Magyarország, Románia és Törökország is a legnagyobb kockázatoknak kitett piacok között Ukrajna megszállása miatt

Egy gazdasági és egy pénzügyi elemzést is kiadott nemrég az Allianz, amelyekben többek között Ukrajna orosz fegyveres erők általi megszállásának hatásait vizsgálja az európai feltörekvő piacokra. A tanulmányokban a vezető pénzügyi szolgáltató egyebek mellett olyan tényezőket vesz sorra, mint az országok termelésében jelentős szerepet játszó, Oroszországból érkező energia-, fém- és agrár-élelmiszeripari alapanyagok, illetve az ezekkel összefüggő ellátási fennakadások és áremelkedések. A vállalat a kutatásokban kitér a fejlett gazdaságokban megfigyelhető pénzügyi szigorításokból és lassuló kereskedelmi növekedésből adódó kedvezőtlen pénzügyi kondíciókra is, amelyeket a katonai agresszió árupiacra gyakorolt negatív hatása tovább súlyosbíthat.

Magyarország, Románia és Törökország is a legnagyobb kockázatoknak kitett piacok között Ukrajna megszállása miatt

Az Allianz rendszeresen elemzi a legmeghatározóbb piaci tendenciákat, hogy ezzel is segítse ügyfeleit a működésüket, illetve életkörülményeiket meghatározó döntések megalapozásában. Két új publikációja az Ukrajnát ért támadás gazdasági és pénzügyi, már érezhető rövid és várhatóan hosszabb távon jelentkező hatásait értékeli.

Az Allianz elemzéseinek egyik fő megállapítása, hogy az Ukrajnában zajló katonai agresszió gazdasági következményei világszerte, de különösen az európai gazdaságokban visszafogják a GDP növekedésének ütemét. A vállalat várakozásai szerint a kereskedelem volumene 2022-ben 4 százalékkal emelkedik, ami 2 százalékponttal elmarad a katonai agresszió megelőző előrejelzésektől.

Orosz függésben

Oroszország a globális és regionális ellátási láncok egyik meghatározó beszállítója, az orosz fegyveres erők által indított támadás továbbra is leginkább a kelet-európai piacokra gyakorol negatív hatást. Az Oroszországban előállított energia (olaj és gáz), fém (pl. alumínium, palládium, nikkel), valamint mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek (pl. búza, kukorica) jelentős szerepet játszanak más országok termelésében. Oroszország részesedése ezen árucikkek globális kiviteléből rendre 9, 3, illetve 2 százalék, míg az ezek importjának leginkább kiszolgáltatott országok között van Bulgária (a GDP csaknem 9 százalékát elérő mértékben), Litvánia (a GDP 5 százalékát meghaladó mértékben) és Magyarország (a GDP több mint 2 százalékával). Ráadásul a más beszállítóktól is könnyedén beszerezhető élelmiszeripari és energetikai árucikkekhez képest a fémipari termékektől nagyobb mértékben függenek az importőrök. További nehézséget jelent, hogy ez utóbbiakat sok esetben kifejezetten az adott szállító adottságainak megfelelően kialakított ipari folyamatokban használják fel, így új exportőr bevonása – amennyiben egyáltalán lehetséges – problémás, és akár az érintett ipari eljárások módosítását is igényelheti.

Néhány országot különösen súlyosan érintett a fosszilis energiahordozók és az élelmiszerek áremelkedése. Az Allianz előrejelzése szerint a nettó importőrök áruhiányra, majd társadalmi elégedetlenségre számíthatnak. Hasonló a helyzet az európai feltörekvő országokban (pl. Lengyelországban), amelyeket földrajzi közelségük miatt az Ukrajnában zajló események hatásai számos szempontból kedvezőtlenül érintettek.

Az elemzések arra is felhívják a figyelmet, hogy mindezek mellett az olajkészletek világszerte csökkennek, a finomítói kapacitások túlterheltek, és az alacsony kéntartalmú (ezáltal könnyebben finomítható) nyersolajat szállító termelők, mint például Nigéria, nehezen tudnak nagyobb mennyiséget biztosítani. Egy gázolajválság kialakulása esetén a közúti szállítmányozás tovább súlyosbítaná a globális ellátási láncok zavarait. A becsült készletek pedig nagyjából három hónapra elegendők Franciaország, Spanyolország vagy Magyarország számára.

Súlyosbodó államadósság

A feltörekvő piacok és a fejlődő gazdaságok (EMDE) pénzügyi dinamikája a tőkemérlegek és a folyó fizetési mérlegek alakulása révén már azt megelőzően kedvezőtlen irányt vett, hogy Ukrajna megszállása komoly zavarokat okozott volna a tőkepiacokon. Az Egyesült Államok jegybankja által bevezetett inflációellenes monetáris politika következtében az EMDE-országokban a dollárbefektetések egyre kevésbé vonzóak. Ennek hatására az amerikai reálkamatok növekedésének megindulásával az egyes országok között a külföldi tőkéért folytatott verseny élesedésevárható az Allianz pénzügyi elemzése szerint, ami a korábbi tapasztalatok alapján a feltörekvő és fejlődő gazdaságokban jelentős devizanyomást idézhet elő. Minél tovább maradnak fenn a geopolitikai feszültségek és minél később állnak helyre az ellátási láncok, annál nehezebbé válik az érintett országok számára, hogy külföldi tőkebefektetésekhez jussanak.

A jelenlegi feltételek alapján a feltörekvő gazdaságok állampapírjainak hozamszintjei várhatóan széles körben, de aránylag visszafogott mértékben növekednek. A helyi valutákban kibocsátott papírok hozamai 2022-ben magasak maradnak, a kedvezőtlen hatások mérséklődésével azonban 2023-ban már fokozatosan megindulhat egy ellentétes irányú mozgás. Kedvezőtlen esetben az orosz fegyveres erők agressziójának fokozódása viszont sokkal nagyobb mértékű inflációval járó, globális gazdasági visszaeséshez vezethet. A feltörekvő piacok alapvető gazdasági helyzetének romlása és az általánossá váló tőkekiáramlás a kemény valutában felvett hitelek kamatfelárainak növekedését és a helyi valutákban kibocsátott államadósság hozamnövekedését eredményezheti.

Az államadósság GDP-hez mért aránya a 2008. évi legalacsonyabb szinthez viszonyítva az EMDE-piacokon folyamatosan nőtt, és jelenleg az akkori szint több mint kétszeresével egyenlő. Ezen országok kötvényei jellemzően helyi valutákban denomináltak, főként belföldi befektetők részére, ahol – különösen a forgalmasabb időszakokban – a nemzetközi hitelezők kisebb mértékben vesznek részt. Egy külföldi befektető számára ez az eszközosztály elvileg kockázatosabb a kemény valutákban denominált kötvényeknél, mert az olyan szokásos tényezők mellett, mint az infláció vagy a növekedési kilátások, a valutaárfolyam-mozgásokat és azt a tényt is figyelembe kell vennie, hogy a helyi valuta és a monetáris politika a kibocsátó ország felelősségi körébe tartozik. A belföldi befektetők számára ezzel szemben a devizakockázat kevésbé fajsúlyos kérdés, és a helyi pénzintézeteket jellemzően kormányzati ösztönzők támogatják az ilyen eszközök iránti kereslet élénkítésében. A likviditási és a ciklikus kockázatok értékelése alapján a legnagyobb kockázatoknak kitett feltörekvő piaci országok között van Európában Magyarország, Románia és Törökország. Ezek az országok várhatóan még a geopolitikai feltételek stagnálása esetén is csak komoly küzdelem árán állíthatják helyre gazdasági egyensúlyukat és kerülhetik el az államadósság romlását.

Az Allianz átfogó elemzései segítenek áttekinteni az aktuális globális piaci összefüggéseket, így a részletes információkkal alátámasztott tendenciák objektív képet adnak a világban zajló események mindennapi életre gyakorolt hatásairól. A vállalat ügyfelei így már megalapozott ismeretekkel vághatnak bele pénzügyeik tervezésébe. Az Allianz szakértői az üzleti vállalkozások és a magánszemélyek felelős partnereiként a tanulmányokban foglalt adatokat is felhasználva nyújtanak személyre szabott biztosítási és befektetési tanácsokat, hogy minden esetben az igényeknek leginkább megfelelő pénzügyi szolgáltatást kínálják.


Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás: