Már a cégeket is célba vették az online csalók

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forintot védett meg ügyfelei számára.

Már a cégeket is célba vették az online csalók

A hagyományos adathalász módszerek egyre kevésbé eredményesek, a bűnözők ezért mind gyakrabban pszichológiai manipulációval próbálják megszerezni az áldozatok pénzét, illetve egyre többször vesznek célba vállalkozásokat.

Idén tovább nőtt a csalási kísérletek száma. Az Ersténél az első félévben a bűnözők közel 21 ezer esetben próbálták megszerezni az ügyfelek pénzét, ami a tavalyi egész éves mennyiség 60 százaléka. Ennél is gyorsabban emelkedik az ellopni szándékozott összeg: az első félévben közel 7 milliárd forintot kíséreltek meg eltulajdonítani – ez a tavalyi egész éves összeg 90 százaléka.

Darabra számolva a kísérletek döntő többsége, közel 85 százaléka a bankkártyákhoz kapcsolódó visszaélés, ám a bűnözők a legnagyobb összegeket az átutalások esetében igyekeznek kicsalni az ügyfelek számlájáról: az átutalásos csalások teszik ki a kicsalt összegek 84 százalékát.

„A kártyákhoz kapcsolódó adathalászat, és az Erste online platformját, George-ot célzó próbálkozások száma és összege is visszaesett idén a biztonsági fejlesztéseinknek is köszönhetően” – mondta el Zsiga Krisztina, a bank kockázatkezelési vezérigazgató-helyettese. 

A bank piaci részesedéséhez képest kisebb az erstés ügyfeleket érintő csalási kísérletek száma, míg a megakadályozott csalások meghaladják azt. A bank az első félévben a csalási kísérletek 85 százalékát akadályozta meg sikeresen (tavaly egész évben az arány 83 százalék volt), és ezzel az ügyfeleknek 5,7 milliárd forintot takarított meg" – tette hozzá.

Az Erste évek óta fejleszti saját, valós idejű megfigyelőrendszerét, amely az utalásokat folyamatosan figyeli, és a csalások többségét már időben kiszűri. Emellett a bank az elsők között csatlakozott a GIRO Zrt. Központi Visszaélésszűrő Rendszeréhez, amely fél másodperc alatt ellenőrzi a tranzakciókat, tovább növelve a biztonságot. A Magyar Nemzeti Bank ajánlásával összhangban az Erste tavaly bevezette az egyéni költési szokásokhoz igazodó napi utalási limiteket is, amely már rövidtávon csökkentette a csalók által okozott károkat.

A bank a mesterséges intelligenciát is bevető modern technikai megoldások mellett folyamatos ellenőrzéssel és az ügyfelek tájékoztatásával dolgozik azon, hogy minél kevesebb visszaélés történjen. Ez utóbbi azért különösen fontos, mert a legjobb védelmi rendszer is gyenge, ha önként átadják a kulcsait – márpedig a csalások egy jó része olyan pszichológiai manipulációra épít, amely emberi tulajdonságainkat kihasználva vesz rá minket éppen erre. A felkészülés mellett ezért a felkészítés ma a védekezés egyik legfontosabb eleme: példák bemutatásával, folyamatos tájékoztatással lehet megvédeni az ügyfeleket attól, hogy a bűnözők áldozatai legyenek.

Zsiga Krisztina kiemelte: ma már a vállalkozások is célpontok. Mivel itt nagyobb összegek mozoghatnak, a csalók előszeretettel veszik célba a cégeket, annak ellenére is, hogy esetükben a biztonsági protokollok bonyolultabbak lehetnek – például két aláírás kell az utaláshoz. Így mindenkinek, aki egy vállalkozás pénzügyeit kezeli, érdemes különösen felkészülnie az új módszerekből.

Az elmúlt fél évben a manipulációs csalások aránya növekedett – ilyenkor például valamilyen hatóság nevében, vagy magukat banki ügyintézőnek kiadva telefonálnak a bűnözők azzal, hogy veszélyben van az ügyfél pénze, és el kell utalnia egy „biztonságos számlára”, ám ilyen számla a valóságban nem létezik. Gyakori módszer az is, hogy valamilyen program, távoli elérést biztosító szoftver telepítésére veszik rá a gyanútlan áldozatot, aki ezek után már csak nézni tudja, hogyan veszik át az irányítást a gépe, telefonja felett és ürítik ki a számláját.

Jelentős a befektetési csalások aránya is: az ügyfelet ilyenkor csábító ígéretekkel veszik rá arra, hogy a pénzét utalja a bűnözők számlájára, és sokszor még hamis befektetői oldalt is létrehoznak, ahol követhetőek a hozamok és a befektetések – így nagyobb összegre is szert tehetnek, mielőtt köddé válnak.


Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás: