Melyik Bajnokok Ligája csapat jut be a döntőbe 2023-ban?

A Bajnokok Ligája egy igen népszerű futball versenysorozat, melyet minden évben megrendeznek, ennek köszönhetően pedig rengeteg nézővel, szurkolóval és sportfogadóval bővül a sportipar. A teljes nevén UEFA Bajnokok Ligája egy körmérkőzéses csoportverseny, amely során a legmagasabb osztályban játszó európai klubcsapatok mérik össze tudásukat. Az első versenyre 1955-ben került sor, a legsikeresebb klub pedig a Real Madrid, mely 14 bajnoki címmel rendelkezik. Mivel maga az esemény már több, mint 8 hónapja tart, vészesen közeledünk a BL döntőhöz, éppen ezért összegyűjtöttük azon csapatok neveit, akik nagy eséllyel jutnak majd be a döntőbe, ezenkívül néhány információt is megosztunk a különböző klubokról és fogadásokról.

Melyik Bajnokok Ligája csapat jut be a döntőbe 2023-ban?

Fogadások a Bajnokok Ligája idején

Mint minden versenyben, a Bajnokok Ligájában is a döntőbe jutás a cél a csapatok számára, mindeközben pedig a sportfogadók azon igyekeznek, hogy minél sikeresebbek legyenek a megtett fogadások. Ezen esemény során mindenki máshogy készül fel, viszont a bónuszok felhasználása igen megkönnyítheti a fogadók helyzetét. Természetesen a tétrakásokra számos lehetőség adott a bukmékerek által, hiszen a legjobb sportfogadó oldalak kínálatában a Bajnokok Ligájában résztvevő csapatokra is lehet fogadni. A minőségi fogadóirodák előnyös odds-okat kínálnak bizonyos csapatokra, ebből is látszik, hogy igen erős tippek léteznek arra vonatkozóan, hogy vajon ki fogja megnyerni az egész versenysorozatot.

Az interneten rengeteg információt lehet olvasni a fogadásokkal kapcsolatban, ezeken belül pedig hasznos tanácsnak bizonyul az, hogy ne érzelemből fogadjunk, és ne döntsünk elhamarkodottan. Ezenkívül fontos, hogy hiteles forrásból tájékozódjunk, hiszen ha tisztában vagyunk az általunk választott csapat adottságaival és gyengeségeivel, akkor könnyebben ki tudjuk számolni a csapat teljesítményét a jövőre nézve.

Esélyes csapatok, akik bejuthatnak a döntőbe

Mivel a Bajnokok Ligája már több hónapja tart, ezért nagyjából tisztában vagyunk a klubcsapatok jelenlegi állapotával. Az bizton állítható, hogy mindenki erőn felül igyekszik a legjobbat nyújtani, ezt leszámítva a kiemelkedően teljesítő csapatok is könnyen megállapíthatóak. Alábbi listánkban szerepel azon 5 csapat, akik esélyesek a döntőbe jutásra, ezenkívül pár információt is megosztunk a klubokról.

- Chelsea F.C.

- Borussia Dortmund

- Paris Saint-Germain F.C. (PSG)

- Real Madrid

- Tottenham Hotspur F.C.

Chelsea F.C.

A Chelsea egy angol futball klub, mely egészen 1905 óta versenyzik az angol legfelsőbb osztályában. Első nagyobb díjukat a Liga-bajnokságon nyerték, ezután pedig sorra nyerték a kupákat, köztük a klubvilágbajnokságon is, ahol győztesen végeztek 1971-ben. A csapat januárban szerződtette le a profi labdarúgót, Enzo Fernandez-t, aki legutóbb részletes interjút is adott a futball történetéről, melyet a klub hivatalos oldalán lehet megtekinteni.

Borussia Dortmund

Többek között a híres német klubcsapat, a Dortmund is rendkívül esélyes a döntőbe jutásra, hiszen egy tehetséges játékosokkal versenyző professzionális csapatról van szó. A Dortmund tulajdonképpen egy sportklub része, melynek érdekessége, hogy a klubot 18 profi labdarúgó alapította. A csapat színei a fekete és a sárga, ezenkívül rengeteg kupát nyertek mind hazai, mind pedig idegen pályán. 2021-ben a csapat volt a világ 12. leggazdagabb klubja, illetve népszerűségét tekintve is kiemelkedőek a futball világában.

Paris Saint-Germain F.C. (PSG)

A PSG neve talán még azok számára is ismerős lehet, akik nem annyira tájékozottak a labdarúgásban. A professzionális párizsi futballklub Franciaország legsikeresebb klubja, összesen több, mint 40 sikeres meccset tudhatnak magukénak, ezek között található tíz bajnoki cím, valamint számos jelentősebb európai trófea is az övéké. A csapat jelenleg is kiválóan teljesít, ezt szakértők is megállapították. A PSG játékoskeretében tehetséges játékosok versenyeznek, például Lionel Messi, Neymar és Kylian Mbappe.

Real Madrid

A Real Madrid csapata a világ egyik legtámogatottabb és legsikeresebb klubja, melyet 1902-ben alapítottak. Sikerüket az összhang mellett a jó képességű játékosoknak köszönhetik, természetesen egy csapat teljesítőképessége számos más elemből tevődik össze, azonban ez a két szempont igen meghatározza a bajnokságokon való részvételt. Bizonyos fórumok szerint a Real Madrid jelenleg a legesélyesebb arra, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját.

Tottenham Hotspur F.C.

A többihez hasonlóan esélyes Tottenham szintén egy angliai csapat, mely a labdarúgás élvonala mellett a Premier League-ben is részt vesz. A Tottenham a lista legrégebben megalakult klubja, jelenlegi edzőjük Antonio Conte, összesen pedig 27 győztes kupával rendelkeznek, ebből 8 FA-kupa, és kettő UEFA kupa. Kiemelkedően teljesítő, híres játékosuk Harry Kane és Christian Romero.


Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás: