Még idén is az eladók diktálhatnak a cégértékesítésben

Bizonytalanságból egyre több, cégeladásból viszont kevesebb volt az idei év első nyolc hónapjában. Mindez azonban nem önmagában az ukrajnai háborúnak vagy a kedvezőtlen inflációs és energiahelyzetnek köszönhető. 2021 ugyanis nagyon erős év volt, amely a Covid–19 járvány enyhülésével sorra döntötte a rekordokat vásárlói érdeklődésben és a konkrét tranzakciók számában is, amit nehezen tudna most megismételni az M&A piac. A Mazars szakértője azonban úgy látja, még mindig eladói piacról beszélhetünk, ahol jó esélyei vannak azoknak, akik cégük eladásán vagy tőkebevonásban gondolkoznak.

Még idén is az eladók diktálhatnak a cégértékesítésben

A világjárvány úgy csengett le 2021 második felére, hogy a bőségesen rendelkezésre álló hitel- és tőkeforrások, illetve az akkor még alacsony kamatok rekordszámú tranzakciót produkáltak. Továbbá itt Közép-Kelet-Európában a magántőke társaságok tőkebevonása elérte az 1,75 milliárd eurót. Bár 2022 első félévét áthatotta az egész Európát fenyegető magas infláció okozta bizonytalanság, és ezzel egy időben az ukrajnai háború gazdasági következményei, a cégvásárlási aktivitás csupán az előző évi rekordokhoz képest mutatott némi visszaesést – összegezte az idei tapasztalatokat Gál Balázs, a Mazars pénzügyi tanácsadási üzletágvezetője. 2022 első felében 16 bejelentett, 5 millió USD feletti értékű tranzakció zárult Magyarországon a Mergermarket adatai szerint, miközben ez a szám 22 volt 2021 azonos időszakában. A második és harmadik negyedévi tapasztalatok pedig azt mutatják a szakértő szerint, hogy a befektetők nem riadtak el, sőt még mindig kifejezetten eladói piacról beszélhetünk, ahol célszerű minél hamarabb cselekedni, ha valaki értékesíteni szeretné vállalkozását.

Magyar piac, kivárás?

Mindez azt jelenti, hogy a szomszédban zajló háború csak rövid időre okozott átmeneti bizonytalanságot, mert a tavasz közepétől felpörgött elsősorban az informatikai fejlesztő vállalkozások és a termelő cégek iránti érdeklődés. Más kérdés, hogy a magyar cégtulajdonosok jellemzően szeretnek kivárni. “Az a tapasztalatom, hogy a magyar cégtulajdonosok nehezebben hozzák meg a döntést, hogy eladják a cégüket mint ami jellemző bizonyos más országokban”, mondja Gál Balázs, aki több évnyi, Kanadában és Svájcban szerzett tapasztalattal is szemléli a magyar piacot. Mint mondta, “jó időkben jellemzően azért várnak, mert meg vannak győződve, hogy »jövőre még többet fog érni a cég«. A nehezebb időkben pedig azért várnak mert bíznak a magyar állam védőhálójában, ha esetleg nagyon rosszra fordul a helyzet, és inkább majd az újabb gazdasági fellendülés után értékesítenék a cégüket. Csak ritkán fordul elő, hogy egy cégtulajdonos a gazdasági környezettől függetlenül, akár személyes okokból úgy dönt, hogy pénzzé teszi a több évtizedes munkáját és más célokra fókuszál a következő években.”

Fontos a vevőjelöltek versenyeztetése

A magyar gazdaság helyzete, vagy konkrétabban a forint árfolyama az M&A piacot jóval kevésbé befolyásolja, mint azt sokan várták. Sőt, azon cégek, amelyek exportra termelnek, még erősödni is tudtak a forint gyengélkedése miatt. Az árfolyam volatilitása igazán azoknak a vállalkozásoknak fáj, amelyeknek nagy az import kitettsége, de még ezek is lehetnek vonzóak a piacon, hiszen összességében nem a pillanatnyi jövedelmezőség az, ami a stratégiai befektetőket mozgatja.

Ennél sokkal lényegesebb, hogy ha valamit igazán befolyásolt az elmúlt egy év pénzpiaci és gazdasági bizonytalansága, az a vevőoldali óvatosság növekedése. A vevőkeresés, az átvilágítási folyamat összetettsége és az adás-vétel feltételeinek letárgyalása pedig egyáltalán nem triviális feladat ilyen környezetben – véli Gál Balázs, a Mazars szakértője. Ezért sem érdemes kihagyni a folyamatból a tapasztalt tranzakciós tanácsadót, aki akár az úgynevezett „earn-out” konstrukciók kialakításával is segíthet a vevő és eladó közötti árazási elvárások közötti különbség áthidalásában. Az ilyen megoldások lényege, hogy a végső vételár egy bizonyos részét a vállalkozás 1-2 éves jövőbeli jövedelmezősége, pénzügyi teljesítménye alapján határozzák meg. Egy ilyen összetett megállapodás kidolgozása ugyanúgy szakértőt kíván, mint az eladó cégek felkészítése, és megfelelő, versenyezni is hajlandó vevői kör felkutatása. És éppen ez lehet a tranzakciós tanácsadó megbízásának igazi hozadéka. Sok cégtulajdonos kezd részletes tárgyalásokba kizárólag egy jelentkezővel, ami hiba. A magyar vállalkozók tudják, miért érdemes versenyeztetni például a beszállítókat, hogy a legjobb feltételeket érjék el a piacon. Miért ne versenyeztetnék a vevőket, amikor az akár egy élet munkájával felépített cégüket adják el? Főként a jelenlegi piaci helyzetben, amikor ezt még jó feltételekkel tehetik meg.


Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Déli körvasút ügyében

Eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a budapesti Déli körvasút beruházás ügyében - tájékoztatta a hatóság hétfőn az MTI-t.
2026. 10. 12. 14:30
Megosztás:

Felhőtől a teniszpályáig: SAP-val gyorsítja globális működését a Wilson

Közel húsz éve SAP-megoldásokra támaszkodik globális működésének összekapcsolásában a Wilson Sporting Goods, a világ egyik legismertebb sporteszköz- és sportruházati vállalata. A pénzügytől és értékesítéstől a beszerzésen, raktározáson és vámfolyamatokon át az adatelemzésig egységes digitális alap segíti, hogy a Wilson több ezer terméke a megfelelő időben jusson el profi sportolókhoz, üzletekhez, webáruházakhoz és vásárlókhoz világszerte. A vállalat következő nagy lépése a 2027-ben induló SAP S/4HANA-transzformáció lesz, amelyhez már mesterségesintelligencia-alapú támogatást is használ.
2026. 10. 12. 14:00
Megosztás:

Magyar bankkártyát bocsát ki a Revolut?

A Revolut bankkártyákkal történő hazai készpénzfelvételekkel kapcsolatban számos hír látott napvilágot az utóbbi időben. Az Erste Bank például nem terhel be már külön ATM használati díjat a kérdéses kártyákkal történő készpénzfelvételek után. De miért nem terhel be díjat és mi következhet ebből?
2026. 10. 12. 13:30
Megosztás:

A „zöld” jelző már kevés októbertől: hatósági kockázat az ingatlanpiacon

Szeptember 27-től Magyarországon is szigorúbb fogyasztóvédelmi szabályok vonatkoznak a környezeti és fenntarthatósági állításokra. Az irány egyértelmű: a lakó- és kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó „zöld”, „energiahatékony”, „alacsony karbonkibocsátású” vagy „net zero” állítás mögött meg kell tudni mutatni milyen adat, tanúsítás vagy műszaki teljesítmény támasztja azt alá. Jogsértés esetén az ügy hatáskörétől függően a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság vagy a Gazdasági Versenyhivatal járhat el.
2026. 10. 12. 13:00
Megosztás:

A mellrák nemcsak a nők ügye – a férfiakat is érinti, miközben sokat tehetnek a hozzájuk közel álló nők egészségéért is

Magyarországon évente mintegy 2000 nő hal meg mellrákban, miközben a szűrésre behívott nőknek alig 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. A Mellrákinfó Egyesület az idei „rózsaszín októberben” a pékárukat értékesítő Lantmännen Unibake támogatásával a férfiakat is megszólítja, hogy kevesebb felesleges áldozatot szedjen a betegség.
2026. 10. 12. 12:30
Megosztás:

Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat

Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pénzügyi bizottság támogatása azonban még nem jelent végleges törvényt: mindhárom intézkedés további parlamenti jóváhagyásra vár.
2026. 10. 12. 12:00
Megosztás:

A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás: