Melyik most a legjobb állampapír? Számoljuk ki!

Június 3-tól a Magyar Állampapír Plusz megújult formában lesz elérhető: jelentősen megemelték a befektetés kamatát, így az öt évre vetített éves átlagos hozam 6,73% lesz. Felmerül a kérdés, hogy az új befektetési lehetőség mennyire alakítja át az állampapírpiacot. A Bankmonitor szakértői most összehasonlítják a jelenleg kapható állampapírokat, így MÁP Plusz mellett a FixMÁP, BMÁP, PMÁP, a DKJ és az 1MÁP is az elemzés része. Melyik a legjobb kamatozású állampapír most?

Melyik most a legjobb állampapír? Számoljuk ki!

A 2019-es indulásakor a Magyar Állampapír Pluszt (MÁP+) szuperállampapírnak is szokás volt nevezni, köszönhetően annak, hogy az akkori kamatkörnyezetben az 5 éves futamidőre kínált évi 4,95 százalékos átlagos hozam (EHM) kifejezetten jónak számított. Az infláció emelkedésével és a gazdasági környezet átalakulásával ez a hozamígéret azonban igencsak devalválódott az elmúlt években. 

Éppen ezért a MÁP Plusz ráncfelvarráson esett át, a kamatot érdemben megemelték. A 2024. június 3-tól elérhető N2029/M1 sorozatú MÁP+ kamata fix, ugyanakkor az idő előrehaladtával lépcsőzetesen emelkedik:

- 1. év: 6,25% (az első év elnyújtott, ezért a tényleges kamat 6,64%)

- 2. év: 6,50%

- 3. év: 6,75%

- 4. év: 7,00%

- 5. év: 7,25%

legjobb állampapír kamatozás most

Ha lejáratig megtartjuk a papírt, akkor az éves átlagos hozam 6,73% lesz. A Bankmonitor szakértői arra voltak kíváncsiak, hogy mit is jelent ez a hozam 10 millió Ft befektetésekor. 

Amennyiben induláskor befektetünk 10 millió forintot, a papírt pedig lejáratig megtartjuk, akkor összességében 2029. június végén 13,9 millió forintunk lenne. A régi MÁP Plusz 5 év alatt ennél 1,2 millió forinttal kisebb, 12,7 millió forint hozamot termel csak. A megújult MÁP Plusz tehát érdemben kedvezőbb a réginél, de vajon a többi lakossági állampapírt is megveri? Újra elnyeri a szuperállampapír státuszt?

Éven belüli befektetés: nagyon lényeges a pontos időtáv

Az új MÁP Plusz kiszállási költsége még nem ismert, de a korábbi tapasztalat alapján a nem kamatfordulókor történő eladás díja 0,5% lehet. (A kiszállási költség a többi lakossági állampapír esetében 1% szokott lenni.)

A legmagasabb kamattal jelenleg egy változó kamatozású állampapír, a 2027/N BMÁP (Bónusz Magyar Állampapír) rendelkezik, ennek aktuális éves kamata 8,37%. Ez azonban negyedévente változhat a 3 hónapos futamidejű Diszkont Kincstérjegy (DKJ) aukciós hozamának megfelelően. Mivel azonban az idei évben a DKJ aukciók átlaghozama 6,48-6,96% között mozgott, ez alapján a befektetés éves kamata 7,98-8,46% lehet majd. Ráadásul az aukciós hozamok érdemi esésére a következő hónapokban nincs is komoly esély.

A Bónusz Magyar Állampapír és a MÁP Plusz közötti kamatkülönbözet jelenleg évi 2,12% a változó kamatozású befektetés javára, ugyanakkor a visszavásárlási költsége 0,5 százalékponttal magasabb a kérdéses befektetésnek. Ezt a 0,5%-os extra díjat nagyságrendileg 3 hónap alatt dolgozza le a bónusz állampapír, ezért ennél hosszabb futamidőre már jobb választás lehet, mint a MÁP Plusz.

Ugyanakkor 3 hónapnál rövidebb futamidő esetén sem feltétlenül a MÁP Plusz a jó döntés, érdemes lehet a „normál” Diszkont Kincstárjegyek között is szétnézni. Ott ugyanis jelenleg találni 6,25% feletti éves hozamokat is.

Ahogy nyúlik a futamidő, a bónusz állampapír kamatváltozási kockázata is növekszik. (Nagyobb eséllyel változhat a gazdasági környezet.) Ugyanakkor egyre nagyobb szerepe lehet az inflációkövető prémium állampapírnak is, amelynek éves induló kamata 7,9%, ami 2025. áprilisáig nem változhat. (Gyakorlatilag 4 hónapnál hosszabb, éven belüli futamidő esetén már a prémium állampapír is több hozamot tud termelni, mint a MÁP Plusz.)

lakossági állampapír kamatok összehasonlítása elemzés

Melyik állampapír a nyerő, ha egy évre fektetnénk csak be?

Nézzük meg mivel járunk a legjobban 10 millió forint befektetése esetén.

Az Egyéves Magyar Állampapír 1MÁP jövő héttől már nem lesz elérhető, gyakorlatilag a helyette is a MÁP Pluszt ajánlja a kibocsátó. (Ez érthető, hiszen az 1MÁP korábbi 6 százalékos kamata elmarad a MÁP Plusz első évre érvényes kamatától.) Egy éves időtávon a bónusz állampapírnak a kamata akár háromszor is módosulhat, ezért ilyen időtávon ezzel a befektetéssel már nem foglalkozunk.

Egy év alatt a MÁP Plusz 6,25% évi kamatot termel, mivel az első forduló kicsit hosszabb – június végéig tart – ezért ez 6,64% tényleges kamatot jelent. Ráadásul a papírt továbbra is veszteség nélkül lehet eladni kamatfordulókor, vagyis a 6,64% hozamot nem csökkenti kiszállási költség. A befektetett összegen 640 ezer forint nyereségünk lenne.

A FixMÁP egy 3 éves futamidejű, évi fix 7%-os kamatozású papír. Ugyanakkor a futamidő alatt a kiszállási költség 1%. 10 millió forint értékű befektetés 2025. június végére nagyságrendileg 660 ezer Ft hozamot termel a kiszállási költséget is figyelembe véve. Ez meghaladja a MÁP Pluszon elérhető nyereséget.

Viszont vannak további alternatívák, amelyekről nem szabad megfeledkezni. A PMÁP első évre évi 7,9% kamatot kínál, ugyanakkor 2025. áprilisában van a kamatfordulója, az új kamatot pedig a 2024-es infláció alapján határozzák meg. Ez alapján a második periódusra várhatóan az új kamat – az MNB inflációs várakozása alapján – 4,8% körül lehet. Egy év után az inflációkövető papírból nagyságrendileg 1 százalékos költség mellett lehet kiszállni, ezt is figyelembe kell venni a kalkuláció során. Az inflációkövető papír 10 millió forint befektetése esetén 2025. június végére a kiszállási díjat is figyelembe véve 690 ezer forint hozamot tud termelni. Ez meghaladja a MÁP Plusszal elérhető nyereséget.

Ezek alapján ezen az időtávon még mindig az inflációkövető befektetés lehet a nyerő.
Két éves futamidőre sem a MÁP+ a befutó

Itt is 10 millió forint befektetésén keresztül vizsgáljuk meg a lehetséges nyereséget.

MÁP Plusz PMÁP BMÁP 1MÁP FixMÁP kamatok 2024

A MÁP Plusz esetében a kamat a második évre 6,50%-ra emelkedne a korábbi évi 6,25%-ról. Két év alatt a nyereség 1,35 millió forint lenne.

A FixMÁP esetén mindkét évre 7 százalékos éves kamat érhető el, a kiszállási díj ugyanakkor ebben az esetben is terhelné a befektetést. A két év alatt nagyságrendileg 1,44 millió forint nyereség érhető el a befektetéssel.

A prémium állampapírnál az inflációs várakozások jelentősen befolyásolják a nyereséget. (Az MNB azt várja, hogy fokozatosan visszatérünk a kívánt 3-4% közötti sávba.) Ez jelentősen csökkenti a befektetés várható kamatát: emiatt ilyen időtávon már egyáltalán nem éri meg ezt a befektetést választani. A várható nyereség két évre ugyanis már csak 1,17 millió forint lenne.

Akkor jöjjön a meglepetés konstrukció, a kétéves futamidejű Kincstári Takarékjegy. A befektetés éves kamata 6,50%, ez a befektetett 10 millió forintra 1,3 millió forint nyereséget eredményezne.

Vagyis két évre a FixMÁP tűnik a legjobbnak.

Három éves időtáv: előretör a FixMÁP

A bónusz állampapír mellett ilyen időtávon a másik változó kamatozású papírt, az inflációkövető PMÁP-ot is érdemes elengedni. Már 2 éves időtávon sem teljesített ugyanis jól, az inflációs várakozások pedig nem emelkednek az idő előrehaladtával.

A MÁP Plusz kamata a 3. évre 6,75%, a hozam pedig a harmadik év végére már 2,1 millió forint lenne. A FixMÁP ugyanakkor a 3 évre végig 7% kamatot produkál, ráadásul a lejáratkor már visszaváltási díj sincs. A FixMÁP 2,2 millió forintot hozna 2027 áprilisáig, vagyis nagyságrendileg két hónappal rövidebb időtávra is nagyobb profitot tudna termelni.

5 évre egyértelműen a MÁP Plusz a nyerő

Három évnél hosszabb futamidőre a Magyar Állampapír Plusz mellett már csak a változó kamatozású bónusz állampapír és az inflációkövető prémium állampapír jöhet szóba. Előbbi esetében a negyedéves kamatváltozás miatt nagy a bizonytalanság, míg utóbbinál az inflációs várakozások alapján nagy kamatcsökkenésre lehet számítani. Emiatt 5 éves időtávon a MÁP Plusz jelenleg egyeduralkodónak számít, köszönhetően a lejáratig elérhető 6,73 százalékos éves átlagos hozamnak.

Vannak még nyitott kérdések

Természetesen ezen kalkulációk során számos feltételezéssel éltek a Bankmonitor szakértői. A visszaváltási díjat a jelenlegi gyakorlatnak megfelelő értéken fixálták, ezek változása érdemben befolyásolhatja az eredményt. Ez a „sima” lakossági állampapíroknál 1%, míg a MÁP Plusz esetében 0,5%. Ez utóbbi esetében ugyanakkor biztos, kamatfizetéskor a kiszállásnak nincs költsége.

A prémium állampapírnál a számítás során az MNB inflációs várakozásait használták a szakértők. Ha az áremelkedés másképp alakul, akkor a prémium állampapír hozama is más lenne. Magasabb hozamot várhatnak a prémium befektetéstől azok, akik nagyobb áremelkedésre számítanak. A bónusz állampapír esetében pedig a Diszkont Kincstárjegyek hozamalakulása változtathatja érdemben a nyereséget.

A kalkuláció során minden esetben a kifizetett hozamok újbóli befektetésével számoltak a szakértők. Ez a MÁP Plusz esetén automatikus, a többi befektetésnél viszont a befektető döntésén múlik. Ráadásul az ismételt befektetés hozamánál is abból indultak ki, hogy a kamatkörnyezet nem változik. Ha azonban az egyes kamatok kifizetésekor már kisebb hozam mellett lehetne befektetést vásárolni, akkor az a nyereséget is érdemben befolyásolná. 

Az elemzést a Bankmonitor készítette.


Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás: