Magyarország is kaphat az árvíz sújtotta országoknak szánt uniós támogatásból

Magyarország is kaphat az Európai Unió által az árvizek sújtotta tagállamok számára felajánlott segítségből - jelentette ki az Európai Bizottság egyik szóvivője hétfőn.

Magyarország is kaphat az árvíz sújtotta országoknak szánt uniós támogatásból

A testület szokásos napi sajtótájékoztatóján a szóvivő kérdésre válaszolva elmondta: bármely árvízkárt szenvedett tagállam kérhet EU-s támogatást, amennyiben elvégzi a szükséges kárfelméréseket és benyújtja az erről szóló adatokat a bizottsághoz. Hozzátette: a testület az adatok tükrében dönt a támogatás összegéről.

Azzal kapcsolatban, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a múlt héten öt országot említett, amelyek ilyen támogatást kapnak, s amelyek között Magyarország nem szerepelt, a szóvivő leszögezte: a szóban forgó nyilatkozat idején csupán ezen öt országból - Ausztriából, Csehországból, Romániából, Lengyelországból és Szlovákiából - érkeztek adatok a károkról.

"Az EU-s támogatás természetesen minden érintett tagállamot megillet, Magyarországot is beleértve" - húzta alá a szóvivő.

Von der Leyen csütörtökön jelentette be, hogy Brüsszel - az uniós kohéziós alapokból - 10 milliárd euróval segíti az árvíz sújtotta országokat, hozzátéve, hogy az árvíz okozta károk helyreállítására az uniós eszközöket önrész befizetése nélkül lehet felhasználni.

Több mint 240 millió forintot mentett meg az új törvénycsomag az online bűnözőktől

Már több mint 240 millió forintot mentett meg az új törvénycsomag az online bűnözőktől - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM) pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2024. 10. 04. 16:30
Megosztás:

Megérkezett Budapestre az új villamosflotta első járműve

Megérkezett Budapestre az új flotta első CAF-villamosa, amelyet Spanyolországban gyártottak és szereltek össze. Ez annak a korábban megrendelt és folyamatosan gyártás alatt lévő 51 darabos flottának a része, melynek köszönhetően a jelenlegi harmincról 40 százalékra növekedhet az alacsonypadlós villamosok aránya a fővárosban - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2024. 10. 04. 16:00
Megosztás:

Magasabb osztalékot fizethet a Magyar Telekom

Az Erste a ma reggel közzétett telekom szektorelemzésben megemelte az MTel célárát. De nem csak azt, hanem az osztalékvárakozást is, méghozzá jelentős mértékben.
2024. 10. 04. 15:30
Megosztás:

Online visszaélések elleni kampányt indít az NMHH

Merj segítséget kérni! - címmel edukációs kampányt indít a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által működtetett Internet Hotline jogsegélyszolgálat. A cél, hogy mind a szülők, mind a gyermekek mihamarabb ismerjék fel az online visszaéléseket, és merjenek segítséget kérni - tájékoztatta pénteken az MTI-t az NMHH Kommunikációs Igazgatósága.
2024. 10. 04. 15:00
Megosztás:

Kriptovaluta küldése ERC20-on – hogyan ellenőrizzük az átutalás teljesülését és a tranzakció adatait az Etherscan segítségével?

Az ERC20 egy szabvány az Ethereum blokkláncon, amely lehetővé teszi a különféle tokenek létrehozását és küldését ugyanazon hálózaton belül. Ha kriptovalutát küldesz ERC20 hálózaton keresztül, például valamilyen ERC20 token formájában (mint az USDT, LINK vagy más), fontos megértened, hogyan ellenőrizheted a tranzakció teljesülését, és hogyan nézheted meg annak részleteit.
2024. 10. 04. 14:30
Megosztás:

Továbbra is kedvező szinten a magyar üzemanyagárak

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján szeptemberben Magyarországon a benzin átlagára 2 forinttal volt kedvezőbb a szomszédos országok átlagáránál, míg a gázolaj ára 1 forinttal került kevesebbe. A KSH adatai szerint mind a benzin, mind pedig a dízel üzemanyag átlagára érdemben csökkent az augusztusban mért értékekhez képest.
2024. 10. 04. 14:00
Megosztás:

Az USA gazdaságának ereje továbbra is a szolgáltató szektor

Az Egyesült Államokban az ISM szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexe az augusztusi 51,5-ről 54,9-re emelkedett szeptemberben, ami jelentősen magasabb a várt 51,7-nél. Ez 2023 februárja óta a legmagasabb érték.
2024. 10. 04. 13:30
Megosztás:

Az Erste 1245 forintos célár mellett Felhalmozásra ajánlja a Magyar Telekomot

Az Erste szektorelemzője 910 forintról 1245 forintra emelte a Magyar Telekom célárát, ajánlását viszont Vételről Felhalmozásra rontotta.
2024. 10. 04. 13:00
Megosztás:

Fővárosi Közgyűlés - Megalakult az új testület

A júniusban megválasztott képviselők eskütételével megalakult az új Fővárosi Közgyűlés péntek délelőtt.
2024. 10. 04. 12:30
Megosztás:

Az élelmiszeripar és a gyógyszergyártás is jól teljesít, miközben a teljes ipari termelést továbbra is a német gazdaság gyengélkedése sújtja

A Központi Statisztikai Hivatal mai adatai alapján a magyar gazdaság egyes szektorai jobban, mások rosszabbul teljesítenek, de a magyar gazdaság egésze növekszik.
2024. 10. 04. 12:00
Megosztás:

Mi lehet az oka, hogy ennyien nem ajánlják fel az adójuk 1%-át?

A NAV adatai szerint az elmúlt évhez képest az idén 60 ezerrel kevesebb adózó ajánlotta fel személyi jövedelemadója (SZJA) 1%-át valamely civil szervezet számára. Bár a korábbi évekhez képest még mindig viszonylag magas az adakozási kedv, a felmérések azt mutatják, hogy bőven van tartalék a rendszerben, de sokakhoz nem jut el az információ a lehetőségről.
2024. 10. 04. 11:30
Megosztás:

Emelkedtek a fejlett piaci és a magyar kötvényhozamok is; a forint tovább gyengült az euróval szemben

Tegnap az amerikai ISM szolgáltatószektorra vonatkozó indexe a vártnál lényegesen jobban erősödött és 8 hónapos csúcsra ugrott, mind az üzleti aktivitás, mind az új megrendelések, mind az árazásra vonatkozó komponens jelentősen emelkedett.
2024. 10. 04. 11:00
Megosztás:

Újra mérséklődtek a tőzsdepiacok az USA-ban; tovább emelkedtek az olajárak

Az iráni rakétatámadást követő keddi esést, majd a későbbi stagnálást követően csütörtökön újra mérséklődtek a főbb amerikai indexek: a Dow Jones 0,4, az S&P 500 0,2%-kal csökkent, a Nasdaq Composite stagnált.
2024. 10. 04. 10:30
Megosztás:

Meredeken estek az európai tőzsdék a geopolitikai feszültség hírére

Csütörtökön estek az európai részvények, mivel a közel-keleti geopolitikai feszültségek fokozódása miatt a befektetők óvatosak maradtak, így az energiaipar kivételével a legtöbb ágazat csökkenést könyvelhetett el.
2024. 10. 04. 10:00
Megosztás:

Szakértők elmagyarázzák, miért emelkednek a Dogecoin, Cutoshi és Ethereum árak!

A kripto világáról ismert, hogy állandó változásban van, zöld és piros napok váltakoznak. Azonban különösen a DOGE, CUTO és ETH árfolyamának emelkedése keltette fel a szakértői elemzők figyelmét. Mi hajtja ezeket a kriptovalutákat? Nézzük meg, mit mondanak a szakértők.
2024. 10. 04. 09:30
Megosztás:

Elérhető közelségben a gazdagság: Az IntelMarkets (INTL) előértékesítése rekordokat dönt, felülmúlva a Ripple-t (XRP) és az Ethereumot (ETH)

A kriptovaluta világában nagyon kevés előértékesítés kelt akkora figyelmet, mint az IntelMarkets (INTL). Ez az új ICO néhány nap alatt elérte a harmadik szakaszt, miközben eddig több mint 900 ezer dollárt gyűjtött össze.
2024. 10. 04. 09:00
Megosztás:

Az építészetben helye van a kreativitásnak

Az építészetben helye van a kreativitásnak, és nemcsak az öncélú kreativitásnak, hanem a közösségben való gondolkodásnak is - hangsúlyozta Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építészeti államtitkára a Középülettervező Zrt. (KÖZTI) 75. születésnapi rendezvényén csütörtökön Budapesten.
2024. 10. 04. 08:30
Megosztás:

Így növelnék a betegápolás hatékonyságát

Újabb repülőgépeket bérelt a brit kormány a Libanonban tartózkodó brit állampolgárok elszállítására.
2024. 10. 04. 07:30
Megosztás:

Solana, SUI és a DTX Exchange nyereséges választások a vásárláshoz, mivel a kriptopiac felülteljesíti a részvénypiacot

A Federal Reserve 2024. szeptember közepén végrehajtott kamatcsökkentései nagyobb mértékben befolyásolták a kockázatos eszközökhöz elérhető likviditást, mint a részvénypiaci termékeket. A kriptodeviza tokenek egyre fontosabb szerepet töltenek be a globális pénzügyekben, és nemrégiben felülmúlták a részvénytermékeket is.
2024. 10. 04. 07:00
Megosztás:

CETOP 5/10/40 index számítása a BÉT-en

Új taggal bővül a Budapesti Értéktőzsde régiós tőzsdéket követő CETOP indexcsaládja. Megkezdődött a CETOP 5/10/40 index számítása a BÉT-en, amely a legjelentősebb közép-európai tőzsdei vállalatok teljesítményét tükrözi. Az új mérőszám nettó hozamindex és minden tőzsdenap végén kerül kiszámításra és közzétételre, így elsődlegesen benchmark funkciót tölt be. A legfontosabb újítás pedig, hogy megfelel azoknak a befektetési korlátoknak is, amelyeket az Európai Unió befektetési alapok kezelésére és értékesítésére vonatkozó direktívája (UCITS) ír elő.
2024. 10. 04. 06:00
Megosztás: