Megbolondult a pénzpiac – a lakáshiteleseknek ez a törlesztés biztonságát hozhatja

Az 5 és 20 évre fixált lakáshitelek kamata közötti különbség az októberi 116 bázispontról mára 22 bázispontra szelídült. A money.hu szakértői szerint eddig soha nem volt ilyen alacsony a végig fix törlesztés biztonságának felára – ráadásul a következő hetekben még ez is eltűnhet, hiszen a pénzpiacokon az infláció miatt ma már kisebb a 20 éves futamidő kamata, mint az 5 éves idősávé.

Megbolondult a pénzpiac – a lakáshiteleseknek ez a törlesztés biztonságát hozhatja

Kisebb a kamat 20, mint öt évre

Nevezetes napként vonul be majd a magyar bank történelembe 2021 november 23-a. Ez volt az a nap, amikor a pénzpiaci kamatszinteknél a húszéves futamidejű kamat az öt éves futamidőre kínált kamatszint alá süllyedt. Az inflációs hatásoknak köszönhetően december közepére a húszéves BIRS 4,57 százalékos értéke már 24 bázisponttal haladja meg az ötéves BIRS kamatszintjét. Az év elején még 1,1 százalékkal magasabb volt a hosszú futamidő kamata. Nincs ilyen megdöbbentően látványos változás a 10 és a 20 éves pénzpiaci kamatokban, de a 10 éves kamatok drágulása itt is számottevően gyorsabb, mint a 20 évesé, ennek köszönhetően a két BIRS futamidő közötti különbség az év eleji 59 bázispontról 10 bázispontra csökkent.

A pénzpiaci kamatok változása novemberben és decemberben egyre gyorsabb mértékben mutatkozik meg a lakáshitel kamatokban annak köszönhetően, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) is ritmust váltott a kamatemelések terén. A money.hu számításai szerint ugyan a banki hitel ajánlatokban ma még magasabb a 20 évre fixált hitelek kamata és hitel költsége az 5 éves kamatperiódusra kínált kölcsönökhöz képest, ám a különbözet számottevően csökkent az elmúlt két hónapban.

Ötször gyorsabban nőnek a rövid kamatok

A jelenleg a piacon elérhető 3 legjobb ajánlatból képzett átlagkamat az 5 évente változó kamatozású. 20 milliós lakáshitel esetében október 20-ához képest 116 bázisponttal 3,18-ról 4,34 százalékra emelkedett. Ugyanezen időszak alatt a 20 évre végig fix kamatozást kínáló hitelek átlagkamata mindössze 22 bázisponttal 4,76 százalékról 4,98 százalékra nőtt.  A fentiek miatt a két kamatperiódus kamatai közötti különbség az októberi 50 százalékról 15 százalék alá mint szelídült.

A változás még markánsabban látszik a törlesztőrészletek esetében. Míg októberben egy 20 millió forintos 20 évre szóló hitelt 5 éves kamatperiódus mellett 113 132 forintos törlesztőrészlettel lehetett felvenni, addig december 15-én ugyanennél a hitelnél már 125 131 forint az átlagos törlesztőrészlet, ami tíz százalékot meghaladó drágulást jelent. Ehhez képest a végig fix hitelek törlesztőrészlete 129 210 forintról 132 558 forintra emelkedett, ami alig 2,6 százalékos különbséget jelent. A fizetendő törlesztőrészletekben októberben még 14 százalékkal olcsóbban jött ki az, aki azt vállalta, hogy hitelét 5 évente átárazzák ahhoz képest, aki nem akart többé a kamatok változásától remegni. Ez a különbség mára 6 százalék alá szelídült.

A végig fix hitelnél nem változik a visszafizetendő összeg

Ami a hitel teljes visszafizetendő összegét illeti, ott az 5 éves kamatperiódust választó ügyfelek az október közepi szintekhez képest 6,7 százalékkal magasabb törlesztési teherrel számolhatnak: az októberi 28,26 millió forint helyett immár 30,17 millió forintot kell majd a money.hu mostani számításai szerint kifizetniük. Ezzel szemben a végig fix hitelek teljes visszafizetendő összege lényegében nem változott az elmúlt két hónap alatt, továbbra is 31 millió forintot kell majd visszafizetni a hitel 20 éves futamideje alatt. Ennek következtében az az ügyfél aki októberben végig fix hitelt választott még összességében tíz százalékos prémiumot fizetett a banknak azért hogy a törlesztőrészlete a teljes futamidő alatt változatlan maradjon. Most azonban mindössze 2,8 százalékkal kerül többe törlesztőrészlet biztonsága ahhoz képest, hogy az ügyfél öt évente új kamattal és törlesztőrészlettel szembesüljön – hívják fel a figyelmet a money.huszakértői. Ráadásul a jegybank további kamatemeléseinek hatására – a pénzpiaci kamatváltozásokat lekövetve - néhány héten belül a végig fix hitelek kamata az 5 éves kamatperiódus alá csökkenhet, onnantól a végig fix hiteleken már a törlesztőrészletben is nyerhetnek az ügyfelek.

Ha csökken a kamat, a végig fix hiteleseknek az sem lesz világvége

Persze, aki ebben az időszakban vállal rövidebb kamatperiódus mellett hitelt gondolkodhat úgy, hogy a jelenlegi magas infláció addigra bizonyosan megszelídül és onnantól kezdve a következő kamatfordulótól már kisebb kamattal és törlesztőrészlettel folytathatja a törlesztést. Ugyanakkor a money.hu szakértői arra hívják fel a figyelmet hogy a későbbiekben is bármikor módja van bármilyen hitellel rendelkező ügyfélnek arra, hogy változtasson eredeti hitelek kamatperiódusán. Abban az esetben tehát, ha visszatérnének a 2010-es évek második felének „kamatmentes” évei, akkor a hosszan fix hiteleseknek módjuk lesz arra hogy a kamatperiódust megváltoztatva vagy hitelcserével saját kölcsönüket olcsóbbra cseréljék. Ezzel áll szemben az a biztonság, hogy a végig fix hitelt felvevő ügyfél stabilan azzal számolhat hogy a törlesztő részlete a futamidő akár két évtizedes időtávjában sem változik. A hosszan fix hitelek felvétele melletti érv lehet az is, hogy az inflációnak köszönhetően a pénz jelenértéke bizonyosan változni fog, azaz azzal számolhatunk, hogy a mai 100 000 forint vásárlóértéke bizonyosan magasabb lesz, mint 5-10 év múlva. Ebben az esetben pedig az akkori 100 000 forintos törlesztőrészlet összességében kisebb terhet jelent majd az ügyfélnek.

A Binance 1 milliárd dolláros védelmi alapját Bitcoinba konvertálta – Új korszak kezdődhet a kriptobiztonságban

A világ legnagyobb kriptotőzsdéje új stratégiát választott: a SAFU alap immár BTC-ben védelmezi a felhasználók vagyonát.
2026. 02. 02. 22:00
Megosztás:

Az EU kifogyhat a megújuló energiaforrásokhoz szükséges fő nyersanyagokból

Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz, már 2030-ra problémák lehetnek ezek biztosításában - állapította meg az Európai Számvevőszék hétfőn közzétett jelentésében.
2026. 02. 02. 21:30
Megosztás:

Napelem a jelenlegi piaci környezetben: kivárni vagy beruházni?

Az elmúlt években az energiapiac olyan mértékű változásokon ment keresztül, amelyek alapvetően írták újra a beruházási döntések logikáját. Az árak ingadozása, a hálózati bizonytalanságok és a szabályozási környezet átalakulása miatt egyre több háztartás és vállalkozás teszi fel a kérdést: érdemes most napelemes rendszerbe fektetni, vagy célszerűbb kivárni egy kedvezőbb időszakot?
2026. 02. 02. 21:00
Megosztás:

A Jupiter új fejezetet nyit: Jönnek az első predikciós piacok a Solanán

A decentralizált tőzsde integrálja a Polymarketet, hogy felépítse a Solana blokklánc első predikciós piachálózatát. A Solana-alapú Jupiter decentralizált tőzsde (DEX) merőben új irányba bővíti szolgáltatásait: a cég bejelentette, hogy integrálja a Polymarketet, a legnagyobb blokklánc-alapú predikciós piacot.
2026. 02. 02. 20:30
Megosztás:

Digitális Fizetési Szolgáltatók Terjeszkedése Magyarországon

Aki mostanában próbált készpénzzel fizetni egy budapesti kávézóban vagy az egyik népszerű nyári fesztiválon, az hamar szembesülhetett a valósággal: a fizikai bankjegyek korszaka lassan, de biztosan leáldozóban van.
2026. 02. 02. 20:00
Megosztás:

Pénzvisszafizetési garanciát ad az ALDI a friss zöldségekre és gyümölcsökre

Az ALDI Magyarország vásárlói elégedettsége érdekében minőségi garanciát nyújt az üzleteiben árusított valamennyi friss zöldségre és gyümölcsre. Amennyiben a vásárlók nem elégedettek a megvásárolt zöldség, illetve gyümölcs minőségével, bármelyik ALDI-üzletbe visszavihetik, és a vállalat visszatéríti a vételárat. A vásárlók minden hónapban megszavazhatják, melyik zöldség vagy gyümölcs legyen elérhető rendkívüli kedvezménnyel.
2026. 02. 02. 19:30
Megosztás:

Vitalik Buterin új Ethereum víziója: Kétszintű blokkláncmodell és a tartalomkészítők kriptogazdasága

Az Ethereum társalapítója szerint a blokklánc jövője egy kettős rétegű modell köré épül, ahol a tartalom és a közösség új ösztönzőket kap. Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója új elképzeléseket vázolt fel a blokkláncok jövőjéről.
2026. 02. 02. 19:00
Megosztás:

Rekordot döntött a hazai védjegybejelentések száma

Jelentős növekedést mutatnak a magyarországi iparjogvédelmi adatok, 2025-ben több mint tíz éve nem látott szintre emelkedett a védjegybejelentések száma, miközben a formatervezésiminta- és használatiminta-oltalmi kérelmek terén is egyértelmű erősödés tapasztalható - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 02. 18:30
Megosztás:

Tíz év alatt duplájára nőtt az utasbiztosítást kötők aránya

A külföldre utazó magyarok kétharmada már köt utasbiztosítást, ami jelentős előrelépés a tíz évvel ezelőtti egyharmados arányhoz képest – derül ki a Groupama Biztosító legfrissebb adataiból. A téli szezonban a hazai utazók két táborra oszlanak: míg sokan a közeli osztrák vagy akár a lengyel síterepeket választják, addig mások a hideg elől menekülve inkább a napfényes Egyiptomot és Marokkót részesítik előnyben. A társaság 2025-ös adatai szerint egy közlekedési baleset esetén a kárkifizetés megközelítheti a 30 millió forintot is, míg megbetegedésből kifolyólag egy egyedi esetben 34 millió forintos kárkifizetésre is sor került.
2026. 02. 02. 18:00
Megosztás:

Rekordösszegű tőkekiáramlás a Bitcoin ETF-ekből – Újabb vihar a kriptopiacon

Csak a múlt héten közel egymilliárd dollárt vontak ki a Bitcoin ETF-ekből: a befektetői bizalom megingott, az altcoinok is nyomás alá kerültek. Mi áll a háttérben?
2026. 02. 02. 17:30
Megosztás:

AZ MVM hibrid erőművet hoz létre Ajkán

Az MVM Balance Zrt. akkumulátoros energiatárolót épít a bakonyi gázturbinás erőműhöz az ajkai iparterületen - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 02. 17:00
Megosztás:

Hongkong megnyitja kapuit a stabilcoin kibocsátók előtt

Márciusban érkezhetnek az első engedélyek: az ázsiai pénzügyi központ új fejezetet nyit a digitális pénzügyek szabályozásában: jönnek a hivatalos stabilcoin engedélyek.
2026. 02. 02. 16:30
Megosztás:

Több mint egymillió személykocsit gyártott tavaly a Skoda Auto

Tavaly 1,065 millió személygépkocsit gyártott a cseh Skoda Auto, 15 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a német Volkswagen konszernhez tartozó cseh autógyár hétfőn.
2026. 02. 02. 15:30
Megosztás:

Bitpanda és Ribbon Plc összefogása: új lendület a brit kriptopiacnak

A kriptovaluták új korszakba léphetnek az Egyesült Királyságban egy ígéretes fintech partnerség révén. Egy friss együttműködés felpezsdítheti a brit kriptovaluta szektort: a Bitpanda Technology Solutions és a Ribbon Plc összefogásával új, szélesebb körben elérhető digitális eszközszolgáltatások kerülhetnek a piacra. Bár a részletek még homályosak, a potenciál óriási – különösen a kriptoeszközök mainstream pénzügyi rendszerbe való beillesztését illetően.
2026. 02. 02. 15:00
Megosztás:

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A megújult HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat jövője szempontjából mérföldkőnek számít, hogy az Európai Bizottság illetékes szerve lehetővé tette a HUN-REN kutatási intézményeinek a szükséges adminisztratív folyamatok megkezdését, és ezzel az uniós pályázati részvételük folyamatos lesz - közölte az MTI-nek hétfőn megküldött közleményében a kutatóhálózat.
2026. 02. 02. 14:30
Megosztás:

Aki magyar részvényt vett, jól járt januárban

Erőteljes rajtot vett a hazai részvénypiac 2026-ban, a BUX index január végére, új rekordot elérve 128 831,58 pontra emelkedett, ami 16 százalékos növekedést jelent az előző év zárásához képest. A januári összforgalom 477,6 milliárd forintot tett ki, amely 23,9 milliárd forint értékű napi átlagnak felelt meg. A legnépszerűbb részvények sorrendjét továbbra is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon vezette 287,9, 94,5 és 49,6 milliárd forint értékű forgalommal. A befektetési szolgáltatók közül a Concorde tört az élre, amelyet a WOOD & Company és az ERSTE követett.
2026. 02. 02. 14:00
Megosztás:

Trump szerint Venezuela komoly bevételhez juthat

Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. 02. 02. 13:30
Megosztás:

Döntésképtelenség bénítja a magyar vállalkozókat

A magyar vállalkozók körében egyre gyakoribb a döntésképtelenség, pedig az információk könnyen hozzáférhetők – állítja Kasza Tamás lezárási specialista. A „tudás–cselekvés paradoxon” lényege, hogy a túl sok tudás bénítja a cselekvést, amit szerinte a szocialista múlt kockázatkerülő reflexei is erősítenek.
2026. 02. 02. 13:00
Megosztás:

Tavaly Magyarországon több mint 200 kockázatos termék miatt kellett intézkedni

Az EU Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszere (RASFF) alapján 2025-ben Magyarországon 249 kockázatos termék miatt kellett intézkedni, az esetek főként zöldségekhez és gyümölcsökhöz, baromfihúshoz és az abból készült termékekhez, valamint gabonához és pékáruhoz kapcsolódtak, 82 százalékban külföldi előállítású termék volt érintett - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 02. 12:30
Megosztás:

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Február 1-jén lépett hatályba az a kormányrendelet, amely új alapokra helyezi a Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alap működését. A szabályozás célja a nemzeti víziközművagyon védelme és a hálózati veszteségek csökkentése. A szolgáltatóknak ezentúl elkülönített számviteli nyilvántartást kell vezetniük a karbantartásra fordított forrásokról. Illés Gábor, az ECORPS Kft. ügyvezetője szerint a rendelet előremutató, de a sikerhez elengedhetetlen a kivitelezések minőségi követelményrendszerének szigorítása. A szakember kiemelte: a szakszerűtlen munkavégzés hosszú távon veszélyezteti a hálózat élettartamát és a közpénzek hatékony felhasználását.
2026. 02. 02. 12:00
Megosztás: