Megerősítette az együttműködését a Tej Terméktanács és a Takarék Csoport

Megerősítette stratégiai együttműködését, és közösen dolgozik a tejfogyasztás népszerűsítéséért a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Takarék Csoport - közölték a felek hétfőn az MTI-vel.

Megerősítette az együttműködését a Tej Terméktanács és a Takarék Csoport

Az együttműködők kiemelt figyelmet fordítanak a tejfogyasztás népszerűsítésére, emellett felkészítik a gazdákat a piaci kihívásokra. A Takarék Csoport kutatásokkal, elemzésekkel, előrejelzésekkel segíti őket, a terméktanács pedig szakmai programokat szervez számukra - írták.

A pénzintézet a termelési környezet kiszámíthatatlanságával indokolta a támogatást, hangsúlyozva, hogy a termelők helyzetét az emelkedő kiadások, főképp a magas energiaköltségek is nehezítik. A tej iránti kereslet ugyanakkor stabil, a fogyasztás nem fog jelentősen visszaesni.

A közleményben emlékeztetnek arra, hogy a tej hazai felvásárlási ára 2021-ben tovább javult, kilogrammonként 120 forintra, ami körülbelül 10 százalékos árnövekedés az előző évhez képest. Mind a felvásárlás, mind a kivitel emelkedett tavaly, a felvásárlás csaknem 5 százalékkal, a kivitel pedig 30 százalékkal volt magasabb a 2020-asnál. A nyerstej kiviteli arány tavaly novemberben ugyan 10 százalékra mérséklődött, de az egész év vonatkozásában továbbra is 12 százalékos - ismertették.

A terméktanács vezetője a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy a belföldi tejtermelés és tejfelvásárlás volumene az uniós átlagnál nagyobb mértékben bővül, és jelentős forrásokhoz jut a Vidékfejlesztési programból. Harcz Zoltán ugyanakkor figyelmeztetett, hogy ellehetetlenülhet a korszerűsítés, a kapacitásbővítés, ha a támogatásokból az egyre magasabb energiaköltségeket kell ellensúlyozni.


Radikálisan emelkedik az idősek aránya a hajléktalanok között

Radikálisan emelkedik az idősek aránya a hajléktalanok között Magyarországon, egyre több hetven év feletti ember kerül ebbe az élethelyzetbe - állapította meg felmérésében a Február Harmadika Munkacsoport, amely pénteken ismertette jelentését Budapesten.
2026. 05. 22. 15:00
Megosztás:

Újabb üzemet épít Romániában az amerikai energetikai vállalat, az Eaton

Újabb üzemet épít Romániában az amerikai energetikai vállalat, az Eaton - írja az economica.net a Máramaros megyei tanács közleménye alapján.
2026. 05. 22. 14:30
Megosztás:

Az Avalanche Dél-Koreában erősít: stabilcoin-fizetéseket tesztel a Payco QR-hálózatán

Az Avalanche újabb fontos lépést tett a mindennapi kriptós fizetések felé: Dél-Korea egyik meghatározó fizetési szolgáltatója, az NHN KCP stabilcoin-alapú fizetési pilotot indított a Payco rendszerén keresztül. A teszt nemcsak online ajándékutalványokra, hanem offline QR-kódos fizetésekre is kiterjed, miközben az Avalanche az Egyesült Államokban a tokenizált jelzálogpiacon is megjelenik.
2026. 05. 22. 14:00
Megosztás:

Új pályán a területfejlesztés Európában

Az Európai Unió fejlesztéspolitikája történelmi léptékű átalakulás előtt áll. A 2028–2034-es többéves pénzügyi keret (MFF) előkészítése során egyre világosabban kirajzolódik, hogy az elmúlt évtizedeket meghatározó kohéziós modell fokozatosan háttérbe szorulhat, miközben előtérbe kerül egy központosítottabb, versenyképességi és geopolitikai logikára épülő európai fejlesztési rendszer. A változás nem pusztán költségvetési vagy adminisztratív jellegű: valójában az európai integráció egyik alapfilozófiájának újraértelmezéséről van szó.
2026. 05. 22. 13:30
Megosztás:

Befektetés a mindennapi kényelembe

A modern élet egyik legfontosabb kérdése, hogy hogyan tehetjük hosszú távon is kényelmesebbé a mindennapjainkat. A tudatos döntések – legyen szó otthonunk fejlesztéséről, okoseszközök beszerzéséről vagy praktikus megoldások alkalmazásáról – ráadásul amellett, hogy növelik a komfortérzetünket, még időt és energiát is megtakarítanak nekünk, érdemes tehát okosan választani. A Meleget.hu kínálata is azt mutatja, hogy ma már számos olyan eszköz áll rendelkezésünkre, melyekkel a kényelmet egy új szintre emelhetjük.
2026. 05. 22. 13:00
Megosztás:

Romániába helyezi át termelésének egy részét a legnagyobb olasz bútorgyártó, a Natuzzi

Romániába helyezi át termelésének egy részét a legnagyobb olasz bútorgyártó, a Natuzzi - írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 05. 22. 12:30
Megosztás:

Jövőre gyorsulhat vissza a magyar infláció

A tavalyi 0,5 százalék után idén 1,4 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság. A különböző adminisztratív árkorlátozások esetleges legalább részbeni kivezetése, valamint a közel-keleti konfliktus hatásai miatt az év második felében gyorsulhat a pénzromlás üteme, ugyanakkor az éves átlagos infláció még így is alacsonyabb lehet, mint 2025-ben. Az országgyűlési választásokat követően a forint jelentősen erősödött, az év második felében azonban ezt a felértékelődést fékezheti a gyorsuló infláció, a költségvetés állapota és a várhatóan fokozatosan romló külső egyensúly.
2026. 05. 22. 12:00
Megosztás:

Kaló Zoltán lesz az egészségbiztosító vezetője

Kaló Zoltán egészségügyi közgazdászt kérte fel az egészségügyi miniszter az egészségbiztosító vezetésére, amely ismét Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) néven fog működni.
2026. 05. 22. 11:30
Megosztás:

Lefelé araszoltak a fejlett piaci hosszú hozamok; kissé erősödtek a régiós devizák

Az olajárak a kezdeti emelkedés után végül kismértékben ugyan, de tovább estek tegnap, miután Marco Rubio amerikai külügyminiszter is bizakodó hangnemben nyilatkozott az Iránnal folytatott tárgyalásokról. Az euróövezetben az olajár-krízis miatt a vártnál is rosszabbak lettek az beszerzésimenedzser-indexek, a szolgáltatásoké és a teljes gazdaságé is a vártnál mélyebbre süllyedt a recessziós tartományban.
2026. 05. 22. 10:30
Megosztás:

Lefelé araszoltak a fejlett piaci hosszú hozamok; kissé erősödtek a régiós devizák

Az olajárak a kezdeti emelkedés után végül kismértékben ugyan, de tovább estek tegnap, miután Marco Rubio amerikai külügyminiszter is bizakodó hangnemben nyilatkozott az Iránnal folytatott tárgyalásokról. Az euróövezetben az olajár-krízis miatt a vártnál is rosszabbak lettek az beszerzésimenedzser-indexek, a szolgáltatásoké és a teljes gazdaságé is a vártnál mélyebbre süllyedt a recessziós tartományban.
2026. 05. 22. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek a tengerentúli indexek, a nap végére csökkent az olaj ára

Emelkedéssel zártak tegnap az amerikai részvénypiacok, miközben az olajpiacon jelentős fordulat volt megfigyelhető: a jegyzések kezdetben emelkedtek, miután hírek érkeztek arról, hogy Irán nem kívánja külföldre szállítani a dúsított uránt, a nap végére azonban az árak korrigáltak, mivel a befektetők bíznak benne, hogy a következő napok diplomáciai áttörést hozhatnak Irán és az USA között. A vállalati hírek közül az Nvidia gyorsjelentése került a fókuszba: a chipgyártó a várakozásokat meghaladó eredményeket és előrejelzést közölt, valamint osztalékemelést jelentett be, ennek ellenére részvénye mintegy 1,8%-kal csökkent, ami jól tükrözi az AI-szektor vezető vállalataival szemben kialakult magas piaci elvárásokat.
2026. 05. 22. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a nyugat-európai indexek, miközben továbbra is bizonytalan az iráni konfliktus megoldása

Az európai részvénypiacok volatilis kereskedést zártak tegnap, miután Irán legfelsőbb vezetője jelezte, hogy az ország nem kívánja külföldre szállítani a közel fegyverminőségű uránkészleteit, ami bonyolíthatja az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokat. A pán-európai Stoxx 600 index végül enyhe emelkedéssel fejezte be a napot, miután a kereskedés során többször is irányt váltott. A piaci hangulatot részben támogatta, hogy az amerikai elnök korábban jelezte: a Washington és Teherán közötti tárgyalások a végső szakaszban járnak, miközben a katonai lépések elhalasztása több időt biztosít a diplomáciának.
2026. 05. 22. 09:30
Megosztás:

Erős évkezdés az MBH Banknál: 68 milliárd forint az első negyedéves korrigált adózás előtti eredmény

Az MBH Bank közzétette az idei év első negyedéves pénzügyi eredményeit: a bankcsoport továbbra is rendkívül stabil tőkeszintekkel és szilárd likviditási pozícióval rendelkezik, miközben az első negyedévben is tovább növelte ügyfélállományait. A társaság korrigált adózás előtti eredménye meghaladta a 68 milliárd forintot, ami csaknem 400 millió forinttal több az előző év azonos időszakában elért eredményhez képest. Mérlegfőösszege 13 119,8 milliárd forintra emelkedett, ami éves összevetésben 2,3%-os növekedést jelent. A bankcsoport 20,7 százalékos tőkemegfelelési mutatója továbbra is jelentősen meghaladja a szabályozói elvárásokat.
2026. 05. 22. 09:00
Megosztás:

Erősödött a forint reggelre az euróval és a dollárral szemben

Erősödött a forint péntek reggelre az euróval és a dollárral szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, míg a svájci frank jegyzése alig változott.
2026. 05. 22. 08:00
Megosztás:

A magasabb hozzáadott értéket termelő magyar gazdasághoz több mérnök kell

Hazánk gazdasági fejlődésének következő szakaszában a magasabb hozzáadott értéket képviselő termékek és szolgáltatások felé történő elmozdulás kulcskérdés lehet. Dr. Ábrahám László, az Együtt a Jövő Mérnökei Szövetség (EJMSZ) elnöke szerint ez a gazdasági fordulat csak akkor lehet sikeres, ha az ország képes elegendő, magas szintű tudással rendelkező mérnököt és szakembert képezni. Úgy látja, hogy a STEM-oktatás megerősítése, az élményalapú tanulás és az egyetemek fejlesztése nem költség, hanem hosszú távú befektetés Magyarország jövőjébe.
2026. 05. 22. 07:30
Megosztás:

Újabb magyar nagyvárosokban indul el az Uber

Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen és Kecskeméten is elindul a szolgáltatás. Az indulást mindkét helyszínen kedvezményes utazást kínáló hétvégi promóció kíséri, a vállalat pedig a jövőben további hazai városokban is megjelenne.
2026. 05. 22. 07:00
Megosztás:

Már nem aranybánya a lakáskiadás, de jó választással még mindig megérheti

Tíz éve nem látott szintre csökkentek az egyéves előretekintő lakásbérbeadási hozamok Magyarországon 2025-ben, Budapesten az év végén 4,3%-on, vidéken pedig 6,2%-on állt az érték – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Megtakarítási jelentéséből. Ez azt jelenti, hogy a fővárosban már az állampapíroknál kisebb hozamot lehet elérni a bérbeadással, miközben a 2010-es évek közepén még 10 százalék feletti értékek is voltak. Persze így sem kell félteni a lakástulajdonosokat, hiszen az Európa-rekorder áremelkedés bőven kompenzálta őket a hozamok csökkenése miatt, ráadásul a kontinensen a mostani bérbeadási hozamszintek számítanak „normálisnak” – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2026. 05. 22. 06:30
Megosztás:

Közel-keleti háború, dráguló energia és erősödő forint: újraíródnak a gazdasági kilátások

A közel-keleti háború kitörése ismét bizonytalanná tette a fejlett gazdaságok idei pályáját. Az energiaárak emelkedése, a Hormuzi-szoros körüli feszültségek és a tartós geopolitikai patthelyzet kockázata egyre erősebben hat a növekedési és inflációs várakozásokra. A világgazdaság számára újra előtérbe került a stagfláció veszélye: vagyis az a kellemetlen helyzet, amikor a gazdasági növekedés lassul, miközben az infláció ismét magasabb szintre kerül.
2026. 05. 22. 06:00
Megosztás:

Kerozinsokk 2026: Végigsöpör a budapesti turizmuson a Hormuzi-válság dominóhatása?

Az AUCTORIS friss stratégiai jelentése szerint a geopolitikai feszültségek, az emelkedő üzemanyagárak, a légitársasági költségnyomás és az utazói bizonytalanság dominóhatása a következő hónapokban Budapest turizmusát és vendéglátását is elérheti. A dokumentum nem összeomlással számol, hanem egy fokozatosan kibontakozó, kezelhető, de komoly felkészülést igénylő átrendeződéssel.
2026. 05. 22. 05:30
Megosztás:

Bizalmi vagyonkezelés: ne öntsük ki a fürdővízzel a gyereket

A kormány szigorítaná a bizalmi vagyonkezelés adóelőnyeit, de magát a jogi eszközt megtartaná. Az igazi kérdés: hogyan lehet úgy kiszűrni az adótrükközést, hogy közben ne csapja agyon a szabályozás azokat a családi konstrukciókat is, amelyek valóban a generációváltást vagy a vagyon hosszú távú megőrzését szolgálják? Dr. Horváth Balázs az SQN Trust Bizalmi Vagyonkezelő Zrt. igazgatósági tagja szerint a kérdés sokkal összetettebb, mint sejtenénk.
2026. 05. 22. 05:00
Megosztás: