyre többet dolgozunk miatta

Egy magyar vállalkozó felesége már a szakértőtől kért segítséget, amiért férje hajnal kettőig mesterséges intelligenciával dolgozott. Az eset jól érzékelteti az AI egyik különös ellentmondását: miközben bizonyos feladatok órák helyett percek alatt elvégezhetők, a munkanap sokaknál mégsem rövidül. A Boston Consulting Group 2025-ös kutatása szerint az AI-val időt megtakarító válaszadók 54 százaléka újabb feladatokra fordítja a felszabaduló kapacitást. Tóth Tamás, az AI Workshop vezető szakértője szerint a korábban megvalósíthatatlannak tűnő fejlesztések olyan sikerélményt adhatnak, hogy a vállalkozók nehezen hagyják abba a munkát.
2026. 11. 03. 12:30
Megosztás: