Magyar Péter: stabil Magyarország energiaellátása, de drámai az Orbán-kormány öröksége

Magyarország energiaellátása stabil, az ivóvízellátás biztosított, ezért feloldják a rendkívüli intézkedések egy részét, ugyanakkor folyamatosan figyelemmel kísérik a paksi atomerőmű működését, ahol a mostani vízállásjelzések alapján "halvány esély van arra", hogy hétfőn újraindulhat még egy turbina - közölte a miniszterelnök pénteki sajtótájékoztatóján, amelyen azzal vádolta az Orbán-kormányt, hogy drámai helyzetet hagyott hátra az energia- és vízellátás területén.

Magyar Péter: stabil Magyarország energiaellátása, de drámai az Orbán-kormány öröksége

Magyar Péter köszönetet mondott mindenkinek - a vállalatoknak, önkormányzatoknak és sok millió millió magyar embernek - aki az elmúlt egy hétben bármilyen módon csatlakozott az energiahelyzet miatti nemzeti összefogáshoz. Külön kiemelte a paksi atomerőmű dolgozóit, a villamosenergia rendszer irányítóit, a hálózati szolgáltatók munkatársait, a vízügyi szakembereket és a vízművek dolgozóit, akik - mint fogalmazott - "szó szerint éjjel-nappal", forróságban óvták az ország energia- és vízellátását.

Köszönetet mondott az egészségügyi szakembereknek, a szociális munkásoknak, a rendvédelmi dolgozóknak is. "Megcsináltuk közösen és átvészeltük az eddigi legkritikusabb napokat" - fogalmazott, hozzátéve: az elmúlt pár nap megmutatta, hogy a tudatosabb energia- és vízfelhasználás sokszor komoly, igazi lemondás nélkül is megvalósítható.

Közölte: Magyarország energiaellátása stabil, az ivóvízellátás biztosított, ezért feloldják a rendkívüli intézkedések egy részét. A védelmi munkacsoport csütörtöki ülésén a hőség csökkenése okán úgy döntöttek, hogy mostantól nem szükséges az önkéntes elektromosáram-fogyasztás csökkentés.

Azzal indokolt: az energiafelhasználás tekintetében 500, de akár 1000 megawatt különbség is lehet 40 fokos és 33-34 fokos hőmérséklet esetén, ennyivel kevesebbet használnak a klímák és egyéb berendezések egy kevésbé forró napon. Megismételte korábbi bejelentését, miszerint az állami szférában véget ér a rendkívüli otthoni munkavégzés, és újraindulnak péntektől 17 és 22 között a vasúti áruszállítás, visszakapcsolhatóak a díszkivilágítások.

A paksi atomerőművel kapcsolatban közölte: a helyzet stabil, az utolsó turbina stabilan működik.

Folyamatosan figyelemmel kísérik az atomerőmű működését, az vezérigazgató éjjel-nappal óránként tájékoztatja a miniszterelnököt a vízállásról, illetve bármilyen rendkívüli helyzetről - mondta.

Közölte: a védelmi munkacsoport csütörtöki ülésén utasítást adott különböző átmeneti megoldási lehetőségek vizsgálatára és megtervezésére, arra az esetre, ha Pakson tartóssá válik a korábban nem tapasztalt alacsony vízállás. Jelezte: a jelenlegi meteorológiai-vízügyi előrejelzések alapján erre van esély, hiszen a következő napokban várható bő 20-30 centis vízállás emelkedés után újabb száraz és aszályos idő jöhet.

Kérdésre válaszolva jelezte azt is: a mostani vízállásjelzések alapján "halvány esély van arra", hogy hétfőn újraindulhat még egy turbina a paksi atomerőműben.

Közlése szerint ezzel a termelés a mostani 240-ről 500 MW-ra emelkedhet. A miniszterelnök arról, hogy megépül-e Paks 2, elmondta: zajlik az átvilágítás, az eredményt így még nem kapta meg, csak részeredményeket ismer, amelyek nem túl biztatók. Hozzátette: nem ő fog dönteni az ügyben, megvárják az energetikai és pénzügyi átvilágítás eredményét. Szükség van Magyarországon egy nagy atomerőműre, meg kell nézni, Paks 1 mire képes
- mutatott rá a miniszterelnök. Hozzátette: fel kell készülni a Duna tartósan alacsony vízállására.

Megerősítette: a védelmi munkacsoportnak fel kell tárnia azt is, milyen energetikai és vízügyi fejlesztések maradtak el a korábbi években, be kell mutatnia, hogy hol vannak Magyarország legsérülékenyebb pontjai, és milyen beruházásokkal tehető ellenállóbbá az energia- és vízellátás.

Drámainak nevezte az elmúlt 16 év Orbán-kormányainak örökségét, hangsúlyozva, hogy a korábbi kabinet már 2022-ben tudta, hogy drasztikus beavatkozásra lett volna szükség a villamosenergia-rendszer fejlesztése érdekében.

Egy Szijjártó Péter volt külgazdasági- és külügyminiszter által jóváhagyott kormány előterjesztésre hivatkozott, amelyben szerinte leírták, hogy Magyarország energiaellátása a "szakadék szélén áll". Ennek kiváltó oka az volt, hogy az Orbán-kormány 2022-ig egy paksnyi, körülbelül 2000 megawattos plusz terhelést vállalt be az akkumulátorgyárak kedvéért, és sok százmilliárd forint magyar közpénzzel támogatta ezeket a beruházásokat, valamint tárgyalásokat folytatott újabb 1500-2000 megawattnyi beruházás idehozataláról - mondta.

Ehhez nem állt rendelkezésre a szükséges bővített hálózati kapacitás, hazai erőművi kapacitás, és arról sem gondoskodtak, hogy mindig meglegyen a megfizethető import - tette hozzá.

Történelmi bűnnek nevezte, hogy mind a paksi atomerőmű tulajdonosi jogainak gyakorlója, az MVM százmilliárdokat költött propagandára, reklámokra, ahelyett, hogy elvégezték volna a szakemberek által kritikusnak tartott paksi szivattyúrendszer lejjebb helyezését.

A miniszterelnök azzal vádolta a korábbi kormánypártokat, hogy minden erejükkel akadályozni akarják a válsághelyzet elleni védekezést, és felszólította a a Fideszt és a KDNP-t, hogy fejezzék be a dezinformációk terjesztését, az emberek félrevezetését.

Magyar Péter bírálta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, hogy mióta a válsághelyzet kialakult, nem szólalt meg, ehelyett "valószínűleg vagy egy adriai klimatizált jachton" vagy egy "klimatizált uradalmi birtokon" pihen, és "hátulról mozgatja az embereit, a sameszait", akik "elképesztő gyűlöletkeltésbe" kezdtek.

Úgy vélte: a Fidesznek komoly oka lehetett volna, hogy csendben maradjon ebben az időszakban, mert most éppen azokat a problémákat kell közösen megoldani, amiket ők okoztak. Megjegyezte ugyanakkor: ha hallgatni fognak, akkor is kivizsgálják a politikai, erkölcsi, szakmai és jogi felelősségüket.

Szeptember 15-étől a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra csökken a tűzifa áfája, a csökkentés érinti a pelletet, a brikettet és a faszenet is, amelyek ugyanezen vámtarifa-kulcs alá esnek, az intézkedéshez szükséges az áfa-törvény és egyéb jogszabályok módosítása - jelentette be a miniszterelnök.

Magyar Péter az előző kormányt azzal vádolta, hogy sokat beszélt rezsicsökkentésről, de a leginkább nehéz sorsú embereket magukra hagyta. A tűzifa ára 2010 óta a háromszorosára nőtt és Európa legmagasabb áfa-kulcsával terhelte meg az Orbán-kormány - emlékeztetett.

Tájékoztatása szerint Gajdos László élőkörnyezetért felelős miniszter találkozott az állami erdőgazdaságokkal, és rendelkezésre áll megfelelő mennyiségű tűzifa.

Jelezte: a szociális tűzifakeret emeléséről is hamarosan döntés születik.

Magyar Péter miniszterelnök azt is jelezte: több kormányülésen is foglalkoztak az energiafordulat szükségességével. Két lehetőséget vázolt fel: vagy folytatják a "25. órában is', amit az előző hatalom tett, vagy megpróbálnak mindent elkövetni, hogy Magyarország adaptálódni tudjon ls győztesként kerüljön ki ebből a folyamatból.

Elmondta: energetikai tervet fogadtak el a kétnapos kormányülésen, 868 milliárd forintnyi uniós energetikai forrást nyitnak meg, kihirdették a másfél milliárd eurós hálózatfejlesztési pályázat eredményt. Utóbbiról szólva kiemelte: ez minden további fejlesztés előfeltétele, hiszen van az országnak olyan része, északkeleten, ahová a régi hálózat leterheltsége miatt nem tudnak új nagyberuházások érkezni.

Magyar Péter elmondta: megnyitják az utat a szélenergia terjedése előtt, majd arra emlékeztetett, az uniós vállalás alapján augusztus 31-ig kell 700 megawattnyi kapacitásra tendert kiírni. Felidézte, 2030-ig 4000 megawattnyi szélerőművi kapacitásról "kell majd rendelkezni".

A kormányfő abszurdnak nevezte, hogy a Fidesznek, amely korábban "haveroknak" és külföldi cégeknek játszotta ki a napenergia-kapacitásokat, "most már nem kell a szélenergia", mert a fejlesztésekre tiszta, nyílt versenyben lehet pályázni.

Kijelentette, "a szélenergia önmagában nem oldja meg a dolgot", minden európai kormány olyan energiamix összeállításán dolgozik, ami minden pillanatban a lehető legalacsonyabb áron garantálja a biztonságos ellátást, amihez szél-, nap- és geotermikus energia mellett tárolókapacitásokra van szükség, ám az utóbbiakat az elmúlt 16 évben nem építették ki.

Elmondta: az ezer megawattot nem éri el a hazai tárolókapacitás, holott 2-3 ezer megawattnyival "semmi bajunk nem lett volna" a jelen helyzetben.

Az energetikai fordulat kapcsán szólt arról is: még sürgetőbbé vált a Paks 2 beruházás átvilágítása, amelynek 2024-től áramot kellett volna termelnie, de ezermilliárd forintból csak egy "gödröt" építettek.

Hozzátette: a projekt az eredeti költségterv duplájánál tart, rendkívül kedvezőtlen dollárhitelekkel, és végül annyiba kerülhet, amennyi pénzből komplett energiafordulatot lehetett volna végrehajtani.

További kérdésre közölte: Paks 1 nyílt vízi hűtéssel működik és Paks 2-t is így tervezték, ami az üzembiztonságot veszélyezteti. A tendencia és minden tanulmány azt mutatja, hogy gyorsuló lejtmenet van, a Duna a saját medrét is emészti és egyre mélyebbre megy a talajvíz szint, a folyamatot nem lehet egy év alatt megfordítani. Ezért megoldásokat kell találni - rögzítette.

Ahhoz, hogy Paks 1 egy esetleges további üzemidő-hosszabbításon eséllyel induljon nagyon sok mindent el kell végezni - tette hozzá. Kitért arra is, hogy jelen formában a Paks 2 engedélye nem állja meg a helyét, biztosan újra kell tárgyalni a Paks2 beruházást több szempontból is, és Paks 1-nél is kell átmeneti, közép és hosszú távú megoldásokat találni.

A miniszterelnök úgy nyilatkozott: Paks 2 ügyében általános vizsgálat folyik. Megjegyezte, több kormánytagnak "ebben a projektben nagyon sok helyen vizsgálandó a szerepe", majd közölte, amit nemzetbiztonsági szempontok alapján nyilvánosságra lehet hozni, azt publikálják majd.

Amikor a hazai energetikai rendszer összeomlásáról szóló, korábban általa ismertetett 2022-es kormányelőterjesztésről és annak kapcsán Orbán Viktor esetleges felelősségéről kérdezték, Magyar Péter úgy nyilatkozott: "nagyon súlyos erkölcsi és politikai felelősség", ami történt, és a hatóságok döntik majd el, hogy lesznek-e a történteknek büntetőjogi következményei.

Magyar Péter kifejtette: eddig minden nap ülésezett a védelmi munkacsoport, és minden nap elkészül a következő napokra vonatkozó energetikai terv, ebben szerepelnek a fogyasztási adatok, az erőművi kapacitások, az importlehetőségek, a biztonsági tartalékok, valamint vannak benne forgatókönyvek a különböző eshetőségekre.

Arról is beszélt, hogy a Tiszánál is drámai a helyzet, ahogyan az Alföldön is, 500 milliárd forint feletti aszály- és fagykár néz ki most. Egy olyan stratégiára lenne szükség, amelyet az egész ország elfogad, és végre is hajtják - vélekedett.

Úgy látja, most olyan megoldások is szóba kerülnek, amelyek korábban nem, mert extrém helyzetben és "valószínűleg egy felgyorsuló negatív spirálban vagyunk".

Arra a kérdésre, hogy az országos jégkármérséklő rendszer (JÉGER) részleges területi leállítása mögött milyen megfontolás áll, azt mondta: az agrárminiszter hozta meg a döntést, az indoklást ő tudja megadni. Jelenleg sem eső, sem jégeső nincs - közölte.

Magyar Péter a tájékoztató közben egy frissen érkezett információra hivatkozva arról is beszélt: tűz ütött ki a Mol pozsonyi finomítótelepén. Közlése szerint egy tartály gyulladt ki; nem történt sérülés és az esetnek elvileg ellátásbiztonsági következménye sincsen.

Magyar Péter miniszterelnök kérdésre válaszolva közölte: három személyt ajánl a Tisza elnöksége szombaton a párt országgyűlési frakciójának megfontolásra, és közülük fogják eldönteni, hogy ki lesz az, akit kedden az Országgyűlés megválaszt a "Magyar Köztársaság elnökének".

Kiemelte: elég hosszú egyeztetésen vannak túl, rengeteg jelölés, miután neveket kértek a magyar emberektől. "Erre vonatkozott a mi felhívásunk majd egy hónapja, nem társadalmi egyeztetésre" - tette hozzá. Megjegyezte: olyan név, amely érdemben felmerülhet egy ilyen fontos pozícióra, nagyjából tíz volt. Ezeket a neveket megtárgyalta a Tisza elnöksége, közülük ajánlanak hármat a frakciónak - mutatott rá. Magyar Péter azt is mondta: nincs meglepetés a nevekben, "aki figyelte az utóbbi napokat, az nagyjából tudja, hogy mi a helyzet". Bárki mellett is teszi le voksát a frakció, azzal jól jár Magyarország - mondta.

Megjegyezte: jelen helyzetben egy olyan emberre van szükség, aki nem töltött be pártpolitikai tisztséget, aki "tényleg eséllyel indul arra, hogy begyógyítsa a sebeket", hogy a nemzet egységét megteremtse, jelképezze, akinek olyan tudása, olyan elismertsége van, hogy elhiszik róla az emberek, hogy a magyar jogállamért, a magyar szuverenitásért kiáll, a magyar alkotmányosság őre lesz.

A kormányfő az MCC megszűnéséről és az ott lévő vagyon sorsáról elmondta: meg kell vizsgálni, mely tevékenységek minősülnek közfeladatnak. Példaként hozta a tehetséggondozást, amelynek hazai és külhoni lába is van.

A Librit, a Mandinert, az ingatlan portfóliót le kell választani - húzta alá. Kitért arra is, hogy lesz egy külön portfólió kezelő társaság, ami külön választja és előkészíti értékesítésre, vagy ha úgy ítéli meg, hogy megtartható profitábilisan akkor megtartja.

Van ahol a folyamat - például a tehetséggondozásnál - két hét alatt lezajlik, van ahol akár egy éves is lehet - közölte.

Magyar Péter ukrán pénzszállítókra vonatkozó kérdésre közölte: tartanak a vizsgálatok, van olyan belső szerv, ahol már lezárult, de mivel összefüggő vizsgálatról van szó, ha mindenhol lezárult,akkor tudnak tájékoztatást adni, amiről lehetséges.

Arról, hogy a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal eredményessége miben lesz mérhető, azt mondta: a hatásfokot az mutatja majd meg, hogy mennyi pénzt, vagyonelemet tud a költségvetésnek, a magyar embereknek visszaszerezni és hány arra rászolgáló ember nyeri el büntetését s ezt milyen gyorsan tudja megtenni. A helyükben a legfontosabb ügyekre koncentráltan, rengeteg a költségvetés számára nagyobb vagyonokkal kecsegtető ügy van - jegyezte meg..

Kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy tíz éve nem volt ilyen alacsony az infláció, ami európai szinten is kiemelkedően alacsony, sőt az élelmiszereknél defláció alakult ki. "Megállt az orbáni infláció" - értékelt, ugyanakkor közölte: nem tárgyalta a kormány az árstopok kivezetését.

A miniszterelnök a közmédia átalakításáról azt mondta: ő és a politikai közössége egy rendszerváltásra kapott felhatalmazást, ami egyben elvárás is. Arra a kérdésre, hogy nem gondolja-e úgy, hogy a véleménye hatással lehet a közmédia vezetőinek döntésére, kijelentette: ő semmilyen utasítást nem adott. Ezt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy kedden visszavonták az M1 Híradó bejelentett főszerkesztőjének és műsorvezetőjének megbízását, miután a miniszterelnök a Facebook-on kommentelt a kinevezésről szóló szóló sajtóhírek alá.

Mi mindent jószándékkal igyekszünk csinálni, egy olyan jogszabályi környezetet kialakítani, hogy minden lehetősége meglegyen a közmédiának, hogy sokkal-sokkal jobban működjön - fogalmazott, a pártatlanságot, az objektivitást és az érdemi információk közvetítését hozva fel szempontként.

Magyar Péter az augusztus 20-i tűzijáték megrendezésének kérdésével kapcsolatban közölte: "akkor megyünk át a hídon, amikor odaérünk", tehát időben hozzák meg a szükséges döntéseket. Nem látnak még előre augusztus 20-ig - tette hozzá.

Kitért rá: nem a tűzijáték a legfontosabb eleme a rendezvénysorozatnak, amelyet 17 milliárd helyett alig 4 milliárd forintért rendeznek meg. Alapvetően egy sokkal rövidebb, szolidabb tűzijátékkal készülnek a szervezők - közölte.

Elmondta: a nemzeti ünnepek fontosak, a rendezvények lefújására vagy bizonyos elemeinek a törlésére csak emberélet védelme érdekében vagy tűzvédelmi szabályok miatt kerülhet sor. Jövő héten egyébként lesz egy nagy tájékoztató a rendezvénysorozatról - jegyezte meg.


Kőburkolatok a hőkomfort szolgálatában

Otthonunk padlóburkolata nem csupán esztétikai szerepet tölt be: jelentős hatással van a belső tér komfortérzetére és energiahatékonyságára is. A természetes kőburkolatok alkalmazása, mint a mészkő vagy márvány padló, hozzájárulhat az ingatlanok energiamenedzsmentjéhez és a belső klíma kiegyensúlyozásához. De miben rejlik a kő valódi ereje, ha a melegség és a hűvösség kérdéséről van szó?
2026. 09. 16. 15:00
Megosztás:

Pénteken indul a Kerekdomb Fesztivál – Quimby, Parno Graszt és Bongor is a fellépők között

Koncertek, színház, bor- és gasztro programok, futás, evezés, bányalátogatás, túrák, várják szeptember 18–20. között Tállyán a 11. Kerekdomb Fesztivál közönségét.
2026. 09. 16. 14:30
Megosztás:

Elemző szerint az inflációnál magasabb ütemben nőttek a keresetek

Az év elejéhez képest alacsonyabb, ám az inflációnál még így is érdemben magasabb növekedési pályára álltak a keresetek - értékelte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közzétett jelentését a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza.
2026. 09. 16. 14:00
Megosztás:

Drágább hitelekhez és körbetartozási hullámhoz vezethet a fizetési meghagyás rendszerének átalakítása

Emelkedő hitelkamatok, növekvő körbetartozás, romló befektetői bizalom és jelentős állami többletkiadások is következhetnek abból, ha lelassul a fizetési meghagyásos eljárás és nehezebbé válik a követelések érvényesítése a tervezett átalakítások miatt – hangzott el a követeléskezelési konferencián, Budapesten. Magyarországon évente mintegy 400–500 ezer fizetési meghagyásos eljárás indul, így a rendszer működésének akár átmeneti zavara is messze túlmutatna a követeléskezelési piacon. A hatékony követelésérvényesítés ugyanis a jogbiztonság és a gazdaság működésének alapvető feltétele, hiánya pedig nehéz helyzetbe hozhatná a kintlévőségeket kezelő vállalkozásokat, társasházakat és magánszemélyeket, valamint az állami és önkormányzati szolgáltatókat is.
2026. 09. 16. 13:30
Megosztás:

A Szegedi Tudományegyetem ad otthont a WHO Népegészségügyi Innovációs Kollaborációs Központjának

A WHO Népegészségügyi Innovációs Kollaborációs Központjává (WHO Collaborating Centre for Public Health Innovation, HUN-33) vált a Szegedi Tudományegyetem Interdiszciplináris Kutatásfejlesztési és Innovációs Kiválósági Központjának (IKIKK) Harmadik Missziós Fejlesztések Klasztere. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által odaítélt státusz fontos mérföldkő az SZTE és a WHO együttműködésében, és tovább erősíti az Egyetem nemzetközi szerepét a népegészségügyi innováció területén.
2026. 09. 16. 13:16
Megosztás:

Karrier, család, újrakezdés – női életutakat mutat be az IgényesNő új podcast műsora

Miközben a közösségi média egyre rövidebb videókért és néhány másodpercnyi figyelemért versenyez, ezzel párhuzamosan egy egészen más trend is erősödik: egyre többen néznek végig hosszú, akár egyórás videós beszélgetéseket. Erre a változásra épít az Igényesnő új videós műsora is, amely ismert és inspiráló nők történetein keresztül foglalkozik karrierrel, családdal, újrakezdéssel és az élet nagyobb fordulópontjaival.
2026. 09. 16. 13:00
Megosztás:

Szlovénia és Olaszország gyorsabb uniós bővítést sürget

Szlovénia és Olaszország közös stratégiai érdekének nevezte az Európai Unió bővítésének felgyorsítását Tone Kajzer szlovén és Antonio Tajani olasz külügyminiszter kedden Nova Goricában. A két tárcavezető a schengeni határellenőrzésekről, a kétoldalú gazdasági kapcsolatokról és a kisebbségek helyzetéről is tárgyalt.
2026. 09. 16. 12:30
Megosztás:

Mérséklődött a vállalati aktivitás augusztusban

Augusztusban látványosan mérséklődött a vállalati aktivitás: tovább csökkent a társas vállalkozások száma, és több cég szűnt meg, mint amennyi újonnan alakult, ez azonban még nem jelent trendfordulót - áll az Opten céginformációs szolgáltató által at MTI-hez kedden eljuttatott elemzésben.
2026. 09. 16. 12:00
Megosztás:

Júliusban 7,8 százalékkal nőtt a reálkereset

Júliusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 745 500, a nettó átlagkereset 523 300 forint volt. A bruttó átlagkereset 7,5, a nettó átlagkereset 9,1, a reálkereset pedig 7,8 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 09. 16. 11:30
Megosztás:

A stabilcoinok a dollár új fegyverei lehetnek – de komoly kockázatot is rejtenek

A dollárhoz kötött stabilcoinok piaca néhány év alatt több százmilliárd dollárosra nőtt, és ezzel már nemcsak a kriptoszektorra, hanem az amerikai állampapírpiacra is egyre nagyobb hatást gyakorolhat. A Bank of England egyik döntéshozója szerint a stabilcoinok terjedése erősítheti az amerikai dollár nemzetközi szerepét és növelheti az amerikai állampapírok iránti keresletet – ugyanakkor egy komoly visszaváltási hullám éppen az ellenkező folyamatot indíthatja el.
2026. 09. 16. 11:00
Megosztás:

Nem minden lakásra jár a 3 százalék, de a piaci hitelkamat is lefaragható

A 3 százalékos lakáshitel nem minden kiszemelt otthonra jelent megoldást: Budapesten több kerületben már a használt lakások medián négyzetméterára is meghaladja az Otthon Start 1,5 millió forintos korlátját. Aki nem akar kompromisszumot kötni az ingatlan kiválasztásában, annak a piaci hiteleknél is érdemes körülnéznie: az Erste Bank például 2026. december 31-ig, meghatározott keretösszeg erejéig 5,8-ról 5,6 százalékra mérsékelte a legalacsonyabb elérhető egyedi kamatot. A money.hu szerint a támogatott konstrukció által kiélezett verseny a piaci lakáshiteleknél is kedvezőbb egyedi ajánlatokat hozhat.
2026. 09. 16. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek az amerikai hozamok, stabil maradt a német 10 éves referenciahozam, a forint erősödött

Az amerikai állampapírpiacon emelkedtek a hozamok a Fed szerdai kamatdöntése előtt. A 2 éves referenciahozam 3 bázisponttal 4,66%-ra kúszott, míg a 10 éves hozam közel 4 bázispont-os emelkedést követően 5%-on zárt, ami 2007 óta nem látott szint. A piac a mai kamatemelést szinte teljes mértékben beárazta (+90%) a CME FedWatch szerint, ami jelentős változás az egy héttel ezelőtti várakozásokhoz képest. Decemberre további 25bp emelést várnak, míg következő évre jelenleg még két további szigorítást áraz a piac.
2026. 09. 16. 10:00
Megosztás:

Eséssel zártak az amerikai indexek a Fed szerdai kamatdöntése előtt

Tovább fokozódtak a közel-keleti kockázatok, miután a jemeni húszik újabb támadásokat hajtottak végre Szaúd-Arábia ellen. A szaúdi olajinfrastruktúrát ért támadások erősítették az ellátási kockázatokkal kapcsolatos aggodalmakat, ami jelentős, 3-4%-os olajáremelkedést váltott ki. Ennek nyomán a Brent árfolyama 2,8%-kal 108,7 dollárra, a WTI pedig 3%-kal 105,8 dollárra emelkedett, ami négyhónapos csúcsot jelent.
2026. 09. 16. 09:30
Megosztás:

Háromhavi mélypontra esett a STOXX600 az olajár-emelkedés árnyékában

Az emelkedő olajárak és a Fed kamatdöntése előtti óvatosság kockázatkerülő hangulatot eredményezett az európai piacokon. A STOXX600 index 0,3%-ot esett, ezzel június közepe óta a legalacsonyabb záróértékén fejezte be a kereskedést.
2026. 09. 16. 09:00
Megosztás:

Új hajózási útvonal köti össze Kína délnyugati részét a tengerrel

Megnyitották szerdán Kína délnyugati részén a Pinglu-csatornát, amely közvetlenebb vízi összeköttetést teremt a térség és a tenger között, és rövidebb útvonalat biztosít az áruszállítás számára a délkelet-ázsiai piacok felé - jelentette a kínai állami média.
2026. 09. 16. 08:30
Megosztás:

Megválasztották az Alkotmánybíróság új tagjait

Megválasztotta az Alkotmánybíróság öt új tagját az Országgyűlés kedden titkos szavazással.
2026. 09. 16. 08:00
Megosztás:

A vártnál erősebb nyarat zárt az Emirates, lendületes téli szezonra készülnek

A Scope Ratings GmbH megerősítette a Magyar Telekom BBB+ hitelminősítését stabil kilátással - közölte a távközlési szolgáltató a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
2026. 09. 16. 07:00
Megosztás:

Magyar Péter fogadta a négy történelmi egyház vezetőit

Magyar Péter miniszterelnök kedd délután fogadta a négy történelmi egyház vezetőit - közölte a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium az MTI-vel.
2026. 09. 16. 06:30
Megosztás:

A tervezéstől a megvalósításig: Kadocsa Márton vezeti az EY-Parthenon stratégiai tanácsadási területét Magyarországon

A technológiai fejlődés, a geopolitikai bizonytalanság és a folyamatos üzleti átalakulás soha nem látott nyomást helyez a vállalatvezetőkre. Ebben a környezetben már nem elegendő egy jól kidolgozott terv: azok a szervezeket tudnak sikeresek lenni, amelyek gyorsan és eredményesen képesek végrehajtani a változásokat. E kihívások kezelésének támogatására érkezett az EY-Parthenon stratégiai tanácsadási üzletágának élére Kadocsa Márton. A szakember több mint 15 éves tapasztalattal támogatja vállalatvezetők stratégiai döntéseit, akvizícióit és átalakulási programjait, az üzleti stratégia kialakításától annak gyakorlati megvalósításáig.
2026. 09. 16. 06:00
Megosztás:

Tízmilliárdokat kaptak vissza a pénztártagok a személyi jövedelemadójukból az idén is

Az idén a tavalyinál hárommilliárd forinttal több személyi jövedelemadót (szja) kaptak vissza az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztári tagok, az elmúlt öt év során pedig az adóvisszatérítések összege meghaladta a 172 milliárd forintot. Az elméleti plafonhoz és a korábbi évek átlagához képest is csökkent ugyanakkor a visszatérítési arány, és hiába az infláció feletti nyugdíjpénztári hozamok, az állam által visszautalt pénzek többségét az azonnali felhasználást biztosító egészségpénztári számlákra kérik az öngondoskodók.
2026. 09. 16. 05:30
Megosztás: